Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-12-14 / 50. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 14, 1961 11 Irán? a rendőrállam A rettentő kizsákmányolást csak terroruralommal tudják véghezvinni. — Kilencven hazafi élete veszélyben Az a “szabadság" és “demokrácia”, amelynek “megvédésére” az amerikai kormány önkényesen “elkötelezte” magát azokban a visszamaradt országokban, amelyeket sikerül “külföldi segéllyel” a nyugati katonai tömb mellé állítani, borzalmas látványt nyújt, ha valaki a legkisebb mértékben is félrebillenti a hazug propaganda-függönyt. Hosszú gyarmati elnyomás alól felszabadult országok, mint Laosz, Vietnam, Korea, Irán és mások, részben vagy egészben csupán gazdát cseréltek és területükön az imperializmus uj módszerei mellett folytatják a nép elnyomását és kizsákmányolását. Az elnyomásra különösen szükség van ezekben az országokban, mert a nép, elűzve régi rabtartóit, nem nyugszik bele abba, hogy ú jabbak folytassák kizsákmányolásukat ott, ahol elődeik abbahagyták. Ezekben az országokban forr az elégedetlenség, a dolgozó nép szabadság- harca. A közvetlen ellenfél most a nemzeti kizsákmányoló .osztály, de mögötte a nemzetközi imperializmus húzódik meg, amely a hidegháború gépezetébe állította be ezeket az országokat a vezető klikk lekenyerezésével. A nyugati katonai tömbbe besorozott országok bőségesen részesülnek anyagiakban', ami “külföldi segély” címén kerül oda. A könnyen guruló dollármilliók a korrupciót sohasem ismert méretekre duzzasztották ezeken a területeken. A “nyugati üzleti szellem’’ is megvetette lábát, amely a telhetetlen kapzsiság, szélhámosság, társadalmi felelőtlenség erkölcsbomlasztó légkörét terjeszti ezen országokban. Lapunk nemrégen ismertette röviden azt a korrupt légkört, amit, Dél-Vietnamban az amerikai dollárokkal fenntartott és katonai erővel védelmezett népelnyomó diktátor, Ngo Dinh Diem zsarnoki uralma létesített azóta, hogy a vietnami nép felszabadította magát a francia gyarmati uralom alól. Az Egyesült Államok vette szárnya alá az uralkodó herceget és minden segítséget megad neki, hogy ellenálljon a becsapott vietnami nép haragjának, amely fegyveres felkeléssel folytat partizán harcot másodszori felszabadulásáért. Ezt a segítséget persze úgy nevezik: “a demokrácia megvédése a kommunizmus terjedése ellen.” Mi a helyzet Iránban? Ehhez hasonló ismertetést közölt Harrison E. Salisbury, a N. Y. Times tudósítója Iránról, az amerikai haditámaszpont egy másik területéről. Irán lakóinak írástudatlan 85 százaléka a feudalizmus körülményei között tengődik, mig városaiban a 20. század legmodernebb, oda nem illő megnyilatkozásai emelkednek. A földművelők még primitiv eszközökkél termelnek és Teheránban modern supermarket előtt kecskenyájakat hajt a pásztor és félbemaradt felhőkarcolók tornyosuló árnyékában családanyák az utcán végzik a nagymosást. “A százmilliókra rugó amerikai segélydollárok, a gazdag olajjövedék, a kölcsönök könnyű folyósítása, a bőséges megvesztegetés külföldi üzleti érdekeltségek részéről, a spekulánsok és üzleti vállalkozók kiélezett telhetetlen, kapzsi meggazdagodási vágya”.. . hamis gazdasági,fellendülést teremtett, amely “uj milliomosokot” hozott létre, de az országot gazdasági krízisbe sodorta. A látszólagos fellendülés az utóbbi években telekspekulációban, nagyarányú építkezésben nyilvánult meg. A profit e téren 2,000, 2,000 vagv még magasabb százalékot ért el. Kölcsönökért 30 —50 százalékos kamatot fizettek. A nyerészkedők pénzüket azonban külföldi biztos pénzintézetekben helyezték el. Most üresen áll a tönkrement supermarket, egy tucat féligkész felhőkarcoló ék- teleniti el a fővárost, “a téglagyárak kéményei megszűntek füstölni, kapuik előtt tömegesen állnak a munkanélküliek. A falukból felcsalt parasztok ezreit bocsátották el, s most Teherán nyomornegyedeiben éheznek, mert Iránban nincsen munkanélküli segély”, irja Salisbury. (Salisbury ezzel el is intézte az Irán munkásaira vonatkozó ismertetését. Nem foglalkozott az egész országra kiterjedő nyomorukkal, a más iparokban történő kizsákmányolással, sem az ellenük alkalmazott gyilkos terrorral. Előzőleg Is- fahan-ban járt, a szőnyeggyártás központjában és onnan megirta, hogy ott négy éves gyermeklá- snyokkal dolgoztatnak a gyárakban, akik már 12 éves korukban “kiöregedtek” az iparból. A kizsákmányolás ezen állatias formájának ismertetése, amit a N. Y. Times közölt, semmi visszhangot nem keltett az Egyesült Államok vezető köreiben, ahol Iránt továbbra is “a nyugati civilizáció védőbástyájának” tekintik és az uralkodó családot és a népelnyomó kormányt havonta átlag 15,000,000 dollár segéllyel sietnek kihúzni a bajból. Salisbury szerint az utóbbi 11 évben az Egyesült Államok 1,100,000,000 dollárt juttatott Iránnak, “hogy megakadályozza a kommunista befolyás alá kerülését.” “Kommunista veszedelemnek” tekintették még a dr. Mossadegh által vezetett nemzeti mozgalmat is, amely függetleníteni akarta Iránt a külföldi kizsákmányolástól és gazdag olajmezőit állami kezelésbe akarta venni. Ezek akkor főleg angol kézen voltak. 1958-ban a reakciósok államcsínnyel megdöntötték a kormányt és letartóztatták Mossadegh elnököt, aki azóta is “házi fogoly”. Az amerikai befolyás került fölénybe Iránban és “Eisenhower volt elnök jóformán mindent megígért a sahhoz intézett levelében a szovjet veszedelem elleni védelemre.” Salisbury megfigyelései alapján azt állítja, hogy Irán vezető körei nem a Szovjetunióból látják a kormány megdöntésének veszélyét, hanem a belső körülmények kifejlődésében. Szerinte is a nép minden rétege elégedetlen és “semmi bizalmuk nincs abban, hogy a sah, vagy a nemrégen kijelölt miniszterelnöke, dr. Ali Amini vezetésével működő kormány megszüntetné a mélyen elterjedt korrupciót, nemtörődömséget, tudatlanságot, bürokráciát, amely az államapparátust a tehetetlenség szélére juttatta.” Az iráni egyetemi diákság fontos tényező az elégedetlenkedők tábo-. rában. Irán legjobban működő intézménye a “Savak” elnevezésű-belső biztonsági szervezet. Ennek vaskezü működése idézi elő azt a panaszt, hogy “az Egyesült Államok segítsége Iránt rendőrállam má változtatta.” Csak cinizmusnak lehet megítélni Salisbury azon megjegyzését, hogy ennek nem kell hitelt adni, mert a következő mondatban már ezt mondja: “A komolynak mutatkozó ellenzék rövidesen vasrács mögött találja magát. A biztonsági hatóság mögött áll az Egyesült Államok által kiképzett és tanáccsal ellátott csendőrség, amely különösen utcai bajok kezelésére van felszerelve. E mögött van a hadsereg, melynek vezetése a sah kezében van... Az Egyesült Államok könnyebbnek találta a könnygáz, a lázadás elleni fegyverek és a walkie-talkie (szintén belhar- coknál használható eredményesen) importálását Iránba, mint a Bill of Rights elveit.” Veszélyben 90 iráni hazafi élete! Salisbury megvilágítása az iráni helyzetről éles fényt vet a következő felhívásra, amely a terror ügynökségek ébersége ellenére átjutott Irán országhatárán : “Kilencven iráni hazafi élete nagy veszélyben van! A hóhérok —■ a sah és klikkje — már kivégzésüket készítik elő. A világ becsületes embereinek összefogása még megmentheti a jogtalanul letartóztatott hazafiak életét és biztosíthatja szabadságukat.” Ezt a drámai felhívást az iráni Tudeh Párt intézte a világ népeihez, hogy időben cselekedhessenek az Iszfahánban, Irán égjük ipari központjában letartóztatott munkások életének megmentéséért. A munkások ügyét katonai ügyészségre bízták, amely “illegális sajtótermék” szétosztásának és “lázadás szitásának” vádját emelte a letartóztatottak ellen. Mindenki tudja, hogy ez a vád Iránban, ahol már nyolc éve tombol a terror, halálos ítéletet jelent. Tudott dolog, hogy ilyen vád alapján a hazafiak ezrei kerültek már a börtönökbe, koncentrációs táborokba és • a kivégző osztagok elé. Az iszfaháni munkások letartóztatása egy újabb terrorakció kezdete, amelynek célja egyrészt az elégedetlenkedő tömegek megfélemlítése, másrészt figyelmük elterelése a súlyos gazdasági és szociális problémákról, a sah és az uralkodó körök nemzetáruló politikájáról. A terror, a megfélemlítés politikája azonban nem képes elfeledtetni a néptömegekkel a nyomort, a sah és környezetének dőzsölését, korrupciós botrányait, a külföldi olajmonopóliumok rablópolitikáját, és azt, hogy az ország az amerikai katonai támaszpont megalázó helyzetébe süllyedt. Az abadáni olajmunkások, az iszfaháni gyárak dolgozói, az iráni parasztok és a haladó értelmiségiek — az iráni hazafiak szólnak a Tudeh Párt felhivásában a világhoz: segítsetek megmenteni 90 társunk életét, akiket azért akarnak elpusztítani, mert hazájukat független és szabad országként szeretnék látni, mert mind a kilenc- venen igaz hazafiak. A történelem fel fogja jegyezni azt a szégyen- teljes szerepet is, amelyet az Egyesült Államok játszik Iránban, a világ egyik legsötétebb, legvéresebb terrorrendszerének fenntartásában. Antifasiszta tömegtüntetések Franciaországban December 6 — az OAS és a fasizmus elleni nemzeti nap — a francia demokraták impozáns megnyilatkozása volt. Párizsban és a vidéki városokban tízezres tömegek vonultak fel és munka beszüntetéssel tüntettek az egész francia nemzetet fenyegető fasiszta veszély ellen. Párizsban hat siirii menetben, mintegy 35,000 főnyi tüntető vonult a belváros felé. “Útját álljak a fasizmusnak!” “Vesszenek az OAS-gyilko- sok!” “Akasztófára Salant”! — kiáltották a felvonuló munkások, diákok, értelmiségiek és a francia demokratikus erők összefogását hirdették. A rendőrség ezúttal is hatalmas készültséggel vonult ki, és igyekezett a tüntetők útját elvágni. A főváros több pontján heves összetűzésre került sor az antifasiszták és a karhatalom között. A rendőrök 14 tüntetőt megsebesítettek. Hasonló antifasiszta megmozdulásokra került sor a vidéki városokban is. Marseille-ben hatezer fémmunkás tiltakozó sztrájkba lépett, majd pedig 10,000 főnyi tömeg vonult fel a kikötőváros utcáin a fasizmust, az OAS-t elitélő feliratok alatt. Az észak-franciaországi Douai-ban 9,000 bányász, Dunkerque-ben 5,000 munkás szüntette be a munkát, Rennes-ben. ahol a szocialista párt helyi szervezete is csatlakozott a kommunisták kezdeményezéséhez. 10,000, Lyonban 12,000 főnyi tömeg tüntetett. Toulouse-ben a rendőrség durván nekitámadt az antifasiszta tüntetőknek, az összecsapásnál 20 felvonuló és 10 rendőr megsebesült. A Francia Kommunista Párt kezdeményezésének nagy visszhangja, az antifasiszta tömegek határozott fellépése kellemetlen helyzetbe hozta a francia kormányt. Mint ahogyan a Les Echos, a francia nagytőke lapja irja, félő, hogy a “köztársaság védelmének erkölcsi és politikai érdeme a kommunistáké lesz.” A kormány ezért bejelentette, nagyszabású akciót indít az OAS felszámolására. Ehhez tartozik az is, hogy a kormányrendeletet készít elő “az OAS-nak nevezett szervezet feloszlatásáról.” Eddig ugyanis nem követett el törvénysértést az, aki az OAS tagjának vallotta magát, és nyilvánosan magasztalta a a terrorszervezetet. Az uj rendelkezés lehetővé teszi, hogy az OAS híveit az algériai háború végéig internálhassák. Algériában a gyilkosságok, merényletek tovább folynak. Az OAS az utóbbi időkben főleg a haladó gondolkodású európaiak közül választotta ki áldozatait. A fasiszták meggyilkoltak egy Ibanez nevű kommunistát és egy Tardy nevű földmérnököt. Az OAS egyébként közzétette az utóbbi napokban “halálra Ítélt és kivégzett” személyek listáját. Köztük szerepel William Lévy az Algériai Szocialista Párt főtitkára, Magnin orvos, Daib tanácsos, valamint több más “liberális és kommunista.” Franciaországban is folytatódnak a bombame- rényletek. Az egyik plasztikbomba a France- Soir párizsi szerkesztőségében robbant fel és két uj- ságirónőt megsebesített. Néhány órával a robbanás után mintegy 3,000 főnyi tömeg gyűlt össze a szerkesztőség előtt és hevesen tüntetett az OAS ellen. Lyonban és Nizzában a kommunista párt szervezeteinek helyiségei ellen követtek el merényletet. A francia hatóságok a múlt héten Ben Bellát s a többi fogvatartott algériai minisztert átszállították uj kényszeiiakhelyére, a Melun közelében levő Auno.v-kastélyba. Ben Bella és négy társa az éhségsztrájk befejezése óta is a garches-i kórházban volt. Az átszállítás helikopteren történt. Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető!
