Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-11 / 2. szám

Thursday, January 11, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 "Csak sírjanak a ” Bonnból jelentette a N. Y. Times tudósitója, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung elterjedt német napilapban cikk jelent meg “Csak sírja­nak a németek” címmel, amely arról szól, hogy az Egyesült Államokban a közvélemény egyre in­kább németellenessé válik. A cikket a napilap newyorki tudósítója, Sabina Lietzmann irta, aki az utóbbi két-három évben észlelte ezt a válto­zást. Ugyanezt észlelték az Egyesült Államokban tartózkodó németek, diákok, akik Frau Lietzman szerint, elkeseredetten térnek vissza Nyugat-Né- metországba “telve megdöbbenéssel, mert azt ta­pasztalták, hogy itt újra meg újra náciknak bé­lyegezték meg őket.” “A gyermekek szenvednek apjuk bűneiért”, panaszkodik az Írónő, s elkerüli a valóság beis­merését, hogy abban a társadalomban, amelynek vezetése még most is nagyrészben százpróbás fa­siszták kezében van, a fiatalabb nemzedék sem lehet mentes a mindent átható méreg beszivódá- sától. A riporternő az amerikai nép németellenes han­gulatának okául azt hozza fel. hogy könyvek, és más közlemények jelennek meg és a TV-n fa­sisztaellenes filmeket mutatnak be, amelyek is­mertetik a német fasizmus múltját, másrészt rá­világítanak arra, hogy a náci eszme ma is életben van a németek között. Kiemelte William A. Shi- rer, amerikai Írót, a “Rise and Fall of the Third Reich” íróját, akinek könyve mélyen befolyásol­ta az amerikaiak gondolkodását, s aki nyíltan hangoztatja, hogy “a németek most is javíthatat­lan nácik”. Egy másik könyv, amely mély sebet ejtett a német nacionalisták érzékeny önérzetén, T. H. Tetens, németszármazásu Írónak “Az uj Németország és a régi nácik” eimü könyve. (Er­ről a könyvről a Magyar Szó részletes ismertetést közölt a dec. 7-iki számában.) Mint elvárható volt, Shirer könyvét Nyugat- Németországban megtámadták, ennek ellenére azonban a németnyelvű kiadás 30,000 példányá­nak már több mint a fele elfogyott. Tetens köny­vét, amely telve volt nyugatnémet okmányokból szerzett adatokkal a mai helyzetet illetően, a né­met kormány amerikai barátai is élesen támad­ták, leleplezéseinek hatásától félve. William Hen­ry Chamberlin a Wall Street Journalban azzal vá­dolja, hogy “torzított képet” nyújt Nyugat-Né- metországról, hogy “vad túlzásokat, burkolt rá­galmazásokat és kétes bizonyítékokra alapozott elsöprő következtetéseket” terjeszt. Tetens nem hagyta szó nélkül Chamberlin kritikáját. Rámu­tatott, amit Chamberlin elhallgatott, t. i., hogy ö azért irta meg könyvét, “hogy leleplezzem az Egyesült Államok volt bonni nagykövetének, James H. Connant-nak egy megjegyzését, amit dr. Adenauer is megismételt: ‘a nácizmus halott és el van temetve“,” “Való tények” “Hogy a teljes valóságot bemutathassam, köny vemet felelős német újságokból vett adatokkal kellett megtöltenem. Ha ezek az újságok azt je­lentették, hogy majdnem 100,000 náci tömeggyil­kos szabadon kószál Németországban hamis sze­mélyazonossággal, ha egy vádügyész azt állítja, hogy 800 csoport és szervezet érdemli meg az uj-náci megbélyegzést, ha számtalan volt náci biró ül ismét székekben, ha a rendőrség és a szö­vetségi adminisztráció Gestapo (náci titkosrend­őrség) tisztekkel és volt náci tisztviselőkkel van keresztül-kasul szőve, ha dr. Adenauernek be kellett ismernie, hogy a Bundestag (parlament) és a Külügyi Hivatal felső vezetőségének 65 szá­zaléka volt^náci diplomatákból áll, ha a kancellá­ria legnagyobb hatalommal rendelkező titkára, dr. Hans Globke, nem más, mint az az egyén, akinek a legszorosabb kapcsolata volt a náci fajüldöző törvények életbeléptetésével és végrehajtásával, akkor ezek a jelentések nem az írónak a “vad túlzásai”, hanem valódi tények, amiket a német sajtó felelősségteljes része hozott nyilvános­ságra.” Ennyit a könyvekről, amelyeknek leleplezései nem tetszenek azoknak, akik tűrik a nácizmus életbentartását, mert megfelel hidegháborús cél­jaiknak. Frau Lietzman egy másik érdekes és lé­nyegesen fontos tényezőre mutatott rá cikkében az amerikai erősbödő németellenes közvélemény okait kutatva. Ez pedig az, hogy a berlini kérdés körül kialakult krízis rádöbbentette az amerikai népet arra, hogy kényszeríthetik egy német prob­léma miatt az élete kockáztatáséira. Ez valóban biztató jelenség, mert azt mutatja, hogy az amerikai nép nem akar háborút és sem- miesetre sem akar vesztébe rohanni egy olyan erőltetett, jogalap nélküli eszméért, amit Ade- nauerék, a Pentagon és a háborús uszítok felállí­tottak maguknak Nyugat-Berlinnel szemben. Az országszerte folyó óvóhelyépitési propa­gandahadjárat New York államban is meghozta a maga “gyümölcsét”. A hidegháború megszállt hívei érettnek Ítélték a helyzetet arra, hogy a törvényhozás utján is biztosítsák céljuk keresz­tülvitelét, és igy a múlt év november 9-én a New York állami törvényhozás megszavazott a hulla­dékanyagok elleni közóvóhelyek építésére 100 millió dollárt. Ebből az összegből akartak óvóhe­lyeket építeni az iskolák és egyetemek számára. A hatalmas dollárfedezetet igénylő program fő támogatója a képviselőház elnöke, Joseph Carlino volt, egy Nassau County-i republikánus. Carlino egyúttal a long-islandi Mineolában lévő Lancer Industries, Inc. igazgatói funkcióját is betöltötte. A Lancer cégnek pedig van egy leányvállalata, amely óvóhelyek építésével foglalkozik. A két vezető funkció között tehát lehetett némi össze­függés. Úgy látszik Carlino is tartott tőle, hogy ezt a nyilvánvaló összefüggést a közvélemény is észre fogja venni, mert 6 nappal az óvóhelyépi­tési rendelkezés megszavazása után lemondott a cégnél betöltött igazgatói funkciójáról. Ez a lemondás azonban már későn érkezett és igy nem tudta elaltatni Mark Lane" newyorki de­mokrata képviselő jól megalapozott gyanúját, hogy Carlinot nem csak az óvóhelyek hatásosságé ról s szükségességéről való meggyőződés vezette a 100,000,000 dollár megszavazásában. A manhattani Yorkville körzetét képviselő Lane azt is kimutatta, hogy Carlino ügyvédi irodája 1960- ban 5,000 dollárt vett fel jogi tanácsok tisztelet­dija fejében a Lancer Industries cégtől. Lane képviselő a New York állami törvényho­zás Erkölcsi Bizottsága előtt alapozta meg vád­ját. Kijelentette, hogy mindent elkövet, hogy a Demokrata Párt newyorki törvényhozóinak a tá­mogatását megkapja. Úgy látszik azonban, hogy az óvóhelyüzlet gyökerei mélyebbre nyúlnak a pártérdekeknél, és igy nem fogják a demokraták sem osztatlanul támogatni az igazságot kideríte­ni akaró fiatal képviselőt. Joseph Zaretzki sze­nátor, a New York állami alsóház demokrata szár nyának az elnöke például már előre kijelentette, hogy ő nem hiszi, hogy Carlino óvóhelyépitési programjának bármi kapcsolata is lett volna az ő üzleti érdekeivel. Azt persze elfelejtette kifej­teni, hogy mire is alapozza ezt a “jóindulatú” feltevését. Lane képviselő kijelentette ezzel kapcsolatban, hogy nyilvánvalóan fennáll a gyanúja annak, hogy a vizsgálatot vezető bizottságnak esetleg nem is az a célja, hogy felfedje a tényeket, ha­nem, hogy elnyomja azokat. Támadta a bizott­ságnak azt a határozatát is, hogy a kihallgatáso­kat zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával tartják. Ha egy magas tisztséget betöltő sze­mélyt gyanúsítanak azzal — mondta Lane —, hogy visszaélt a közönség bizalmával, akkor a nyilvános kihallgatás feltétlenül szükséges. Először még azt sem akarták megengedni a bi­zottság tagjai, hogy Lane közvetlenül intézhessen kérdéseket a kihallgatott személyekhez. Az állami szenátus többségi pártjának a vezetője, Walter J. Mahoney “követelte a törvényhozástól, hogy róják meg Lanet “túlbuzgóságáért”. Az Erkölcsi Bizottság azonban kijelentette, hogy nem hagyja magát befolyásolni Mahoneytől és megengedték végül, hogy kérdéseket intézhessen a vizsgálati bizottság előtt megjelent személyekhez. Megjelentek a tanuk Az egyik fő tanú Warren C. Adams, a Tennes- see-i Camden-ben gyáros, ő a Lancer cég egyik tisztviselőjét idézte, aki kijelentette, hogy Car­lino “ezen a törvényen dolgozik (a hulladékanya­goktól védő óvóhelyről volt szó) a mi számunk­ra” és még hozzátette, hogy Carlino a “mi nad­rágzsebünkben van”. “Csak* sírjanak a németek” azonban megté­vesztő fejeim, mert a valóság az, hogy nem sír­nak, nem szállnak magukba, nem vezekelnek a nácizmus feledhetetlen bűneiért, be sem vallják, hogy vétkesek és még kevésbé igyekeznek azokat jóvá tenni az emberiséggel szemben. Inkább azt látjuk, azt bizonyítják a kézenfekvő adatok, hogy készen állnak bűntársaikkal megismételni azokat, méghozzá megtetézve, mert az atomháború a ná­cik tömeggyilkosságánál is iszonyúbb lenne. Adams vallomását Alfred Dallago, a Lancer Industries elnöke következetesen tagadta. Vi­szont William C. Hines, aki a missouri-i Brook- fieldben lévő Security State Bank részvénytár­saságnak az elnöke, megerősítette Adams gyáros állítását. Hines kijelentette, hogy azért fektetett bele nagyobb összeget a Lancer Industries vál­lalatba, mert a cég vezetői biztosították őt ar­ról, hogy Carlino “közeli kapcsolatban áll velük és egy ilyen törvény (az óvóhelyeket illetően) keresztül is fog menni.” Worthington J. Thompson, a marylandi Bethes- daban az American Survival Products Rt. elnöke •és a hulladékanyagok elleni óvóhelyek társfelta­lálója, szintén megjelent a bizottság előtt. Thomp­son kijelentette, hogy Dallago másfél évvel ezelőtt szólt neki arról, hogy Carlino csatlakozik a Lan­cer Industries-hoz. Ezenkívül Carlino ügyvédi irodája már 1959 szeptemberétől a Lancer cég szolgálatában állt. A törvényhozás rendszerét kritizálja A 100,000,000 dolláros óvóhely-ügy kivizsgálá­sa még folyik. Annyi azonban már most is vilá­gosan kibontakozik a tanúvallomásokból, hogy nemcsak a közönség iránti aggodalom késztetett egyes honatyákat a hatalmas összeg megszava­zására. Lane kijelentette, hogy a vizsgálat követelésé­vel kapcsolatban nem a Carlino elleni megtorlás elérése vezeti, hanem elsősorban az állami tör­vényhozás munkáját akarja megreformálni. A 100,000,000 dolláros óvóhelyprogramot 2 óra alatt vitte keresztül a republikánus adminisztráció a törvényhozásban. Pedig az egész óvóhelyépitési törvény értéktelen és “kegyetlen csalás” — állítja Lane képviselő. Mégis olyan gyorsan szavazták meg, hogy a legtöbb törvényhozónak még annyi ideje sem volt, hogy elolvassa! * Soroznak Nyugat-Németországban Provokációk a Német Demokratikus Köztársaság ellen A nyugatnémet hadsereg, a fokozott bonni fegyverkezésnek megfelelően újév után 42,500 katonakötelezettet hivott be 12 hónapos szolgá­lati idejének letöltésére. Az újoncok azonban va­lószínűleg Ugyanúgy, mint a múlt év júliusában és októberében behivottak, már 18 hónapot fog­nak szolgálni, ugyanis a szövetségi gyűlés legkö­zelebbi ülésén tárgyalja a bonni kormány által már elhatározott szolgálati idő meghosszabbítást. Otto Arndt, a berlini vasutigazgatóság elnöke a múlt héten sajtóértekezletet tartott. Hangsú­lyozta, december 30-án fasiszta elemek bandita- támadást követtek el a spandaui állomás előtt el­haladó szerelvény ellen. December 29-én Nyugat- Berlinben felbérelt huligánok két diverzánscselek ményt követtek el és vasúti kábeleket rongáltak meg. A nyugat-berlini hatóságok jóváhagyásával végrehajtott ilyen és ehhez hasonló cselekmények — mutatott rá Arndt — súlyosan fenyegetik a vasúti közlekedés biztonságát. A vasutigazgatóság elnöke közölte, hogy nyu­gat-berlini provokátorok egy hónap alatt 121 vas­úti kocsit rongáltak meg és ily módon 100,000 márka kárt okoztak az NDK népgazdaságának. A magdeburgi körzet Kleinwanzleben nevű köz­ségéljen december 30-án az esti órákban léggömb esett le egy lakóházra. A léggömb a Német Szo­ciáldemokrata Párt hírhedt “keleti irodájának” uszító röplapjait hordozta. Csak a szerencsés kö­rülményeknek köszönhető, hogy a léggömb nem okozott súlyos kárt. A község lakosai nagy felhá­borodással vették tudomásul ezt az újabb provo­kációt. A NEW YORK ÁLLAMI ÓVÓHELYÉPITÉSI BOTRÁNY Alapos gyanú merült fel, hogy a 100,000,000 dollárt megszavaztató Car­lino mögött egy nagy magánvállalkozás érdeke húzódik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents