Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-11 / 2. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, January H, 1962 Munkásmozgalom Az AFL-CIO törvényhozó konferenciát tervez Az AFL-CIO gazdasági és törvényhozó konferenciát tart január 22—25-én Washingtonban. A konferencia egyik legfontosabb tárgya á munkanélküliség kérdése lesz. “A munkanélküliség szétmaró, romboló pestise hónapok óta rontja több millió amerikai életét”, mondja a konferencia hivatalos felhívása. “Erőteljes, jól megfontolt cselekvésre van szükség úgy a kormány, mint a kongresszus részéről.” A konferencián minden — a szervezet kötelékébe tartozó — szakszervezet és központi vezető szerv képviselve lesz. Minderre az AFL-CIO nemrégen Miamiban megtartott konferenciája hozta a határozatot, amelyet az alábbi tények tettek szükségessé: Az összmunkásság 6.1 százaléka még mindig munkanélküli. A legtöbb munkás legalább 15 héten keresztül nem dolgozik, de rengetegen hat hónapnál tovább is munka nélkül vannak. A részidőt dolgozók száma sem, csökken, bár ezeknek is teljes munkaidőre volna szükségük. A munkásság termelőképessége egvre gyorsabban emelkedik, ezért jutalmul egyre kevesebb a munkaalkalom. Akiket a legutóbbi ipari pangás alatt elbocsátottak, azt tapasztalják, hogy egyáltalán nincs% szükség dolgos kezeikre. Az AFL-CIO konferencia tervezett programja a következő: Elsősorban dramatizálják a gazdasági és társadalmi problémákat, főképpen a munkanélküliség problémáját és alkalmat adnak szenátorainknak és képviselőinknek, hogy elmondhassák milyen törvényhozást terveznek a helyzet javítására. Másodsorban alkalmat adnak a kongresszus vezetőinek, hogy nézeteiket programjukkal együtt az ország minden részéből jött szákszervezeti vezetők elé tárják. Harmadszor alkalmat adnak a szakszervezeti tagoknak és más polgároknak, hogy nézeteiket kongresszusi képviselőik tudomására hozzák. Mindkét nagy polgári párt' vezetőit meghívták a konferencia terveket kidolgozó ülésére. Bizonyos időt arra szánnak, hogy a delegátusok meglátogathassák államuk képviselőit és szenátorait. ‘Don’t Buy Colgate-Palmolive Products’ Több mint háromhetes elkeseredett, de jóí meg szervezett sztrájk folyik a Colgate-Palmolive Co. ellen Berkeley Cal.-ban, a vállalat makacs állás- foglalásával szemben. A sztrájkot az Int’l Longshoremen’s and Warehousemen’s Union 6-os lokálja vezeti magasabb munkabérért. A vállalat 'csökönyösen köti magát a saját ajánlatához és nem hajlandó még egyeztető tárgyalásokat sem folytatni a szakszervezettel. A Colgate-Palmolive társulat bérajánlata 27 és fél centtel kevesebb, mint amennyit az ugyanazon területen működő Proctot & Gamble, hasonló gyártmányokat termelő cég fizet munkásainak. Országosan kiterjesztett bojkott folyik a Colgate-Palmolive cég gyártmányai ellen. A szak- szervezetek felszólítják tagjaikat, hogy tartózkodjanak a cég árucikkeinek — főképpen háztartási cikkek, u. m. szappan, szappanpor, pipere- és kozmetikai cikkek — vásárlásától. “Nagyon tragikus, hogy egy vállalat, amely főleg a dolgozó emberek s családtagjaik nagy tömegének a támogatására szorul, ilyen szakszervezetellenes álláspontot foglal el”, irta az oregoni Central Labor Council elnöke, Walter Lofgren a társulat elnökéhez küldött levelében. Hawaii ILWU 142-es lokálja 25,000 dolláros csekket küldött decemberben a sztrájkoló munkások megsegítésére. Fogadalmat tettek, hogy a szigeten széleskörű bojkottmozgalmat vezetnek a Colgate-Palmolive gyártmányok vásárlása ellen. Hasonló ígéret érkezik a sztrájkotokhoz az AFL- CIO-hoz tartozó és független szakszervezetektől is. A Teamsterek nagyban kooperálnak, amennyiben a vállalat más üzemei előtt piketelő munkások vonalát tiszteletben tartják és nem lépik át. Ebből kifolyólag a Jersey City-ben levő üzem kénytelen volt leállítani a termelést. Eddig 600,000 röpcédulát osztottak széjjel su- permarketek előtt a vásárló közönségnek, hogy ne vásároljanak Colgate-Palmolive gyártmányokat. Folyik a Sludebaker-Packard sztrájk South Bend, Ind.-ban a Studebaker-Packard Corp. több mint 6,000 sztrájkoló autómunkása uj munkaszerződése ügyében hétfőn megindultak a tárgyalások a szövetségi és állami egyeztetők vezetésével. A sztrájkot az autómunkások szakszervezetének 5-ös lokálja január 2-án kezdeményezte, miután nem volt képes megegyezésre jutni a vállalat képviselőivel. Woodrow Frick, az 5-ös lokál elnöke kijelentette, hogy vasárnap zsúfolt taggyűlésen a jelenlevők több mint 95 százaléka visszautasította a vállalat ajánlatait. A Studebaker-Packard vezetősége évi 6 cent, vagy 2 és fél százalék (amelyik magasabb) óra- béremelést ajánlott fel. Ugyanakkor a pihenésre és mosakodásra megállapított időt csökkenteni akarja. Erről a munkások hallani sem akarnak. Warren, Mich.-ben a Ünited Auto Workers bejelentette, hogy a Divco-Wayne Corporation teherautó üzeme 350 munkásának háromhónapos sztrájkja befejeződött, miután a vállalat vezetőivel megegyeztek az uj munkaszerződés feltételeA közhit szerint az ország gazdasága elősegíti a kultúra és művészetek fejlődését. A történelem legalább is erre tanít bennünket. Ha ugyanis tanulmányozzuk a klasszikus görög—római kultúra történetét, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nagy alkotások rendszerint a gazdasági fellendülések korszakában születtek. Ezek a fellendülések együttjártak a békével és nyugalommal js, ami természetesen lehetőséget teremtett az elmélyültebb gondolkozásra és bölcselkedésre. Ezt fejezi ki az a hires latin közmondás is, hogy “Háborúban hallgatnak a múzsák”. Vagyis ha az emberek nek gondjaik, bajaik vannak, akkor kisebb gondjuk is nagyobb annál, semhogy a saját lét fenntartásukon kívül másra is figyeljenek. De nemcsak az ókori kultui*a tükrözi vissza ennek a természeti szabálynak az igazságát, hanem végigvonul ez az emberiség egész történetén. A jómódban élő osztályok gyakran gondoskodnak a kultúra ápolóiról és fejlesztőirő’, hogy ezek mü- észetüknek élhessenek. Itt az Egyesült Államokban azonban ez a szokás jelentős mértékben csorbát szenvedett az utóbbi időben. Mert igaz ugyan, hogy a gazdagok hallatlan kincseket halmoztak fel, de ugyanakkor teljesen megfeledkeztek a művészetekkel szembeni Íratlan kötelességükről. Ez derült ki a Képviselőház Művelődési és Munkaügyi Albizottságának kihallgatásaiból. A Washingtonba!. New Yorkban és San Franciscóban megtartott Kihallgatásokon fény derült rá, hogy mennyi színész, táncos és zenész szorul arra, hogy a munkanélküli biztosításból fedezze a létfenntartásához szükséges összeget. A művészek bizonytalan helyzetére, a Metropolitan Operaház zenészeinek szerződésével kapcsolatos vita irányította a figyelmet. A vita alkalmával a világhíres operaház idei szezonjának megnyitása forgott kockán, mert nem akarták emelni a zenekar tagjainak a fizetését. A Ház albizottsága előtt folyó kihallgatások alkalmával komikumba illő jelenetek és párbeszédek játszódtak le, amelyek sokszor magasabb szintű humort és szatírát nyújtottak, mint a legjobb darabok a Broadwayn. Conrad Fowkes 28 éves színész például határozottan állította, hogy “a színész legnagyobb képessége a túlélés”. Fowkes elmondta, hogy 1960- ban évi jövedelmének jelentős részét alkotta az, hogy a népszámlálás alkalmával adminisztratív munkát végzett és esernyőt árult a Macy’s áruházban. Ugyancsak jelentős részét álkotta fizetésének a munkanélküli biztosítás is. A bizottság tagjait azonban egyáltalán nem indította meg a fiatal színész helyzete, mert azt kérdezték tőle, hogy miért nem vállalt több hasonló munkát, mint a népszámlálással kapcsolatos adminisztratív munka, és az esemyőárusitás. De Fowkes alaposan megfelelt nekik, hogy ha túl in. A munkabér és a munkaviszonyok kérdése aká dályozta a megállapodást. A sztrájkoló munkások taggyűlésen fognak határozni, hogy elfogadják a megállapodást vagy sem. Vajon lesz-e acélsztrájk 1962-ben? Az újév elején ez a kérdés foglalkoztatja nemcsak az acélipart, hanem az ország gazdaságának mindent érdekeltjét. Az acélmunkások szerződése junius 30-án jár le. Az acélszakszervezet vezetősége az iparban uralkodó magas munkanélküliség leküzdésére a rövidebb munkahét kérdését helyezte előtérbe, mint a munkások követelését, persze fizetéscsökkenés nélkül. Az acélvállalatok ezt “indokolatlan követelés”-ként állítják be és azzal fenyegetőznek, hogyha az acélszakszervezet kitart mellette, akkor az acélsztrájk nem kerülhető el. Ugyanakkor számítanak arra, hogy a kormány közbelép az érdekükben. Látszólag nem szeretnék, ha az 1959-es esemény megismétlődne, amikor az acélmunkások 116 napig Sztrájkoltak. A jelek szerint az acéliparban már most is készülnek a sztrájkra, amennyiben a termelés a rendeléseken felül folyik, raktárakban való anyaghalmozás céljából. A jelentősen emelkedett rendelések a termelés színvonalát előreláthatólag a termelőképesség 83 százalékára emelik januárban és esetleg 85 százalékra februárban. sokat foglalkozik esernyő árulással, ákkor azt fogják mondani a munkaadói, hogy “te inkább ügynök vagy mint színész”, és még kevesebb esélye lesz arra, hogy a pályáján elhelyezkedjen. A színésznek különben is minden nap végig kell járnia a producerek és ügynökök irodáit, hogy velük megbeszélést folytasson, mert csak igy lehet némi reménye a pályáján való elhelyezkedésre. Ralph B'elamy, az Actors-Equity nevű szinész- szakszervezet elnöke kijelentette, hogy “egyre több színész kénytelen a munkanélküli biztosításra támaszkodni”. Rámutatott arra, hogy az Actors Equity 13,000 tagjából csak 6,920 szerepelhetett a színpadokon 1958-ban. De ezek közül is a túlnyomó többszég kevesebbet keresett évi ezer dollárnál. Csak 880 keresett 5,000 dollárt, vagy ennél többet, egy év alatt. A zenészek mostoha helyzetéről Thomas Pyle zámolt be, aki a hires Robert Shaw Kórusban szerepel. “A munkanélküli biztosítás volt a meg- mentője a mi karénekeseinknek a gyenge szezon alkalmával” — mondotta a bizottságnak. A táncosok sem nagyon ugrálhatnak a keresetükkel, amint ezt Herbert Kümmel newyorki táncos elmondta saját tapasztalatai alapján. A vidéket járó ballett táncosoknak gyakran kell spórolniuk a szállásukon, ami a következőképpen zajlik le: “Két táncos kivesz egy kétágyas hálószobát, szétszedi az ágyakat és aztán négyen foglalják el a szobát, úgyhogy ketten alszanak a rugókon és ketten a matracokon.” A táncosok további pénztakarékosságuk során arra kényszerülnek, hogy melegítőt vigyenek magukkal és amin levest, kávét, teát maguk melegítenek és tojást főzhetnek. Gyakran a hajvágást is maguk végzik. Joseph Papp, a newyorki Shakespeare fesztiválok rendezője jellemezte a legtalálóbban a művészek helyzetét, amikor kijelentette, hogy a színészek jelenlegi nomád életmódja az Egyesült Államokban, nagyon jelentős mértékben hasonlít az 1. Erzsébet (1558—1603) angol királynő uralkodása alatti állapotokhoz, amikor még nem voltak állandó szinésztársulatok. Az elhangzott tanúvallomások a kongresszus előtt lesznek nyomtatott alakban, amikor összeülnek a kérdés megtárgyalására. p]zzel kapcsolatban Frank Thomson Jr. (dem. N. J.), aki az albizottság elnöke volt, a következőket mondta: “Nem várok megindító drámai cselekedeteket a kongresszus részéről, mert úgy látszik a kongresz szus előtt nem szimpatikus az a gondolat, hogy a. törvényhozás előtt bármilyen formában is szót emeljen a művészettel kapcsolatban.” Tehát előreláthatólag a művészetet ezután sem fogják valami nagy becsben részesíteni ebben a hatalmas országban. SZEGÉNY MŰVÉSZEK HELYYZET E A GAZDAG ÖSA-BÄN Kiváló miivészek csak a munkanélküli biztosítás összegéből tudják eltartani magukat és családjukat
