Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-17 / 20. szám
Lil AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 17, 1962 ÚJABB “GYŐZELMEKET” ARATUNK A BÉKE VESZÉLYÉVEL SZEMBEN Politikusaink tervei a genfi leszerelési értekezlet megbuktatására. A nukleáris ellenőrzés erőszakolása, a berlini kérdés és Délkelet-Ázsia problémája a tárgyalások hátterében Mikor a genfi leszerelési konferencia megkezdődött március 14-én, akkor a világ közvéleménye előtt úgy tűnhetett, hogy egyedül a francia kormány nem törődik sokat a béke és háború kérdésével, mig a többi részvevő komolyan a szivén viseli ezt a döntő problémát. A konferencia bojkottálásának az eldöntése napján De Gaulle elnök a következőket irta a naplójába: “Mint becsületes ember, nem vontam bele országomat nemzedékünk legnagyobb nemzetközi csalásába.” Amikor a 17 nemzet képviselői összeültek ebben a hires svájci városban, már világos lehetett előttük, hogy az Egyesült Államok a konferencia megbuktatását akarja. Ez Kennedy elnöknek a nukleáris kísérletek eltörlésével kapcsolatos feltételeiből is kiderült már. Az elnök ragaszkodott a helyszíni ellenőrzéshez és ettől tette függővé a kísérletek előkészítésének a leállítását. De, hogy még jobban bebiztosítsa a bukást, ellenezte a kormányfők részvételét is a konferencián. Egészen természetes, hogy minden Kelet-Nyugat közötti lefegyverzési egyezmény a nukleáris fegyverek tilalmával kell, hogy kezdődjön. Ezt azonban az amerikai kormány már eleve kizárta a lehetőségek sorából. Mialatt Kennedy elnök azt hangsúlyozta, hogy az atmoszférikus kísérletek folytatása az értekezlet fejleményeitől függ, azalatt ennek éppen az ellenkezője volt az igaz — a megmásithatatlanul elhatározott kísérletek folytatása már eleve lehetetlenné tette a konferencia sikerét. A New York Times március 25-i számában megtalálhatjuk ennek az utóbbi állításnak a bizonyítékát Thomas J. Hamilton kijelentésében. Hamilton az uj diplomáciai “fogást” Adlai E. Stevensonnak tulajdonítja. Az USA fő- megbizottja az ENSz-ben javasolta Kennedy elnöknek, hogy ahelyett, hogy azonnal kiadja a parancsot a kísérletek folytatására, jelentse ki, hogy “még egy esélyt fog adni az oroszoknak az egyezmény aláírására, megfelelő ellenőrzéssel, amely életbelépteti a kísérleti tilalmat. Stevenson még módosításokat is javasolt az ajánlott egyezményben, amely bizonyítja majd az amerikaiak vágyát a megegyezés létrehozására. Kennedy elfogadta Stevenson javaslatait.” “Olyan személyek szerint, akik ismerik a gondolkozását, Stevenson hisz abban, hogy ennek (a javaslatnak) eredményeképpen az Egyesült Államok nem veszthet semmit és ugyanakkor sokkal kevésbé fogják kritizálni ha, ahogy most elkerülhetetlennek látszik, folytatni fogja a kísérleteket.” Ez tehát egy uj fogás a közvélemény megnyerésére, ugyanakkor egyáltalán nem veszélyezteti a “minden áron való kísérletezést.” Ezt támasztja alá Max Frankel március 19-i jelentése is Géniből, amely ugyancsak a N. Y. Timesban jelent meg. Szerinte az uj nyugati ajánlat elsősorban a világ közvéleményének a megnyerését szolgálja, mert különben nincs semmi helye a tárgyalásoknak egy hónappal az Egyesült Államok atmoszférikus nukleáris kísérlete előtt. Játék a szavakkal Az Egyesült Államok kormányának a javaslatai tehát eleve a szovjet elutasítás “reményében” születtek meg. Ez teljesen összhangban van azzal, ahogy a szovjet javaslatait kezelték. A Szovjetunió ugyanis javaslatot nyújtott be az EN'Sz főtitkárán keresztül, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező nemzetek jelentsék ki, hogy nem adják át ezeket más országoknak. George W. Ball, az Egyesült Államok külügyminiszterhelyettese elutasította ezt mindjárt a kezdetén, miközben azt állította, hogy “az Egyesült Államok törvényei eleve kizárják ilyen fegyverek ellenőrzési jogának az átruházását más államok részére.” Ez a törvény volt a sarkköve az Egyesült Államok nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikájának — emelte ki a külügyminiszterhelyettes. “Kissé furcsának” tűnhet mindenki számára, hogy egy olyan Ígéretet, amely összhangban van az amerikai törvényekkel, a szovjet sürgetése ellenére elvet az Egyesült Államok kormánya... Ezzel a szovjet javaslattal kapcsolatban Dean Rusk külügyminiszter és legbensőbb munkatársai Úgy nyilatkoztak; hogy megerősíti azt a véleményüket, hogy leszerelési konferencia Genfben “elsődlegesen propaganda küzdelem lesz Kelet és Nyugat között.” Rusknak igaza van abban, hogy a Szovjetunió a propaganda eszközöket is igénybe veszi annak elérésére, hogy ne adjanak nukleáris fegyvereket olyan hatalmak kezébe, amelyek még nem rendelkeznek vele. De az Egyesült Államok kormánya marasztalható el azért, hogy ez a javaslat csak propaganda marad. A valóság az, hogy az Egyesült Államok azért utasította el a szovjet ajánlatot, mert valóban át akarja adni a nukleáris fegyvereket a nem amerikai hadseregeknek is. Ball külügyminiszterhelyettes hivatkozása az amerikai törvényekre, hogy ezek megtiltják ezt, nem volt más mint játék a szavakkal. Mikor ez év március elsején Rusk külügyminisztert megkérdezték egy sajtókonferencián “a lehetséges nukleáris társasviszonyról a NATO és az Egyesült Államok között”, akkor ő azt válaszolta, hogy “ezek a tárgyalások most folynak. . . jelenleg a NATO, az Északatlanti Tanács és a kormányok között folynak megbeszélések arról, amit általában úgy neveznek, hogy a NATO nukleáris elriasztó eszközei.” Ball külügyminiszterhelyettes aztán “megmagyarázta” U Thanthoz intézett jegyzékében, hogy ez nincs ellentétben az ö kijelentésével, ő ugyanis csak arról beszélt, hogy “más államoknak” nem szabad átadniuk nukleáris fegyvereket, mig itt “csak” arról van szó, hogy “más fegyveres erőknek” adják át ezeket. Hát nem remek szójáték ez? Kár, hogy a világ népeinek, ugylátszik, nincs elég humorérzékük és nem tudnak nevetni rajta. Sőt, inkább talán sirni lenne kedvük, mert fel tudják fogni veszélyes következményeit. .. Tudományos vagy politikai ellentét? Ugyancsak “furcsa” volt az amerikai kormány állásfoglalása a kísérletek tudományos ellenőrzésével kapcsolatban. Az angol miniszterelnök, Harold Macmillan, március 5-én kijelentette: “igaz az, hogy a tudományos eszközök jelentős fejlesztése könnyebbé tette a nemzetközi ellenőrzés bizonyos formájának a létrehozását és kizárta azokat a problémákat, amelyek eddig bonyolulttá tették az oroszok részére ennek elfogadását.” McMillan tehát elégségesnek ítélte a jelenlegi technikai felszereléseket arra, hogy ezzel a földalatti robbantások ellenőrzését is megoldják. De az US Arms Control and Disarmament Agency igazgatója, William C. Foster, ennek ellenére úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy “nemzeti érdek” inkább növelni mint csökkenteni az ellenőrzések számát. Egyenes ellentmondás állt tehát fenn Macmillan és Foster nyilatkozata között. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a nézeteltérés nem azért állt fenn közöttük, mert valamelyiküknek kettőjük közül nem álltak rendelkezésére a legújabb tudományos adatok a nukleáris robbantások lehallgatásával kapcsolatban. Ha az amerikai kormánynak csak a legcsekélyebb tudományos bizonyítéka lett volna arra nézve, hogy szükséges az ellenőrzés fokozása, akkor ezt a bizonyitékot a lehető legnagyobb gyorsasággal az angol miniszterelnök rendelkezésére bocsátja. Az ellentmondás az egy- időben elhangzott nyilatkozatok között tehát nem tudományos, hanem politikai okokkal magyarázható. Macmillan annyira meg volt győződve álláspontjának technikai előnyeiről és igazolhatóságáról, hogy két neves szakértőt, Zuckermant s Penneyt Washingtonba küldte, hogy meggyőzze az Egyesült Államok kormányát, hogy további ragaszkodásuk a nagyobb ellenőrzéshez tudományosan ostobaság. Küldetésük már eleve sikertelenségre volt kárhoztatva McMillan maga sem lehetett annyira naiv, hogy sikert várt volna ettől, hisz a tudósok nem győzhették meg a politikusokat arról, hogy az ő politikájuk rossz, mert ők nem tudományos szempontból ragaszkodtak az ellenőrzés kiterjesztéséhez. Akkor viszont miért tette ezt az angol miniszterelnök? A magyarázat az angol közvéleményben keresendő. Már régen kritizálják Mac- millant, hogy a State Department Sancho Pankájának (a regényhős Don Quixote szolgája) a szerepét tölti be. Ezt akarta ő ellensúlyozni jele légi különvéleményével. A tudományos kísérletek minden kétséget 1 záróan az angol álláspontot igazolták. Az amei kai földalatti robbantást a múlt év december 1 én a világ összes szeizmográf állomása jelezt bár aránylag kis nukleáris bombát használtak. J oroszok múlt őszi földalatti robbantását is léha! gáttá és jelezte az U. S. Atomic Energy Commi sión. A berlini kérdést is felhasználják gyakran leszerelés elhalasztására. Ezzel kapcsolatban f gyelemre méltó a Foreign Affairs áprilisi szám amelyben John McCloy, aki egész mostanáig ? elnök tanácsadója volt leszerelési kérdésekbe: azt állítja, hogy “amig konstruktiv előrehalad? nem történik a berlini probléma megoldására, nei remélhetünk messzemenő eredményt a lefegyvei zés terén.” Még hozzátette McCloy, hogy ez a orosz vezetők véleménye is a kérdésről. Bár a elnök tanácsadójának tökéletesen igaza vol mégis nagy különbség van a két felfogás közöt A tény ugyanis az, hogy a szovjet vezetők feli.' merték, hogy a berlini kérdés megoldása nélki nem lehet eredményt elérni a lefegyverzés téré és ezért ezt érvnek használják a berlini kérdé megoldásának kiharcolására. Az Egyesült Áll: mok kormánya viszont ugyancsak felismerve ez a tényt, nem akar tárgyalni erről, hanem inkáb olyan nyilatkozatokat tesz, hogy még egy általa nos nukleáris háborúba is hajlandó belemenni berlini status quo fenntartásáért. Az amerika diplomaták Berlint hozzák fel a leszerelés akadá lyaként és a fegyverkezési versenyt viszont berlini kérdés rendezésének az akadályakén? Újabban azonban már egy másik kérdés “igazo ja” a további fegyverkezési versenyt: ez a dé> kelet-ázsiai probléma. “Menjenek a pokolba” elv A világ közvéleménye azonban már kezdi felis merni kormányunk valódi állásfoglalását. A sem leges államok már nem is rejtik véka alá, hog látják az amerikai politika őszinteségének hiá nyát a genfi értekezleten. Kormányunk erre a zal válaszol, hogy kijelenti, nem törődik a vén ményükkel. A “menjenek a pokolba” magatartás uj kormányunk részéről, legalább is ilyen nyi! formában. Ennek McCloy adott hangot a Fóréig Affairs folyóirat áprilisi számában, amikor kije lentette, hogy “nagy tévedés lenne ezeknek . nemzeteknek a számára annak feltételezése, hog- az ő egyedüli szerepük, hogy másokat cselekvés re kényszerítsenek vagy pusztán felvonuljana' az egyik vagy másik oldal mellett.” Az adminisz tráció részéről valóban nem hangzott el ilyen ki jelentés addig, amig meg lehetett vásárolni többség szavazatát a State Department számára Ennek az uj hangnak legerősebb kifejezése ma gának Kennedy elnöknek a részéről hangzót azonban el, aki március 21-i sajtóértekezletén biz tositotta a világot arról, hogy “a tény az, bá nem gyakran beszéltünk róla az utóbbi időbér hogy az igazságos békének legnagyobb remény nem az Egyesült Nemzeteken nyugszik. Valóba ennek majdnem az ellenkezője az igaz.” Ez tehát nyilt beszéd, amihez még magyaráza sem kell. A kérdés csak az, hogy ezt az uj “mer jenek a pokolba elvet”, kiterjesztjük-e Angliái’ is, tekintve, hogy már az angol miniszterelnök i ellenvéleményt jelentett be a State Departmenl tel szemben. A britek ugyanis nem semlegesek é szigetországukban jelentős tengeralattjáró és le gitámaszpontjaink vannak. • Legújabban tehát a genfi konferenciát korm? nyunk a szovjet—kínai katonai érdeklődés eitere lésére használja Délkelet-Ázsiában. Ahogy ezt N. Y. Times március 26-i számában olvashatóul ennek az értekezletnek a célja, hogy elhitesse Szovjettel, hogy ha a vietnami és laoszi katon: intervencióra hasonlóval felel, akkor ezzel a nen zetközi feszültség enyhítését és a fegyverkezé: verseny csökkentését veszélyezteti. Ennek az i. luziónak az erősítésére a nyugati diplomaták konferenciát a marathoni távbeszélés szinteré\ próbálták változtatni. H a tervük sikerül, az amerikai diplomaták p< dig “nyugodt lelkiismerettel” állapíthatják máj meg, hogy nagyszerűen tevékenykedtek a bél veszélyének az elhárítása terén. EGY FRANCIA expedíció feljutott — Népi keleti részén — a Himalája 84Ö0 méter mag? Jannu csúcsára. Ez volt a világ egyik legmag; sabb,. eddig még meg nem mászott hegycsúcs? rjiniii L; m n a i r,i l V .*»•55 .jib i.'n J* x jín . . ja.M ; t-i i i » J JH i.l.i 1 1 /■
