Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-23 / 47. szám

Thursday, Nov. 23, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A McCarran-törvény hatása Rengeteg kérdés érkezik a “Citizens Commit­tee for Constitutional Liberties” irodájába. A bizottság a mult héten nyilatkozatot adott ki arról hogy a McCarran-törvény miként érinti az egyén jogait. A bizottság cime: 22 East 17th St., Room 1525, New York 3, N. Y. A nyilatkozat tartalma a következő: Október 9-én a Legfelsőbb Bíróság nem volt hajlandó újra tárgyalni előbbi határozatát, amely jogot ad a “Subversive Activities Control Board”- nak (Felforgató Tevékenységeket Ellenőrző Bi­zottság), hogy a McCarran-törvény értelmében a Kommunista Párt regisztrálását elrendelje. A Citizens Committee for Constitutional Liberties azóta igen sok levelet kap, amelyben azt kérdik, hogy a McCarran-törvény miképpen érinti az egyén jogait. A McCarran-törvény aláaknázza a jogok törvé­nyét (Bill of Rights), s azok, akik ennek végre­hajtását keresik, azt állítják, hogy csupán a kom­munista párt és tagjai ellen irányul. De az 1954- ben elfogadott “Communist Control Act”, amely kibővíti az 1950-ben hozott McCarran-törvényt, az ellenkezőt bizonyítja. McCarthysta szellemben 13 feltételt állít fel, amelyekkel meghatározná, hogy ki kommunista. Ezzel tisztán megmutatja, hogy a törvény, amely a képviselőház Amerika- ellencs Bizottsága alkotása, mindenki ellen irányul, aki békét, egyenlőséget, gazdasági biz­tonságot és polgári jogokat hirdet. Minden egyén, aki a John Birch egyesülettől balra irányuló né­zetet vall magáénak, kommunista párttagnak minősíthető és ezzel a McCarran-törvény rendel­kezése alá kerülhet. Ügyvédek, akik tanulmányozták a McCarran- törvény részleteit és a Legfelsőbb Bíróság határo­zatát, azt állítják, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem hozott döntést e törvény azon feltételeinek alkotmányosságát illetően, amelyek az egyénekre vonatkoznak. Kiváló jogi tekintélyek azt állítják, a törvény ezen feltételei megszegik az alkotmányt és a jo­gok törvényét (Bill of Rights), tehát érvény­telenek. Hogy az igazságügyi minisztérium a törvény melyik vonatkozását próbálja végrehajtani, azt még egyelőre nem lehet megállapítani. A minisz­térium bármilyen intézkedése a törvény vala­mely részének végrehajtására, kétségkívül kihí­vásra kerül, a törvényszék előtt az alkotmányos ság kérdésének alapján. Alant összefoglaljuk a McCarran-törvény részleteit, amint azok az egyé­neket érintik. Az egyének regisztrálása A McCarran-törvény felhatalmazást nyújt arra az eljárásra, hogy az egyén felszólítható a regisz­trálásra, mint a kommunista párt tagja, ha a kommunista párt előzőleg megtagadta a regisz­trálást, vagy ha regisztrált, de nem irta be a tag nevét. Ilyen eljárást kezdeményezhet az állam­ügyész 1961 december 19 után. Senkit sem bün­tethetnek meg azért, hogy nem regisztrál, csak miután regisztrálási rendeletet adtak ki ellene még pedig a következő lépések előzetes végre­hajtásával: a) Az államügyész a S.A.C.B.-hez (Subversive Activities Control Board) beadványt intéz, mely­ben felkéri, hogy a megnevezett egyén regisztrá­lását rendelje el. Ezzel egyidejűleg a beadvány másolatát elküldi a megnevezetthez. Íj.) á megnevezett egyén igy alkalmat kap, hogy írásban válaszoljon ha válaszolni óhajt. c.) A SACB kihallgatást rendel el az ügyben. d) A Board úgy találja, hogy a nevezett sze­mély párttag, elrendeli, hogy regisztráljon és a rendeletről másolatot küld részére. e) A Board határozatát az egyén megfellebbez­heti a bíróság előtt. Az ügyvédek között az a vélemény alakult ki, hogy a rendeletet, amellyel valakit utasítanak ar­ra, hogy regisztráljon, mint kommunista párttag, nem lehet senki ellen sem végrehajtani, ha az il­lető az alkotmánymódosítás ötödik Függelékére hivatkozva megtagadja a regisztrálást, mint sa­ját maga elleni tanúskodást, illetve vádaskodást. Útlevelek, kormány- és szakszervezeti alkalmazás A McCarran-törvény bizonyos feltételei, ame­lyek azokra vonatkoznak, akiket kommunista párttagoknak találtak, 1961 október 20-án ér­vénybe léptek. E feltételek megtiltják, hogy az egyén: a) kérjen, vagy használjon útlevelet; b) A szövetségi kormánynál nem megválasztott állást töltsön be, vagy állásért folyamodjon anél­kül, hogy nyilvánítsa párttagságát; c) Tisztviselője vagy alkalmazottja legyen va’a- melyik szakszervezetnek. “Nemzetvédelmi” alkalmazás A törvény feljogosítja a honvédelmi minisztert, hogy listát készítsen olyan gyárakról, irodákról és egyéb munkahelyekről, amelyeket a SACB “vé­delmi intézményeknek” nyilvánit. A törvény meg­követeli ezen üzemek vezetőségétől, hogy ilyen­irányú figyelmeztetést függesszenek ki az üze­mekben, illetve hozzák ezt a tényt tudomására úgy az alkalmazottaiknak, mint az állásra pályá­zóknak. Csak ha már e tudósításokat kifüggesz­tették a munkahelyeken és munkásaikkal tudat­ták — de nem addig —, lesz törvényellenes, hogy bárki, aki tagja a kommunista pártnak, alkalma­zásban legyen azon a helyen, vagy állást kérjen ott anélkül, hogy párttagságát nyilvánítsa. Adakozás, megjelölés nélküli irodalom postázása 1. Miután egy üzemet “defense facility” véde­lemhez tartozónak jelöltek meg és a fentemlitett tudósítást kifüggesztették benne, törvénybe üt­köző cselekedetté válik, hogy bármely alkalma­Az ENSz vizsgáló bizottsága nyilvánosságra hozta Lumumba és társai halála körülményeinek kiderítésére indított nyomozás eredményét. Meg­állapította a bizottság, hogy Lumumbát és két munkatársát, Joseph Ekito-t és Maurice Mpolo-t, “minden bizonnyal” Moise Tshombe jelenlétében megölték. Azt is megállapították, hogy a volt kongói miniszterelnököt kb. egy hónappal azelőtt gyilkolták meg, mielőtt halálának időpontját Ka­tanga tartomány kormánya jelentette. A Tshom­be vezetése alatt működő katangai kormány azt jelentette, hogy Lumumbát és társait ez év feb­ruár 12-én gyilkolták meg az egyik törzs tagjai miután elmenekült a börtönéből. Az ENSz vizs­gáló bizottsága szerint viszont minden jel arra mutat, hogy valószínűleg még január 17-én meg­gyilkolták az álderatokat. A nyomozó bizottság éles szavakkal Ítéli el a központi kongói kormány elnökét, Joseph Kasa- vubut és társait is, mert tudatosan vetették oda politikai ellenfeleiket ezek halálos ellenségeinek martalékul. Ezért “nem szabad, hogy elkerüljék a felelősségre vonást.” Köztudomású ugyanis, hogy Joseph D. Kasavubu és politikai barátai át­adták a fogságukban tartott Lumumbát és tár­sait Tshombe embereinek, bár előre tudták, mi ’esz ezeknek a sorsa Katangában. Az ENSz nyomozó oizottsága, amely fényt de­rített az egész világon nagy felháborodást kivál­tó gyilkosságra, a következő négy tagból állt: Aung Rhine biró Burmából, a bizottság elnöke, Ayite d’Almeida Togoból, Ato Tashoma Haile- Mariam Ethiópiából és dr. Salvador Martinez de Alva Mexikóból. A kongói központi kormány nem adott engedélyt a számukra, hogy a helyszínen folytassanak vizsgálatot, ezért Londonban, New Yorkban, Brüsszelben és Genf ben találkoztak, így szemtanukat sem tudtak szerezni és a bizo­nyítékok legnagyobb részét csak közvetett utón szerezték be olyan tanuktól, akiknek a nevét nem említhették meg, mert a kongói hatóságok min­den bizonnyal üldözték volna őket. • A jelentés szerint “nagy gyanú esik egy bizo­nyos Huvghe nevű ezredesre, aki belga zsoldos hogy ő volt a Lumumba gyilkosság végrehajtója, amelyet egy előre kitervelt terv szerint hajtottak végre és egy bizonyos Gat kapitány, szintén belga zsoldos, mindvégig bűntárs volt a tett elkövetésé­nél.” A tanuk szerint Tshombe, Munongo és a töb­bi katangai miniszter is jelen volt a gyilkossá­goknál. Kongói katonák lázadása A politikai összeesküvésekkel és a külső im­perialista erők befolyása által sújtott afrikai or­zottja (akár tagja a kommunista pártnak, akár nem) pénzzel, vagy más szolgálatokkal segítse a kommunista pártot. A törvény a kormányalkal­mazottaknak is megtiltja az ilyen hozzájáruláso­kat. 2. Ugyancsak törvényellenes, hogy bárki <*akár tagnak találták, akár nem) a kommunista párt nevében postára adjon kiadványokat anélkül hogy a borítékon, vagy csomagoló papíron ott ne legyen a felírás: “Terjesztve a kommunista párt által, amely egy kommunista szervezet.” Ez nem köte­lező azokra, akik szétosztanak kommunista párti irodalmat anélkül, hogy a postát használnák, vagy államok határain .keresztül szállítanák vagy átlépnék vele az államhatárokat. A McCarran-törvényt, amely a McCarthyzmus megtestesülése, lehet és le kéll győzni. The Citi­zens Committee for Constitutional Liberties tá­mogatni fog minden igyekezetét a törvény alkot­mányellenességének bebizonyítására. Ugyanakkor arra törekszik, hogy felsorakoztassa és egyesítse a “Bill of Rights” támogatóit, hogy közös erő­vel megelőzzék a bűnvádi eljárásokat és hogy harcoljanak az egész McCarran-törvény hatályon kívül helyezéséért. TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT és felvilágosí­tó irodalomért bárki irhát a Citizens Committee for Constitutional Liberties-hez, 22 East 17th Street, New York 3, N. V. Telefon: WA 9-6662, Room 1525. A bizottság mindenki támogatását kéri, a meny nyiben sürgősen pénzre van szüksége nyomtat­ványok kiadására és ügyvédi díjazásokra. szagokból most újabb felkelés hire érkezett. A Kivu tartományban fekvő Kindu városban mint- eg\ 2,000 katona fordult szembe az Egyesült Nemzetek tisztviselőival és megbizottaival. 13 olasz repülőt súlyosan bántalmaztak és fogság­ban tartanak. Egyes jelentések szerint már meg is ölték őket. A fellázadt csapatok a központi kormány irányítása alatt álltak és Lundula ve- zéi őrnagy volt a parancsnokuk. Hiába lépett azon­ban közbe Lundula és Christophe Gbenye, a bel­ügyminiszter az olasz repülők érdekében, mert a katonák nem hallgattak rájuk. U Thant, az ENSz főtitkára utasította a világ- szervezet Kongóban tartózkodó megbízottait, hogy tegyenek meg minden intézkedést “a tör­vény és a rend helyreállítására” azokban a tarto­mányokban, ahol ezt a kongói csapatok felborí­tották. Egyben New Yorkba rendelte tanácsko­zásra Sean McKeown vezérőrnagyot, az ENSz Kongóban állomásozó csapatainak parancsnokát ?.r; Conor Cruise O’Brien-t, a szervezet képvi­selőjét a szakadár Katangábaff. Az orvosok elcsalták minden pénzét Clarence Abbott 79 éves nyugdíjazott gyümölcs termelő munkás 3 hétig tartó betegsége 4,973 dollárjába került. Az orvosok, akik vesebaját ke­zelték, minden megtakarított pénzétől megfosz­tották. Az első orvos, akit magához hivott, ami­kor megbetegedett, csak 200 dollár előzetes lefi­zetése után volt hajlandó mentőt hivni, hogy a kórházba szállítsák. Ugyanaz az orvos még 1,060 dollárt kapott tőle mig kórházban feküdt. A másik orvos, aki megoperálta 1,510 dollárt követelt tőle, ebből 1,000 dolláros csekket akkor Íratott alá vele, amikor még az altatószer hatása alatt volt. A többi pénzével még két orvost, az orvosságokat s a kórházi számlákat fizette ki Ab bott. A Los Angelesi Orvosi Szövetség kivizsgálva Abbott panaszait, úgy találta, hogy 1,117 dol­lárral túlszámlázták. Mivel azonban az első dok­tor nem tagja a Szövetségnek, csak költséges bí­rósági eljárással kényszerithetnék a felár vissza­fizetésére. A második orvos sem veti alá magát a Szövetség határozatának, s azt állítja, hogy előzőleg megállapodott Abbottal a költségekben- Szegény Abbot ezt tagadja, de hiába. A Magyar Szó előfizetője Egy jobb világ építője! J Lumumba halálának körülményei Tshombe is jelen volt a gyilkosságnál, amelyet belga zsoldosok hajtottak végre 5

Next

/
Thumbnails
Contents