Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-12-07 / 49. szám

Thursday, December 7, 1961 IÄ AM KRI KAI MAGYAR SZÓ 1 Amikor Magyarországon 1948-ban az iskolákat is államosították, furcsa rémhírek láttak napvi­lágot. Ezeket elsősorban azok a személyek agyal- ták ki és terjesztették, akik addig a palást ár­nyékában játszi könnyedséggel, gyakorlott vám­szedőkként tölthették meg zsebeiket. A diákok mellett érthető oknál fogva elsődlegesen a szülő­kéi, Kornyeaezieii meg os hosszas prédikálással ecsetelték a gyermekek erkölcstelen jövőjét. Súg- tag-bugtak, agitáltak, de még tüntetést is ren­deztek! A “kárhozandó lelkek” megmentése érde­kében! A meggyőzés eszközeként segítségül hív­ták az összes nyugati “szenteket” is, mondván: segítsetek! — Itt Magyarországon ezután már csak erkölcstelenségre tanítják az ifjúságot, kö­zös szállásokban laknak, ahol ima helyett felügye­let mellett paráználkodhatnak! Segíts, segíts Te tisztaarkölcsü Nyugat! Segíts! — Ilyen és ha­sonló meséktől áthatott imával szédítették akkor a népet s fordultak a “tisztaerkölcsü” Nyugathoz — segítségért. Magyarország határain kívül 1956 őszén közel 200 ezer ember vette nyakába a nagyvilágot és a dicsőség fényében úszva üd­vözölte a “miiveit” Nyugatot. A léggömbökön le­szórt röplapok, az úgynevezett “Szabad Európa Rádió”, valamint a Magyarországra becsempé­szett reakciós magyar lapok “felvilágosító” (fel­forgató) munkájának a szomorú népvándorlás lett az “eredménye”. A forrongó, a lázongó belső visszahúzó, a haladást gátló erők vezérgárdája is átlépte a nyugati határt és az egyszerű megté­vesztettél együtt ismerkedni kezdett azzal a Nyu­gattal, amelynek civilizációját és agyondicsért erkölcsösségét oly sokszor példaként emlegették. A fény árnyékában A józanabb .szélesebb látókörű egyének már á láger élet első heteiben meglátták a valóságot. Nem is egy lágerben laktak egy fedél alatt, közös szobákban a fiuk és a lányok, családosok, amely állapot több jóérzései egyénben megbotránkozást keltett. Azonban, ez még csak a kezdet volt. amit a hely hiányára hivatkozva próbáltak egye­sek magyarázni, tisztára mosni a történte­ket. ., Ausztriából szétszéledve több tízezer magyar telepedett le Észak-Amerika földjén. Az ujameri- kásokat örömmel üdvözölték a különböző magyar szervezetek, mert támogató tagot, illetve pénzt láttak érkezésükben. A különböző területeken felállított táborokban egymásnak adták a kilin­cset a szervezésre kiküldött vezérek, a különböző felekezetekhez tartozó prédikátorok. A nyomdák teljes gőzzel dolgozva ontották az ezerféle sajtó­terméket és egymást tulicitálva versenyeztek egy-egy “szabadságharcos” magyar megnyerésé­ért. El kell ismerni, hogy az ’56-osok nem nagyon tolongtak a politikai szervezetek felé. Természe­tesen akadtak fiatalok, akiket pillanatnyilag meg tudtak szédíteni a jól ismert nacionalista szóla­mokkal, de elsősorban azok a levitézlett politiku­sok ölelték keblükre jobboldali barátaikat, akik karriert és jól fizetett, állást éreztek a szerveze­ted keretein belül. Magyarjaink nagy többsége szépén emu/.ouott a politikai szervezetektől és a vallási hovatartozása alapján valamelyik templom kötelékébe állott be. Azon az alapon, hogy vala­hova mégis csak tartozni kell. Ma, közel öt év eltelte után már kénytelenek ostorozni a szerintük eltévelyedett magyarjain­kat, akiknek jórésze kiábrándult a korábban agyondicsért, Magyarországon példaként emle­geti egyházakból. Tévedés ne történjen az olva­sók részéről, csupán a tényekre kivánok szorít­kozni, semmi másra! A való igazság az, hogy az emberek hamarosan rájöttek arra, hogy Magyar- országon sokkal tisztább erkölcsi alapokon mű­ködnek az egyházak, mint itt! A nyíltan, majd suttogva hangoztatott nyugati példakép végvára a lelkekben összedőlt, össze, mert sem 1948-ban, de még ’56-ban sem volt arról szó, hogy itt a templomokban nyakra-főre rendezik a különböző i mulatságokat, a bingó, bazár és hasonló dolgokat. iSenki nem remélte azt, hogy itt az egyháznak is ilyen “business” ize legyen és a tiszta erkölcsre való nevelés helyett a misére betérők dollár hely­zetét vizsgálva háromszor zörgessék meg a pász­torok szóvivői azt a zacskót, amely legalább any- nyira hires, mint az egri vár feneketlen kútja! A szemek kinyíltak, á nyáj pedig széledében van. A pásztorok pedig okolják a “vörös ördögöt”, aki a nyájukat megmételyezte és hitetlenek lettek. Mi sem természetesebb annál, hogy arról mélysé­gesen hallgatnak, ami az egész misztikumot kö­rülveszi! — Erkölcs ez? — Igen, dollár er­kölcs ! Pedig akadna tennivaló bőven a magyarok körében... Ki a felelős értük? Azokról az ’56-os fiatalokról van szó, akik a szüleik nélkül kerültek ki Nyugatra. Ezek közül*’ még nagyon sokan akkor fiatalkorúak voltak, akiknek jó része a környezet, a magár ahagyatott ság hatása folytán talajt vesztve a lejtőn meg­indult. Sajnos, alig múlik el nap, hogy a világ­lapok ne hoznának egy-egy magyar nevet! Nem dicséret szempontjából, hanem a rendőri jelenté­sek alapján a különböző bűnesetekről, amelyeket fiatal emberek követnek el. Ezen földrészre kikerült egyedülálló magyar leányok nagy százaléka “futó” nő lett! Mint ta­pasztalatlanok ide kikerültek és az állandó ost­rom, a kínálkozó alkalmak belevitték őket az er­kölcstelen, léha életmódba. Az amatőr szerelmi kaland profi vállalkozássá nőtte ki magát. Mert sajnos a dollárnak oly’ erős a varázsa, hogy azért minden ajtó felnyitódik. Nem szabad kifelejteni a bennszülötteket sem, akik a “boy-friend, girl­friend” akciókkal, hétvégi “kempingelésekkel” nem a legjobb erkölcsi példát mutatják. 1 .eánvkereskedelem Ausztria területén vannak még magyar láge­rek, ahol százával sínylődnek a kicsábitott ma­gyarok. Már évek óta “nem cikk” magyar “sza­badságharcosnak” lenni! Ma, öt év után pedig? Kinek jutna eszébe, hogy foglalkozzon a kijött magyarokkal, a munkanélküliekkel, de elsősorban a még öt év után is meglévő lágerekkel! ? Amerika (USA) kormánya csak az ENSz-ben íoglalkozik “magyar üggyel”. Igen, foglalkozik, de ott a magyar név csak alibi! Ma már nem le­het politikai tökét kovácsolni a magyarokból. A terv nem sikerült, az idő nem kedvezett, de még az utólagos ENSz beavatkozás sem sikerült. Nem maradt már más belőle, mint egy kis hideg­háborús napirend. Ma már nincsen magyar “menekült” kérdés, csak az úgynevezett “Rab Nemzetek Hete” alkal­mából szükséges róla Írni, vagy beszélni. Ha nincs haszon belőle, ha nincs választási korteskedés, akkor még beszélni sem érdemes róla! Utóvégre törődjön mindenki magával, — gondolják az USA politikusaival együtt a többi illetékesek is. De miért is törődnének a magyar lágerekkel, hiszen oda pénzt kellene adni ? “Táncolni” viszik őket,.. Valamikor az egyik legjobban jövedelmező ág­hoz tartozott a rabszolgakereskedelem. Jó üzlet volt! Adták, vették a rabszolgákat és ebből meg is lehetett gazdagodni! Ma is... A müveit, erkölcseiről híres Nyugaton ma is vannak toborzó irodák, ahol a kereskedők az em­bereket megveszik, majd eladják a különféle ügy­nökségeknek. (Légió kémszervezet, stb.) Általá­ban a munkanélkülieket, a nyomorban levőket környékezik meg, akikről tudják, hogy nagy pénz hiányban szenvednek. A kereskedők szempontjá­ból a “politikai menekültek” nagyon jó médium­nak bizonyultak, s a magyarok körében is ki­aknáznak minden lehetőséget. Ezen irodák tulajdonosai nagyon örülnek az ausztriai magyar lágereknek. Elküldik óda repü­lővel az alkalmazottjaikat, akik magyar lányokat keresnek. A lágerekben először körülnéznek, ki­szemelik az áldozatokat, majd ezután következik az egyéni elbeszélgetés. A meggyőzés érve alatt a toborzó a legszebb szavakat használva meséli el a lehetőségeket. Világkörüli utazásról, Ameri­káról, Párizsról, Monte Cáriéról, színes élmények­ről beszél. Arról a sok pénzről, amit leszerződés esetén meg tud keresni. Az ajánlat ragyogó. Napi 75.-Schilling, ezenkivül teljes ellátás és szállo­dai lakás! Ez csak az alap, még ezenkívül is lehet keresni! — Hogy mi a munka? ó, semmi az egész, egy kicsit táncolni kell... Ezek az egyének táncosokat keresnek, de tán­colni nem kell tudni. Fő a fiatal, csinos női test! A többi, magától jön. S akik a csábításnak nem tudnak ellenállni, azok aláírják a szerződést. Et­től kezdve már a kereskedő a főnökük, aki gyor­san elkülöníti őket, nehogy valamelyik meggon­dolja a dolgot. Persze, arról is előre, gondoskod-1 nak, hegy könnyen fel ne mondhassa valaki a szerződést! Felbontás esetéh ötezer Schilling fi­zetendő kártérítés (?!) címén. EZERKILENSZÁZHAT VAN EGY A fenti dolgok ma, 1961-ben történnek, napja­inkban! Egy jóérzésü honfitársunk (can. med. Ervin Makay) megbotránkozva irta le ezeket az ausztriai láger epizódokat. Természetesen, a leg­nagyobb ilyen forgalom Bécsben van, a kagnári lágerben. “Ki védi meg őket?" Makay ur észrevételeit tömören leírta és két magyarnyelvű újság számára elküldte. Az egyik K'ás a Münchenben megjelenő “Nemzetőr” szept. lí>-i számában látott napvilágot, amelyből sze­melvényeket ragadok ki. “Ilire járt, hogy az egyik orvostanhallgató kol­léganőnket (B. K.-t) is megkörnyékezték. Meg­kérdeztem őt. magát: — Igen, engem is hívtak, válaszol. TánecSoportot szervez az illető. Mondtam ugyan, hogy én nem tudok táncolni, de az nem volt baj.. . Persze ez nem minden. Mi éjjeli mu­latókban lépnénk fel, és ha konzumálunk, a 10 százalékot külön megkapjuk, s innen adódik a ke­reset nagyobbik fele. -— Most már értettem. Egy konzumnő, avagy bárnő, vagyis “Animierdame”, kétségtelenül rémekül kereshet Marseilleben, s még jobban Afrikában. S' egy bárnőnek kétségte­lenül nem létszükséglet, hogy táncolni tudjon...” “Végeredményben — írja Makay ur — két lány elment. ...Felmerül :a kérdési ki vállalja a fele­lősséget a lányokért és azért, hogy külföldön, pél­dául Afrikában könnyen kaphatnak egy egzotikus betegséget vagy egyéb nyavalyát,; s nyomorultul elpusztulhatnak egy afrikai kórház-“ ingyen osztá­lyán. Melyik az az ország, amelynek követsége akárcsak a kisujját is megmozdítja , értük, h:a bajba jutnak egy országban, melynek se nyelvét, se szokásait nem ismerik ?. .. Ki fogja segíteni őket, tanácsot adni nekik, kis buta, először vilá- gotjáró szegény magyar lányoknak a keleti mu­latók szeszgőzös homályában?” — Az irás szer­zője “Ki védi meg őket” címet adta cikkének. A másik Írása a Bécsben megjelenő “összefo­gás” szeptemberi számában jelent, meg. Levele végén ezt Írja: “Vannak, akik azt mondják, ez nem most van először. Van itt fiatalasszony, akit már két évvel ezelőtt vinni akartak. Vannak, akik azt mondják, ez leánykereskedés. Vannak, akik szerint jobb nem törődni vele. Úgyis hiába! De tényleg senki nem törődik az ilyen üzlettel? E sorok Írója is nagyon félszegen teszi szóvá az egészet, s rábíz­za a szerkesztőség Ítélőképességére az ügyet. A lányok itt laktak velem az épületben, s tegnap kellett utazniok...” Mit szóltak az ügyhöz az újságok? A fentnevezett két újság szerkesztősége az Írást lehozta és néma maradt! ők is úgy gondol­ják: “jobb nem törődni vele.” ők most pillanat­nyilag mással vannak elfoglalva, aláírásokat kell gyűjteni az ENSz-nek. És mit szólnak a dologhoz a lelkész urak, továb­bá a FEC, a Magyar Bizottmány, Király Béláék és a többiek ? Mit szól hozzá ez a müveit, “szabad világ”? Mit szólsz hozzá TE NAGY NYUGAT. A “TISZ­TA ERKÖLCS MINTAKÉPE”?!!! Nem lenne ideje már tenni is valamit?!!! AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 500,000 tonna bú­zát ad el Jugoszláviának. A Jugoszlávia által kért szállításokat az amerikai kormány jóvá­hagyja. • A LENGYEL KORMÁNY jószolgálati misszió­ja, amely Mali, Niger, Szenegál és Elefántcsont­part köztársaságokban járt, visszaérkezett Var­sóba. • • AZ EGYESÜLT NEMZETEK közgyűlése meg­szavazta a 17 tagból álló különleges bizottság fel- állitását. Ez a különleges bizottság az ENSz-nek azt az egy évvel ezelőtt hozott határozatát fogja ellenőrizni, amely “azonnali intézkedéseket” kö­vetel a gyarmati népek felszabadítására. • A VIRGINIAI legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az állam kötelessége fenntartani a községi iskolákat. A birósági döntés a déli államok “faj­védőit” marasztalja el, akik úgy bújnak ki az in­tegráció elől, hogy bezárják az állami iskolákat. Reflektor a süllyedő mocsárban Irta: CSEPELI DEÁK DÁNIEL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents