Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-17 / 20. szám
Thursday, May 17, 1962 AMEktKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD 13 KÉSZÜL AZ OLVASNIVALÓ A NYÁRI VAKÁCIÓRA! «r ^ ^ ^ ** ^'"|r ▼ w 1 KÖZVETLENÜL... BÁLINT IMRE ROVATA Tréfa az amerikai kenyérről A világ legnagyobb kenyérgyárát látogattam íeg... mondjuk. Ott, miután azt hazudtam, iogy a világ legnagyobb újságjának vagyok a 3gelső írója, maga a vezérigazgató vezérelt. Ez- rt vezérigazgató. Az egész tizenhatemelet ma- íasságu hodály belül egyetlen szerkesztmény: atlanok, kerekek, szíjak és ide-oda forgancsuk. kemencék a legfelső .emeleten vannak, hogy mirt, azt majd látni fogjuk, mondta ravaszul az zi: “A kemencék alatt kezdődik a működés és a «incékben van dinamó, ami működésbe hozta az gesz cirkuszt még három év előtt és azóta éjjel- appal, husvét, karácsony, boldogasszony napján, agy boldogtalan asszony napján állandóan megy, :erepel, karacsol és forgatja az összforgandókat. Tincs egy élőlény sem ennél a dinamónál. Minden íagától megy. Olajozni a gépeket harmincezer fiérfold, azaz tizenhat évenként egyszer kell csak, sirozni soha, nem, nem soha és nem is ajánlatos fölénynek sokáig ebben az épületben tartózkodni, hert a levegő. . . azaz a levegő nem levegő. Még pékségek közmondásos sváb-bogarai és legyei is negdöglöttek, vágy a szerencsésebbjei, amelyekék sikerült még idejében disszidálni, áttették zékhelyüket a kisiparos pékségébe. Minden olyan ökéletesen van automatizálva, hogy az anyagok, melyek a kenyeret alkotják, maguktól esnek az stökbe. Maguktól keverednek és kavarognak, legindulva a tizenhatodik emeletről, ahol az első .orszerü anyag, de nem por, pontosan kimérve mlik és keveredik egy folyékonysággal, ami nem iz, azaz nem közönséges viz, hanem... Sajnos, ltok.” “Azután?” ‘A tizenötben egy fehéritő esik bele. Klórszerii- ég, de nem mondhatom meg, hogy micsoda, mert Tok. Ezt ‘A’-vitaminnal erősítjük meg. . . A kö- etkező emeleten sellakot teszünk bele, hogy a äherito beleragacfjon és alatta alkoholt, ami tud- aíevőleg feloldja a sellakot. Hogy milyen arányán, az üzleti titok. Ide B-vitamin is vegyül, mert z állam követeli. És salétromból készült müvaj s, aminek okáért a következő emeletről szódabi- arbóna zuhan a katlanba, hogy alkalizáljon, de mennyiség az a fő üzleti titok. Aztán tojás- árgája, persze mütojás, de a sárgája igazi, keve- edik, amit D-vitaminnal hozunk összhangba és lészporral és szacharinnal édesítünk. Észrevette, ogy eddig nem használtunk sót? Két évig sütőtők a kenyerünket, mire észrevettük, de most már sndbe jöttünk, mert a következő emeleten só jön ele, ami úgy néz ki, mintha timsó volna, de nem z. Hogy micsoda, az hadititok. Már a hetedik meleten vagyunk és még mindig nem lát az emer embert és a gép kever, az üst himbálódzik, íint a városligetben a csónak és a keverő úgy íegy, mint a mosógép mozgantyuja és az ötödik melet megtisztítja a keverményt, ami valljuk e, egy kicsit megszürkült és ezért újra kénytemek vagyunk, a negyedik emeleten, fehérítőt, zt a korszerűséget beletenni és a sellakot, meg z alkoholt. De most már mindenből keveset teáink bele, mert már meguntuk. A legalsó emele- jn formába esik, felvágódik a tészta és újra fel- íegv, de most már a legfelső emeletre, ezalatt íegkel, ha megkel és ott már várja a masszát a emence és elől be, hátul ki és lezuhan az egész a jldszintre, ahol magától becsomagolódik, ládákéi sétál szalagon és onnan ugyancsak mozgószagon be a truckokba. Valami csenget, ha a truck de van és a soff őr abbahagyja a pináklit, be- lalad a kocsiba és máris viszi az üzletekbe a friss enyeret. Nem nagyszerű ez a kenyér? Amig a evő ki nem pakolja, emberkéz nem ér hozzá. Hi- iénikus. A világ leghigiénikusabb kenvere...” “Mit vezérigazgat a vezérigazgató ur?” “Tessék velem jönni. A negyedik emeleten van- .ik a laboratóriumok. Ott kísérletezünk újabb és jabb dolgokkal.” Az egyik teremben hosszú sorban fehérköpe- yres vegyészek lombikáztak. Egy másik terem- sn egy csomó doktor mikroszkópokba bámult. így harmadik teremben vagy húsz operáló asz- ilon orvosok boncoltak. “Az áldozatok.” “A kén vértől?”, kérdeztem. “Lehetséges, Alert megértem tökéletes a gvárt- íányunk. Most azon dolgozunk, a mennyiség Alább közlünk néhány apró elbeszélést. Ezek mind a MAGYAR REMEKÍRÓK második kötetéből maradtak ki és Ízelítőt adnak majd kedves olvasóinknak, hogy mi is lesz ebben a szépkiállitásu 144 oldalas kötetben, mely egyébként már majdnem készen áll a nyomásra s junius havában olvasóink kezében lesz. FELEKI LÁSZLÓ: A LÉLEK ÚTVESZTŐI A sovány, kisbajuszos, gondosan öltözött középkorú férfi egy tízforintos adott a kalauznőnek a 7-es autóbuszon, és vonaljegyet kért. A kalauznő a táskájába gyűrte a bankjegyet, leszakította tömbjéről a vonal jegyet, egy kicsit letépett a sarkából, odaadta az utasnak, aprópénzt kotorászott össze a táskájából, majd átnyújtotta a férfinak a visszajáró csörgő ércpénzt. És most felkavaró hatású jelenet következett. A férfi elkezdte számolgatni a visszajáró pénzt. Kicsit rövidlátó lehetett, mert számolt, mint Shylock, a velencei kalmár. Volt a mozdulalataiban valami visszataszítóan kicsinyes. A kalauznő összeráncolt szemöldökkel nézte, s hiába kereste az utas szemében a bizalmat, helyette a gyanú, a bizalmatlanság sötét vonásai rajzolódtak ki a sovány arcra. Lehet ilyen légkörben élni? Az utasok is utálattal néztek erre a fukar, kraj- cároskodó emberre, aki nem átall néhány rongyos forintnak utánaszámolni, mint egy uzsorás. Kell is az ő nyavalyás pénze annak a tiszta homloku kalauznőnek, aki mindennap nyolc órát rázódik, préselődik, bosszankodik az autóbuszon, és ime, mi a fizetség? Gyanú, méltatlan vád. -— Én sose számolom meg a pénzt — súgott oda egy fiatalember a mellette ülő nőnek. Számkukac, segédhivatali tintanyaló, aktakuli, mormogták mások. Külön felháborította az embereket, hogy az illető minden szégyenérzet nélkül, a teljes nyilvánosság előtt számolgatta, rakosgatta egyik kezéből a másikba a garasokat, remegve a pénzszámlálás izgalmától. Harpagon! Sőt, nem elégedett meg egyszer — másodszor is átszámolta. A gúny a megvetés, a felháborodás kereszttüzében aztán megszólni u , — Egy forinttal többet adott vissza — mondta, és átnyújtotta a forintost a kalauznőnek. Az elvörösödött. — Köszönöm szépen. . . — suttogta büntudatos mosollyal, majdnem sir ve A kocsiban döbbenetes csend terpeszkedett szét. Megannyi Macbeth és Ágnes asszony ült ott, lel- kiismeretfurdalástól gyötörve, az Erinnysek köny nyü prédáiként. Szégyen és bünbánatdüzelt az arcokon. Erkölcsi vereséget szenvedtek, porig alázta őket ez az igaz ember, aki gyenge szemével azért számolta át a visszajáró összeget, nehogy a kalauznő anyagi veszteséget szenvedjen. A lelkiismeretfurdalás engem is magával ragadott. Amikor a becsület ismeretlen lovagja leszállt, utánasiettem, s hozzáléptem. — Ne haragudjék — mondtam —, hogy ismeretlenül megszólítom, de bocsánatot szeretnék kérni. Amikor ön megszámolta a visszajáró pénzt, megvallom, eléggé el nem Ítélhető ellenszenvvel figyeltem tevékenységét. Kicsinyesnek, gyanakvónak, fösvénynek tartottam, ön alapos leckében részesített minket, köztük engem is. Bocsásson meg! Nem gondoltam arra a lehetőségre, hogy ön a kalauznő érdekében számolt. Nem gondoltam arra, hogy a kalauznő egy forinttal többet adott vissza. majd óriási hadititok lesz, hogy lugkövet is belekeverünk. Hogy a ként, amit a fürészpor erjedése okoz, semlegesítsük.” “Fürészpor is van a kenyérben?” “A közönség követeli. Tudja, ez a soványitó mánia. Azután a parfümöt is javítanunk kell, amit eleinte azért tettünk csak a kenyérbe, hogy elvegye a rézgálic szagát. De most kitaláltunk egy olyan parfümöt, amely nemcsak ellensúlyozza az előbbi parfümöt, hanem régi tipusu, olyan idomult, úgynevezett otthonsütött kenyérszagot áraszt. Ezt szurokból főzzük. Mi szerényen tudjuk, hogy még nem tökéletes a gyártmányunk. Valami hiányzik még a kenyerünkből. De ha erre is rávöjünk, akkor elmondhatjuk majd, hogy a világ legnagyobb kenyérgyárának sikerült...” Nem fejezte be a mondatot a vezérigazgató ur, mert egy kócosfej ü, öregebb tudós szaladt hozzánk és felindultan, zihálva kiabálta. . . “Euréka! Megvan ! Megtaláltam! Nem jhiába dolgoztam rajta ennyi sok évig. Kinyomoztam, hogy mi hiányzik a kenyerünkből. A liszt.” — Nem adott többet vissza — válaszolt a férfi. — Pontosan kilenc forintot adott vissza. De láttam az emberek arcán a gyűlöletet és elhatároztam, hogy felszámolom ezeket a káros érzelmeket. Sikerült. Még nagyobb bámulattal néztem rá. Hiszen ez az ember nevelő és tanító, az emberi lélek mélységeinek ismerője, búvárja, benső hurok megszó- laltatója, művésze. Játszott velünk, mint macska az egérrel. A gyűlölet szennyes indulatából a meg- szégyenültség, a megalázottság tisztitó tiizébe taszított minket. — Megérte az egy forintot! — folytatta büszkén. — Egy forint nagy pénz, de nem sajnáltam. Kezdetben haboztam egy kicsit, egy forint mégiscsak egy forint, egy egész vonal jegy ára, de aztán határoztam: jöjjön, aminek jönnie kell! Vannak pillanatok az életben, amikor dönteni kell: pénz vagy dicsőség! Döntöttem: vesszen a forint! Áldozatok nélkül nincs győzelem. A siker bőségesen kárpótolt a veszteségért. Persze, nem volt könnyű dolog. .. Képes lett volna órákig beszélni arról a rongyos forintról. Rémes, milyen zsugori emberek vannak a világon! * * * A BŰN Pikkoló mester, az utcák bölcse, a kávéházban ült és elkeseredetten bámult maga elé. Hűséges tanítványa tisztelettel és fájdalommal kémlelte a mester dúlt arcvonásait. Végre aggodalmasan megszólalt: — Mi baja, mester? A mester haragosan legyintett. — Vége! Elcsaptam a feleségemet. A tanítvány megdöbbent: — Miként történhetett? Bűnös volt a nő? — Te mondád — szólt a mester. — Bűnös volt. Elcsíptem egy levelét, amelyet szeretőjének irt. — Ó! — szólt a tanítvány. — És ezért a csekélységért . . . — Nem ezért a csekélységért — mondta a mester —, hiszen te tudod legjobban, hogy kisebb-na- gyobb csalásait már százszor megbocsátottam neki. Azért csaptam el, mert a “szerelem” szót még mindig nagy Sz-szel és két 1-lel Írja, holott már tizezerszer megmagyaráztam neki, hogy ez nem helyes. Az én türelmemnek is van határa. * * * Dal a moziról Berta egy szép nyári estén A körúton mendegélt, ? Arra megy egy fess legényke, * Hencegön melléje lép. Szól a lányhoz: “Szép kisasszony, Tartson vélem, ha lehet, Jöjjön a projektográfba j Nézni mozgó-képeket.” Mert a Berta, mert a Berta nagy liba, I Hát elment a mozi-mozi-mozi-moziba. Együtt ültek a sötétben ? Berta és az ifjú ur, 1 Mig a vásznon kergetőzött Japán, angol, muszka, búr. Körutazást, vonatrablást. Tudja ég mit láttak itt. Nem csupán a képek, ők is Mozgolódtak egy kicsit, f És elcsattant és elcsattant mutviba Most egy csók a mozi-mozi-mozi-moziba. Folytatása volt a csóknak, j Mert követte még nem egy, j Só't követte más egyéb is, i Végre az már egyre megy. 1 Mig köröttük ámult-bámult, ] Lelkesült a balga nép, Tj Berta halkan annyit mondott: I “Kérem, ez már mégse szép!” j És megtörtént és megtörtént a hiba. . . így szokás a mozi-mozi-mozi-moziba. És azóta minden este | Berta és a szeladon, j Együtt ült a mozi mélyén j A sötétben, egy pádon. j Mig egyszer csak Berta bus lett ! És szemében könnyű rezg, 1 Észrevette, hogy gyanúsan j Gömbö-gömbölyödni kezd. ! így van az, ha, igy van az, ha egv liba J Sokat jár a mozi-mozi-mozi-moziba! t
