Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-21 / 25. szám
r AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD Thursday, June 21, 1962. 8 Levelek a Szerkesztőhöz I Az ebben a rovatban kifejtett néze-\\ OLVASÓINK £ tek nem szükségszerűen azonosak«( HOZZÁSZÓLNAK I a szerkesztőség álláspontjával jj A KÖZÜGYEKHEZ |í Mi a helyzet a házvásárlással? i Tisztelt Szerkesztőség! Már többen is felvetették azt a jó ötletet, hogy minek fizessen az ember lakbért, hogyha a pénzt a saját házába is beletelted? E jó lehetőséget az élelmes 56 osok is hamar felfedezték. Mindez aligha volna probléma, ha a megfelelő alap: az állandó, biztos munka is meg volna. No, de bátraké a jövő, s Amerikában minden sikerül. Hogy mindez nem egészen igv van, azt bizonyítja az itteni ujamerikás magyarok helyzete, mert már hárman is elveszítették az állandó biztos munka hiányában a megvásárolt házukat. Az egyik barátunk a község szélén, félreeső helyen egy patak mellett vett 4 kicsi szobából álló házacskát, melyhez 4 akker földterület is tartozott. Sikerült neki, mert alkalmi munka mellett kapott pár száz dollár kölcsönt, amit befektetett az $5,500-os házba. Élelmes emberünk több helyről is kapót kölcsönöket, melyekből a hiányosan berendezett házba fürdőszobát, toiletet, konyhaberendezést, vízszivattyút, stb. épített. A sikert szépen megtetőzte egy-egy öregamerikás és 56-os magyar tudatlan fecsegése is. Az egyik felfedezte, hogy a 4 akkeros földterület valódi szürke- agyagból áll, mely értékes, nem is kell bányászni, csak rakodni, kell, és néhány dollárért fontonként meg is veszik. Akik ezt meghallották, irigyelték barátunkat, akinek valódi “kincsesbányája” van. Szóbajött, azután, hogy a két akkert házhelyeknek is ki lehet mérni. Azután az egyik 56- os rájött, hogy e két akker területről előbb el kell adni az erdőt és ebből a pénzből is könnyen kifizetheti barátunk a ház árát. Mindezek után engem is meglepett a hir, hogy barátunk még 2 évig sem élvezte a kincsesbányát és el kellett költöznie a házból, mert nem bírta a havi törlesztéseket. Hát igen, mert bár igen leleményes volt, fogalma sem volt a szürke agyagról. Habár volt ott ilyesmi, de az csak néhány százaléka volt a sárga agyagnak, homoknak, homokkőnek, stb. De vajon a valódi szürke agyag fontját tényleg megvenné-e valaki? Azután egy lapos területet akart házhelyeknek eladni, amit évente többször előnt a viz. Az ilyen területen értékes fák nem nőnek, hanem csak csenevész bokrok és megvénült, de vékony és hasznavehetetlen fák. Hogy ez nem öntötte a pénzt, s az alkalmi munkából sem jutott elég meg élelemre sem, persze elúszott a ház a ráköl- tött pénzzel együtt. Egy másik barátunknál még ennyi lehetőség sem kecsegtetett, de számolt azzal, hogy félak- kernyi kertjének felét eladja házhelynek és abból nyugodtan kifizetheti a kis ház árát. Biztosra ment, mert azt beszélték, hogy a közelben egy hatalmas tavat csinálnak, és igv kelendőnek és értékesnek vélte háza környékét. Közben a kép- z.ult tó környékéhez illően uj bútort vásárolt, majd a fürdőszoba, toilet berendezését is cserélte, s mindezt hitelre... Amig ő és felesége is dolgozott,, addig valahogyan fizetgette a részére nagy adósságot, de amikor véglegesen kitették a gyárból, többé már nem tudott fizetni és pár hónap múlva szép csendesen kiköltözött a házból. Most ő is sirathatja a házra költött pénzt. A következő alanyunkra nyugodtan ráfoghatjuk, hogy a túlzott fényűző életmódja juttatta háza elvesztéséhez. Alkalmi munka mellett is közel 10,000 dolláros házat vett, valamint uriem- r erhez illően néhány ezer dollárért bútort hozzá. A legjobb szőnyegeket, függönyöket, és még a jól } ereső amerikai benszülöttek is ámuldoztak, hogyan bírja ezt a “refugee”? Hát persze pénz nél- ül is lehet ideig-óráig ugrálni, de a kereskedők hamar megunják a dolgot, és viszik vissza a bu- ort, elveszik a házat is. Természetesen ez nem általános eset, mert legtöbbször inkább a becsapást, félrevezetést láthatjuk. Hiszen akinek van pénze, az nem vesz rossz hrtat. de a legtöbb uj- amerikásnak nincs, ezért, ha házat akar venni, kkor kénytelen a legrosszabb és állandó javításba szoruló házat megvenni. Akik még nem vesztették el a házukat, szóval, akik állandó munka mellett még valahogyan bírják, azoknál is megfigyelhető, hogy adósságuk inkább növekszik, mint fogy. Mert rendszerint a házvétel után kezdődik a munka, a sok adósság; beázik a tető, nem működik az olajkályha, stb. és mindez megduplázza a ház árát. Legjobb tehát, ha nem dűlünk be az olyan eladóknak, akik pld. a fürdőszoba hiányát azzal kenik el. hogy ha azt sajátmaga csinálja meg, csak pár dollárba kerül, a pincét pedig kiáshatja és semmibe sem kerül, stb. stb. Azt pedig még a bolond se higyje el, hogy a szürke agyag fontjáért dollárokat adnak, vagy a csenevész bokrokat is megveszik erdő helyett. E. Horváth Válasz Geréb felhívására Tisztelt Szerkesztőség! Május 31-iki lapszámukban nagy érdeklődéssel olvastam Geréb József munkástárs cikkét a Budapesten létesítendő múzeumról, a kivándorlási emlékek összegyűjtésével kapcsolatosan. Szeretnék ehhez tárgyilagosan hozzászólni a következőkben : Én is abban a korban vagyok, hogy előbb-utóbb eltávozom az élők sorából. Nem mintha már holnap menni akarnék! így utánam is hamarosan sor kerülne a “kipucolásra”, bár a kifüstölésre talán nem, legalább is remélem. Sok szép és értékes dolgot említ meg Geréb munkástárs a cikkében, amit a muzeum fel tudna használni. Gondolom, lesznek többen az öreg amerikai magyarok, a Magyar Szó olvasói között, akik segitőkezet nyújtanak e terv kivitelezéséhez. Mindazokkal a dolgokkal rendelkezem, amelyeket Geréb felsorolt, és mint drága kincset őrzöm, örömmel és készséggel adnám oda ilyen nemes célra, de csak akkor, ha biztos lennék abban, hogy valóban odajut, ahová kérik azokat. Hogy csak néhányat említsek, van több ”0—40 éves plakátom, 40—45 éves jegyzőkönyvem és több meghívóm. Azonkívül két “scrap-book”-om, több száz ujságkivágás- sal, társadalmi, politikai, kulturális és egyéni témájú cikkekkel. Ezeket még életemben szeretném biztos helyre juttatni. Van azonban egy probléma a tervvel kapcsolatosan, és ez az anyagi kérdés az elszállítás körül. A legtöbb öreg magyar már nyugdíjon él és bizony nem kap eleget a megélhetéshez sem. Tehát anyagi megterhelést jelent a csomag elszállítása. Azonkívül pedig az iratok a magyar vámhivatalon mennek keresztül, ott pedig — ezt tapasztalatból tudom—sok esetben úgy összeturnak mindent, hogy félő vajon eljutna-e sértetlenül rendeltetési helyére. Igaz, hogy a szerkesztőség hozzáfűzi a cikkhez, hogy készséggel továbbítja a küldeményt a múzeumhoz, azonban ugv hiszem, ez nem biztosítja azt, hogy érintetlenül és hiánytalanul kézbesítik a szállítmányt. Még egyre szeretnék rátérni. A Magyar Szóban nemrégen irt valaki a Monok-i Kossuth múzeummal kapcsolatosan. Volna egy-két anyagom, amit oda is elküldhetnék. Ez könnvii volna, de hiányzik a cim. A—Magyarok Világszövetsége is használhatna emléktárgyakat uj terme részére, de sajnos ezek nehéz problémák már az öreg amerikai magyarok részére. Magyar gyűjteményem elismert úgy Pittsburgh- ban a nemzeti, népi kiállításokon, mint Cleve- landon a városi könyvtárban, ahol szintén kiállításon volt. Féltett kincseim ezek, ha nemis anyagi értéküknél, de 40—50 éves történelmi múltjuknál fogva. Bármilyen magyar intézménynek, vagy gyűjtőnek öröme telnék gyűjteményemben. Azt hiszem, hogy Geréb cikke sikert ér el és célja teljesülni fog mindannyiunk örömére. Szánd Ferenc A nyugdíjasokról, és a “kipucolt lakásáról Lapunk máj. 31-i számában láttam egy levelet: Mi lesz a nyugdíjas olvasókkal? cimen, melyben az előfizetésekről van szó. Én úgy látom, hogy akinek már megkerül a $7., annak megkerül több is. Én is nyugdíjas lettem, méghozzá nyugdíj nél kül, de az előfizetési árat munkás irodalomért nem sokallom. Ha egy 25 ounce-os üveg pálinkáért $4,50-t, vagy $5.-t nem sokallok, akkor csak 2 üveggel kevesebb, s máris megvan a $10. Furcsán hangzik, hogy nyugdíj nélküli nyugdíjas lettem. Ez úgy történt, hogy a gyárban, ahol dolgoztam törvényesen tiz év után kapja a proli a legalacsonyabb rátájú nyugdijat. Az én tiz évem letelt 1961. szept. 24-én, viszont nem kérhettem nyugdíjazásomat, mert 70 éves még nem voltam, tehát nem lehettem jogos az állami nyugdíjra. Közben megbetegedtem, de a gyár nem folyósította a nyugdijat, mert a tiz évből szerintük két hónap hiányzott. Kiderült, hogy 1956-ban öt hónapig sztrájkoltunk, és ezt a gyár nem számítja leszolgált munkaidőnek. Fel hát a fejjel, nyugdíjas honfitársaim, nincs okotok panaszra, kaptok annyit, amennyit. Olvastam Geréb József egyik cikkében, hogy “a legtöbb ember nem történelem-tudatos.” Hát persze, hogy nem. Mi nem hagytuk ott szülőföldünket, hogy Amerikában történelmet csináljunk, bár mindegyikünk élete egy történelem. Mi azért hagytuk el a szülőhazát, hogy valakik legyünk. Beleestünk a bűvkörbe, hogy az egész világ Edénkért, csak Magyarország a siralom völgye és csupán a saját szemünkkel győződtünk meg róla, hogy a “magyarnál nincs árvább a világon.” Ami a “kipucolt lakást” illeti, ezzel én is régebben foglalkozom. A szomorú valóság, hogy mig szülőhazánkban az 500—600 évvel ezelőtt letelepedett népek máig sem lettek magyarok (mutatta a népszavazás), addig itt, fogadott hazánkban gyermekeink csak, ha muszáj, unokáink pedig már nem beszélnek magyarul. Elnyelt bennünket a nagy világ és ha így áll a dolog, akkor a mi könyveink és egyéb dolgaink már csak limlomnak számítanak. Mentsük meg, ami menthető! — igy sir Geréb lelke, s felteszi a kérdést, hogy kinek vannak meg Abet, Varga Válfv, Egri kötetei. Sajnos Abetnek csak egyetlen versét őrzöm: Fordított világ cimüt ,de Varga József kötete: Földrengéskor, Moor Péter: Szivünk emberméretü, Gábor Andor: Az én hazám, s sok más hasonló megvan nekem. Sok más könyvemmel együtt ezekre is az a sors vár, ami a lim-lomra. Van egy könyvem, Betüország Virágoskertje, magyar ABC-es könyv,, ebből tanultak magyarul irni-olvasni itt született gyermekeim. A monoki Kossuth Muzeum igazgatójával, Zsuffa Tiborral való levelezésem következtében megkezdtük a mentési munkaiatokat, először a Kossuth-tal kapcsolatos dolgok gyűjtését. Sajnos az Uj Előre számokat nem tudtam megtartani, mert Geréb szavával élve, a vándorlás megköny- nyitése végett sok lim-lomot tűzre raktam. Könyv táramat, hogy megkönnyitsem az utánam maradottak munkáját, felajánlom a Kossuth Emlékmúzeumnak. Még jó állapotban meg van a gépészeti bizonyítványom, melyet a kassai felső ipariskola gépészeti osztályán nyertem 1914 április 4-én. Azután van gyógykovács bizonyitványom 1916. feb. 20-ról, magyar és német nyelven kiállítva az osztrák-magyar hadseregtől. Vannak kivágott verseim Szakasits Árpádtól, Várnai Zsenitől, Gya- gyovszki Emiltől, stb. Geréb munkástárs konyhaeszközöket is említ a cikkében. Ilyen is van, még hozzá egy vas evővilla, aminek a tulajdonsága az, hogy csak zsírban fénylik, a víztől rögtön rozsdát kap. Van egy hurka-kolbász töltőnk is, melynek az a tulajdonsága, hogy amikor megrakjuk a cilinderjét hurkába való anyaggal, akkor a 1a tolókészülék gombját a gyomornak kell szegezni. Nem tudom milyen muzeális értéke lehet az ilyesminek? Ha ezek az értékek megérik a velük való foglalkozást, ugv értesítsen a szerkesztőség, vagy hagyjuk, hogy majd mások kipucolják a lakást. Kovács János, Kanada. Az idős olvasók helyzetéről Tisztelt Szerkesztőség! F. Prince olvasónk levelére szeretnék néhány sort válaszolni, és remélem, hogy el fog gondolkozni felette, mivel ő is szivén viseli az idős olvasók helyzetét a hét dollárról 10 dollárra felemelt előfizetési dij miatt. Tudomásom szerint többen vagyunk az öregkorban, mint én magam is, de én azt ajánlanám, hogy amint kapjuk a társadalmi biztosítási csekket, tegyünk félre havonta egy dollárt és akkor nem fogjuk ugv megérezni. Mart mi lesz a lapunkkal, ha olyan sokan fogunk hét dollárt fizetni tíz dollár helyett? Szerintem a lap meg fog szűnni, mert olvasói többnyire idős emberek, viszont mindennek felmegy az ára. Tehát ne tegyük tönkre azt, amit építettünk. Életünk értelme szünnemeg lapunkkal együtt. így tehát én megmaradok a tiz dollár mellett és remélem, hogy mások is követik a példámat. Mary Tittelbach
