Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-26 / 17. szám
Thursday, April 26, 1962 9 AMERIKAI MAGYAR SZA — HUNGARIAN WORD Izrael arab politikájának cs ődje Egy izraeli conista politikus alapvető változást követel az arabokkal szembeni bánásmód tekintetében Az izraeli közvéleményben már évek óta vita tárgyát képezi a Ben Gurion-kormány által az arabok fölé helyezett katonai kormányzat. Azok a megszorítások, amelyek az ország arab lakosságát érintik, ma már minden politikai pártban vitát váltanak ki és egyre erősödik az a nézet, hogy meg kell szüntetni ezt a lehetetlen állapotot. Á probléma fontosságát mutatja, hogy évekkel ezelőtt még csak a baloldali pártok vetették fel ezt a kérdést, mig ma már az egész ország visszhangzik tőle. Izrael 240,000 arab lakosa közül 205,000 él katonai kormányzat alatt. A több mint 200,000 ember jelenlegi helyzetének további tarthatatlanságára mutatott rá a “Mááriv” c. Tel Avivban megjelenő esti lap 1961 november 24-i számában megjelent cikk, amelyet Shmuel Schnitzer irt. A cikket angol fordításban a Tel Aviv New Outlook c. folyóirat 1961 decemberi száma is ismertette. Schnitzer írása tükrözi az izraeli cionisták álláspontját és ezért érdemes elolvasni. A legutóbbi Knesset szavazáson Ben Gurion miniszterelnök már csak négy szavazattöbbséggel tudta továbbra is elfogadtatni a parlamenttel a katonai kormányzatot. Ezért kénytelen volt megígérni, hogy enyhít valamit ennek merevségén, de Schnitzer cikke rámutat arra, hogy ez nem orvosolja a helyzetet. Úgy vélem, hogy függetlenségünk 14. évében eljött az ideje annak, hogy alaposan megvizsgáljuk viszonyunkat köztünk élő kisebbségeinkkel szemben. Mindenekelőtt azért, mert számításba kell venTisztelt Szerkesztőség! Nehezen várom lapunk kiváló közgazdasági szakértője, Eőrsi Béla kommentárját a múlt heti Kennedy—U. S. Steel összecsapásról. Addig is engedjék meg szerény véleményem kifejtését ebben a nagy horderejű kérdésben. A múlt hét drámai eseményei kidomborítják az Egyesült Államok kormánya szerepét, mint az amerikai közgazdaságot központilag irányitó szervét. Ezt a szerepet az amerikai nagytőke és a propagandistái igyekeztek vagy eltitkolni, vagy legalább is ködösíteni. Ragyogóan támasztották alá az elmúlt hét eseményei Engelsnek csaknem 75 évvel előtti zseniális megállapítását: “A burzsoá állam eszméi kollektiv kapitalista”, amely a kapitalista termelési mód közös külső feltételeit nemcsak a munkásokkal szemben, hanem időnkint az egyes kapitalistákkal szemben is védi. Ez esetben Kennedy elnöknek az amerikai monopolkapitalizmus érdekeit pillanatnyilag nem a munkásokkal szemben, hanem a monopolkapita- lizmus kétségkiviil leghatalmasabb egységével, a U. S. Steel-el szemben kellett megvédenie. És bármilyen hatalmas is a U. S. Steel, egymagába véve mégis kevesebb hatalmat és befolyást képvisel, mint az amerikai nagytőke többi képviselői együttvéve. Kennedy csak azért volt képes a U. S. Steelt és azon keresztül az acéltröszt többi tagjait is a fokozott profitharácsolástól visszatartani, mert: 1. Ellentétek voltak az acéltröszt tagjain belül. (U. S. Steel versus Inland Steel, Kaiser Steel, sőt Bethlehem Steel.) 2. Ellentétek voltak az acéltröszt, valamint az autó. épitőipari és más trösztök között. (Az áremelés nagy előnyt jelentett volna az acéltröszt számára, amely már lerögzítette a maga bérszerződését a szakszervezettel béremelés nélkül, mig a többi tröszt ki lett volna téve magasabb bérszerződés “veszélyének.”) Kennedy támadása az acél tröszt ellen aláhúzza az ellentétek kimélyülését az Egyesült Államok és a többi, gazdaságilag sokkal gyorsabban fejlődő “szabad” államok, mint Németország, Japán, Olaszország között. Kennedy az acél ára emelésének megakadályozásával az amerikai “eszmei kollektiv kapitalista” szerepében az amerikai mono- poltőke versenyképességét igyekezel t növelni a külföldi konjunktúrával szemben. A liberális hivatásos ködösitők, mint a N. Y. Post és annak émelyítő Max Lernerje, mint az nünk, hogy ezt a viszonyt mi 12 éve, tehát tekintélyes ideje szőjük; 12 év alatt pedig nem időleges állapotokat teremtünk, hanem tartós jellegűeket. 12 évjdatt mi példát teremtettünk és politikában a példák gyakran foglalják el azt a helyet, amely a megfontolás körébe kellene, hogy tartozzon. Másodszor, mert széleskörű az az érzés, hogy a mi arab politikánk, vagy amit ez alatt értenek, válságba került és talán esetleg csődbe is... Amit mi ezalatt a 12 év alatt alkottunk az az ésszerütlenség zűrzavara, a kapcsolatoknak és a politikának hiánya, amelyből egyetlen egy tény csúcsosodik ki: Tudatosan vagy öntudatlanul Izrael államában létrehoztuk egy nemzeti kisebbség elleni megkülönböztetés utálatos realitását. MI ZSIDÓK DEMOKRATIKS ÁLLAMBAN ÉLÜNK. De vajon az izraeli arab is demokratikus államban él? Biztosítva van-e számára ugyanaz a véleménynyilvánítási, szervezkedési, munka és mozgalmi szabadság, birtoklási jog, s mindazok a többi jogok, amelyek egy szabad állam szabad polgárát születésénél fogva megilletik? Van az arab polgárnak megfelelő parlamenti képviselete? Része van-e a kormányban vagy az ellenzékben ? Természetesen vannak arab képviselők a Knes- setben (országgyűlés). De olyan formában képviselik-e az arab tömegeket, mint ahogy a parlament zsidó képviselői képviselik a zsidó tömegeket? Nem tudjuk talán, hogy ki választja őket és mi az ő helyzetük a nép között, amelyből jöttek? amerikai demokrácia “győzelméről” és a, reakció “vereségéről” írnak ez üggyel kapcsolatban. Erről szó sincs. Kennedy és az amerikai állam bőségesen kárpótolni fogják az acéltrösztöt azért, mert kivették a gyors hat dolláros szuperprofit cucliját Mr. Blough és bandája szájából. Máris tervbe vették az uj adókedvezményeket, amelyek révén az acéltröszt “modernizálhatja” felszerelését. Hogyan kapj at a trösztök az ilyen adókedvezményeket ? Az egyenes adók csökkentésének egyik legjelentősebb, de a nagy tömegek előtt következetesen elhomályosított módja az úgynevezett amortizációs értékcsökkenési leírások. Az ilyen címen tartalékolt összegek ugyanis teljesen adómentesek! A U. S. News and World Report 1960 jan. 25-i száma szerint az ilyen amortizációs leírásokból származó adókedvezmények évente 11—12 milliárd dollárra rúgnak. Ha tehát Mr. Kennedy ezt most emelni, fogja, akkor az acéltröszt kamatostul fogja visszakapni azt, amit a 6 dolláros nyílt profitharácsolással igyekezett megkaparintani. Honnan fogja Mr. Kennedy kormánya pótolni azt az újabb 5—10 milliárd dollárt, amit a nagytőkének juttatott adókedvezmény ki fog vonni a kormány jövedelméből? Részben a munkásság vállára áttolt nyílt és burkolt adókból, de még inkább a népjóléti közegészségi költségvetések újabb drasztikus leszállításával. Utoljára említem, de nem mint leglényegesebb következményét a Kennedy nagy demokratikus “győzelemnek”, hogy a tőkésosztály mostantól kezdve még elkeseredettebb ellenállást fog kifejteni, pontosan Kennedyre hivatkozva a munkásság minden újabb béremelési követeléseivel szemben. “Lám, Kennedy nem eniredte az áremelést, a U. S. Steelnek, hát akkor, hogy mertek ti béremelésről beszélni”, fogják a nagytőkések kórusban üvölteni. Azt, hogy 'a nagytőke suttyomban kétszeranv- nyit kap adócsökkentés formájában az államtól, azt természetesen agyon fogják hallgatni a tőkés lapok, meg a Max Lerner féle émelyítő liberális “ellenzékük”. A dolgozó osztály nem fog kapni adócsökkentést. De fog kapni nvilí és burkolt adóemelést és fog kapni és kap is állandóan fokozódó áremelkedéseket. így néz ki Kennedy nagy “győzelme” az acéltröszt fölött a gyakorlatban. — Tisztelő hívük: Figyelő Az arabok nem vesznek részt az ország kultt rális életében és nem művelhetik saját kulturájv kát. Még á sajtójuk is zsidó. Nem kaphatnak je lentősebb állami állást. Hány arab értelmiségi neveltünk ki az elmúlt 12 év folyamán? És meny nyi kapott közülük állást? Hány arab van a fő tisztviselők között? Hány arab tisztviselő vai összesen? Mely minisztériumokban, beleértve a; oktatási minisztériumot is, dolgoznak arabok: Hányán? És még nem is érintettem a katonai közigazgatás kérdését, amelynek a fennállása oly sok évvel a függetlenségi háború után csak anakronizmus és a gondolatképtelenség bizonyítéka. KATONAI KÖZIGAZGATÁS? Elfoglalt területekről van talán szó, amelyek nem integráns részei Izi*ael államának? Hogyan lehetséges egy demokratikus államban kisajátítani a polgári hatóság jogkörét — nem egy pillanatnyi válság idejére, hanem hosszabb időre — azért, hogy egy; katonai kormánnval helyettesítsék?... De minek soroljuk fel a jólismert tényeket? Van Uü 'ie az igazságot: nekünk demokratikus rendszerünk van — kizárólag zsidók számára. Természetesen lehetséges nem megdöbbenni ennek hallatára... Lehetséges tudomásul nem venni az esztétikai szégyenbélyeget Izrael államának az arcán. Azt is lehetséges állítani, hogy az araboknak több emberük van a kelleténél, aki törődik velük, mig a mi feladatunk, hogy a zsidókkal törődjünk. Végeredményben is ez egy zsidó állam és az arabok jelenléte ezen belül csak egy szerencsétlen véletlennek az eredménye, sajnálatos körülményeknek, a történelem bizonyos tragédiájának. Ez az amit akartunk? Mikor mi zsidó államról beszéltünk és tudtuk, hogy lesz benne egy arab kisebbség (ténylegesen mi sokkal nagyobbra gondoltunk), ez az a mód, ahogy mi a viszonyt elképzeltük a többség és kisebbség között? Elképzeltük-e valaha, 15 vagy 20 évvel ezelőtt, hogy egy zsidó többség Palesztinában igy fog bánni az arab kisebbséggel ?. .. Ha valaki azt mondta volna nekünk az állam alapítása előtt, hogy ez lesz a viszony a jövőben a zsidók és az arabok között a zsidó államban, ezt az embert akkor mi antiszemitizmussal, rágalmazással, a cionizmus céljának meghamisításával vádoltuk volna. A legszélsőségesebbek, a legnagyobb “arab- evők” a revizionisták voltak. Az ő álláspontjuk az arab kérdést illetően az volt, hogy Palesztinában van hely a zsidók, arabok és a béke számára. “Mi mindannyian, mindannyian zsidók és különböző felfogású cionisták”, irta egyszer Jabotinszky, “az arabok javát akarjuk. Nem akarunk kiűzni egyetlen arabot sem (az országból). .. Mi azt akarjuk, hogy boldoguljanak úgy gazdaságilag, mint kulturálisan. A zsidó Palesztina rendszerét a következő formában képzeljük el: a lakosság túlnyomó többsége zsidó lesz, de az arabok egyenlőségét nemcsak Ígérjük, hanem teljesítjük is. Mindkét nyelv és az összes vallások egyenlő jogokat fognak élvezni és minden nemzetiséget széleskörű kulturális önállósággal ruházunk fel.” Azt mondják majd erre, hogy az Ígéreteket cinikus képmutatással adták, hogy megszegjék abban a pillanatban, amint a célt elérték és a zsidó államot megalapították? Soha. Ez volt a meggyőződése a cionista mozgalom legszélsőségesebb szárnyának; a többi színárnyalatú cionista mozgalom két kézzel aláírta volna ezt a nyilatkozatotEzek annyira tekintetbe vették az arabok jogait, hogy még arra is képesek voltak, hogy feladják a zsidó uralmat, részben vagy egészben, csak ne sértsék meg az arabok jogait. Maga David Ben Gurion jelentette ki 25 évvel ezelőtt, hogy ő nem követeli a zsidó államot, mivel ez az arabok elnyomását jelentené. Ennyire törődött a cionista mozgalom az arabok jogával. Nem, senki nem szándékozott «olyan állapotot létrehozni, aipely végül is létrejött. Senki nem hitte azokban a napokban, hogy ez létre fog jönni, hogy létre tud jönni. Mindannyian biztosak voltunk abban, hogy ha majd eljön az idő, amikor ennek az országnak a többségét alkotjuk, meg fogjuk mutatni az egész világnak hogyan kell a többségnek bánni a kisebbséggel, és mit jelent az igazi egyenlőség. Ha a dolgok úgy alakultak, ahogy most vannak, ezi azért történt, mert bizonyos pillanatban elvesztettük tájékozódási képességünket és olyan ösvényekre tévedtünk és olyan cselekményekbe sodródtunk, amelyek teljes ellentétben vannak nemzeti céljaink természetével és a feltétlen, tisztesség _ elveivel. (Folytatjuk) IWWVWMVVVVVVVVVWVWNftftfWVVVWWWtfVtfVVWVUVVtAl'nAAAnfVVVVVWXAAA/WVVVVVVtfVVVVVVVMAAr HOZZÁSZÓLÁS A KENNEÖY-ACÉLTRÖSZT CSATÁHOZ
