Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-07 / 23. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 7., 1962 Az első nagy erőpróba 1912 május 23-án már kora reggel haragos áradatként hömpölygőit végig a máskor oly békés budapesti utcákon a gyárak rabszolgáinak tüntető tömege. Aznap reggel nem szólaltak meg a szirénák, nem sötétítette el a tiszta eget a gyárkémények füstje. A Soroksári utón Csepel és Er- zsébetfalva munkásai, a Váci ut felől Újpest, Angyalföld proletárjai, Budáról a Ganz-gyár dolgozóinak áradata vonult a város szive felé, hogy egyesüljön a pesti munkássággal. “Éljen az általános titkos választójog! Vesszen Tisza, le a háborúval!’’ — hangzott fel mindenütt és röppent szájról száji’a a jelszó. A tüntetők sokaságának azonban megálljt parancsolt a rendőrség. A Boráros térnél a Rerdi- nánd-hidnál, a Margit-hid budai hídfőjénél rendőrkordon volt. De fel lehet-e tartóztatni a jogot, szebb szabadabb életet követelő elszánt proletársereget? A rendőrség még nem használta fegyverét, a tömeg széttörte a kordont, és a proletárok tüntető menete tengerré duzzadva haladt a Alkotmány utca felé, a Parlamenthez. De nem szabad, hogy a főváros munkásságának haragos szava elhallatszon a hatalmasokhoz! A május végi napfényben hidegen csillantak meg a rendőrkardok, szikráztak a felvonultatott katonák szuronyos puskái. A Vilmos császár ut felől huszárezred közeledett, széles oszlopban, elfoglalva az egész úttestet. Két elszánt tábor nézett egymással farkasszemet: az úri Magyarország, a latifundiumok arisztokratáinak, a pénzbáróknak fegyveres kiszolgálói és a proletárok. Pillanatok alatt az ostromlott város képét öltötte Budapest. A lovas rendőrök, katonák belevágtattak a tüntető tömegbe, csattogtak a kardlapok... munkások, proletárasszonyok, diákok, ifjúmunkások kiontott vére festette vörösre az utca köveket. Dt a tömeg nem hátrált. Téglák, vasdarabok, kövek özöne árasztotta el a támadókat válaszként a fegyverropogásra. Az ellenzék erejének növekedése döntésre késztette az uralkodó köröket: 1912. május 22-én Tisza Istvánt, az erőszakpolitika exponensét választották meg a parlament elnökévé. Ez a lépés provokáció volt, hadüzenet az ellenzéknek és a mögötte álló tömegeknek. A magyarországi munkásság ekkor már több évtizedes harcot folytatott az ország demokratikus átalakításáért, és annak első lépéseként az általános titkos választói jogért, amelytől nemcsak politikai jogainak biztosítását, hanem életviszonyainak gyors és gyökeres megjavítását is remélte. Amikor Tisza házelnökké választása világossá tette, hogy nemcsak az általános választójog- kerül le a napirendről, hanem az érte harcoló ellenzék létét is veszély fenyegeti, kicsordult a megtelt pohár. A szociáldemokrata pártvezetőség hivó szavára megmozdult a főváros munkássága, hogy hatalmas tüntetésen tiltakozzék a jogmegtagadás, az erőszakosság, a háborús készülődés politikája ellen. A pái-tvezetőség békés tüntetést tervezett, a proletárok pedig megmutatták: készek, érettek a forradalomra, a tőkés rendszer megdöntésére. A kormány azonban amelyet a rendőrség és a katonaság szereplése-meggyőzött arról, hogy a fegy veres erő szilárdan áll oldalán még erőszakosabban lépett fel az ellenzékkel szemben. Pár nap múlva, junius 4-én — a parlamentárizmus történetében páratlan brutalitással— Tisza kivezettet te az ellenzék képviselőit az ülésteremből, és a véderőtörvényt híveivel megszavaztatta. A Justh pái't igen nehéz helyzetbe került: megrettenve egyrészt a kormány erőszakos fellépésétől, másrészt pedig a tömegmozgalomban rejlő hatalmas erőtől, amelynek felszabadításáért a május 23-i tüntetés véráldozatáért önmagát tette felelőssé, elvesztette lába alól a talajt. További politikai szereplése az osztályharc egyik régi tanulságát igazolja: a kispolgári pártok sohasem képesek a következetes harcra, mert .jobban félnek a munkásosztály erejétől, mint az őket is elnyomó uralkodó osztályoktól. A “vérvörös csütörtök” után a Justh-párt szakított politikai irányvonalával: az általános választójog követelését egy szükebb választójogi reformmal cserélte fel, és harcához ezután nem a szervezett munkásságban, hanem az uralkodó osztályok többi ellenzéki csoportjaiban keresett szövetségest. Milyen tanulságokkal szolgáltak 1912. május 23. eseményei és az országos politika további fejleményei a. munkásosztály számára? Mindenekelőtt bebizonyították, hogy amig a monarchia fegyveres ereje szilárdan rendelkezésükre áll, addig az uralkodó osztályok semmiféle demokratikus reformra nem hajlandók. Világossá vált, hogy a munkásosztály harca kispolgári párt vezetése alatt nem érhet el sikert, legyen az a párt az ország valamennyi polgári pártja között a leghaladóbb. Bebizonyosodott: hogy a Justh-párt a szövetségesek széles táborának csak szűk csoportját tudja maga mellé állítani; ez az erő pedig nem elegendő ahhoz, hogy a kormány politikáját megváltoztassa. Május 23. eseményeinek fényénél szemmel láthatóvá vált, hogy a szociáldemokrata pártvezetés helytelen, a munkásosztály érdekeivel ellentétes utón járt. A szociáldemokrata párt vezetőségének magatartása nem a helyzet téves értelmezéséből származó egyszeri politikai ballépés volt, hanem egy súlyosan hibás reformista koncepciónak a következménye. A pártvezetőség a kilencvenes évek második felétől kezdve mindinkább letett arról, hogy vezesse a munkásosztály harcát a polgári forradalom befejezéséért, a szocialista forradalom megvívásáért. Arra törekedett, hogy a “feudális” Magyarországot a polgárság vezetése alatt reformok utján alakítsa át polgári demokratikus országgá. DOKUMÉN TUMKIÁLLÍTÁS nyílt a vérvörös csütörtök 50. évfordulója alkalmából a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjában. A kiállítás korabeli grafikákat, szépirodalmi és fotodoku- mentumokat mutat be. Barikádok emelkedtek a pesti utcákon. Felborított villamosok, kidöntött gázlámpák, gránitkövekből hirtelen emelt erőditmények védték a harcolókat. A tömegből hirtelen kivált egy lobogó hajú, ingujjra vetkőzött munkás. Meztelen mellel. felemelt karokkal állt meg az ut közepén, és élesen belekiáltott a zűrzavarba: “Éljen a forradalom!” “Éljen a forradalom!” — és a jelszó orkánként söpört végig a véres kavargáson. S a heroikus küzdelem folyt tovább. Nincs délután és nincs este, sem fáradságot, sem éhséget nem érzett a harcoló tömeg. Az elesettek helyére újak álltak... és bevilágították a máskor oly nyugalmas éjszakát a felborított gázlámpák lobogó gázcsóvái. Mindenki érzi, mindenki reméli: “Magyarország nagy betegágyán — Vér és kinok közt megszületett a Jövő.” (Babits) Miért került sor a vérvörös csütörtök harcaira? Mi idézte elő a világháború előtti évek legnagyobb munkástüntetését ? A századfordulót követően már nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon is állandósult a monarchiát elsöpréssel fenyegető politikai válság. Az 1909—1910-es években kibontakozó újabb válságot sem az 1910-es választások, ahol az uralkodó osztályok legreakciósabb erőit tömöritő Nemzeti Munkapárt aratott győzelmet, sem az uj kormányalakulások nem oldották meg. Ellenkezőleg: egyre szélesedő ellenzéki tábor lépett fel az uj kormánnyal szemben. A szociáldemokrata munkásság heves politikai tüntetéseken szavazott bizalmatlanságot Lukács László miniszterelnöknek és kormányának. Mind izzóbb lett az elkeseredés, a Nemzeti Kaszinó ural elleni gyűlölet a társadalom más haladó rétegeinek sorában is: a parasztság között, a városi kispolgárság és a haladó értelmiség soraiban. 1911 végén nagy ellenzéki csatározások szintere volt a Parlament. Az osztrák kormányzó körök, s nyomukban a magyar uralkodóosztályok is mindinkább a háborús politikában kerestek kiutat a válságból. Fő törekvésük a véderőtörvény elfogadtatása volt, amellyel a Justh-párt, az akkori Idők leghaladóbb polgári ellenzéki pártja az általános, titkos választójog követelését szegezte szem be. A Justh-párt obstrukciós hadjárata teljesen megbénította a parlament munkáját. Harcát körösen rendezett politikai tüntetésekkel támogatta a szervezett munkásság, támogatta az egész haladó magyar közvélemény. Széles egységfront volt kialakulóban, amely a kormányt elsöpréssel fenyegette. , j . I, A GEOPOLITIKA A NÉMET IMPERIALIZMUST KISEGÍTI / Kelet-Nyugat közötti ellentét felhasználásával akarják Adenauerék visszaállítani a német katonai hatalmat A geopolitika nemcsak “a totális háború totális tudománya”, hanem fegyver egyúttal, amelyet békében is fel lehet használni a pusztításra. Haushofer tábornok, aki a modern politikai földrajz atyja volt, egyszer úgy irta le a tudományát, mint a “leghalálosabb fegyvert” annak kezében aki tud bánni vele. Haushofer utódai, a mai német politikusok, most ennek a halálos fegyvernek a felhasználásával próbálják visszaszerezni azt, amit a harctéren elvesztettek. A német geopolitikusok nyíltan tárgyalják ma már azt, hogyan lehetne a német vereséget győzelemmé változtatni, A német gazdasági veszélyt már nagyon sokan kezdik felismerni a nyugati államokban. Ezzel kapcsolatban igen figyelemreméltó T. H. Tetens cikke a The Minority of One cimü folyóirat júniusi számában. Tetensnek, aki maga is Németországban született, csak nemrég jelent meg egy nemzetközi feltűnést keltő könyve, The New Germany and the Old Nazis címmel. A szerző már 1953-ban Írásbeli dokumentumokkal mutatta ki, hogy a németek fő törekvése a győzők megosztása és a hidegháború kihasználása, hogy Németországot ismét erős katonai hatalommá tegyék. Az Egyesült Államok diplomáciai és katonai segítségével, a németek ma már megvalósítva látják legfantasztikusabb ábrándjaikat is: egy Németország által egyesitett Európát. Hickenlooper szenátor már 1952 márciusában figyelmeztette Amerika politikusait arra, hogy Eui’ópa népei számára a német militarizmus feléledésénél is veszélyesebb az, ha beveszik Németországot egy egyesitett európai szövetségbe. “Tiz éven belül Németország egész Európát uralni fogja; ami azt jelenti, hogy a német ipar teljesen uralni fogja Európa gazdasági életét, és a többi (állam) többé kevésbé csatlósa lesz Németországnak. Tiz éven belül el fogják érni békében azt, amit nem tudtak elérni két háborúban...” A tiz év elmúlt és Hickenlooper szenátor jóslata beteljesedett. Az USA igy már másodszor veszti el a békét, annak ellenére, hogy megnyerte mindkét háborút. Az első háború után Amerika az elszigetelődési politikába menekült vissza és sorsára hagyta Európát. A második háború után pedig éppen ellenkezőleg viselkedett, túlságosan belebonyolódott az európai politikába. A második világháború alatt Roosevelt kormánya elfogadott egy tervet, amelynek keretében Németország teljes lefegyverzését akarták megvalósítani, hogy ez a nemzet soha többé ne fenyegethesse a békét. Ezt a politikát azonban élesen ellenezte egy kis csoport politikus, diplomata és katonai vezető, ők enyhe bánásmódot követeltek Németországgal szemben, és ismét talpra akarták állítani “mint a kommunista Kelet elleni bástyát.” Az “enyhe béke” javaslata teljesen egybevágott a náci külügyminisztérium háború utáni terveivel, amelyet dr. Hans Dieckhoff dolgozott ki nagy körültekintéssel. Dieckhoff Hitler washingtoni követe volt egy időben. A szövetségesek birtokába került náci iratokból* világosan kiderül, hogy az általa lefektetett tervek szerint, Németország fő céljai a következők: az egykori háborús szövetségesek szétválasztása, az Egyesült Államokban zavart kelteni es egy Egyesült Európa létrehozásáért dolgozni, amely alapja lesz németek által kormányzott Harmadik Erő Tömbjének. Minden bizonyíték világosan mutatja, hogy az Acheson-Dulles-féle háború utáni politika teljes csődöt eredményezett. Hidegháborús céljainkat nem értük el, de a nukleáris háború veszélyével szembe kell néznünk. Egy dologban valóban “sikert” könyvelhetünk el: túlteljesítettük egy erős Németország felépitését. A bonni kormány, sok- milliárd amerikai dollárral megerősödve, a Közös Piac motorja lett. Néhány éven belül a Közös Piac egy németek által uralt Nyugat-Európává alakul át, amely Afrika erőforrásait is felhasználhatja. Ezek azok a célok, amelyekért már IX. Vilmos császár, majd később Hitler Adolf küzdött. A nácik utódainak most tálcán szállítják ezeket az amerikai külügyek háború utáni irányitói. így az amerikai gazdasági-katonai politika eszközzé vált a német nacionalista geopolitika terveiben. Ezeknek a terveknek a végső célja pedig nem változott meg Hitler óta. Ezt pedig egy szóval ki lehet fejezni: VILÁGURALOM!