Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-15 / 7. szám
AMVIMK Al M A r.X \ I? VVA Thursday, February 15. 1962 Látkép "‘Kelet csúcsáról” PUNTA DEL ESTE soanvol elnevezés, magyarra egyaránt fordítható Kelet csúcsának vágj Kelet fokának. Honnan származót a kis uruguayi tengerparti városka neve, azt ma már nehéz volna megállapítani. Talán a mai Uruguay területét öt és fél évszázada meghódító spanyol gyarmato* sitók nevezték el igy ezt a helyet, amitton nyugat felől előrehatolva feltűnt előttük az Atlanti-óceán hullámzó vize. Vagy talán a spanyol gyarmatosítók kiűzéséért harcba szállt hős Bolivár vezette mezítlábas seregek vetődtek el eddig, és megpillantva az óceánból kiemelkedő napot, a mai várost szegélyező hegycsúcsokról, fakadt ki belőlük először a kiáltás: “íme, a kelet csúcsa”. Bárhogyan kapta is a nevét ez a délamerikai város, aligha azért választották az Amerika-közi értekezlet színhelyévé, mintha nevét jelképnek szánták volna. Aligha valószínű, hogy Rusk külügyminiszter, amikor odautazott e ma kellemes fürdővárossá kiépített és luxusszállókkal bőven ellátott uruguayi helységbe, gondolt volna akár csak egy percre is arra, hogy a Punta del Este név- jelképessé válik Washington számára: egy olyan “csúccsá”, amelyről áttekintheti dél-amerikai politikai kudarcának szélesen kibontakozó panorámáját. Nem tudhatjuk, mit érzett Rusk, amikor a tanácskozások órái után, szállodáról szállodára futkosott, hogy a delegáció tagjait szállásukon felkeresse és megpróbálja őket az észak-amerikai álláspont támogatására bírni. A New York Herald-Tribune tudósítója, aki keserűséggel írja le az Egyesült Államok külügyminiszterének hallatlan megalázkodását, Rusk gondolatairól nem számol lie tudósításában. De lehetetlen, hogy az amerikai külügyminiszter ne emlékezett volna vissza nosztalgiával e “szállodai látogatási” és egyéb kulisszák mögötti alkudozásai során azokra a “régi szép washingtoni időkre”, amikor az Amerikai Államok Szervezete még az Egyesült Államoknak engedelmes eszköze volt. Hiszen nem is olyan régen ez a szervezet — amely Kanada kivételével a nyugati félteke 21 önálló országát egyesíti, és amely alapokmánya szerint az amerikai kontinens államainak együttműködését, fejlődését, békéjét: és biztonságát szolgálja — mindent jóváhagyott, ami csak kívánatos volt Washington számára. S most pedig az amerikai kormányzat előtt jó ideig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán si- kerül-e a határozathozatalhoz szükséges kétharmados szavazattöbbséget megszereznie a washingtoni javaslatokhoz. Az már az értekezlet első napjaiban világossá vált, hogy Washington nem érheti el eredeti céljait. Mik voltak ezek? Az amerikai kormányzat a tavaly áprilisi, Kuba elleni zsoldostámadás kudarca után úgy vélte, hogy az amerikai kontinens országainak kollektiv felsorakoztatásával juthat közelebb céljához: a forradalmi rendszer megdöntéséhez Kubában. Az amerikai külügyminisztériumban szigorú megtorló intézkedések terveit dolgozták ki. Ezek előírták volna valamennyi amerikai kormánynak, hogy szakítsa meg diplomáciai viszonyát, szüntesse meg gazdasági és kulturális kapcsolatait a forradalmi Kubával, vagyis vegyen részt abban a blokádban, amelyet az Egye sült Államok már eddig is folytatott a szigetország ellen. Wall Street szerette volna “törvényen kívülinek” kikiáltatni az Amerikai Államok Szervezetével a kubai kormányt, hogy azután erre a határozatra támaszkodva, tovább mérgesítse aknamunkájával a helyzetet, s amikor pedig már minden szempontból eléggé előkészítette a dolgokat, sor kerülhessen az amerikai államok Washington vezette közös fegyveres támadására a “kontinens békéjét fenyegető” Kuba ellen. Az értekezlet azonban csakhamar feltárta, hogy « latin-amerikai helyzetben bekövetkezett változások immár mélyrehatóbbak, semhogy újabb- dollársegélyek Ígéretével vagy alig burkolt fenyegetésekkel helyre lehetne állítani a régi állapotokat. S az értekezlet idején uj fogalom vonult be a nyugati félteke országainak szótárába: a “lágy hetek csoportja”. így nevezte el a washingtoni sajtó, szemben a Kuba elleni kemény intézkedéseket követelő Washington vezette államokkal, azoknak az országoknak a csoportját, melyek ellenezték a szigetország ügyeibe való beavatkozást. Argentina, Brazília, Chile, Ecuador, Mexikó, Bolivia és Haiti tartoztak ebbe a “lágy” csoportosulásba. E “hetek” egységes álláspontja nagy riadalmat keltett Washingtonban. Hiszen ha nem sikerül ezt az egységet megtörni, akkor oda a Só-ős többség, s bármit fogadtat el az amerikai kormányzat a még hűséges csatlósaival —- amelyeknek legtöbbje kis közép-amerikai, úgynevezett “banánköztársaság” — nem emelkedik köte'ező erejűvé, az igenszavazatok hijján. S Rusk í król fokra kénytelen volt engedni és “lágyabbá" tenni a Kuba ellen javasolt intézkedéseket. A “hetek” azonban sokáig egységesen ellenálltak. Ebben része van a kubai delegációnak is, amely bátran és méltóságteljesen, ereje tudatában sorra-rendre leplezte le az újabb meg újabb kompromisszumos indítványokat mint a Kuba belügyeibe való beavatkozás formáit, sőt, feltárta az amerikai kormányzat terveit Kuba elözönlé- sére. A “hetek” azért is szeml>eszegültek a “lá- gyabb” javaslatokkal, mert éppen ezekben az országokban a legerősebb a mozgalom és a törekvés a Washingtontól való függetlenebb politikára és a néptömegek körében rendkívül mély a ro- konszenv a kubai forradalom iránt. A “hetek” külügyminiszterei azért igyekeztek kitartani álláspontjuk mellett, mert köpönyegforgatás esetén tartani kellett a néptömegek viharos erejű megmozdulásaitól. S hiába léptek akcióba az Ame- rika-barát katonatisztek, Washington utasítására, Argentínában az argentin kormány a nyomás ellenére sem merte vállalni a köpönyegforgatást. (Válasz a “Figyelő” 1962 január 15. cikkére) IN MÉDIÁS RÉS kezdem, vagyis azonnal rátérek a mondanivalóm lényegére. Amikor elolvastam a “Figyelő” cikkének a “Kalendárium hiá- nyosságai”-ról szóló részét, szivem “agresszív tónusban” kezdett lüktetni. Az önteltségtől átitatott mondatai “súlyos disszonanciaként” hatottak rám, de egy percig sem gondoltam arra, hogy a Figyelő a “saját tanultságát” tudja most “fitogtatni” ! írásának első része — amelyben a Kincses Kalendárium “kincses”-ségét méltatta — bizonyára minden olvasónkra kellemesen hatott. Nem csupán azért, mert a Kalendáriumot általánosan megdicsérte, hanem, hogy tudatára ébredt “a magyar nyelv csodálatos kifejezőképességének és ragyogásának”. Szinte kézzelfoghatóan lehet érzékelni, hogy milyen mélyen hatott rá Németh László: “Ha most lennék fiatal” c. Írása, amelyet nyugodtan nevezhetünk tanulmánynak. Azok az idősebb honfitársaim, akik e cikket elolvassák, minden bizonnyal könnyes szemmel mondják magukban: Ha most lennék fiatal, akkor. . . — Gondolatban a Figyelő is megsimogatta a magyar táiakat és a dús magyar róna kinyújtott karjának szelíd ölelését érezte, amely valamikor oly’ kietlen rideg volt. Talán kissé fájdalmasan hatottak rá a következő sorok is: “Elnémult a rigó. Az esti csöndben az őszi bogár szomorú pri-pri dala szól már. A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen: Elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár! így változik búsra az én hegedűm is: fejemre az ősz dere, az ősz dere száll, de pri-pri: odavan a nyár, — a nyár...” (Gárdonyi Géza: Szeptember) Cikkét általánosan értékelve sajnálatosan kell megállapítani, hogy nagyon is túllőtt azon a célon, amit “Egy kalendárium dicsérete” egy gyakorlott toliforgatótói elvárt volna. A jónak induló értékelést agyoncsapta a szerinte “kritikának” nevezett szélsőséges ledorongolással. Tévedés ne essék, nem a bírálat ellen van kifogás, hanem a hangnem ellen! Hisz’ nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is bírálatot mondani, de az minden esetben legyen építő! Mindenkit meg szabad bírálni, legyen az akadémikus, miniszter, munkás, vagy egyetemi professzor, de annak mondanivalója mindig legyen helytálló, mert ennek hiányában a rosszindulat, vagy a tudatlanság csendül ki a sorokból. Nézzük a tényeket, Kifogásolja az apró betűket, az illusztrációkat silánynak tartja és feleslegesnek Ítéli a “Hasznos tudnivalók a háziasszonyoknak” c. rovatot. — Vegyük sorra az érintett “hiányosságokat”: 1) Magyarország nem bővelkedik a papírgyártáshoz szükséges nyersanyagban és ezért fontos a papírral való helyes gazdálkodás! Ami pedig a lényeget illeti: Magyarországon a Népszabadság kisebb betűkkel van nyomtatva, s nem hinném, A kétharmados többséghez hiányzó egy szavazatot végül is Haiti szállította, amelynek külügyminiszterét sikerült “kiugratni” , a “hetek” csoportjából. S mily szomorú, hogy a washingtoni többséghez, a forradalmi Kuba elleni határozathoz énpen az a külügyminiszter adta le a voksát, akinek hazájában először győzött a forradalom a spanyol gyarmatosítókkal szemben Latin-Ame- rikában. .. A “hatok” azonban tartózkodtak a kompromisz- szurnos javaslat megszavazásától, amely elítéli Kubát és előkészíti a szigetország kizárását az Amerikai Államok Szervezetéből. A határozat egyáltalán nem befolyásolhatja a,forradalmi Kuba további fejlődését. Sőt, Washington veresége Punta del Estében csak bátoríthatja a forradalmi erőket. Egyébként éppen a Punta del Este-i értekezlet idején folytatta munkáját egy másik tanácskozás: a latin-amerikai népek havannai értekezlete. Ezen a megljeszélésen 900 küldött vett részt Latin-Amerika valamennyi országából. Az értekezlet közösen elfogadott nyilatkozatában Latin-Amerika népeinek nevében elitélte a Wallstreet-! imperializmus Kuba elleni agresszióját és mesterkedéseit. “A Kubával való szolidaritás a né [Kik legsürgősebb kötelessége” — hangzik a nyilatkozat, majd Jósé Marti, a kubai függetlenség nagy mártírjának következő szavaival fejeződik be: ”örök időkre emelkedik fel az, aki ma Kubával együtt kel fel.” Á. 1. hogy az idősebb korosztály ne tudná elolvasni. (Bizonyára nemcsak a fiataloknak Íródik e lap!) 2) Az illusztrációkat említve az az érzésem, hogy mindazok, akik azt állítják, hogy a szocializmus 16 esztendő után sem képes szép könyveket előállítani, azok még mindig olyannyira el vannak maradva, hogy valóban a Ferenc Jóska idején élnek! Ezen tájékozatlan egyéneknek pl. figyelmébe ajánlhatom az 1959-ben kiadott “Towns of Hungary”, valamint az 1960-as kiadású “Hungary” c. könyveket, amelyeknek illusztrációja is felveszi a versenyt a “Figyelő” által említett (szerintem csak úgynevezett) “szabad” világ produkcióival! 3) A háziasszonyoknak szánt rovat a háziasz- szonyoknak Íródott! Helyesen tenné tehát a Figyelő, ha ennek elbírálását átengedné az arra hi- vatottabb háziasszonyoknak. A Figyelő “kritikája” eddig mégcsak hagyj áa lett volna, ha. . . Ha, abba hagyta volna az Írást. Viszont ezt nem tette, mert cikkét nem “in médiás rés” kezdte! A “nagy ágyút” gondosan utoljára hagyta — gondolván —, a végén csattan az ostor is. “Népiesch-en kezébe vette a nagy bunkót és fejbe csapta dr. Bognár József professzort. Alakoskodó l>eképzeltséggel egy magasképzett- ségü professzort szeretne a Figyelő az Írás művészetére megtanítani. Szinte nevetségesen ható hangnemben (“quod licet Jovi, non licet bovi” [?] alapján) kifogásolja a magyar irodalmi életben meghonosodott (sajnos) idegen szavak használatát. Dr. Bognár magas stílusban megirt nívós cikkén a korrektúra hiányát véli felfedezni, mert talán a nyelvezete az ő számára túl magas volt. A fentiekből arra lehet következtetni, hogy a Figyelő teljesen járatlan a mai magyar irodalmi életben! Figyelmen kívül hagyja azt a fejlődést, ami ezen a téren is végig ment Magyarországon. A szocialista Magyarországon élő honfitársaink apraja, nagyja (úgy a fiatal, mint az idősebb) tanul, művelődik és szinte szomjazva szívja magába a különböző tudományokat. Az irodalmi élet kiváló írógárdája — a könyvein kívül, magas- szinvonalu folyóiratokon — és nem utolsó sorban az irók lapján (Élet és Irodalom) keresztül tanítja, műveli a dolgozó népet. Úgy érzem, hogy nekünk — a külföldön élő magyar toliforgatóknak — is van bőven tennivalónk a téren. Egyrészt erős önképzéssel fel kell zárkózni.a Magyarországon levő átlag irodalmi színvonalhoz, másrészt Írásainkon keresztül utat kell mutatni és fel kell ébreszteni a külföldön élő magyarságban a tudás utáni vágyat. Végezetül meg kell jegyezni, hogy a Figyelő ellentétbe került saját magával. “Igen súlyos technikai hiányosságára, az “illusztrációk silány rnivoltá”-ra hivatkozik, ugyanakkor azt várná dr. Bognár József egyetemi professzortól, hogy cikkét általános iskolai stílusban Írja meg! Felteszem a kérdést a Figyelőnek: Vajon az olvasók műveltségét kell magasabb színvonalra emelni, vagy az Íróknak kell az olvasók szintjére visszaesni?! Csepeli Deák Dániel • A SZERK. MEGJEGYZÉSE: Azért nem kell C.P.D. munkástársnak se ecetbe mártani a tollát. “IN MÉDIÁS RES’* 12
