Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-22 / 12. szám
Thursday, March 22, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD 60 éves jubileumi írások r tr w ír"'*r*V mt '*r /Í kígyó (10) Gondmentes gondolattal, szép júniusi vasárnap reggelén, ifjú feleségemnek jó napot kívánva, lementem a város utcájára egy reggeli sétára. Séta közben találkoztam Mihály bácsi ismerősömmel az utcán. Jó napot kívántunk egymásnak, de hiába kívántunk és én csak elviseltem és nagyon kellemes lett volna, ha Mihály bácsinak nem esett volna terhére annyira, hogy elviselhetetlenné tette neki a szép vasárnapi napot. Jó, hogy találkoztunk folytatta Mihály bácsi. Szeretném a Cigány kút mögötti felparcellázott telkeket megnézni, de magamban, bizony rest vagyok kisétálni, le gyen szives Imre sétáljunk ki együtt. Készséggel Mihály bácsi. Mihály bácsi középkora ember volt, én fiatal korú és a társalgás is séta közben abban a mederben folyt köztünk, mint vig fiatal és idősebb férfiak között szokott lenni. És Mihály bácsinak igazat kellett adnom, tekintettel arra, hogy húsz évvel idősebb nálam. S igv lassan elbeszélgetve elértük a Cigánykutat. Ott felmentünk egy partra, amelyikről az egész várost lehetett látni. Látja Imre milyen szép hely, milyen szép kilátás úgy a városra, mint a tengerre. Gyönyörű Mihály bácsi, itt igazán vegyen egy telket és építsen rá otthont. De hol vannak az eladó telkek ? Már ez a mező mind az, ami eladó és fel van parcellázva. A mező tisztás és bokros volt. Dús, harmatos füvezete illatos kellemességet okozott. — Nézze Imre, kígyó! — kiáltott Mihály bácsi. — Kígyó? — Emberi ösztön a kígyó pusztítása. Mihály bácsi kezébe került egy husáng és rette- nesen üti-veri a kígyót. Én sem voltam rest, üt- leg nem került a kezembe, de kő az volt elég és igv agyon akartam kövezni a kígyót. Mennél jobban vertük és köveztük a kígyót, annál jobban mozgott és nem voltunk képesek agyonverni. —Hát még mindig él az a kigvó? — gondolom és egy nagy követ dobtam a kígyóra, ezzel véged, gondolom. — Hát magok mit csinálnak? — hangzik egy érces magyar hang a bokrok mögül. Odanézünk a bokor mögé, hát uram atyám, a riska tehénnek a szarvára kötött kötelet vertük agyon. Mihály bácsi rögtön sarkon fordult és bújva elment, hogy a honfitársunk meg ne ismerje a személyét. Én ott maradtam, de szó ide, szó oda, magam is el- szégyeltem magamat abban a szégyenletes kudarcban. — Jó napot földikém. — Jó napot fiatalember. Sok kígyó van errefelé földikém? — Hát még akad itt-ott. — Most is egy nagy kígyót agyon akartunk ütni, de elszaladt. Gyanúsnak tűnt fel a fóldikémnek a kigyóve- rés, de minden feledésbe ment a meleghangú b.u- csuzásnál. —Ugyan hova lett a Mihály bácsi? — gondolom. A sok bokor között végre ráakadok. Olyan szomorú volt, mintha négy ökre a lucernától felfúvódott volna és bele is döglött volna. — Mi baja van Mihály bácsi? V ti Az Elsinorei Lapbarátok 1 József I Jf •• 1 . <7 v ünnepelnek *§ sí március 25-én, vasárnap délután « a JEWISH CULTURE CENTERBEN * iá £»} v 117 N. Spring St., Elsinore, Cal. címen £ v ti if • « y sí if £ 2 Szeretettel várja Elsinore és környéke, 3 valamint Los Angeles magyarságát y A Rendező Bizottság $ y « — Nincs semmi bajom, Imre. Tovább ballagva, Mihály bácsi nem szól egy szót sem. — Szóljon valamit Mihály bácsi. — Hát csak annyit szólhatok, hogy erről a ki- gyó-esetről ne szóljon senkinek, ne tudjon róla senkisem, nehogy a Dongóba kerüljön, mert az egész amerikai magyarság rajtunk fog kacagni. Hiszen az csak tréfa az egész, játék, Mihály bácsi. — Tréfa? Ott van a Krajcár bácsi, az apósa hogy nevetett rajta az amerikai magyarság, mikor ki lett dongózva, hogy a bodi mielőtt elment volna a nagy misére, hát elsőbb elment a komájánál, már mint vasárnap reggel bor áldozatra. És hogy hát a koma, jó koma,- valamit küldeni is akart a komaasszonynak is, hát az újszülött kis macskákból a legszebbiket kiválasztotta és odaadta a komájának. Jó, jó, de a koma templomba is el akart menni és igy a kis macskát szépen és gondos finomsággal, a lajbi zsebbe tette és komáskodás után úgy ment a nagymisére. Minden rendben lett volna, ha a macska hallgatott volna, de a kis macska hangosan követelte az édesanyját és a bodi hazament a nagymiséről az Amen előtt. — Oh, Mihály bácsi, én tudom az esetet, az igaz amit a Dongó irt. De az én apósommal azóta nem lehet birni, olyan büszke rá, hogy egyszer már őróla is imák az újságok. — Hallgasson Imre. Csak ne szóljon semmit senkinek. Hazafelé ballagva, Mihály bácsi szófián volt és egész levert kedélyű. A belváros egy utcasarkán elváltunk és hazamentünk. Hazaérve az ifjú feleségem ebédre várt és beszámoltam neki kirándulásomról. — Tudod Babókám, annál a Cigánykutnál olyan nagy kígyók vannak, hogy te még olyat nem láttál. Ha ott nem vagyok, hát Mihály bácsit meg is harapta volna, de agyonvertem a kőzáporral. Mihály bácsi egész elsápadva ment haza az ijedelemtől. — Jézus-Mária! — mondja a feleségem. — Bizony Babókám. Egy ilyen nagy kígyóval megküzdeni, mondhatod is, hogy “Jézus-Mária”. No nem baj, nem történt semmi baj. És az ebéd közben egyébre terelődött á csevegés. Hosszú éveken keresztül a Mihály bácsi kerülte a találkozást velem, amire semmi gondot nem fordítottam. Mihály bácsi vett tett, házat is épitett, de nagyon távol a Cigánykuttól. Egy évtized múlva Mihály bácsi nem tudott kikerülni és szembe került velem, mint régi baráttal. Üdvözlések után, megemlítettem neki a kígyó esetet. — Nem tudok semmi kígyóról. — Sarkon fordult és otthagyott. Huszonöt év eltelte után, öreg, özvegy aggastyán lett és az ő általa épitett kis házikójában éli öreg napjait. Huszonöt év eltelte után nagyon kedvesen fogadta látogatásomat, mint régi barátot, igazi barátot. És én újra előjöttem a kígyóval. Mihály bácsi fanyarul elmosolyogta magát. — Régen volt Imre, igaz se volt talán. B. I. • 312 X 2| =289340%-^2309801/3982 + 34050=898 D 947? • IA SZÁMOK BESZÉLNEK! b írja Eörsi Béla § * • 312 X 2i=289340%-1-2309801/3982 + 34050=898 >/2 9472 • Miről fognak századunkra legjobban emlékezni? Van néhány liberális televízió program hazánkban, ezek közé tartozik az “Open End” program (a vége kiszámíthatatlan). Egy alkalommal valaki ezen a programon Toynbee hires angol történet iró azon kijelentését idézte, hogy a 20. századra legjobban nem az atombombáról, vagy a rakétákról fognak emlékezni, hanem azzal kapcsolatban, hogy ebben a században az emberiség észrevette, hogy a világ népeinek 75 százaléka éhesen fekszik le minden este. Tennessee Williams, a kitűnő drámairó erre gúnyosan megkérdezte, vajon megbízható ember-e ez a Toynbee ? Mikor erről biztosították, nem vették észre, hogy Williams arra gondolt, hogy aki ilyesmit állít, az bizonyára nem megbízható (valószínűleg kommunista ?). Vajon igaz-e az, amit ez a hires történész mondott? Mi, öregek, már aligha fogunk élni a 21. században, de azért érdemes lenne ezt a kérdést kissé megvizsgálni. Horthy Magyarországában például 8 millió ember élt, ezek között 3 millió nincstelen, akik évi 500—700 pengőből tengették életüket a 30-as években. Ezek az emberek, valamint a városok tanulatlan munkásai (a téglagyárakban és textilgyárakban) szintén ahhoz a réteghez tartoztak, kik igen gyakran éhesen feküdtek le gyermekeikkel együtt. Ez az állapot Magyarországon megszűnt, de Ázsia, Afrika, Dél-Amerika országaiban még ma is sokszáz millió ember él ilyen helyzetben, s elmondhatjuk, hogy az emberiség fele tényleg éhezik. A történetírónak tényleg igaza van, hogy az emberiség háromnegyed része nélkülöz, vagyis zsúfoltságban, nyomornegyedekben él, rosszul táp lálkozik és ruházkodik. S ez az állapot még a leggazdagabb országban, az Egyesült Államokban is megtalálható. Talán ebben az országban kevesebb azoknak a száma, akik éhesen feküsznek le, de a lakosságnak nagy százaléka még sok mindenben szükséget szenved és nem utolsó sorban a megfelelő táplálkozásban. Hogyan lehetne ezt a nélkülözést lemérni és számokban kifejezni? Ezt várják ettől a rovattól az olvasók. Egvik módja enne, hogy ha kiszámítjuk, mennyi az össznemzeti jövedelem és azt a lakosság számával elosztjuk. így az 50-es évek végén a fejlett tőkésországokban 915 dollár volt az egy főre eső évi jövedelem az úgynevezett fejletlen országokban pedig ötvennégy* dollár. Vagy még szembetűnőbb, hogy pl. az Egyesült Államokban az egy főre eső évi jövedelem 1,452 dollár volt, mig Indonéziában mindössze 22 dollár. Ez általában iránymutató, de nem ad teljesen tiszta képet. Lehetne pl. az emberi táplálkozást is alapul venni. Az embernek minimálisan 2,000 kalóriára van naponta szüksége. Magyarországon 1955— 56-ban átlag 3,122 volt a kalóriafogyasztás (azóta emelkedett), az afrikai, ázsiai országok legtöbbjében ez alig haladja meg az 1,400 kalóriát. Természetesen a meleg éghajlat teszi lehetővé, hogy ilyen táplálkozás mellett is életben maradnak az emberek. Nagy időket élünk, az elnyomott gyarmati népek felszabadulnak és nemzeti önállóságuk több műveltséget, több lehetőséget hoz a jobb életmódhoz részükre, amely idővel abban is megmutatkozik, hogy gyermekeiknek nem kell éhesen álomra hajtaniok a fejüket. / SIR PATRICK DEAN, Anglia képviselője az; Egyesült Nemzetekben, a következő kijelentést tette beszédében Detroitban: “Nekünk angoloknak rosszul esik az a becsmérlés, hogy gonosz imperialisták vagyunk.” Sir Dean talán nem olvasta Anglia gyarmati történelmét? • FELROBBANT 100,000 tüzijátékrakéta egy teheráni gyárban. Bár munkaszüneti nap volt, a környékbeli lakók közül 17-en igy is életüket vesztették. | JUBILEUMI NEKLf j CHICAGÓBAN g március 25-én, vasárnap délután jjj v 2 órai kezdettel a Shoe Workers Hallban, & y 1632 Milwaukee Avenue (első emelet) g 9 Szónokok: .< $ Rev. GROSS LÁSZLÓ és ROSNER SÁNDOR í « M y Szép program, büfé-ebéd. Részvételi dij $2.50 5 Jjf ÍJ Mindenkit szívesen lát a Chicagói Lapbarátok Bizottsága y 4 V, 3,9i S. S.Sl 3. >.3 *, Ä. & 'Í- 5- a. * í. 9. 1. i.». 5.3,3; Sí 3, í .A S.». Si * . *í __y_
