Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-15 / 7. szám
Thursday, February 15, 1962 AMERIKAI MA.« YAK SZÓ u Irta: E. H. NEUWALD Az ausztriai turisták elsősorban Bécset és környékét ismerik, azután Graz, Salzburg és Ins- bruck városokat, a Semmeringet és más nevezetesebb üdülőhelyeket, amelyekben oly gazdag ez a kis ország. Kevesen vannak, akik ismerik Axams falut, ahol 1961 szeptemberében három hetet töltöttünk. Az 1964-es Olimpiász idején milliók fognak megismerkedni — legalább is hírből — Axams- szal, mert ennek a falunak a határában húzódó festői szépségű hegyekben fognak a téli sportok versenyzői szerepelni. Az előkészületek az Olimpiászra, a sportolók, a vendégek és újságírók fogadtatására és elszállásolására már folyamatban vannak. A katonaság már ottlétünk idején elkezdte a meglevő keskeny hegyi utak kiszélesítését és uj utak építést. Tervbe vették öt uj és meglehetősen nagy, modem szálloda építését. Négyet az osztrákok fognak építeni, egyet 400 szobával a németek, akik felesleges tőkéjüket Európában mindenütt elhelyezni igyekeznek. Mindez persze csak a jövő zenéje. Amikor mi tavaly ott nyaraltunk és a környékbeli hegyeket jártuk, Axams a régi kis osztrák falu volt, amilyenek tucatjával húzódnak a tiroli hegyek lábánál. Szöges ellentétben Izrael, Magyarország és Csehszlovákia mezőgazdaságával, Ausztria megmaradt a régi rendszerű gazdálkodás mellett — egy kivétellel. Magyarországban és Csehszlovákiában megszüntették a régi értelemben vett nagybirtokokat: a grófi, bárói és egyéb nagybirtokok helyét a kollektiv alapon dolgozó termelőszövetkezetek foglalták el. Izraelben ugyancsak kollektiv alapon dolgozó “kibucok” látják el élelemmel az ország lakosságát. Ausztriában szintén megszűntek az egyéni nagybirtokok, de az egész országban kisbirtokosok művelik a földet “nadrágszij” parcellákon. A nagy osztrák városok lakossága, főként Bécs- ben, hagyományokon rágódik. Nincs talán nap, amikor ne esnék szó a ‘ferencjózsefi” korról, Mozartról Beethovenről, Lehárról. Az üzleteket délben még mindig lezárják és két órácskát ebéddel és egy kis délutáni alvással töltenek. A vallási nemzeti és egyéb ünnepnapokat szigorúan betartják. És betartják azt az osztrák hagyományt is, hogy minél kevesebb munkát végez egy ember, annál több virslit, szafaládét, “sauer braten-t”, tortát és egyéb cukrászsüteményt kell elfogyasztani, —- inkább habbal, mint anélkül. Az evés nagyon fontos hagyomány Ausztriában: otthonokban, vendéglőkben, kávéházakban, cukrászdákban, hegyeken, völgyeken, kirándulásokon. A falvakban szintén folytatják a hagyományos életet. Axamsban 147 fölmüvelő család él, többnyire régi házakban, amelyeknek egyik bejárata a lakásba, a másik az istállóba vezet. Az illatos trágyát az utak és utcák mentén, a házak elé tárolják, amig — késő ősszel — elérkezik az ideje, hogy a földeken hasznosítsák. Mindegyik család a saját kis birtokát műveli. Korán reggel az ökrös szekerek kibaktatnak a távoli kis parcellákra. A bakkon a gazda ül, feleségével. Hátul a gyerekek ülnek. Megrakják a szekeret, az ökrök visszabaktatnak és naponta egyszer, kétszer, de legfeljebb háromszor megteszik az utat, — aszerint, hogy milyen közel, vagy távol van a parcella a falutól. Láttunk olyan szegény parasztokat, akik igavonó állat nélkül dolgoznak. Szinte hihetetlen, de való, hogy a mai modern földművelési módszerek idején, Európa közepén lássa az ember, amint egy paraszt huzza haza a kocsi szénát, takarmányt, répát, burgonyát, a felesége és gyerekei meg hátul tolják a szekeret — vagy fékezik, aszerint, hogy fel, vagy lefelé vezet az ut. A 147 paraszt családnak 400 tehene és 600 birkája van. A tehenek a hegyoldalakon legelnek, éjjel-nappal, amig le nem esik a hó. A birkákat a falu hivatásos pásztorai felhajtják a magas hegyekre, ahonnan kétszer egy évben: márciusban és szeptemberben hozzák le nyírásra. Októberben a birkákat vásárra viszik és eladják, kivéve a borjasakat, amelyek a jövő birkaállományt biztosítják. Axams ifjabb nemzedékéből naponta négyszázan a közeli Innsbruckba járnak be munkára. Ezekből már nem lesz földművelő, mert rájöttek arra, hogy a régi paraszt-életnél jobb és jövedelmezőbb a városi foglalkozás. Három héten át a falu végén, a hegyek lábánál épült “Laerchenhof” penzióban laktunk és étkeztünk. A tulajdonos a gazdaságban végezte a nehéz munkát: az állatokat etette, a fejést végezte, kapált, kaszált és a veteményes kertet gondozta. Ez utóbbi munkához a család is hozzásegített. A feleség a konyhán, főzéssel volt elfoglalva. Egyik leányuk már “kisasszony” volt és a városba járt dolgozni, otthon semmi munkában nem segített. A másik leány kiszolgált az étteremben. Szép szobánk volt, tiszta fürdő, reggeli- ebéd-vacsora, amelynél tekintetbe vették, hogy vegetáriánus vagyok és kitűnő főzelékekkel, salátákkal, gombákkal láttak el. (Mindezért kettőnkért napi $4.50-t számítottak). Égjük este az asztalunkhoz jött a gazda, aki naponta 6—7 óráig dolgozott. Bemutatkozott és leült egy kis beszélgetésre, amit mi szívesen vettünk, még mielőtt tudtuk volna, hogy milyen értékes információkkal fog szolgálni. A beszélgetés elején a mindennapi életről folyt a szó. Később, amikor emlitettük, hogy Magyar- országból jöttünk, a gazda érthető büszkeséggel mondotta: “A Laerchenhof nem luxus-szálloda, de nálunk már magyar grófok is laktak!” Mindjárt fel is sorolt néhány előkelő hangzású nevet, köztük az Eszterházi és Széchenyi grófok nevét. Kiváncsiak voltunk, hogy ennek a szegény, álmos falunak szerény penziójában ugyan mit kerestek ezek az előkelő urak ? Mikor laktak náluk ? Rövid hir jelentette, hogy doktor Holló János, a Budapesti Műszaki Egyetem mezőgazdasági kémiai-technológiai tanszékének vezetője jelentős francia kitüntetésben részesült. A négy francia minisztérium védnöksége alatt álló tudományos bizottság 1956 óta évente tüntet ki Kutatásért és Találmányokért Érdemrenddel francia és külföldi tudósokat. Eddig negyvenen részesültek a kitüntetésben, közülük heten külföldiek. Dr. Holló János az érdemrend parancsnoki fokozatát kapta. — Mit jelent az hogy parancsnoki fokozat? — kérdezzük a kitüntetett egyetemi tanártól tanszékén. az egyetem Gellért téri épületében. — Mint minden érdemrendnek, ennek is több fokozata van. Főtiszti fokozatot kapott például Belin, a képtáviró feltalálója. Van tiszti és lovagi fokozat is. A parancsnoki fokozat a legmagasabbak közé tartozik. S bár az én nevemre szól tulajdonképpen nemcsak engem illet, hanem az egész kollektivát, amely intézetünkben e témakörben dolgozik. — Milyen tanulmányt értékeltek ezzel a kitüntetéssel? — Az érdemrendet a keményítő kémiai tulajdonságainak vizsgálatáért adták. Ez nem tanulmány, hanem egy több éve tartó és ma is folyó munka mégpedig sokunk munkája. Hiszen ma egyéni eredményeket legfeljebb a matematikában lehet elérni, a kísérletes tudományokban csak a komplex kutatás hozhat eredményt. Elzárt szokásos nálunk, hogy tudományos közleményeink alá még az egyetemi hallgatók nevét is odaírjuk, ha a közreadott tudományos eredmény létrejöttében szerepük volt. Ez a kitüntetés több, világszerte megjelent publikációnk elismerése. — Elvont jellegű kutatásról van szó? — A mi intézetünkben alapkutatás folyik, és ez valóban elvont jellegű. Mégis, a gyakorlat számára igen sok haszna van. Mi nemcsak tudományos kutatóknak valljuk magunkat, hanem a gyakorlat embereinek is, márpedig a gyakorlat emberei nem állhatnak messze az alapkutatásoktól. — Hogyan lehetne közérthetően megmagyarázni kutatásaik jelentőségét? — A keményítő ipari felhasználása és a kemé“Két Ízben laktak itt” — volt a válasz —, “Először, amikor a németek szaladtak az oroszok elől, a grófi ‘Herrschaft’-ok már a náci hadsereg előtt érkeztek a penzióba és várták a harcok kimenetelét. Másodszor ’56 őszén jöttek Németországból, amikor Budapesten folytak a harcok és azt hitték, hogy alkalmuk lesz visz- szatérni birtokaikra.” Véletlenül igy tudtuk meg, hogy a szegény magyar grófokat a “Laerchenhof” penzióban nem is egyszer, hanem kétszer érte nag>r csalódás. Először szivük hő vágya az volt, hogy a német hadseregnek sikerüljön megállítani a nagy orosz előretörést és akkor ők visszatérnek arra a földre, amelyet évszázadokon át kihasználtak. Másodszor azt remélték, hogy az ellenforradalom — amerikai segítséggel — győzedelmeskedni fog és visz- szamehetnek birtokaikra, amelyeken egykori jobbágyaik immár a saját javukra dolgoznak. Mindkét esetben csalódtak és szomorúan kellett visszatérniük Nyugat-Németországba, ahol a többi grófokkal és egyéb szedett-vedett urakkal várják a legközelebbi alkalmat, amely majd teljesüléssel kecsegteti ama reményüket, hogy ismét beüljenek az ősi latifundiumokba és megint alázatos jobbágyokat csináljanak a virágzó termelőszövetkezetek szabad parasztjaiból. Amig erre várnak és a repülő sült galambról álmodoznak, addig ugyan mit csinálnak a grófok és egyéb szedett-vedett urak? Szidják Magyarországot és náci barátaikat, meg a szövetséges “szabad világot” a magyar nép ellen uszítják. Közben az egykori jobbágyok évről-évre na- gjTobb terméssel látják el az ország lakosságát és a jó magyar kenyér falatozása mellett mondogatják: “EBBŐL PEDIG NEM ESZTEK, GRÓF URAK”! nyitőgyártás régi. A technológia tehát adott. Ennek ellenére még ma se ismerjük teljesen azokat a folyamatokat, amelyeknek révén az alkalmazott technológiával az ismert eredményeket kapjuk. A mi munkánk ezeknek a folyamatoknak a vizsgálata. Az előttünk álló feladatok sokaságát s nagyságát elég talán azzal érzékeltetnem, hogy például ma sem tudjuk még, hogy milyen folyamatok hatására szárad a kenyér. Az egynapos kenyérre mondják, hogy megszáradt. Pedig nem igy történik, csupán — ahogy mi mondjuk — a benne levő keményítő öregszik. Hiszen ha az egynapos zsemlét sütőbe tesszük, a zsemle visszanyeri frisseségét, pedig ha egy nap alatt megszáradt ott tovább kallene száradnia. Vagy: háziasz- szonyok megfigyelhették, hogy a jó borsóból készült üveges zöldborsókonzervben egy idő után zavarossá válik a viz. Ez is a kivált keményítő egyik alkotórészének öregedésétől következik be. Hogy hogyan, miért, milyen kémiai tulajdonságok következményeként — hát erre keressük a választ a kutatómunkában. így tudtunk már gyakorlati segítséget adni a Patyolat Tisztítónak. Egyszerű kémiai hatásokkal átalakitottuk az általuk használandó keményítőt, amelynek jó néhány előnye van a korábban használthoz képest, s a munkát sem drágítja. Ez jelentős szempont volt, hiszen a mosatás sehol a világon nem olyan olcsó mint nálunk. — Igaz-e hogy a keményítő szerepe megnőtt az utóbbi években? — Igaz. Kevesen tudják, hegy az Egyesült Államokban a keményitőipar az acéliparnál is nagyobb, és hogy a Szovjetunióban most növelik ötszörösére a keményítő gyártását. A keményítő nemcsak az élelmiszeriparnak, hanem a textiliparnak és a műanyagiparnak, de szinté vala- mennyi iparágnak rendkívül fontos alapanyaga. A mi münkánk éppen az, hogy még jobban, alaposabban ismerjük meg a kéménj’itőt. — Mikor veszi át a kitüntetést? — Március 25-én Párizsban. Cs. I. NEMZETI kampány indult Pakisztánban a nemzeti nyelv, az urdu nyelv használatára.. Neves irók, tudósok, közéleti személyiségek hívták fel a lakosságot, hogy — az angol nyelvű feliratok mellett — urduul is Írják ki nevüket az üzletek, főié. «lAWUVWUWAAmAAraWmnMWUVWUUVWWWtMWtMAAMWVUVWWVWWMWWIMr^AmUVWWWVVWMIVWmi MIÉRT KAPOTT EGY MAGYAR TUDÓS FRANCIA TUDOMÁNYOS KITÜNTETÉST? Gráfok a határon
