Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-21 / 25. szám
Thursday, June 21, 1962. AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD 5 Egy kis visszatekintés Irta: E. H. Neuwald Nemrégiben érdekes látogatóink voltak Los Angelesben. Csatorday Károly, a Magyar Népi Köztársaságnak Egyesült Nemzetekhez kiküldött nagykövete, a felesége és Arányi Tibor, titkár látogattak meg bennünket. Csatorday nagykövet ellátogatott a L. A.-i Munkás Otthonba és beszélgetés közben nagy vonalakban ismertette Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét és politikai irányvonalát. Sajnálatunkat fejezzük ki afelett, hogy sokoldalú tájékoztatását és a kérdésekre adott feleleteit nem élvezték sok százan azok közül, akik évek óta távol tartják magukat az Otthontól és a haladó mozgalomtól. Az egyetlen mozgalomtól, amely a háborús uszítással szemben a BÉKE mellett dolgozik és igy az egyetlen kivezető utat mutatja abból a káoszból, amely végveszedelem felé sodorja az emberiséget. A magyar nagykövet egyetlen megjegyzését kívánjuk ez alkalommal megismételni. Amikor a nyugati és japán újságírók magyarországi látogatásáról beszélt, többek között ezt mondotta: “A látogató újságírókat arra kérjük, hogy ha valami hibát, valami rosszat látnak, mondják meg őszintén, mert ezzel segítenek nekünk.” A Magyar Szó, a Magyar Távirati Iroda hirei között beszámolt arról, hogy Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, újévi vezércikket irt a Magyar Nemzetbe, a Hazafias Népfront lapjába. Dobi külföldi vendégekről irt, “szakemberek, irók, művészek és újságírók” látogatásáról, akik előtt “minden ajtót kinyitottak” és azután ezt irta: “A marxizmus-ieninizmus, szocialista fejlődésünk és népi hatalmunk elvi kérdéseiben hajthatatlanok voltunk és azok is maradunk ezután is, viszont egyéb dolgokban nemcsak a bírálatot, hanem a jó szándékkal adott tanácsokat is elfogadtuk.” • Budapesten a csehszlovák vizűm megszerzése annyi várakozással, annyi ide-oda küldözgetéssel járt, hogy végre, amikor az IBUSZ főirodájában az osztályvezető (ha jól emlékszem: dr. Fenyő) szakismeretet eláruló egyszerűséggel intézte el a dolgot, — elpanászoltam a kálváriát, amelyet velünk egész feleslegesen járattak. Megjegyeztem, hogy panaszainkat csak neki mondjuk el, remélve, hogy tudomásul veszi és talán megszüntetik az okokat, amelyek annyi hiábavaló futkozást rónak a turistákra. Meglepetéssel, egyben örömmel hallottam az osztályvezető válaszát: “örülök, hogy elmondta nekem tapasztalatait, de kérem, hogy hangoztassa azokat minél szélesebb körben, mert csak igy remélhetünk intézkedést a hibák kiküszöbölésére." Eszünkbe jutott, hogy milyen igaza volt Vass Károly olvasónknak, aki a szerkesztőséghez intézett levelében egyszer azt irta, hogy“az óhaza el is várja és el is bírja a jószándéku, építő kritikát. Mikor ott jártam valósággal kértek arra, hogy ha hibákat látok, azt említsem meg, amit én meg is tettem és minden esetben örültek őszinteségemnek.” Egy másik olvasónk szintén a szerkesztőséghez intézett levélben, fájlalta, hogy a múltban a magyarországi helyzetet nem ismertették “mindkét oldalról, a jót és rosszat is” és azután azt mondotta : “Itt az ideje, hogy a valósághoz híven tárja fel a sajtó az otthoni helyzetet.” • Lapunk egy connecticuti olvasója beküldte unakoöccsének, magyarországi református papnak levelét, amelyet a szerkesztőség ez év január . 11-iki lapszámban közölt. A füzérradványi lelkész helyesen vélekedett, amikor azt irta: “Ha valaki onnan egy újságtól jön, hogy megírja, hogy mit látott, az is már rendszerint olyan beállítással jön, hogy szinte előre tndia. mit fog irni. A munkáslanok szerkesztői MINDENT JÓNAK, a kapitalista újságírók rendszerint mindent rossznak fognak látni.” Tényként kell megállapítanunk, hogy akik Magyarországon jártak és tapasztalataikról a Magyar Szó hasábjain beszámoltak, igyekeztek elfogulatlanok, tárgyilagosak lenni. Gondolunk itt Rév. Gross-ra, aki az egy év előtti Naptárba irt kimerítő beszámolót; az elsinore-i Schubertékra, akik Gerébnek adott interjú keretében igyekeztek elmondani “a jót és rosszat is” és gondolunk Geréb Józsefre, aki tavaly magyarországi látogatása után hét folytatólagos cikkben számolt be ottani tapasztalatairól. Természetesnek találtuk, hogy ezek a beszámolók sokkal több jót tartalmaztak mint rosszat, mert hiszen a fejlődés Népi Magyarországon oly rohamos; a magyar nép életszínvonala annyival magasabb, mint volt a ferencjózsefi vagy a hor- thy-korban, hogy ezt csak a legrosszabb akaratnak nem veszik észre, vagy ha észreveszik, nem ismerik el. A “rossz”, a kifogásolni való, csak kis százaléka annak a sok “jónak”, amit ezek a beszámolók tartalmaznak és mégis, mit látunk? Akadt olvasó, aki Rev. Gross helyénvaló és szükséges kritikájában “mellékzöngét” vélt felfedezni és úgy vélekedett, hogy “ha... élére állítva a dolgot kritizálunk, az nem mutat teljes tárgyilagosságra.” Akadt olvasó, aki Elsinoreban Geréb beszámolójával kapcsolatban azt kérdezte, hogy “azért ment Magyarországba, hogy lehordja ?” Egy los angelesi olvasó úgy vélekedett, hogy “nem kellett volna Gerébnek annyira megkritizálni a magyarországi helyzetet.” Hiába mondtam ennek a két kritikusnak, hogy ha van kifogásolni való Geréb beszámolóján, akkor csak az lehet, hogy 21 hasábból 19 hásabon át sok szépet és jót irt le és mindössze két hasábra szorította az “árnyoldalt.” Az ilyen “kritikusok” már a beszámolók elolvasása ELŐTT elhatározták, hogy azokat nem fogják megfelelőnek találni és ilyen szélső elfogultakat semmivel nem lehet meggyőzni állásfoglalásuk helytelenségéről. Amikor egy cikkben idéztem Sehuberték kijelentését: “Nekünk állandóan tiltakoznunk kellett a tulzsiros, nehéz ételek ellen,” — akadt olvasó, aki azért bennünket azzal vádolt, hogv “szidjuk Magyarországot”. Valóban elmondhatjuk a fentiek alaján, hogy amíg az óhazában meghallgatják, egyenesen kérik a jóakaratu, énitő kritikát és köszönettel fogadják “a jószándékkal adott tanácsokat,” addig . itt, közvetlen körünkben akadnak olyanok, akik személyes sértésnek tartanak minden cikket, minden mondatot, minden szót, amely “a valósághoz híven tárja fel az otthoni helyzetet,” de nem felel meg az ő egyéni izlé- ★ A fent elmondottakat, az idézeteket jónak láttam előrebocsátani,, mielőtt arra a vakmerőségre vállalkozom, hogy rámutassak bizonyos hibákra és problémákra, amelyek Magyarországon megoldásra várnak. Európai, izraeli és természetesen magyarországi tapasztalataimról Írtam; beszámoltam örvendetes változásokról, amelyek Magyarországon történtek 14 év előtti látogatásom óta. De nem szeretnék abba a hibába esni, hogy mint “munkáslap munkatársa mindent jónak lássak” és azt az óhazában tett ígéretemet is szeretném beváltani, hogy visszatérésem után igyekezni fogok “a jót és a rosszat is” tőlem telhető tárgyilagossággal elmondani, leirni. Egy munkáslap hivatása, hogy elsősorban annak az országnak politikai irányát, fejlődését, polgárai sorsának intézését, dolgozói társadalmi ellátását, az egyéni jogok tiszteletben tartását, a kisebbségek helyzetét, a más népekkel való viszony ápolását vegye bonckés alá, — amelyben élünk, amelynek polgárai vagyunk. Lapunk ezt állandóan szem előtt tartja és félelmet nem ismerve él a kritika jogával. Ez ellen az olvasótábornak nincs és nem is lehet kifogása. Ez ellen azok sem emelnek kifogást, akik rossz néven veszik és súlyosan elitélik, amikor szülőföldünkkel szemben élünk a kritika jogával. Kérdezzük tehát: miért lenne jogos és kifogástalan kritikát gyakorolni amerikai tünetekkel szemben, ugyanakkor helytelen és kifogásolni való, amikor magyarországi hibákra, mulasztások ra hívjuk fel a figyelmet ? Ezzel a cikkel, az idézettek alapján az égés* olvasótábort arra kérem, hogy amikor magyarországi hibákra, mulasztásokra, problémákra mutatok, olvassák azt elfogultság nélkül és ha bírálni kívánnak, bírálják tárgyilagosan azt, AMIT OLVASNAK. őszintén, hogy igaz-e, amiket Írtam?” • Éppen ennek az írásnak a végére jutottam, amikor szólt a telefon. Régi ismerősöm hivott és rosszalásnak adott kifejezést azokért, amiket “Izrael Nagy Problémái” cimü cikkemben megírtam. Tudva azt, hogy az illető is járt Izraelben, végighallgattam rosszalását és utánna ezt kérdeztem: “A saját tapasztalatai alapján, mondja meg “Igen, minden igaz — volt a válasz, — de nem kell mindig megírni az igazat.” A telefon beszélgetés ráeszméltetett arra, hogy tulajdonképen mai egész cikkemnek a taglalása: Lehet-e, kell-e, szabad-e egy munkáslapban MINDIG megírni az igazat, vagy csak ritkán, néhanapján? Elő lehet-e irni, hogy mikor, miről Írjuk meg az igazat és ha igen: ki legyen az, aki ezt előirja? És végül: hiba-e az, ha egy újságíró lehetőleg mindig ragaszkodik az igazság megírásához? Oly kérdések ezek, amelyek bőséges lehetőséget nyújtanak arra, hogy az olvasók hozzászóljanak, véleményüknek kifejezést adjanak és összejövetelek alkalmával erről beszélgessenek. ÚJJÁÉPÍTETTÉK az ország: egyik legszebb egészség- ügyi intézményét a csákvári szanatóriumot. Csákvá- ron műemlékké nyilvánított kastélyban — az egykori Eszterházy birtok székhelyén — 400 ág^as szanatóriumot létesítettek. A Vérteshegység lábánál levő szanatórium ősparkjának friss levegője, korszerű gyógyító eljárások sok ezer betegnek adják vissza egészségét. Képünk: A szanatórium udvari szárnyának részlete a díszes oszlopokkal AZ ÓZDI KOHÁSZOK, a diósgyőri vasasok és a salgótarjáni bányászok mekkája: a bükkszéki S’zalvusz- forráshoz épített gyógyfürdő. A 17-féle sót tartalmazó gyógyvíz — amelyet palackoznak is — kitűnő orvosság a többi között a reumatikus megbetegedések gyógyítására is
