Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-08 / 10. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN 'WORD Thursday, March 8, 1962 KÜRBE-KÖRBE írja: PAÁL MÁTHÉ Úgy hazudj, hogy rajta ne kapjanak! Ez a tanács általában nem mondható erkölcsösnek, mert ezen az alapon dolgoznak az összes bűnözök, sikkasztok, betörők, gyilkosok, politikusok, kereskedelmi újságírók, no meg a tőkések, amikor hazug hirdetésekkel sózzák a vásárlók nyakába értéktelen árucikkeiket. Amikor azután rajtacsi- pik a hazugságon a társadalom ezen ellenségeit, .akkor befolyásuk nagyságától függ, miként tudnak kibújni a felelősség alól. Az A1 Capone-féle raketirok, hivatásos gyilkosok olyan hihetetlen befolyással rendelkeztek, hogy bűneikért nem lehetett őket börtönbe juttatni, mert hiszen szoros összeköttetésben álltak a “társadalom oszlopaival”, a tőkésekkel, politikusokkal és félő volt, hogy ezek az előkelőségek is a vádlottak padjára kerülnének. Ha pl. a. nagy adócsalók, akik milliókkal csapták be az államot, nagyon szemérmetlenül kezdtek lopni, egy kis pénzbüntetéssel és a be nem fizetett adó megfizetésével uszták meg a dolgot. Az előkelő társadalmi osztály azonban nem tekintette ezt bűnnek és a csaló továbbra is “oszlopa” maradt a társadalomnak. A politikai hazugságok pedig egyszerűen hazafias műveletnek számítanak, különösen ha azt a radikálisok ellen alkalmazzák. A szocialista országok elleni hazugságok gyártása még ma is az egyik legjövedelmezőbb foglalkozás. Akinek elég ideje és jó gyomra van, az nap-nap után olvashat •ezekről a hazugságokról. Három ilyent tárok olvasóink elé. A szovjet oktatás Évtizedeken át nagyon kényelmes volt az orosz nép elmaradottságáról Írni. Az összes iskolákban -— beleértve az óvodákat és az egyetemeket is — ezek szerint az írások szerint a legfőbb tantárgy a vallásellenesség és a kommunista tanok tanítása volt és aki ezekből jó előmenetelt tanúsított, az •ösztöndíjat kapott és sohasem bukott meg a töb- djí ÍHíVtfeavliól sem. Ennek következtében azután érthető, hogy az orosz munkások, technikusok. orvosok, mérnökök, tanárok, stb. évtizedekkel hátramaradtak amerikai társaik mögött. Ezek a hazugságok ma már hasznavehetetlenek, mert a Szovjetunióba ellátogató és csak va--' lamennyire is elfogulatlan tudósok, mérnökök, orvosok, tanárok, stb. kénytelenek voltak ezeket a badarságokat megcáfolni. El kellett ismerniük, hogy a szovjet nép minden rétege megállja a versenyt amerikai társaival szemben, sőt nagyrészük n tudomány és technika terén bármely tőkés országgal versenyre kelhet* Megírták azt is, hogy az oktatási rendszer jobb és eredményesebb a •Szovjetunióban, mint nálunk, s ha nem akarunk lemaradni, akkor jobb lesz, ha átvesszük az orosz oktatási formát. Az elmúlt ősszel a képviselőház egy albizottsága ment a Szovjetunióba, azzal a megbízatással, hogy tanulmányozza a szovjet felső oktatást. Edith Green oregoni képviselőnő volt a bizottság vezetője. Habár jelentését eldugva, megcsonkítva közök ék a lapok, kénytelenek voltak arra a megállapításra jutni, hogy a Szovjetunió a tudományra alapítja egész társadalmát. Az oktatás teljesen ingyenes és a felsőiskolai tanulók 80 százaléka ezenfelül még költőpénzt is kap ($33-tól $66-ig terjedő összegnek megfelelően, aszerint, hogy milyen az előmenetele.) A felső iskolai tanulók száma 20 év alatt háromszorosára növekedett. Csak az a “baj”, hogy az egyetemisták nem választhatják meg teljesen szabadon, milyen pályára menjenek, hanem az oktatás irányitói doh . gozzák ki a terveket, aszerint, hogy az országnak mire van szüksége: tanítóra, mérnökre, orvosra, tudósra, ügyvédre, vagy más foglalkozásúra? “Ha évente 3,000 ügyvédre van szükségünk, akkor csak annyit veszünk fel a jogi fakultásra. Ha 1 10,000 mérnök kell az iparnak, akkor az egyetemek ennyit adnak évente s minden felső iskola is arra törekszik, hogy a kvótának megfelelően nevelje ki az ifjakat.” Ezeket mondotta Green képviselőnek egy irányító helyen dolgozó tudós. Ebben az országban nagy hiány mutatkozik az < orvosokban, oktatókban, mérnökökben, ugyanakkor rengeteg egyén van, aki jogi végzettséggel rendelkezik, aminek soha nem veheti gyakorlati hasznát és mint hivatalnok, kereskedelmi utazó, stb. keresi kenyerét. A Szovjetunióban viszont, még mielőtt elvégezné az ifjú az egyetemet, máris biztosítva van a részére a megfelelő elhelyezkedés, legtöbbször abban a gyárban, intézményben, amelyben már előzőleg gyakorlati oktatásban részesült. “Rabmunka” “Az orosz munkás nem szabad ember hanem kényszermunkás, akinek azt és ott kell dolgoznia, amit és ahol a kormány elrendeli. Munkáját nem változtathatja, el nem hagyhatja és a kormány által megszabott éhbérért kell dolgoznia.” Ezt a mesét főleg szakszervezeteink vezetői hangoztatják még ma is és azon a cimen gátolják meg, hogy a vezetésük alatt lévő szakszervezetek ösz- szeköttetésbe lépjenek a szocialista országok szak szervezeteivel, hogy “azok nem szabad szervezetek”, hanem a kormány parancsa szerint működnek és sztrájkjoguk sincsen. Ezt az utolsó hazugságot megcáfolták azok a szakszervezeti vezetők, akik elég bátrak voltak és a tilalom ellenére is ellátogattak a szocialista országokba, hogy tanulmányozzák a szakszervezetek működését. Ebből megállapították, hogy azok teljesen független, szabad intézmények, melyek kollektiv szerződést kötnek a vállalatokkal a bérekre és munkaviszonyokra vonatkozóan, ők intézik a társadalmi biztosítást, mely születéstől halálig gondoskodik mindenkiről. A munkás fizetésének 75 százalékát kapja öregségi és rokkantsági nyugdíjképpen, éppen úgy betegség esetén is, amihez ingyen orvos, kórház, gyógyszer jár úgy a biztosítottnak, mint hozzátartozóinak. A szakszervezetek kezelésében vannak az üdülőhelyek, ahol a dolgozók szabadságukat töltik. Munkanélküli biztosítás viszont nincs, de csak azért, mert a munkanélküliség teljesen ismeretlen fogalom. Feleslegessé vált a sztrájk is, mert az üzemek nem a magántőkések vagy a kormány kezében vannak, hanem a társadalom tulajdonában, s ezeknek hasznából tartják fenn a közintézményeket. A szocialista országokban minden munkásnak joga és kötelessége résztvenni a termelésben. Ezt a jogot és kötelességet boldogan fogadnák el a mi munkanélkülieink is. Hogy nem kényszermunkások, arra a választ egy chicagói egyetemi tanár adja meg meglehetősen rosszakaratú tudósításában. Kahan professzor megállapítja, hogy minden tiz orosz dolgozó közül négy cserélte a munkáját az elmúlt év folyamán, mely tízszerese az amerikai dolgozó munkahely cseréjének. Megállapítja azt is, hogy ezek a munkahely- változtatások 1959-ben 5 billió dolláros veszteséget jelentettek a szovjet gazdaságnak és főleg a 18 és 25 év közöttiek cserélik munkahelyüket. Vagyis Kahan professzor — akinek tanulmányát a washingtoni Labor Department adta ki — ékesen megcáfolja azt a hazugságot, hogy a szocialista országok dolgozói nem cserélhetik munkahelyüket. Odáig megy tanulmányában, hogy ezt a munkafegyelem hiányának és az ifjúság elégedetlenségének tulajdonítja. így lehet egy megcáfolt hazugságot egy másik hazugsággal megfoltovni. Tehát az orosz dolgozónak szabadságában áll munkahelyét változtatni, él is ezzel a jogával, a professzor szerint tízszer olyan mértékben, mint az amerikai munkás. Fogadjuk el ténynek ezt az állítást és nézzük meg, hogy az amerikai dolgozó miért nem cseréli munkáját, milyen a munkafegyelme, s meg van-e elégedve munkaviszonyaival? Az amerikai munkás örül, hogy ha munkája van, nem hagyja azt ott, hacsak nem feltétlenül szükséges, azon egyszerű oknál fogva, mert 1959- ben 6—7 millió munkanélküli volt az országban és ugyanannyi részidőt dolgozó munkás volt mun- kanélkül. A Szovjetben viszont munkáshiány van és ott nem kell attól félni, hogy hónapokig kell szaladgálni gyárkaputól gyárkapuig, mig valahol munkát kap, vagy kénytelen rosszabbul fizetett munkát is elvállalni. Mi az oka annak, hogy az orosz munkás változtatja munkahelyét? Talán a munkaviszonyokkal való elégedetlenség, vagy a lakáshiány, stb? Természetesen sokféle oka lehet, de a főok és főleg a fiataloknál az, hogy milliószámra járnak a technikumokra (szakmai iskolák), egyetemekre. mezőgazdasági akadémiákra a napi munkájuk elvégzése után, hogy magasabb szakmai képesítést nyerjenek. Ezután technikusok, mérnökök, 'agronómusok lesznek és természetesen munkahelyet változtatnak. Legtöbbször ui ipartelenek- re mennek, ahol nem csak munkakör várja őket, hanem a gyárral egyszerre felépült modern lakás is. Ugyanígy mennek el a kollektiv és állami mezőgazdasági üzemekbe is, az eddiginél magasabb beozstásban. Százezrére megy azonknak a száma, akik hajlamuk szerint szakmát tanulnak az egyetemek es i tagozatain és végül orvosok, tanárok, tanitók lesznek. Nagyon sok fiatal a kormány felhívására megy uj munkahelyre, ahol munkáshiány, mutatkozik, mint a szüzföldeken, bányákban, uj települések felépítésén, stb. Ha igy nézzük a dolgokat, egészen másként hangzik a dolog, mint ahogy azt a professzor beállítja. Természetesen az összes szervek ellenzik, de ugyanakkor nem gátolják meg a munkahely változtatást, amely tényleg veszteséget jelent az ország gazdaságának. Rosszul sült el A harmadik hazugság az U-2 kémrepüléssel kapcsolatban hangzóit el. 1961 május elsején Kruscsev bejelentette, hogy lelőttek egy amerikai repülőgépet, mely kémkedés céljából repült a Szovjetunió felett. Ugyanakkor kormányunk tiltakozott. mégpedig igen erélyesen, amiért egy eltévedt, fegyvertelen, időjárást vizsgáló amerikai gépet az oroszok lelőttek. Kártérítést követeltünk a repülőgépért és a pilóta családjának, valamint szigorú büntetést annak a parancsnoknak, aki elrendelte a gép lelövését. Az amerikai lapok, melyek ilyenkor fokozott mértékben uszítanak a háborúra, tüzet okádtak a barbár oroszok ellen, akik egy tudományos utón eltévedt pilótát meggyilkoltak, amikor fegyvertelen repülőgépét lelőtték. Mikor már a hivatalos ^ nem-hivatalos fórumok jól kidühöngték magukat. Kruscsev bejelentette, hogy a repülőgép nem volt fegyvertelen, nem volt idővizsgáló, hanem kémkedésre tökéletesen felszerelt gép; a pilóta nem halt meg, sőt bevallotta, hogy kémrepülést végzett a Szovjetunió felett, Törökországból indult ki és Norvégiában kellett volna leszállnia. Szövetségeseink dühöngtek, az egész világ nevetett rajtunk, s minden amerikainak pirulnia kellett, amikor az elnök bejelentette, hogy tényleg kémkedtünk és ő vállalja az egészért a felelősséget. Ez a hazugság rosszul sikerült és nagyon ráiPett az a mondás, hogy a hazug embert hamarabb utói lehet érni, mint a sánta kutyát. Most azután kicserélték a pilótát egy orosz őr- naggval, akit — mint Powers hadnagyot — kémkedésért Ítélték el. Nagyon jellemző hiradási szerveinkre, hogv erről állandóan igy emlékeznek meg: az orosz kém és az amerikai pilóta. Természetesen ez is hazugság, mert ha az egyik kém, akkor miért nem kém a másik? Különösen, amikor az amerikai kormány és Powers beismerte a kémkedést, viszont Abel őrnagy tagadta azt, akárcsak a szovjet kormány. Hogy most egyes kommentátorok és politikusok gyávának nevezik Powerst, mert nem lett öngyilkos. amikor lelőtték (amire pedig parancsa volt és volt neki erre szolgáló mérge is), hogy a kicserélés után Powerst rögtön hat katonai rendőr vette körül és napokon át kihallgatta, senkivel sem érintkezhetett, mindez arra mutat, hogy Powers hadnagy issza meg a levét annak; hogy egy nagy hazugság rosszul sült el. no 3 mm mi® “népszeüüsíge” N't IVnh Diem, Dél-Vietnam köztársasági elnöke és diktátora, a Wall Street-i urak kedvence nagv beszédet mondott abból az alkalomból, hogy az .eTe"e elkövetett merénylet sikertelen maradt. A múlt lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy két dél-vietnami repülőgép az elnöki palota fölé repü't - nanalm, valamint nagy repeszhatásu bőm’i ikar dobott Diem székhelyére. A megmenekült diktátor most azt állította a beszédében, amelyet Szaigonban, az ország fővárosában tartott, hogv az ellene, elkövetett me- rény1e‘- “néhány őrült” elszigetelt cselekménye volt csak. A légierő — kérkedett a diktátor — szilárdan kitart az ő oldalán. Ufvl í?S7Ík azonban, hogy a repülők között sem lehet 'Ivan egyöntetű a lelkesedés Diem személyével és rendszerével szemben, mert kénytelen \ öli: megl'envegetni őket, hogy “vessenek meg minder, áruló tervet.” é 'rkosság hangulatára jellemző, hogy Diem e’r.ö' ' e-zéde alatt legalább egy blokkra tartot- t 'i -v > „ nőktől a tömeget. A beszéd után. amikor hatalmas katonai kísérettel elvonult a snr • rr 1, niég a New York Times tudósítója szerint is csak nagyon “enyhe” éljenzést kapott. VVVVWVVVVVtAMVimAA/VVV Fritz Meyer-Schaffenberg rostocki iró, az NDK Írószövetségének tagja, aki a szombathelyi felsőfokú tanítóképző intézet meghívására két hetet töltött az országban, elutazott magyarországból.
