Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-21 / 25. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 21, 1962, KÉT FONTOS VÉLEMÉNY A TŐZSDEI PÁNIKRÓL LIPPMAN SZERINT UJ HANYATLÁSRA VAN KILÁTÁS A New York Herald Tribuneben Walter Lipp- man ismert szemleiró a tőzsdei árfolyamesésekről a következőket Írja: “Nehéz elhinni, hogy a részvények egyre fokozodó eladása a helyzet egyszerű technikai “kiigazodása”, amelynek hamar vége lesz. Washington hivatalos köreiben arról beszélnek — és maga az elnök is azt állítja —, hogy az üzleti tevékenység aktivitásának távlatai kedvezőek, és nincs ok a tőzsdén uralkodó pesszimizmusra. Minden okunk megvan ugv vélni, hogy ez a látásmód túlságosan rózsaszínűre festi a valódi helyzetet.” Nem férhet kétség hozzá — Írja Lippmann—, hogy az a nagy részvényeladási hullám, amelyet jelenleg tapasztalunk, azzal függ össze, hogy a részvénytulajdonosok elvesztették bizalmukat a távlatokat illetően. A bizalmat pedig azért veszítették el, mert az “üzleti körök nem hisznek többé abban, hogy a kormány teljesiti Ígéretét: vagyis hogy olyan helyzetet teremt, amely biztosítja a tőke és a munkaerő teljes kihasználását és növeli a gazdasági fejlődés ütemét.” Lippmann befejezésül rámutat: a tőzsdén kialakult helyzet azt bizonyítja, hogy a fellendülés megállt, pedig a gazdasági helyzet a korábbi állapotokról még mindig nagyon elmarad. Az Egyesült Államokban jelenleg a munkások öt és fél százaléka munka nélkül van, és a fémipar termelési kapacitását mindössze 60 százalékig használják ki. Lippman ebből azt a következtetést vonja le, hogy a “jelenlegi helyzetben, amikor a fellendülést pangás váltotta fel, uj hanyatlásra, van kilátás.” VARGA JENŐ KÖZGAZDÁSZ NYILATKOZATA Varga Jenő akadémikus, a magyar származású szovjet közgazdász nyilatkozott a nagymérvű tőzsdei áresésről. “Az egész tőkés világ leplezetlen riadalommal szemlélte a New York-i tőzsdekrach robbanásszerű kitörését és ijesztő méreteit — mondotta Varga Jenő. — A New Yorkban kezdődött viharos áresés nyomban láncreakciót idézett elő, és átterjedt a londoni, a párizsi, a düsseldorfi, a római, a tokiói tőzsdére is. — A világ jói emlékszik rá, hogy 1929-ben, a ■fekete péntek’ amerikai tőzsdekrachja vezette be a csaknem négy esztendeig dühöngő nagy világválságot. Ebből azonban még nem következik, hogy a mostani árfolyamzuhanásnak is éppen ilyen súlyos válság lesz a következménye. Az viszont természetes, hogy egy ekkora méretű tőzsdekrach nem múlik el nyomtalanul. Az emberek, akik azt hiszik, hogy részvényeikben mondjuk öt ezer dollárnyi vagyonuk fekszik, és hirtelen arról értesülnek, hogy mindössze háromezer dollárjuk van, megriadnak, és későbbre halasztják bevásárlásaikat, ez pedig zavart idéz elő. Különösen a tartós fogyasztási cikkek értékesítésében és termelésében csökkenti a keresletet és növeli az eladatlan árukészleteket. Ez egyaránt vonatkozik az Egyesült Államok és a többi nyugati tőkésállam gazdasági életére. “Látva a fenyegető veszély nagyságát, az amerikai monopóliumok urai siettek lecsillapítani a pánikot — folytatta Varga Jenő — Kennedy elnök gyorsan összehívta minisztereit és legfőbb gazdasági, pénzügyi tanácsadóit, köztük Diliont, a tapasztalt bankvezért, és a tanácskozáson azonnali mentőakciókat határoztak el. Mivel a monopóliumoknak gyakorlatilag korlátlan szabad pénztőke áll rendelkezésükre, kedden nagyobb vásárlásokat eszközöltek a tőzsdén, ami kissé szépített a helyzeten. Sikerült jelentős áremelkedést elérniük New Yorkban, és a legnagyobb monopóliumok részvényei ismét megközelitették a korábbi árfolyamokat. Ez természetesen nem jelenti, hogy a javulás már végleges. Az árfolyamok később óhatatlanul ismét esni fognak, ha nem is a mostanihoz hasonló drámai gyorsasággal és hirtelenséggel. Az értékpapírok mai árszintje ugyan is jóval magasabb, mint ami megfelelne-az amerikai gazdaság egyáltalán nem rózsás állapotának és az utóbbi évek profitjainak. A nemzeti jövedelem körül megrendezett harsány propagandahadjárat magával ragadta a kisrészvényesek százezreit, akiknek kereslete mesterségesen feltornászta az árakat. Ebből arra következtethetünk, hogy a részvényeknek esniük kell a jövőben is. A mo- nopóltőke azonban nem engedheti meg, hogy az ilyen fenyegető méretű tőzsdekrach gyakrabban megismétlődjék. “Mint tudjuk, Kennedy elnök nemrég megakadályozta az acélárak tervezett emelését, és ezért feszültség keletkezett Kennedy és a monopóltőke egy részének viszonyában. Nincs kizárva, hogy ez “Fő küzdelmünk ne az legyen, hogy miképpen osztjuk szét meglévő gazdaságunkat, hanem, hogy miképpen szélesíthetjük azt ki. Jelenleg nagyobb rész kisajátításáért harcolni, és kevesebb termeléssel nagyobb profithoz jutni, vagy magasabb fizetést huzni több termelés nélkül, csak meggyengítheti az Egyesült Államok gazdaságának kiszélesitési lehetőségét” John F. Kennedy elnök, a US kereskedelmi kamara előtt április 30- án elmondott beszédéből. A kaliforniai egyetem Heller-Bizottsága megállapította, hogy San Francisco környékén, a megélhetési árak alapján egy négytagú családnak $6,777.59 évi jövedelemre van szüksége, hogy a mai viszonyok szerint rendesen megélhessen. Ilyen családban a kenyérkereső (maga, felesége, 13 éves fia és 8 éves leánya részére) óránként $3.32-t kell, hogy keressen állandó alkalmazásban. A munkásnak, akinek saját háza van, átlag 100 dollárral többre van szüksége évenként, mint, annak, aki házbert fizet. Heller szerint a családok fele ennél sokkal kevesebb jövedelemmel rendelkezik, még ha egynél több is a kenyérkereső. Akaliforniai egyetem megállapítása, melyet már régen mérceként ismernek el a szociológusok, valamivel magasabb, mint amit a munkaügyi minisztérium elismer, mint szükséges keresetet a városi munkások részére. Ez $6,516 a szerény, de rendes megélhetéshez, ugyanabban a környezetben. Vagyis legalább $3.19 órabérre volna szükség állandó alkalmazással. Az átlagos Kereset 2000 dollárral kevesebb A kormány arra törekszik, hogy ne emelkedjenek a fizetések, a Heller bizottság és a munkaügyi minisztérium fenti megállapításai ellenére. A munkaügyi minisztérium megállapítása zserint a gyáriparban az átlagos fizetés $2.31 óránként. Eszerint, ha valaki állandóan 40 órát dolgozik, akkor is $2,065.19-el kevesebbet keres, mint amire szüksége van a tűrhetően elfogadható megélhetéshez. Taft-Hartley törvény gyümölcse Az alapiparokban dolgozók, pld. az acélpiparban $2.92-es órabér mellett 660 dollárral keresnek kevesebbet a munkaügyi minisztérium szerint, mint amennyi a megélhetéshez szükséges. A ruhaiparban $1.64 az átlagos órabér, tehát több, mint 3000 dollárral keresnek kevesebbet a szükségletnél. így tehát nyilvánvaló, hogy a kölcsönös tárgyalások a Taft-Hartley törvény alkalmazásával nem hozták meg a munkások részére azt az életszínvonalat, amire szükségük volna. Messze vannak a luxus élettől A Heller költségvetést sem éri el a legtöbb ipari munkás, pedig az igen messze van a luxus élettől. Az élelmiszerek és házbér után a legnagyobb kiadás az adók (755 dollárt tesz ki a szövetségi és állami adó). A házbérre 978 dollár van előirányozva egy évre és vagy 34 dollár hetenként élelmiszerre négy ember részére. Négy pohár sört engedélyez hetenként, egy használt, legalább öt éves autót, és 39 dollárt évente apró há- zonkivüli fogyasztásra. A férj minden négy évben vehet egy $10-os kalapot, és minden 10 évben egy télikabátot. Minden három évben vehet egy uj ruhát, évenként négy inget és a többi szükségletét is hasonlóképpen fedezheti. Felesége ötévenként vehet uj télikabátot, négy évenként egy müselyem délutáni ruhát, stb. Más szóval a férj ruházatra 131 dollárt, a felesége 138 dollárt költhet évenként. A család évenként 235 dollárt költhet szórakozásra, de ebben már az 50 dolláros vakáció is benne van. A kereskedelmi minisztérium szerint a családok nagyobbik fele, akárhány is a kenyérkereső, nem éri el a munkaügyi minisztérium által előirt jövedelmi szükségletet, nem is beszélve a Heller- bizottság megállapításáról. E minisztérium megállapítása szerint áprilisban a családok 51.5 százaléka kevesebb jövedelemmel rendelkezett. a tőkéscsoport továbbra is manipulálni fog, hog; növelje a Kennedy-kormány nehézségeit. Nagyjából ezek azok a megfigyelések, amelye két már most megtehetünk. A szocialista közgaz dászok továbbra is követni és elemezni fogjál a helyzetet, jelenleg ezeken túlmenő következte tésekbe vagy éppen jóslásokba azonban nem bo csátkozhatunk — fejezte be nyilatkozatát Varg: Jenő akadémikus. .... Majdnem három és egyharmad millió csalát jövedelme $2,000-on alul volt 1960-ban. Több mint hárommillió keresett 2,000—2,99í dollár között. Több, mint 4 millió család élt 3,000—3,999 dől lár évi jövedelemből. Tehát több, mint 10 millió család, a családok nak majdnem egynegyed része él igazi szegény ségben, feléből annak, amit a munkaügyi minisz tórium elégségesnek nyilvánít. Közel 13 millió család él 4,000—6,500 dolláros évi jövedelemből, a jelentés szerint. Ezek közü több, mint 5 miliő a 4,000—4,999 dolláros cső porthoz tartozik. 5,300,000-nek 5,000—5.99Í dolláros évi jövedelme, 2 és fél millióra teszil azoknak a számát, akiknek jövedelme a 6,000— 6,500 dollárt meghaladja. Még ez a rossz helyzet, — amely szerint a csa ládok fele nem huzza a szükséges jövedelmet, — sem nyújt pontos képet a fizetésért dolgozók helyzetéről. A fenti jövedelem eléréséhez is szükség van ar ra, hogy egynél több dolgozó legyen a családok millióiban. A kereskedelmi minisztérium rámutat arra, hogy 1960-ban a családok 10.6 százalékánál hár man, vagy többen dolgoztak. 1952-56 között csak a családok 9 százalékánál volt szükség arra, hogy tagjai közül hárman, vagy többen dolgozzanak 1959-ben 15,609,000 család, tehát a családok több mint egyharmadában volt két dolgozó és 4,569,000 családban dolgozott három, vagy annál több egyén. Ha a fenti statisztikai adatokat tekintetbe vesz- szűk, kissé nevetségesnek hangzik, ha a kormány azt hangsúlyozza, hogy a munkások túlságosan magas jövedelemhez jutnak. A Truman kormány közgazdasági tanácsadója, Leon Keyserling tanulmányában, “Poverty and Deprivation in the US” (Nyomor és nélkülözés) a következőket Írja: “A túlzott hangsúly a fizetések emelkedésének megfékezésére, állítólag az árak emelkedésének korlátozására és nemzetközi kereskedelmünk ja vitására, visszatükrözi az alapvető gazdasági tények helytelen felfogását, úgy a jelenben, mint a jövőre vonatkozóan.” A légüres tér elpusztítja a mikrobákat s elpárologtat bizonyos fémeket Amikor tudósaink megkísérelték ratkétát küldeni a Hold közelébe, a sajtó képeket közölt orvosi köpenybe öltözött műszerészekről, akik gondosan csirátlanitották az űrrakéta felszerelésének minden egyes darabját. E műveletnek az volt a célja, hogy az esetleg a Holdon leszálló űrrakéta ne fertőzze meg ezt az égitestet a Földről magával vitt mikrobákkal. Ezek az óvintézkedések ma már fölöslegesnek látszanak. Az Amerikában végzett laboratóriumi kísérletek ugyanis azt bizonyítják, hogy csupán néhány baktériumtipus viseli el több napon át a 300 km-es magasságban uralkodó légritka teret Ha a vákuum a laboratóriumban előállítottnál még nagyobb fokú, az életnek minden nyoma egy hamar eltűnik, és a baktériumok molekuláikra esnek szét. Az űrnek ezzel a hatásával, amely az űrhajózás szakembereit megszabadítja a csírátlanítás gondjától, sajnos, egyéb, nagyon kellemetlen jelenségek társulnak. Megállapították, hogy a maximálisan elérhető légritka térbe helyezett magnéziumnál felületén már az első órákban apró lyukak sokasága keletkezik. Később majdnem az egész fémdarab szétporlad: a bura falára rakódik le. A magnéziumnál kevésbé érzékeny más fémeket szintén megkárosítja a légüres tér. Ez a körülmény súlyos feladat elé állítja az űrhajók szerkesztőit, minthogy a műanyagok nagy része szintén tönkremegy. Ellenben a teflon figyelemre méltó kivétel: a légüres tér hatását erős sugárzás esetén is kitünően bírja. | TÍZ MILLIÓ CSALÁD ÉL SZEGÉNYSÉGBEN
