Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-26 / 17. szám
Thursday, April 26, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WQRD 11 Termelőszövetkezet és kibuc Irta: E. H. NEUWALD 1961 május hónapját Izraelben töltöttük, ahol egy “kibucon” lakó unokahugom vendégei voltunk. Amilyen érdeklődéssel tekintettünk a magyar termelőszövetkezetek megtekintése elé, éppen olyan kíváncsisággal néztünk az izraeli kooperativ gazdálkodással való közelebbi megismerkedés elé. A kibuc, amely négy héten át otthonunk volt és ahonnan kirándulásainkat csináltuk Tel-Aviv, Haifa, Jeruzsálem, Acra és Nazaret városokba és egy fél tucat más kibucba, — egyike az izraeli jól működő és fejlett állapotban levő gazdaságoknak. Ez a Tel-Avivtól délre fekvő kibuc gabonatermesztéssel, csirkeneveléssel és juh-tejgazdaság- gal foglalkozik. A termelőszövetkezetekkel való összehasonlítást talán kezdjük a kettő közötti különbségek ismertetésével. A magyar állami gazdaságok és termelőszövetkezetek alapját a volt grófi, egyházi és egyéb nagy-gazdaságok kisajátítása és a kisparasztság egyéni gazdálkodásának szövetkezetekbe való tömörülése képezte. Izraelben úgyszólván a semmiből kellett a gazdaságokat megteremteni: kopár területeken kövektől kellett megtisztítani a földeket, amelyek nagy részén évszázadok, sőt évezredek óta nem folyt termelés. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóinak túlnyomó része a régi parasztság, a volt béresek és földnélküli szegények soraiból került elő. Általában jó földön, megszokott munkát végeznek. A kibuc dolgozóinak túlnyomó része soha mezőgazdasági munkát nem végzett és az egykori intellektuelek, munkások, hivatalnokok és önálló kereskedők soraiból került elő. Silány földön, szokatlan munkát végeznek. Akiknek a kezdet nehézségeit kellett legyűrni, eleinte sátrakban laktak, mig a magyar parasztság — amelynek egy része a régi világban istállókban lakott —, a meglevő házakban húzódott meg, amig az építkezés megkezdődött és megfelelő otthont nyújtott. A “mi” kibucunkban már nem voltak sátrak, de megvoltak még az eredeti és kezdetleges faviskók, amelyekbe a sátrakból költöztek az emberek. A fa-viskók egy részében jelenleg a kibuc arab tagjai laknak, a többit raktárnak, stb. használják. A következő lépés a “modern” épületekbe való költözés volt. Ezeket az épületeket az amerikai motelokhoz hasonlíthatjuk: egy szoba, kis háló, tea-konvha (kitchenette) és fürdő zuhannyal. A vízellátás Izrael legnagyobb gondjai közé tartozik, mert — akárcsak Dél-Kaliforniában —, az esős szezon elmúltával 7—8 hónapon át nincs csapadék és a növényzetet a teljes elszáradástól öntözéssel kell megóvni. A kibuc legújabb, modern épületeiben vízvezeték van, a vízmelegítést petróleum-kályhákkal végzik. Az állatok itatása vízvezetékkel összekapcsolt vályúkból történik. Ottartózkodásunk alatt a szóban forgó kibucban a vízellátás megfelelő volt. Még a modern épületek előtti pázsit és a középületek előtti parkszerű térség öntözésére is volt elegendő viz. A gyermekek nevelése már csecsemő kortól közös alapon történik. Az étkezés, a mosás, az egészségügyi gondozás, iskolázás, — általában minden, ami az élethez tartozik, közös. A leányokat és fiukat 18 éves korig iskoláztatják, akkor valameny- nyien bevonulnak a hadseregbe, ahol mindkét nem kiképzést nyer. A szolgálati idő két év, utána az egyéntől függ: a hadsereg tagja kiván-e maradni; városi foglalkozásra szánja-e magát, avagy visszatér-e a kibucba, amelytől nevelést, iskolázást és szakmai kiképzést kapott. Az ifjúság 90 százalékon felüli része visszatér a kibucba. Az iskolás gyermekek már két éves kortól kezdve fizikai munkát végeznek a kibucban. Mire az iskolázást elvégezték, a földeken, a gyümölcsösben, az állatok körül már elég jártassággal bir nak ahhoz, hogy a szakmunkások hasznavehető segítői legyenek. A közös konyhában, a közös étteremben, mely minden tekintetben modern és jól felszerelt, a kibuc tagjai dolgoznak: főznek, kiszolgálnak, mosogatnak, takarítanak. Ugyanilyan közös munka folyik a mosodában, ahová a tagok beadják a szeny- n.ves ruhaneműt és azt tisztán kapják vissza. Van varró- és cipész-műhely és orvosi rendelő, amely közös ellátást nyújt. A gyermekek a közös nevelőkből, az óvodákból, az iskolákból délután felkeresik a szülőket és ez a pár óra az, amely összehozza és együtt tartja a családot. Ilyenkor a tea-konyhában elkészített uzsonnát együtt fogyasztják el a szülők és a gyermekek. Utána az ifjúság visszatér a számára berendezett és ellenőrzött épületekbe, ahol az éjszakát tölti. A gyerekek nem sírnak a szülők után, egész természetesnek tartják, hogy a szülőktől távol a maguk körében legyenek, mert erre szoktatták őket csecsemő koruktól. Eltekintve attól, hogy a kibuc tagjai MINDENT MEGKAPNAK, ami az élethez szükséges, tehát a lakás és élelem mellett ruhát, cipőt, mosást, szappant, fogkrémet, cigarettát, levélpapírt és a fűtéshez szükséges petróleumot, — a tagok zsebpénzt kapnak. Ezen a kibucon évenkint és fe- jenkint 120 izraeli fontot, ami 60 amerikai dollárnak, kb. 1400 magyar forintnak felel meg. Helenkint legalább egyszer szabadtéri előadásokat rendeznek. A kibucnak megvan a saját műkedvelő gárdája, amely tűrhető előadásokat nvujt, körülbelül olyanokat, mint az amerikai műkedvelők. Országosan ismert, jónevü színészek, művészek is meglátogatják a kibucokat, hogy a tagoknak évenkint többször nívós előadásokban is legyen részük. Aki a kibuchoz tartozik, de városi foglalkozása van, jövedelmét beszolgáltatja és ugyanolyan ellátást és zsebpénzt kap, mint a kibucban dolgozók. Példa erre: egy másik kibucban lakó unokahugom a haifai egyetemen tanit (miután a new- yorki Columbia Egyetemen megkapta a “master degree”-t), de a hét végén a kibucban végez munkát és tanárnői fizetését a kibuc kapja. A “mi” kibucunkban egy törvényszéki biró szombatonkint az étteremben kiszolgáló és az ő bírói fizetését is a kibuc kapja. Múlt heti cikkemben említettem, hogy vendéglátó unokahugom férje a kibuc 450 bárányának juhásza. Egy szombat délután kettőtől hét óráig juhász-segéd voltam és főnökömmel együtt jártam hegyen-völgyön át a legelő és gyakran rendetlenkedő bárányok után. Többek között egy barlang bejáratát is láttam, amelyet ez a juhász fedezett fel és a korai kutatás szerint ős-keresztények sírboltját sejtik a mélységben, amely alkalomadtán feltárásra fog kerülni. Ez a juhász egyébként sokoldalú művész: a szinielőadások hátterét ő festi,, a színfalakat több nyíre ő készíti, a szereplőket ő maszkírozza. Képeit, rajzait, szobrait, közönséges drótból készült alakzatait nemrégen állították ki a kibuc közelében fekvő kis városban. Minden izraeli újságban elismerő kritikák jelentek meg a kiállításról, amelyek révén Tel-Avivban nagyobbszabásu kiállítást terveznek a “művész juhász bojtár” müvei számára. Ha a kiállítás sikerül és müvei egy részét megveszik, a befolyó összeg szintén a kibucé lesz, mert a művésznek csak az a jövedelem jár, amelyet a bárányok őrzéséért, gondozásáért kiutalnak. Nehéz élet a kibuc-élet. Erős munkával, sok türelemmel, gyakran nélkülözéssel, állandóan lemondással jár. Aki rászánta magát arra, hogy kibuc-tag legyen, az országot épit, annak lelkes, áldozatkész embernek kell lenni. Hosszú idő fog eltelni, amig a mai juttatásnál többre számithat. Az erős munka, a sok küzdelem és a csekély díjazás ellenére a kibuc tagjai büszkék az elért eredményekre, csaknem lenézéssel beszélnek a városiakról és — akikkel mi egy féltucat kibucon találkoztunk, beszéltünk — elégedettek. Amikor két hónappal később megismerkedtünk a magyar termelőszövetkezettel és összehasonlitást csináltunk a magunk számára, úgy találtuk, hogy a szövetkezetekbe tömörült paraszt nem cserélne a kibuc-taggal. A magyar paraszt sorsa, munkája könnyebb, jövedelme nagyobb, mint a kibuc dolgozójáé. Munkájának eredménye saját törekvésétől és az összesség együttműködésétől függ, azt nem befolyásolja külföldi tőke, sem annak szeszélye. Mégis, amikor a cséplőgép mellett dolgozó jóvágásu parasztembertől azt kérdeztem, hogy jobb-e ma, mint régen volt? — azt a választ kaptam, hogy: “Hát, — ezt is megszokjuk!” Mondhatta volna, hogy jobb a hatalmas kombájnokkal dolgozni, mint a régi eke után ballagni és “rendet vágni.” Mondhatta volna, hogy a számos társadalmi ellátás mellett és a saját szükségletére termelt javakon felül még soha nem remélt szép jövedelme is van, de ehelyett csak any- nyit mondott, hogy “ezt is megszokjuk.” Ha válaszában mindazt kifejthette volna, amit számára a közös gazdálkodás jelent, azzal teljes megelégedését fejezte volna ki. De a magyar paraszt, ellentétben az elégedett kibuc-lakóval, nem elégedett. Csak annyit vallott be, hogy “ezt is megszokjuk“ és nem tudta, hogy ezzel elitélte au elégedetlenséget, ami elvégre is anti-szociális, ami tespedésre, visszafejlődésre vezethet. A kibuc dolgozói önfeláldozó, szorgalmas elégedett emberek, akik elvégzik munkájukat és eleget akarnak termelni ahhoz, hogy a jövedelem fedezze az adókat, a kiadásokat, a tagok ellátását, kevés zsebpénzt és lehetőleg a további építkezést. A termelőszövetkezet dolgozó parasztjai már a mostani jövedelem-elosztás rájuk eső részéből majd mindent megvásárolhatnak: rádiót, TV-t, uj házat, jó bútort, sokan motorkerékpárt, valamennyien kerékpárt. De még messze vannak aa elégedettségtől. A jó jövedelemmel sem elégedettek, mert mindig többet, mindig jobbat akarnak. Mert tudják, hogy a TÖBB, az nemcsak nekik JOBB, hanem jobb az egész országnak. Ez a különbség a legszembeötlőbb a termelő- szövetkezet és a kibuc között. Elképesztő események Michigan állam törvényhozásában Michigan állam törvényhozói a napokban szavaztak meg egy törvényt, amely szerint a House Un-American Activities Committee (HUAC) anyagát az iskolákban tanítják majd a tanulóknak. Idáig jutottak már a reakciós képviselők befolyására, hogy a besúgók és hivatalos kémek tanúvallomását akarják felhasználni a kapitalizmus és kommunizmus összehasonlításának a tananyagaként. Ez lenne a kommunizmusról tanított rész “hiteles anyaga.” Sőt, hogy “bővítsék” a tanulók “kommunizmusról alkotott tudását”, még a szenátus Belső Biztonsági Bizottsága előtt megjelent besúgók tanúvallomásait is fel akarják használni a diákok “nevelésére”. Joseph Gillis, detroiti demokrata képviselő, aki a szakszervezetek támogatásával jutott be a törvényhozók közé, megkérdezte a képviselőház tagjait, hogy vajon a John Birch társaság fogja-» szolgáltatni a HUAC és szenátus bizottságainak jelentését. Az “ötlet” mindenesetre azt mutatja, hogy ebből a társaságból indult ki a kezdeményezés. Az antikommunista törvényhozás fő kigondoló! a képviselőházban Robert W. Waldron (republikánus, Grosse Pointe) és Frederick Marshall (rep. Allen) most egy törvényjavaslatot terjesztettek be, hogy helyezzék törvényen kívül a Kommunista Pártot. A törvényhozás munkájára jellemző, hogy ezt a javaslatot is minden nagyobb nehézség nélkül szavazta meg a képviselőház és most már a szenátus előtt van. Waldron csak nemrég pályázott a detroiti 14. kongresszusi választókerületben a törvényhozói székre és leglelkesebb támogatója Richard Durant volt, aki a John Birch társaság Michigan állami vezetője. Vereséget is szenvedett a szakszervezetek jelöltjétől, a demokrata párti Harold Ryan- tól. Grosse Pointe, amelyet Waldron képvisel, egy olyan lakónegyed, ahol az autógyárak gazdag igazgatói laknak. Mintegy két évvel ezelőtt fedezte fel az állam, hogy a környék ingatlan ügynökségei “pontrendszer” alapján dolgoznak. Ennek a bonyolult rendszernek a segítségével szorították ki a négereket, zsidókat .olaszokat és más “nem- kivánt” nemzetiségüeket a negyedből. A kilences törvényt hozták akkor a pontrendszer eltiltására, amely a faji előítéletek érvényesülését jelentette. Waldron vezetésével most a reakciósok és a Birch társaság tagjai a kilences törvény eltörléséért harcolnak. Ez a város arról is hires, hogy megtesz mindent a munkásvédelmi-törvények megbuktatására. Csak nem rég vezetett egy hadjáratot a törvényhozásban a minimális bérek összegének a felemelése ellen. 400 pincérnő, szállodai inas és kifutó várta minimális órabérének 25 centről 75 centre való felemelését. Waldron “fáradozásának” eredményeként a törvénytervezet már a bizottságban elbukott. Ez a helyzet Michigan államában a reakciós kép viselők szélsőséges propaganda tevékenységének a következtében. A michigani American Civil Liberties Union (ACLU) felhívta John Swainson (demokrata) kormányzót, hogy vétózza meg a Kommunista Párt törvényen kívül helyezését követelő törvényt. Az ACLU a törvényhozókat iát kérte egy külön levélben a törvény elvetésére.
