Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-11-16 / 46. szám
Thursday, Nov. 16, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Az amerikai lapok gyakran emlegetik a sajtó- szabadságot. Büszkén hirdetik, hogy bármit közölhetnek, bármiről Írhatnak ami a világon történik. Ugyanakkor, amikor saját szerepüket ilyen előnyös színben tüntetik fel, soha nem mulasztják el azt, hogy összehasonlítást ne tegyenek a szovjet sajtóval. Azt állítják, hogy a Szovjetunióban az újságok nem közölhetnek olyan hirt vagy cikket, amely ben a kormányt vagy annak vezetőjét kritizálják. A közelmúltban azonban ez az elmélet csődöt mondott a gyakorlatban. James Wechsler, a N.Y. Post szerkesztője kihívta a moszkvai Pravdát, hogy közölje le az ő Krusc.sevet támadó cikkét. Nyilván arra számított, hogy a Pravda ezt megtagadja és ebben az esetben a nyugati sajtószabadságról és a Szovjetunióban uralkodó sajtó- cenzúráról hetekig, sőt hónapokig irkálhatott volna. A Pravda azonban nem adta meg Mr. Wechs- lernek ezt a “jó cikkanyagot”, hanem szóról-szóra leközölte támadását Kruscsev ellen. A The Minority of One e. folyóirat most próbára tette a sajtószabadságról szóló elméletnek a második részét is. A legtekintélyesebb amerikai lapot, a N. Y. Times-t kérte fel arra; hogy közölje le M. S. Arnoni szerkesztőnek az alább ismertetett nyílt levelét. Természetesen mind a mai napig nem közölték ezt a levelet. A levél a következőképpen hangzik: “NYÍLT LEVÉL A N. Y. TIMES TUDÓSÍTÓIHOZ” Kedves Újságíró Társaim! Mint egyike azoknak, akik egy negyed század óta gyakorolják az önök hivatását, a szakmabeli etikáról akarok beszélni. Erre részben az a levelezés is ösztökélt, amelyet legutóbb, néhányukkal Önök közül, folytattam. Ebben kifejezték azt az elméletet, amely a saját lelkiismeretük és a kiadó által meghatározott tisztességtelen jelentések kötelezettsége között fennáll. Nekem is szembe kellett néznem azzal a kényszerhelyzettel, amelyben most önök vannak. Én is választottam a biztos jövedelem, hírnév és elismerést illetően az egyik oldalon és aközött a kiváltság között, hogy összeegyeztessem az életben való érvényesülésemet lelkiismeretemmel. A The Minority of One, amelynek becsületességét Önök közül egyesek olyan nagyon dicsérték (és irigyelték), bizonyítja, hogy én hogyan választottam. Nem tartom magam sem hősnek, sem mártírnak. Amit őszinteséghez való ragaszkodással nyertem, bármilyen újságírói tehetséggel is rendelkezem, sokkat többet tesz ki, mint amit vesztettem. Nem állítom, hogy boldog vagyok egyéniig, mert hogyan tekintheti magát valaki boldognak ezekben a bizonytalan és veszélyes időkben? De nem vagyok tehetetlenségre kárhoztatva és örömmel tölt el az a tudat, hogy a békét, igazságot és becsületességet szolgálom legjobb tudásom szerint. Ezek a problémák kapcsolatban vannak a mai generációnk életével és halálával. Csak egy példát mondok önöknek: valaki önök közül irt egy vezércikket, amely lapjuk szeptember 23-iki számában jelent meg. Mivel nem volt aláírva, igy nem tudom megállapítani, hogy a szerzője azok közül került-e ki, akik leveleztek velem. A vezércikkben azt írja, hogy Kruscsev “alkalmas tanítványa Hitlernek is a ‘nagy hazugság’ technikájában. A keletnémetekhez szóló üzenetében kijelenti, hogy ‘a mi békés ajánlatunkra a nyugati hatalmak háborúval fenyegetnek minket, ami a jelenlegi körülmények között egy elkerülhetetlen nukleáris világkatasztrófához fog veztni.’ Kruscsev tudja, hogy ez hazugság.” Kiváncsi vagyok, hogy olvassák-e önök a N. Y. Times-t. Nem azért mintha csodálkoznék, ha * nem olvasnák, mert hisz köztudomású, hogy az az erőfeszítés, amit az olyasénak meg kell tennie amig keresztülvergődik a silány ujságiró-stilus őserdején és az émelyitő hirdetések óceánján, amelyet úgy hívnak, hogy Nem York Times, őszintén fárasztó. De az önök hivatása többé kevésbé kötelezővé teszi, hogy vállalkozzanak erre a fárasztó napi birkózásra a meggyalázott papír fontjaival. Kétlem, hogy össze tudják egyeztetni a fenti vezércikk idézetet valakinek önök közül azzal a jelentésével, hogy “Kennedy elnök mint ismeretes több megbeszélést folytatott vezető munkatársaival. .. arról a kérdésről, hogy az Egyesült Államok részéről hangoztatott nukleáris fenyegetést ‘hihetővé’ tegye.” Jack Raymond jelentette ezt, az alatt a focim alatt, hogy “Symington Azt Mondja, Az Egyesült Államok Felhasználja Az Atomfegyvert”, és mindez ugyanazon a reggelen jelent meg, amelyen az önök vezércikkírója Kruscsevet hazugnak nevezte, mert ő utalni mert egy ilyen fenyegetésre. Tudják meg uraim, hogy sokkal, de sokkal több szakaszt lehetne idézni az önök saját jelentéseiből, rovataiból és vezércikkeiből annak bizonyítására, hogy Kruscsev nem tett mást mikor nyilatkozatát megjelentette, mint az amerikai sajtót visszhangozta. Itt van egy másik példa. Szept. 24-én az önök Max Frankel ja jelentette, hogy “Az Egyesült Államok hivatalos álláspontja, hogy Kelet-Németország létezik és nem lehetett és nem lehet színlelni, hogy nem létezik.” Még ha el is felejtjük az összes többi e tárgyhoz tartozó anyagot, amely ezt megelőzőleg, ezzel párhuzamosan és később jelent meg az önök újságjában és még ha azt állítjuk is, hogy semmit nem tudunk kormányunk el-nem-ismerési politikájáról Kelet-Németországot illetően, Frankel saját címfelirata, “Mindkét Fél Figyelmeztet a Kemény Berlini Politika Enyhítésére”, megcáfolja saját jelentését. Ez tisztán jelzi, hogy tudomása van arról, hogy az elismerési politika eltávolodást je- ' lent eddigi politikánktól és nem ennek folytatása. Az Önök újságjainak minden számánál, uraim, kötetekre lenne szükség az összes ellentmondás feltárására, vagy azoknak a bizonyítékoknak a kinyomtatására, amelyekből kiderülne, hogy nagyon jól tudják, maguk azok és nem Kruscsev, vagy legalább is nemcsak Kruscsev, akik a “nagy hazugság” göbbelsi technikáját alkalmazzák. Ennek a technikának az alkalmazása az Önök részéről annyira általános, hogy én egy jó védelmi- eljárást találtam ki, amellyel nagyon sok igazságot megtudok önöktől, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez. Az én eljárásom nagyon egyszerű: nem hiszek Önöknpk és mivel nem hiszek önöknek, viszonylag nagyon könnyen fordítom ki hazugságaikat és jövök rá az 'igazságra. Azok a beismerő levelek! Nem tehetek róla, hogy mindig emlékezetemben tartom az önök szomorú benső lázadását, amikor teljes hivatásos prostitúciójuk termékeit olvasom. Az Önök nemtörődömsége bámulatos, önök szikrákat dobálnak az olajra, amely lángra lobbanthatja a világot, aminek önök is részei! És mindezt amiatt a beteges eltérés miatt teszik, ami az önök jelenlegi életpályája és egy becsületes életpálya között áll fenn. Nem akarom elvenni a kedvüket a beismerő levelektől, csak azoktól, amelyeket vezeklésre használnak; és azért töretlenül folytatják ugyanazokat a bűnöket, amelyekről azt állítják, hogy szivük mélyén szégyent éreznek miattuk. Álljanak meg és gondoljanak arra, hogy önök sem menekülnek majd meg abból a tiizből, amelyet meg- gyujtani segítenek. Akkor hasonlítsák össze megvesztegetési összegük hasznát azzal a végső árral, amelyet mindenkinek, beleértve magukat is, meg kell fizetnie. Ha elérik azt, hogy ilyen józan szem szögből vizsgálják a tényeket, akkor, még a tiszta önérdek álláspontját véve alapul, sem okozhat nehézséget, hogy visszautasítsák életük áruba bocsátását egynéhány dollárért vagy elismerésért. Őszintén, M. S. Arnoni, szerkesztő The Minority of One. • P. S. James Wechsler, a New York Post szerkesztője, nem régen felszólította a moszkvai Pravdát, hogy közölje le Kruscsev miniszterelnök ellen intézett támadását, A Pravda közzétette a kért szöveget. Én felszólítom Önöket és az önök szerkesztőit, hogy közöljék le ezt a levelet a N.Y. Timesban. Véletlenül Jarnés Wechsler azok között a szerkesztők között van, akiknek munkatársai bűnbánó leveleket írtak nekem. Vajon ő is olyan méltányosságot fog tanúsítani, mint amiivet követelt a Pravdától és lehozza ezt a nyilt levelet, beleértve az utóiratot is? • A Magyar Szó szerkesztősége úgy határozott, hogy leközli M. S. Arnoni levelét, mert világosan HMMH SZABADSÁGHARCÁNAK NYSLSADIK ESZTENDEJE November elsején lépett nyolcadik esztendejébe az algériai háború. Az algériai ideiglenes köz- társasági kormány ezt a napot az algériai függetlenség nemzeti napjává nyilvánította. Az évfordulón az algériaiak mind hazájukban, mind Franciaországban tüntetésekkel követelték a független Algériát és az ezt megteremtő mielőbbi algériai tárgyalásokat. A nemzeti zászlójuk alatt menetelő algér hazafiakat a gyarmati francia karhatalom a tőlük, megszokott brutalitással megtámadta. Az összeütközésnek kb. 100 halottja volt, majdnem mind algérok. Mint az algériai kormány szóvivője közölte, az arab testvérállamokban, a szocialista országokban, Afrikában és Ázsiában, Amerika demokratikus közvéleményében és Franciaországban is támogatásra talált kormányának az a felhívása, hogy a háború kitörésének hetedik évfordulóján, az algériai béke hívei fejezzék.ki szolidaritásukat az algériai nép szabadságharcával. A párizsi hatóságok felkészültek rá, hogy elejét vegyék az algériai kormány által meghirdetett újabb tüntetéseknek. Újabb rendőri erősítéseket vezényeltek a francia fővárosba. Az előzőleg, lezajlott tüntetésekről egyébként^ újabb részletek jelentek meg a francia sajtóban. Mint ismeretes, a megkülönböztető intézkedések, az esti kimenő- tilalom ellen tüntető békés algériaiakat Párizsban bántalmazták, sok ezret letartóztattak közülük, és többeket meggyilkoltak. Napok óta halásszák ki a Szajnából az agyonvert, dróttal összekötözött kezü-lábu algériaiak holttesteit, A barbár gyilkosságok és a rendőri terror miatt egész Franciaországban nagy a felháborodás. Megdöbbentő részleteket és tanúvallomásokat közölnek a lapok, súlyosan vádolva a rendőrséget. A hatóságok továbbra is hallgatnak az eltűnt algériaiak sorsára vonatkozóan. Frey belügyminiszter csak annyit közölt, hogy a múlt heti párizsi tüntetések folyamán 14,094 algériait tartóztattak le, közülük kétezret még őrizetben tartanak, ezret pedig Algériába szállítottak. Az Hu- manité szerint még 2800 algériai van letartóztatásban a Versailles-kapunál levő kiállítási csarnokban. A lapok ismertetik a francia tudomány és művészeti élet 30 kiváló képviselőjének nyilatkozatát, amely megállapítja, hogy a francia megtorló intézkedések csak elmélyíthetik a szakadékot a francia és az algériai nép között. Ezek a faji megkülönböztető intézkedések példátlanok Francia- országban, kivéve azokat, amelyeket 20 esztendővel ezelőtt a náci megszállás idején alkalmaztak a zsidó lakosság ellen. A “harmincak” nyilatkozatához 182 egyetemi tanár csatlakozott aláírásával. A francia sajtó ismerteti az algériai képviselők és szenátorok Demokratikus Algériai Tömörülése nevű szervezetének nyilatkozatát: “Annak a siralmas drámának, amely Franciaországot és Algériát megosztja, csupán egy módon lehet véget vetni: haladéktalanul komoly, lojális tárgyalásokat kell kezdeni a francia és az algériai köztársasági kormány között.” Joxe nyilatkozata Louis Joxe, az algériai ügyek államminisztere a francia kormányban kijelentette, hogy Francia- ország ragaszkodik az önrendelkezés elvéhez vagy is ahhoz, hogy népszavazással döntsenek majd Algéria jövőjéről. Mint ismeretes, Ben Khedda, az algériai ideiglenes kormány elnöke a hét elején azt javasolta, hogy először ismerjék el Algéria függetlenségét és aztán tárgyaljanak az Algériában élő európaiak jogainak biztosításáról. A francia miniszter nyilatkozata tehát lényegében a javaslat elutasítását jelenti. Joxe ugyanakkor elutasította azoknak a francia köröknek elgondolását is, amelyek Algéria feloszlatását és a lakosság átcsoportosítását ajánlották. Ez csak meghosszabbítaná a vérontást és nem hozna megoldást — mondotta, A miniszter célzott arra, hogy esetleg ismét tárgyalásokra kerülhet sor. Joxe azonban nem utalt a tárgyalások konkrét előkészítésére. kitűnik belőle, hogy mi az igazság a nagy amerikai újságok “szabad” hirközlésével kapcsolatban. A The Minority of One c. folyóiratban megjelent nyilt levél segít szétoszlatni azt az ideális elképzelést, amely még ma is sok egyszerű emberijei!: él, hogy7 nálunk igazi sajtószabadság uralkodik. A "SZABAD” SAJTÓBÓL
