Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-11-23 / 47. szám
AMERIKAI MAGY AR SZÓ Thursday, Nov. 23, 1961 Munkásmozgalom I w»-.» m'mV ■ ■ ■ ■ ■ rrm n, m m m ■■ ■■■■ inri ■»! IIIIBII »II »MM « mii 1 ■ ■ II1 »J 11 IMI 1 III ■■■■■■ ■ 1 lllll »HIIÉ7 «%laaS A MUNKANÉLKÜLI IFJÚSÁG PROBLÉMÁJA A jelenlegi egymillió kiskorú munkanélküli hatalmas arányú emelkedése várható a kővetkező években. Az elnök tanácsot állít fel a probléma megoldására Hosszú évek után végre kormányunk is rájött arra, hogy mi a fő oka az amerikai ifjúság súlyos problémájának. Hatalmas cikkek jelentek meg már évek óta az újságokban és folyóiratokban arról, hogy milyen nagy arányokban emelkedik az ifjúsági bűnözés országunkban. De a Fehér Házban és kongresszusban vakon mentek el a nemzet ezen állandóan növekvő problémája mellett. Arról beszéltek, hogy az ifjúság nem tud beleilleszkedni a társadalom kereteibe, de soha nem kutatták őszintén ennek okait. Úgy látszik most már annyira veszélyessé vált ez a kérdés, hogy komolyan neki kell látni a probléma feltárásának. Ez derült ki abból a nyilatkozatból, amit Kennedy elnök tett a Fehér Házban néhány nappal ezelőtt. Az elnök rámutatott arra, hogy milyen nagy azoknak az ifjaknak a száma, akik már nem járnak iskolába, de még nem tudtak alkalmazást találni. Jelenleg kb. egy millió ilyen fiatal leány és fiú van, de a számuk hatalmas arányú növekedése várható a közeljövőben, hacsak nem hoznak komoly intézkedéseket ennek megakadályozására. Arthur J. Goldberg munkaügy, miniszter kiegészítette az elnök által rajzolt komor képet azzal, hogy számszerűleg mutatta ki: több mint 26 millió fiatal emberrel növekszik a munkapiac a 60-as évek folyamán. Ide azokat a 16 és 21 év közötti személyeket számítja, akik már nem folytatják tovább iskolai tanulmányaikat. Kennedy elnök, mikor az ország közvéleménye elé tárta a súlyos helyzetet, azzal próbálta ellensúlyozni ennek hatását, hogy az október havi munkavállalók száma az idén a “legmagasabbra emelkedett történelmünk folyamán”, és elérte a 67,800,000-ret. Az iparban, kereskedelemben és Kedvező újítások a társadalombiztosításban A társadalombiztosítási törvény legújabb módosításairól szóló első cikkemben közöltem, hogy most már férfiaknak is joguk van 62 és 65 éves koruk között, leszállított nyugdíjjal nyugalomba vonulni. E cikkben a törvény egy más fontos újítását ismertetem, azt, amely leszállította azt az időtartamot, amelyen át valakinek dolgoznia kellett ahhoz, hogy társadalombiztosítási nyugdíjban részesülhessen, vagy elhunyta után családja járuRENDKÍVÜLI AJÁNLAT! Felhívjuk mindazok figyelmét, akik egyes számonként vásárolják lapunkat: A MAGYAR SZÓ ELŐFI- KETÉSI ARA 1962 JANUAR 1-TŐL S10 lesz évenként. UJ ELŐFIZETŐK RÉSZÉRE KÜLÖN KEDVEZMÉNY! Mas most beküldheti előfizetését a régi áron, $7-os alapon. Előfizetése 19C2 december 31-ig fog szólni, VAGYIS EZ ÉV VÉGÉIG, 1961 DECEMBER 31-IG INGYEN OLVASHATJA LAPUNKAT. Ragadja meg az alkalmat! Töltse ki az alábbi szelvényt és küldje be: Magyar Szó Kiadóhivatala 130 East 16 Street New York 3, N. Y. • Ezennel megrendelem a Magyar Szót. Mellékelek 7 dollárt és ezzel előfizetésem 1962 december 1-ig rendezve van^ Név: ........................................................ Cím: ...................................................................... Város: .......................................... Állam: ........ üzleti életben 2,000,000-val nőtt az alkalmazottak száma ez év januárjához viszonyítva, tehát mióta az uj adminisztráció hivatalba lépett. Ez 500,000- rel több mint amit ebben a szezonban vártak. A számszerű növekedés azonban messze elmarad amögött a növekedés mögött, amire a rohamosan szaporodó népességnek szüksége volna. Ezt ma már hivatalos helyen sem tudják eltagadni és semmibe venni. Erre mutat annak a 23 tagú tanácsnak a megalakítása, amit a növekvő ifjúsági munkanélküliség problémájával kapcsolatban hoztak létre. Kennedy elnök bejelentette, hogy ennek a tanácsnak a feje Arthur Goldberg munkaügyi miniszter lesz. A probléma súlyosságát bizonyítja, hogy még négy kormánytag foglal helyett, a tanács vezetőségében. Ezek a következők: Robert F. Kennedy, igazságügyminiszter, Luther H. Hodges, kereskedelemügyi miniszter, Abrahán\ A. Ribicoff egészségügyi és kultuszminiszter és Robert C. Weaver, a lakásépítő hivatal igazgatója. Ezenkívül kormányzók és polgármesterek is részt vesznek a tanács munkájában. Goldberg munkaügyi miniszter a következőkben jelölte meg az újonnan felállított tanács feladatát : 1. Megszervezni és együttműködést létrehozni az összes kormány- és magánforrások között az ifjúsági munkanélküliség ellen. 2. Megértetni a közvéleménnyel a probléma súlyosságát és megszerezni a közösség támogatását a tanács által felállított program számára, 3. ösztökélni a hatóságokat, hogy hozzanak létre e tanácshoz hasonló állami és helyi bizottságokat. 4. Kutatást kezdeni és felvilágosító munkát folytatni az ifjúsági munkanélküliség problémáját illetően. lékokat igényelhessen. Körülbelül 160,000 idősebb ember fog ez uji- tás következtében járulékokhoz jutni: idősebb férfiak és nők, házastársak, özvegyek és eltartott szülők. (Férjek és özvegy férfiak csak akkor, ha feleségük tartotta el őket.) Az első csekkeket augusztus hónapra utalják ki. Az uj törvény szerint, akik 1961-ben érik el a 65 éves kort, ha férfiak és a 62 évet, ha nők, csak 2 és fél évi, social security-vel fedezett munkát kötelesek felmutatni az eddigi 3 és egynegyed év helyett. Férfiak, akik 1958 előtt töltötték be 65-ik vagy nők a 62-ik évüket, ezentúl már más- félévi “fedezett” munka után jogosultak nyugdíjra. Az 1958 előtt elhunyt munkás egyes hátrama- radottai szintén igényelhetnek járulékokat, 6a a munkás legalább másfél évig végzett olyan munkát, amely társadalombitositás alá esett. Rá kell mutatnom azonban arra, hogy a Társadalombiztosi tó Kiváltál naptári negyedévenként Írja a végzett munkát a munkás számlája javára. Nem szükséges tehát, hogy a munkás 2 és fél vagy 1 és fél évig egyfolytában dolgozzék. A fedezett munkát 1936 óta veszik tekintetbe és igy az 1936. évtől kezdve bármikor teljesített munka hozzásegitheti a munkást vagy hátramaradottait a havi járulékokhoz. Ha úgy hisszük, hogy a törvény itt ismertetett módosítása folytán akár nekünk, akár családunk egy más tagjának joga van nyugdíjhoz vagy más járulékhoz, lépjünk érintkezésbe a Social Security hivatal legközelebbi fiókjával. Az is lehetséges, hogy amikor a törvényt a Kongresszus 1960-ban,- tehát tavaly módosította, már megkerestük a hivatalt ez ügyben; ennek ellenére ismét keressük fel a hivatalt, mert az 1961-iki módosítás újabb könnyítéseket hozott és kevesebb ideig tartó munkát követel. Az. a szabály azonban továbbra is fennáll, hogy senkisem kaphat social security nyugdijat hat évnegyednél (rendszerint másfél évnél) rövidebb munka után — akár állásban, akár saját vállalkozásunkban töltöttük el ezt az időt. S C A A profit - növekszik a munkanélküliség - változatlan A Labor Department októberre vonatkozó jelentése szerint, a munkanélküliség arányszáma 6.8 százalék, egytized százalékkal alacsonyabb az előző hónapnál. Ez jelentéktelen változás és a megállapítás az, hogy az utóbbi 11 hónap folyamán a munkanélküliség állandóan a 7 százalék körül áll. A statisztikai számok azt mutatják, hogy 3,934,000 munkanélküli volt: az országban jktóber- ben, 151,000-rel kevesebb, mint szeptemberben, de 300,000-el több mint tavaly októberben. Ezek közül 1.200,000 olyan munkanélküli, akik 15 hétnél tovább vannak állás nélkül. A foglalkoztatott munkások száma is növekedett, kb. 67.8 millió, 786.000- rel több az előbbi hónapnál. A többlet nagyrésze a mezőgazdaságban volt észlelhető, ahol az időjárás javulása elősegítette a betakarítási munkálatokat. Seymour Wolfbein statisztikus megállapította, hogy addig, amig a foglalkoztatás hullámzását csupán az idény követelményei határozzák meg, várni lehet, hogy novemberben a munkanélküliek száma 4,4 millióra, decemberben 4.5 millióra és januárban 5.5 millióra fog emelkedni. A következő tiz évben előreláthatólag évente 1.350.000- rel fog szaporodni a munkástábor, óriási probléma lesz minden ember elhelyezése a termelésben, amely most sen. tudja felszippantani a munkanélkülieket, bár az utóbbi hónapokban a termelés emelkedett. A statisztika 2.300,000 részidőt dolgozó munkásról számol be, akiket nem tekintenek munka- nélkülieknek. Jól megy az üzlet A termelés növekedésével egyidejűleg tetemes profitemelkedésről jelentenek a korporációk. A Business Week c. közlöny jelenti: “Az év harmadik negyedében a korporációk profitja fürgén 47 billió dolláros évi arányt ért el és arra számi fának, hogy 1962-ben eléri az 50 billió dolláros arányt.” A legmagasabb arányszám 1959-ben volt, amikor elérte a 46.8 billiót. (Minden összeg az adófizetés előtti szám.) A U. S. News & World Report 523 nagy vállalat profiteredményes működéséről-szóló jelentésében ezt írja: “Az Egyesült Államok ipari vállalataitól befutó pénzügyi jelentések örömteljes olvasmányt nyújtanak a részvényeseknek. Az ok: a harmadik negyedévi profit magasan a tavalyi fölé emelkedett majdnem minden üzletágban. A profit terjedése még csak kezdeti állapotban van. A jelen évnegyedben (október, november, december) a korporációk az 1959-es csúcsjövedelemnél maga sabb eredményt várnak. A következő év kilátásai a profit újabb csúcseredményt fog elérni minden tévén.” A cikk hozzáfűzi, hogy “a termelési költségek levágása a gazdasági hanyatlás ideje alatt (főleg a munkások elbocsátása), nagyban hozzájárult a profit emeléséhez." Ez valóban kendőzetlen ismertetése a gazdasági rendszer működésének. Vannak azonban, akik egyebet is látnak a jövőben, mint a profitduzzadás lehetőségét. A Business Week “The Outlook” c. rovata szerint: “Számos üzleti szakértő aggodalmát fejezi ki bizonyos jelek miatt, amelyek arra mutatnak, hogy 1962 vége felé, legkésőbb 1963 (lejen hirtelen gazdasági hanyatlás fog beállani. No az ínségterisisk sz ína A kormány újabb 39 járást, vagy annak jelentős részét, ismerte el inségterületnek. Ezt az osztályozást kapják'azok a területek, ahol nagyarányú munkanélküliség van. vagy ahol a munka- nélküliség állandó jelleget öltött, vagy ahol az átlagos családi jövedelem olyan alacsony, hogy nem fedezi a legelkerülhetetjenebb szükségleteket sem. Az inségteriiletek állami segélyre jogosultak. Ezt, a segélyt az Area Redevelopment Administration utalja ki, de nem közvetlenül az Ínségben levők számára, hanem .a terület gazdasági felépítésének céljaira. Vagyis üzleti vállalkozásokba fektethető, amiből esetleg néhány munkanélküli foglalkozáshoz jut, lényegében azonban a profitlehetőségnek nyújt alkalmat. A 39 járás 17 állam területén van. Ezekkel együtt most 1,035 olyan járás van az országban, amit a kormány inségterületnek ismer el. A___