Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-15 / 11. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday. March 15. 196° ■■■■■■■■ ■■■ww ■ mi ■ ■ ■ ■ mi i un mnTwniM ni i jnmwimi ■ ■ ■ ■ miiifiiuin • ■ ■ ■■■■■fwiiyiy Munkásmozgalom | I 11 Mi van az acéllárgyalások mögött? Kennedy elnök felhívást intézett az acélmunkások szakszervezeti vezetőihez és az acélipar uraihoz, hogy tárgyaljanak mindaddig, amig az uj munkaszerződés feltételeiben megegyezésre jutnak, hogy az év közepére várható acélsztrájkot elkerüljék. Az acélbárók most teljes erővel dolgoztatják üzemeiket, hogy felhalmozzák az acélt. így köny- nyebben ellenállhatnak a munkások követeléseinek és sztrájkhelyzetet teremtenek az iparban. Mi a helyzet az acéliparban? Tény az, hogy az acéliparban az automáció már régen megkezdődött az acél feldolgozási műveleteknél, azonban az alap acélüzemekben csak az utóbbi néhány évben indult meg komolyan az automatizálás, amely most már egyre gyorsabb tempóban halad. A hat nagy acélvállalatnál az acéltemperálásnál, hengerelésnél és zsugorításnál ma már gépesítéssel számítják még a gyártott mennyiséget is. Egyszerű, gépből kieső szelvény megmutatja az acélüzem teljes termelését, pontos számadási adatait, műveleteit, keverését, stb., anélkül, hogy emberi kéz a gombnyomáson kívül bármiképpen is érintette volna. Az érc kibányászása és a nagykohók működése is nemsokára teljesen automatikusan történnek. Az automatizálás kísérleteivel már oda jutottak, hogy egyes üzemekben emberi kézre nem is lenne szükség, és még fokozhatják is igy a termelést. Mi lesz a munkással? 1957 óta az acéliparban erősen érezhető a technológia hatása; eredménye a munkanélküliség emelkedése. 1958-ban 100,000 acélmunkás esett ki az iparból, amely már csak 483,200 munkást foglalkoztatott az alapiparban. 1939 óta nem esett ennyire a munkások száma. A következő évben 418,200-ra esett a létszám, igaz, hogy a sztrájk is hatással volt 1959-ben az iparra. 1960- ban 461,800-ra nőtt a munkások száma, ami az utolsó 25 évben már rekordmagasságot jelentett. Érdekes ugyanakkor a termelőképességet is megfigyelni. 1959-ben amikor 116 napon át sztráj koltak az acélmunkások, a 418,200 munkás ugyan annyit termelt, mint 1952-ben 545,800 munkás. Az elmúlt 24 évben kevesebb munkás több mint kétszeresét termelte az előzőnek. A jelenlegi acél termelés — bár még mindig főleg a háborús iparra termel — 450,000 munkással 7—8 hónap alatt könnyen teljesítheti az ország acélszükségletét és a többi időre nyugodtan lezárhatná az acélüzemeket. Emelkedőben a munkanélküliek száma A technológia vívmányai oda vezetnek, hogy mig az ország egyes részeiben relativ prosperitás ról jelentenek, egyre több és több az olyan ipari körzet, ahol az emberek ezrei munkanélküliek és a kormány is “distressed area”-nak minősiti őket, mert sok a felesleges munkás. Ezek egy ideig munkanélküli biztosítást kapnak és ezen tengődnek családjaikkal együtt. Amikor már erre nem jogosultak, kénytelenek segélyért folyamodni. Ki akar igy nyomorban élni? Ezek az emberek munkaalkalmat kérnek, hogy jótékonyság helyett dolgos kezeikkel tarthassák el családjaikat, meg azért is, hogy megőrizhessék emberi méltóságukat. Az átlagos acélmunkás helyzete reménytelen. Az ipar statisztikája szerint átlagban 15 évet töltött el a gyárban, átlagos életkora 43^ év. Ha elAnniversary Greetings \ THE WORKER $5.00 a year for week-end edition $3.09 a year for Midweek edition $7.50 for both editions Box 28. Madison Square Station New York 10, N. Y. S._______________________________________s küldik állásából, kiesik a versenyből; a munkáltatók inkább a fiatalokat keresik. Ha bezár az üzem, a 40—50 évesek munkájának örökre vége. Tulöregek az uj munkaalkalmakhoz, tulfiatalok a nyugdíjhoz. Szaktudásuk is korlátolt. Ha szak- szervezethez tartoznak, kapnak egy bizonyos végkielégítést amikor elbocsátják őket, de ezután az ipar semmiféle felelősséget nem vállal irántuk. Mehetnek amerre látnak. Ezt hozza részükre a termelőképességük fokozása. Sírnak az urak Bár az ipar egyre többet és többet termel a technológia segítségével, az acélbárók folyton a magas fizetésekre utalnak, sírnak, hogy nem bírnak konkurrálni más országok alacsonyfizetésü munkásaival. A munkásokra hárítják a felelősséget az inflációért és nem a háborús iparra s saját kapzsiságukra és fényűző életmódjukra. A szakszervezeteket okolják, azokat nevezik monopóliumoknak. Még véletlenül sem tesznek említést arról, hogy ahol valóban emelkedett a munkások fizetése, ott többszörösen emelkedett a termelés is. Arról is bölcsen hallgatnak, hogy a profit hányszorosan emelkedett vagy hogy az árakat is emelték, még pedig aránytalanul az emelkedett termelési költségekkel szemben, mint azt a Kefauver-bizottság is bebizonyította. A kongresszusi bizottság kimutatta, hogy a 2. világháború után 1956-ig az acélárak 58.2 százalékkal emelkedtek, mig az előállítási árak csak 28.3 százalékkkal nőttek. így a profitarány a termelés költségeihez mérten egyre nőtt. Az acélmunkások szorgalma, az ipar megnövekedett termelékenysége munkanélküliséget eredményezett a dolgozóknak. Az iparbárók semmiféle kötelezettséget sem éreznek azok iránt, akik vagyonukat létrehozták. Munkásaikkal szembeni lelkiismeretlenségük kiterjed a fogyasztóközönségre is. Az acéltermékek drága piaci ára;val a nép megélhetési lehetőségét súlyosbítják. Van-e lehetőség megoldásra? Az bizonyos, hogy a munkanélküliség fokozódni fog, ha a termelés tempója folytatódik, sőt fokozódik. A helyzeten segítene a munkaidő leszállítása anélkül, hogy a fizetéseket levágnák. A tapasztalat azt mutatja, hogy az acélmunkások még a prosperitás alatt sem dolgozták ki a 40 órát hetenként. 1951 óta átlagban alig 37 órát dolgoztak és mégis sokan kiestek a munkából. Kennedy felszólítására az acéliparban megindultak a korai egyezkedési tárgyalások, de rövidesen felbomlottak. Kennedy a munkások követeléseinek korlátozására foglalt állást, s bár a szak- szervezet engedve a nyomásnak, leszállította az uj szerződés feltételeit, a munkáltatók vérszemet kapva megközelítőleg sem ajánlottak elfogadható engedményeket a munkások részére. A szakszervezeti vezetők lényegében elejtették a rövidebb munkahét követelését. Ehelyett hosz- szabb fizetett szabadságot kértek az acélmunkásoknak. 13 heti távollétet (sabbatical) kértek a 20 évi rangidősséggel rendelkező alkalmazottak részére. További feltételeik: a túlórázás korlátozása, egy meghatározott heti kereset biztosítása, tekintet nélkül arra, hogy a munkás kidolgozza a munkahetet vagy sem. Az utóbbi feltételt az autó szakszervezet megnyerte tagjai részére az elmúlt évben. Az acélmunkáltatók eddig nem mutattak hajlandóságot még azokra az engedményekre sem, amelyeket az autóvállalatok megadtak. Néhány napi szünet után Kennedy elnök felszólította a szakszervezet és az acélipar vezetőit, hogy folytassák az egyezkedési tárgyalásokat. Mindkét részről azt válaszolták az elnöknek, hogy kérésének eleget fognak tenni és március 14-én újból megindítják a tárgyalásokat. Kétezer kollektiv szerződés Több mint 2,000 szerződés került megtárgyalásra 1961-ben Kaliforniában a szakszervezetek és munkáltatók között anélkül, hogy a legkisebb fennakadás is lett volna az üzemekben, vagy a szolgálatokban. A Metropolitan biztositó társaság harcol a szakszervezet ellen Az “Insurance Workers International Union” (biztositó ügynökök szakszervezete) AFL-CIO, már 11 éve megszervezte a Metropolitan részvény társaság ügynökeit Pennsylvaniában. A munkaszerződési tárgyaló bizottság, amely a Metropolitan ügynökeiből áll, képtelen volt zárt üzemet létrehozni mert a Metropolitan mindent elkövet, hogy szétrombolja a szakszervezetet és ügynökei egy részét megfélemlítse. A társaság most teljesen szembefordult az unió val, mert úgy érzi, sikerült azt szétrombolnia. Kérte a “National Labor Relations Board”-ot, rendeljen el szavazást a szakszervezet kiküszöbölésére. Ez a biztositó társaság többszörös billiomos, talán még nagyobb a hatalma, mint a General Motorsé. Az emberekből kiszedett pénzzel az ipar minden ágában megalapozott hatalmas befektetéseikkel nyomást gyakorolnak az acél-, autó-, vegyi- és más iparágakra is. Március 23-án lesz ez a szavazás. Sokat segítene, ha a kötvényeket vásárlók értésükre adnák, hogy biztosításukat inkább szervezett ügynökök kel kezeltetik, mint szkebekkel. Megegyeztek a siitődemunkások A sütődemunkások szakszervezetének most első Ízben sikerült egyforma fizetést kiharcolni a 3-as sz. lokál tagsága részére. A tulajdonosokkal való tárgyalás január 4-én vette kezdetét és február 11-én ért véget s eredményeképpen napi $2.50-es béremelést kaptak a munkások. Ezenkiviil a munkáltatók 25 centet fizetnek be naponta a szak- szervezeti jóléti alapra. A kedvező szerződés a munkások összetartásának az eredménye és New Yorkban 691 sütődében dolgozó 5,000 munkásra vonatkozik. Kevesebb szenet bányásznak Pennsylvaniában Az ország második legnagyobb bánya-államában, Pennsylvaniában, 1961-ben az antracit banyák kiaknázása csökkenő tendenciát mutatott. 3 millió tonna szénnel kevesebbet bányásztak ki, mint 1960-ban, az állam bányaipari hivatala szerint. Egymillió tonnával kevesebb antracit-szénét és 2 millió tonnával kevesebb puhaszenet hoztak fel a bányákból. Az ország legnagyobb szénbányái West Virginiában vannak. Kiharcolták a nyugdijat Négy hónapig tartott a tárgyalás, amig sikerült Bostonban a hotelmunkásoknak nyugdijat kiharcolni a munkáltatóktól. A hároméves szerződés 14 hotelra vonatkozik Bostonban. Detroitban szintén 3,000 hotelmunkás kap ezen tid nyugdijat, ami 13 hotel alkalmazottaira vonatkozik. Az uj nyugdijtervezetre azonban két évig kell még várniok, mig lesz elégséges anyagi alap a terv megvalósítására. $1.50-es órabért kérnek a hotelmunkások Az AFL-CIO végrehajtó bizottsága $1.50-es órabért kér a hotelmunkások részére. Habár Goldberg munkaügyi miniszter arról jelentett, hogy a múlt évben megszavazott $1.15-ös minimális órabértörvény azonnal 3.6 millió munkás részére hozott jobb megélhetést, egy szóval sem tett említést arról, hogy még ma is több millió éttermiéi hotelmunkás dolgozik egy dollárnál alacsonyabb órabér mellett. Az AFL-CIO nyilatkozatot adott ki melyben 3 ajánlatot tesz: a kongresszus léptesse életbe azonnal az $1.25-ös minimális órabért; emelje fel a minimális órabért legalább $1.50-re minden munkás részére; terjessze ki a minimális órabértörvényt az éttermi- és hotelmunkások részére, akiket eddig kihagytak abból. Az AFL-CIO ülésén megjelent 400 személy látogatást tett a kongresszus tagjainál, kérve követelésük megszavazását. Azt is kérték, hogy a borravalókat is számítsák be a társadalombiztosításba, mert habár adót kell fizetni a borravaló után, a nyugdíjalapnál nem veszik azt számításba. BRAZÍLIA, Bolivia, Chile, Ecuador, Kuba és Uruguay szakszervezeti vezetőinek részvételével előkészítő tárgyalások folynak a latin-amerikai munkásság egységes központi érdekvédelmi szervezetének létrehozásáról.
