Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-12-28 / 52. szám
» .OU«^, iJCC. Aöy llfOl AMERIKAI magyar szó 7 A legutóbbi brazíliai esemenyek világosan elkülönítet lék egymástól az ország politikai erőit. Az alkotmányt támogató mozgalom egyik legismertebb vezetője Rio Grande do Sul állam fiatal kormányzója, Leonel Brl'_;olla. Alább közöljük Brizolla egyik beszédének részletét, hogy megismertessük olvasóinkkal e kiváló brazil államférfi nézeteit. Ha semmi sem köt bennünket Oroszországhoz, akkor legyen bátorságunk kimondani, hogy az Egyesült Államokhoz sem köt minket semmi. Már pedig akadnak olyan emberek, akiknek a véleménye szerint nekünk már csak azért is mindig az Egyesült Államok oldalán kell állnunk, mert egy féltekén élünk vele. Az igazi és független brazil közéleti személyiségnek legyen bátorsága kimondani, hogy ha az Egyesült Államok által nekünk szánt perspektíva a Kubának szánt perspektívához hasonlít,, ez nekünk semmiképpen nem felel meg. Éppen ezért háborítanak fel engem azoknak a cselekedetei, akik igyekeznek leszerelni a függetlenül gondolkodó embereket. Tovább folytatják mesterkedéseiket azok, akik társadalmilag elavult kiváltságok, társadalomellenes előnyök és jogok kedvéért elitélik a felszabadító eszmék híveit, és szélsőségeseknek, a rend megsértőinek, kommunistáknak, baloldaliaknak, agitátoroknak, sőt istenteleneknek nevezik őket. Országunkban nincs hiány olyan társadalmi személyiségekben, akik a jelenlegi brazil állapotok megváltoztatását kívánják. Mi hát az oka annak, hogy számos ilyen jellegű jó szándékú megnyilatkozás ellenére elmaradnak a konkrét tettek, s nem hajtjuk végre azokat a reformokat, amelyek Brazília számára feltétlenül szükségesek lennének ? Miért van az, hogy a nemzeti kongresszus elé terjesztett 200 földreform-tervezet közül egyetlenegyet, még a legenyhébbet sem sikerült valóra váltani? Miért nem tudjuk életbe léptetni azokat a reformokat, amelyeket mi magunk nyilvánítottunk szükségesnek országunk elmaradottságának végleges megszüntetéséhez? Nézetem szerint, annak a nyitját, amit sokan a “brazil rejtélyének neveznek, a következőkben találhatjuk meg: Napjainkban a tőkés rendszer központja az Egyesült Államok. És Észak-Amerika vezetői, kevés kivétellel, mindmáig úgy kezeltek bennünket és az egész Lat,in-Amerikát, mintha nem értenék meg a fennálló helyzetet és nem éreznének együtt velünk. A valóság az, hogy az Egyesült Államok kormánya és közéleti személyiségei leplezik a kegyetlen, lélektelen kapitalizmust, amely megfojtja, megsemmisíti a latin-amerikai népek életerejét. őszintén reméletn, hogy az Egyesült Államok vezetői, hírügynökségei, szövetségesei és mindazok, akik országunkban az amerikaiaktól függnek, nem neveznek majd kommunistának e szavaimért. Szerény véleményem szerint a radikális reformok, amelyekre országunknak oly nagy szüksége van ahhoz, hogy ledönthessük az elmaradottság korlátáit, az Egyesült Államokkal való kapcsolataink jellegének mélyreható felülvizsgálatától függnek . Elmaradottságunkat nemcsak az okozza, hogy immár évtizedek óta az Egyesült Államokba és a nyugati világ más vezető országaiba viszik ki Brazília kincseit. Bármekkora kárt okozott is gazdasági kincseink kivitele, önmagában véve ez még nem olyan nagy baj. A baj ennek gazdasági és egyéb következményeiben rejlik, mert ezek megbénítják az országot, a függőség béklyóit verik rá gazdasági lélektani és politikai vonatkozásban egyaránt. Amikor a belső reformokról beszélünk, szem előtt kell tartanunk az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatainkat. Nem akarom megjósolni a két, ország közötti viszony rosszabbodását vagy megszakadását, úgy vélem azonban, hogy másképpen keik fejlődnie ennek a viszonynak. Engem fsak az nyugtalanít, hogy amikor Brazília és a brazilok elhatározzák majd, hogy hozzákezdenek a reformok végrehajtásához, kommunizmussal fognak vádolni minket. és ellenünk hangolják a világközvéleményt, arról nem is szólva, hogv az országon belül kampányokat fognak indítani erőfeszítéseink meghiúsítására. Ma, jobban mondva mind'g, amikor mozgalom indul Braziliában az ország struktúrájának megváltoztatásáért, reformokért, vagy egyszerűen azért, hogy rendezzük dolgainkat, beleütközünk e mozgalmak ellen irányuló erőfeszítésekbe, s mozgalmainkat szélsőségesseknek és amerikaelle- neseknek nyilvánítják. S ez fog történni mindig, valahányszor kísérletet teszünk a helyzet megváltoztatására, ha ezt nem az amerikai minta vagy tanács szerint akarjuk csinálni. Amikor a Demokrata Párt jutott uralomra az Egyesült Államokban, úgy látszott, hogy kapcsolataink a Brazília és Latin-Amerika iránti igazságosabb politika irányában megváltoznak. S mit látunk? Az “Élelmiszert a világnak” programot és ehhez hasonló Ígéreteket. Mindez hasznos lehet, de egyáltalán nem oldja meg problémáinkat, amelyek korántsem kölcsönök visszafizetésének elhalasztásában vagy kiegyenlítésében rejlenek. Köteles-e az Egyesült Államok segíteni Latin- Amerikát? Szerintünk köteles, mert az Egyesült Államok által felhalmozott gazdagság jelentős részét népünk munkája hozta létre. Ha az amerikaiak segíteni óhajtanak nekünk ama nagy ország felépilésében, amellyé, bármi áron is, válnunk kell, meg kell érteniük, hogy ez kötele-ségük — ha másért nem, a nekünk okozott károk megtérítéseként. Hiszen Brazília kifosztására egész rendszer alakult ki. Munkánk gyümölcsének jelentős részét mindmáig az Egyesült Államokba viszik. Sőt mi több, a két ország Közti viszony megszabja Brazília archaikus, igazságtalan belső szerkezetét, és akadályozza az ország belső életének a néptömegek által óhajtott megváltoztatását. Mi hát a teendőnk ? Erre a kérdésre csak egy válasz adható: az önrendelkezés. Független nemzetek maguk határozzák meg a világ országaival fenntartott kapcsolataikat. Nézzük, mit kell tennie az Egyesült Államoknak, ha valóban együtt akar működni velünk. Először: a közéleti személyiségek, a hatóságok és a kormány képviselői ne támogassák ezentúl az amerikai trösztök és monopóliumok magánérdekeit, mivel országunk és egész< Latin-Amerika fejlődésének az az előfeltétele, hogy a trösztök és monopóliumok ne avatkozzanak be többé gazdasági életünkbe. Kétlem, hogy Rio de Janeiróban bárki is rá tudja venni a dolgozókat arra, hogy erőfeszitése- ket tegyenek Brazília fejlesztéséért. Azért nem tudja ezt elérni, mert a brazil munkás meg van győződve arról, hogy ő maga nem Brazíliáért dolgozik, hanem az észak-amerikai “Light and Power” további gazdagításáért. Eít a társaságot neveztem meg, de megnevezhettem volna sok száz olyan rabló céget, amely közvetve vagy közvetlenül a brazil nép munkájából tesz szert mesés vagyonra. Másodszor: lehetővé kell tenni számunkra, hogy végrehajtsuk a szükséges belső reformokat: a strukturális változtatásokat, és különösen azokat, amelyek révén ellenőrizhetjük ama szervezeteket, melyek károsan hatnak gazdasági és társadalmi fejlődésünkre. Csak e reformok után lesz majd meggyőződve az egyszerű munkás arról, hogy munkájának gyümölcse, az általa létrehozott gazdaság a miénk, Brazíliáé, a braziloké. A probléma, amelyet felvetek, az amerikai vállalatok feletti ellenőrzés megteremtése. Végső soron ez a legfontosabb oldala önrendelkezésünk kérdésének, mert egy nép nem lehet sorsának ura mindaddig, amíg arról newyorki hivatalokban döntenek. Az Egyesült Államok megvalósíthat akárhány hasznos “programot” a világ ügyei számára, de a legfőbb, amire Brazíliában törekszik, mégiscsak egyes csoportok további gazdagodása, vagy újabb milliomosok megjelenése lesz, ugyanakkor, amikor a brazil nép szegénysége növekedni fog. Mi vár ránk akkor, ha az Egyesült Államok nem ért egyet kapcsolataink jellegének megváltoztatásával, s így változatlanok maradnak a külső és belső ellentétek? Ugyanaz az ut, amelyre Kuba lépett. Én azok közé tartozom, akik úgy vélik, hogy figyelmesen tanulmányoznunk kell mindazt, ami ott végbement. Ha ma Kubának és vezetőinek úgyszólván semmi kapcsolatuk sincs a nyugati világgal, akkor ezt kizárólag az Egyesült Államok álláspontja, az amerikai közéleti személyiségek és úgynevezett üzletemberek türelmetlensége okozta. Tudjuk, hogy a kubai forradalom vezetői az % Egyesült Államokkal való békés egymás mellett élésre törekedtek. Az Egyesült Államok azonban gyűlölettől elvakultan visszautasította az egymás mellett élés minden formáját, mivel Kuba kitartott amellett, hogy megszünteti a rabló csoportok nak számára elfogadhatatlan kiváltságait. Ez hát a “kubai kérdés” gyökere. Az Egyesült Államok most igyekszik megnyerni egész Latin-Amerikát, hogy a kérlelhetetlen ellenségesség harci szekerévé kovácsolja. Mi azonban határozott nemet mondunk erre a kísérletre! Meggyőződésem szerint még a mi nemzedékünk megéri azt a napot, amikor országunk le- küzdi fejlődésének és felvirágzásának összes akadályait. Különösen az a megingathatatlan meggyőződésem lelkesít, hogy nem is sokára felépítjük országunkban azt a társadalmat, amelyben eltűnik a tudatlanság, az analfabétizmus, a népbetegségek és a szegénység, felépítjük az igazságosság és emberiesség társadalmát, amelyben minden brazil férfi és nő, s különösen az ifjúság egyenlően szolgálhatja a nagy brazil nemzetet. hogyan menlhdjük meg Laim-ümerikéf Öaslrolél? (Folytatás a G-ik oldalról) még a városi könyöradomány nyomorúságos és megalázó intézménye is elviselhetőbb számukra, mint a Munoz ur által dicsért “prosperitás.” Majd eldicsekszik Munoz ur azzal, hogy miként csinált akkora jólétet. Hát először is kiosztotta a földet a földnélkülieknek. No, persze, nem az egész földet és nem minden földnélküli parasztnak; 500 holdig meghagyták a földet a jelenlegi birtokosoknak. (El tudják olvasóink képzelni, hogy 500 hold mekkora terület, egy olyan viszonylag kicsiny szigeten, mint Puerto Rico?) A nacionalizált földbirtokért készpénzzel fizettek. Értjük uraim? Készpénzzel. Ki állapította meg a föld árát? Arról Munoz ur nem beszél. Honnan, kitől vették a pénzt? Arról sem szól a nóta. De a legjobb az, amit az adózásról ir Munoz ur. Helyesen hangoztatja, hogy adóreform nélkül nem lehet Latin-Amerikát megvédeni a forradalomtól, mert Latin-Amerikában. akár a középkori Magyarországon, a paraszt fizet, az ur mulat. Munoz büszkén elmondja, hogy Puerto Rico- ban aztán csináltak ám olyan adóreformot, hogy most mindenki teherbírása szerint fizet. Igazságos adórendszer, az a jelszavunk, mondja Munoz ur, az amerikai tőkések felé kacsintva. “Költő hazudj, de rajt’ ne kapjanak”, mondta Horácius kétezer évvel ezelőtt. A cikke vége felé Munoz ur elfelejtette, amit a cikke közepén irt az “adóreformról”. Cikke végén kikottyantja, hogy a szigetre beinvitált amerikai ipari cégek (melyek az amerikai bérskálánál sokkalta alacsonyabb bérekért dolgoztatják a portónkéi munkásokat) 10-től Él évig SEMMINEMŰ HELYI ADÓT NEM FIZETNEK. így néz ki az adóreform egy olyan wall-streeti félgyarmatban, melynek kormányzója azon töpreng, miként lehet I atin-Amerikát “megmenteni” a “Kuba-féle forradalomtól. Ilyen “adóreformmal” sehogysem. De semmilyen más mesterkélt módszerrel sem. Figy elő Januárban mmim külföldi polg'r jaSanikezzen! Az amerikai törvény megkövetel1', hogy minden külföldi nolvár. a' i járniár 1-' » a-' Fgv '.sült Államokbarr tartózkodik, itteni lakcímét január hő folyamán hivatalosa í betelem -e. . t rv-.my nemcsak az állandóan itthkó idegenekre, hanem külföldi diákokra, látogatókra, átutazókra, matrózokra is vonatkozik. Az idegenek, akik január hő folyamán külföldön vannak, visszatér ük után 10 nappal kötelesek jelentkezni. A kilökendő tirLrnot (Form-l-5M) bármely postahivatalnál* vagy a Bevándorlási Hivatalnál kaphatják kó-lvz é* n.hVr's mán »’■•mé- lyesen kell azt a postán leadni; nem szabad a levélszekrénybe dobni. A törvény gyermekekre is vonatkozik, de a 14 éven alu’iak nevében szülőjük vagy gyámjuk tölti ki az űrlapot. A betegek helyett más veheti át és adhatja le a kártyát. Csak a diplomácia; te«? lilét vagv a7 Eg^e-nilt Nemzetek szolgálatában álló’ ra nem vonatkozik a jelentkezési kötelezettség. Leonel Brizolla: A “BRAZIL REJTÉLY” KULCSA
