Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-16 / 46. szám

Thursday,.Nov. 16, 1961

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

3

AFORRON6ÓECUADOR

.. (Folytatás az első oldalról)

A gazdasági helyzet Ecuadorban sem jobb, mint a többi latin-amerikai országban. A földterület 40 százaléka egy maroknyi nagybirtokos tulajdonában van és a földek megmunkálásánál igen elterjedt a “huacipungó”, a félig jobbágyi bérleti rendszer. Az ipar teljesen elmaradt és termelésének nagy része a bányászatra összpontosul. Bányáinak túlnyomó többsége angol, illetve amerikai társaságok tulajdonában van. A nagyarányú munkanélküliség viszont teljes egészében az országé.

Ezek után nem csodálkozhat senki azon, hogy a forradalmi eszmék magjai termékeny talajra hullottak Ecuadorban. A fellázadt nép elkergette a 72 éves Jósé Maria Velasco Ibarra elnököt és helyébe Carlos Julio Arosemena Monroy-t juttatta hatalomra.

Az elűzött elnök Argentínába szökött és ott úgy nyilatkozott, hogy bukását az Ecuadori Munkás Szövetség, az Egyetemi Hallgatók Szövetsége és a Fom'adalmi Ifjúság Uniója okozták. Ebben igaza volt az elkergetett politikusnak, valóban ez a három szövetség vezette ellene a harcot. De úgy is mondhatta' volna, hogy az ország lakossága okozta bukását, mert az említett három szervezet mögött ott állt Ecuador egész népe. Velasco volt elnök ugyanis a fogyasztási javakra kivetett nagy adókkal akarta az üres államkasszát megtölteni. Ez tehát azt jelentette, hogy a széles néptömeg amugyis kétségbeejtő helyzetét tette elviselhetetlenné és belekénvszeritette őket a forradalomba.

Az elkeseredett tömegek hangulatára jellemző, hogy sok helyen felírják a falra, vagy plakátokon hirdetik azokat a jelszavakat, amelyek egyáltalán nem hízelgő hangon emlékeznek meg a “vankee imperializmusról”. A politikai szervezetek székházain viszont a szovjet és kínai kommunista párt kiemelkedő harcosainak, valamint Fidel Castronak az arcképei láthatók.

Az eucadori népi megmozdulás azt a régóta lappangó kéi'dést veti fel, hogy Kennedy elnök Alliance for Progress programja, amelynek keretében nagy iparosítási tervet dolgoztak ki a latinamerikai országok fellendítésére, végrehajtható-e a jelenlegi reakciós, népellenes kormányok uralma alatt. A befektetett dollár milliárdok vajon a nép helyzetén is javítanak majd valamit, ^agy csak a tőkések s földbirtokosok jövedelme és profitja fog emelkedni? Elképzelhető e gazdasági fellendülés egy olyan réteg uralma alatt, amely mindig távol állt a tömegektől? Az eddigi tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy az elnyomó osztály képviselői Latin-Amerikában sem tanultak semmit a múltból és továbbra is folytatni akarják eddigi politikájukat. Bolíviában például a benzinárak emelésével próbálták növelni az állami jövedelmet. Argentínában pedig az állami vasutak munkásainak elbocsátásával akarták csökkenteni a kiadásokat. Ezeknek a reakciós kormányoknak eszükbe sem jut az, hogy a gazdagok fokozottabb megadóztatásával inkább elérhetnék céljukat. Pedig az utóbbi évek eseményei minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a latin-amerikai tömegek már nem tűrik, mert nem tűrhetik tovább uraik garázdálkodását. Az emberi türelemnek is van határa, és ezen a földrészen ez már a végső szakaszához érkezett.

Az ecuadori forradalom most megmutatja, hogy mi a válságból kivezető helyes ut. Szakitva az eddigi gyakorlattal ,a földreformot, a gazdagok fokozottabb megadóztatását követeli és a kereskedelmi kapcsolatok kiépítését a Föld minden államával. Ezeknek a reformoknak és intézkedéseknek a végrehajtása nélkül nem lehet jelentős haladást elérni. Már pedig a régi politikusok erre képtelenek. Hiába öli bele tehát kormányunk a hatalmas összegeket a latin-amerikai országokba, ha nem szakit a reakcióval továbbra is fenntartja a jelenlegi szörnyű állapotokat, melyek csak forradalmi megmozdulásokhoz és vérontáshoz vezethetnek.

v\vv»vwvv»vw»vvvvvv\\vwv»vvv^wvvvww\wvvvvvvv<

GÁDOR ISTVÁN Kossuth-dijas keramikusművész születésének 70. és munkásságának fél évszázados jubileuma alkalmából kiállítás nyílt az Ernst Múzeumban. A kiállításon Kaesz Gyula Kossuth-dijas iparművész mondott beszédet.

•

TÉLI VÁROSNÉZŐ járatokat indít a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal. A buszok vasárnap délelőtt ként háromórás körutat tesznek majd a budr hegyvidéken.

UTIJEGYZETÁRVÁBÓL

Hazátlanok unokáiból lett technikusok között. — Naponta 540 televizort gyártanak a niznáiak. — Népi televizor a láthatáron

— Szlovákiai riport —

Valamelyik Jókai-regény jutott az eszembe, hogy a múltkor Árvában jártam. Mert akárhogy is törekedtem, hogy másképp legyen, lépten-nyo- mon csak összehasonlításokhoz jutottam. Hogyisne, mikor az egyre ritkuló fazsindelyes, gerendákból összerótt, parányi ablaku, földhözragadt házacskák között minden faluban találtam egy-egy tágas, tükörablaku egészségházat, vadonatúj iskolát és rengeteg újonnan épült családi portát. Mint mindenütt máshol az országban.

Müveit, olvasott emberrel — a niznái iskola egyik tanítójával beszélgettem. Éppen akkor nyílott meg a gyár kapuja, éppen akkor indultak haza munkájuk végeztével az árvaiak. A tanító igy szólt hozzám:

— Nézze, ezeknek az ükapjuk ette azt a Jókai által megirt zabliszt, meg fakéreg keverékből készült kenyeret, amitől itt a hegyekben ezrével haltak éhen az emberek.

— Nézze — mutatott a tanító az egyik mellettünk elhaladó fiatal párra. Ott van a vadonatúj háromszobás házuk a falu végén. Hazamennek.

A férj 25 éves, a felesége talán öttel kevesebb. Mindketten dolgoznak, fiatal házasok. A múltkor beszélgettem velük. Panaszkodnak, mert az asszonynak — mivel kisgyerekük még alig egy éves — sok gondot okoz az apróság. Nincs kire hagyni.

— Hát az öregapja, öreganyja, azok mit csinál- t nak? — kérdeztem tőlük.

— Azok Amerikában maradtak — felelt a fiatal házaspár. Kivándoroltak — mondta a férj. És valamennyien ott is maradtak. Utoljára a háború előtt hallottunk felőlük.

A tanító hivott, látogassuk meg a családot.

•

A férjet barkácsolás közben találtuk. Van neki egy kis kamraszerü helyisége. Ha szétnéz benne az ember, belülről laboratóriumnak is gondolhatná. Villamos mérőkészülékek, forrasztó páka, meg hasonló más, rádiószei'elő-alkalmatosság hever az asztalon. Minden, ami a televíziós készülékek szereléséhez szükséges.

— Ha a férjem ide beveti magát — mondja tréfásan a fiatalasszony — vacsorára is nehéz kicsalni. Mindene a gyár, meg a műszaki rajzok, a készülékek tervei.

— Ez az én mesterségem — mentegetőzik a férj —, ismernem kell a szakma minden fortélyát. Meg igy amatőrösködés ^közben az ember sok mindenre rájön, amit azután a gyárban jól felhasználhat.

iGyereksirás zavarja meg a beszélgetést.

— Azt hiszem, éhes a “trónörökös” — nevet az asszony és invitál bennünket a házba.

A falon családi képek függnek. Az egyiken ünneplőbe öltözött két ember áll. Házaspár. A háttér: amerikai stilusu farmház.

Ezek az én szüleim, mondja a férj. Dél-Ameri- kába mentek ki a háború előtt. Nem tudunk róluk semmit. 1940-ban Írtak utoljára.

Az enyémek is ott haltak meg, szólal meg a felesége. Apámra a bánya szakadt rá, anyám meg — úgy mondják, akik visszatértek — bánatában halt meg.

Kép kerül elő az albumból. A fiú apja egy személyautó mellett van lefényképezve.

— Ezt vette apám, mikor még jól keresett — mondja a fiatalasszony. Azt irta haza egyik levelében, hogy a fél Árvát megveszi, ha hazajön. De nem jött haza. És úgy látszik, az autója is odaveszett.

— Az autó, az még nem a legnagyobb gond — mondja a férj. Hiszen 8—10 hónap múlva már a mi pénzünk is együtt lesz a gépre. Jobban fáj mindennél, hogy ez a gyerek, meg én, meg te — fordult a felesége felé — soha nem láthatjuk meg apámékat, meg a te szüléidét. Pedig mind a négyen jó emberek voltak. És dolgozni nagyon szerettek.

—Szerettek — hagyja helyben a felesége. Különben, ha akarja, nézze meg a gyárat munka közben. Biztosan elismeri, hogy az itteni nép nem munkakerülő.

Ahol a televizor készül

Cimno Roman az egyik futószalag szerelője.' Fiatal ember, alig lehet több 25 évesnél. De munkája nyomát sok ezer készüléken rajta hagyja. Fdehiu ; ;h ■ " "zör a számok tükrében

mutatja be a gyárat.

— Naponta átlag 540 készüléket gyártunk az üzemben. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben.

159.000 darab vevőgéppel kell gazdagítanunk a hazai és a külföldi piacot.

— Milyen márkájú készülékeket gyártanak itt Niznán?

— Háromféle televizor készül itt — felel Cimno. Az Orava, a Krivan és a Murán. Az elsőből

55.000 darabot készítünk, a másodikból 94,000-t, a harmadikból — a zeneszakrényből—pedig 10000 darabot gyártunk.

Halad a futószalag, minden egyes munkahelyen — amig elkészülnek a feladatukkal, forrasztással, alkatrész-szereléssel, vagy ellenőrzéssel, — megáll egy időre a szalagot hajtó villanymotor.

— Jelenleg — miután a gyár dolgozói már megszerezték a kellő képesítést, 1.9 percig tart a futószalag egy üteme. Ennyi ideig tart egy-egy munkahelyen a szerelés. Egyszerűnek látszik mindez — magyarázza a szalag vezetője, — hanem a gyakorlatban ezernyi problémát kellett vele kapcsolatban megoldanunk. Mert minden egyes készülékbe 75 elektronlámpát kell beszerelni. 250 helyen kell egy-egy készüléket meghegeszteni, hogy a televizor majdnem 300 alkatrésze rendesen működjön.

— Sokat hallottam az utóbbi időben a félvezetőkről, fordulok az egyik televíziós szakemberhez. Ebben a gyárban még nem tudják ezt az újdonságot kihasználni?

— A közeljövőben még nem tudunk piacra adni ilyen készülékeket, de valószínű, hogy az ötéves terv végére ez is megjelenik az üzletekben.

— Milyen újdonságot kap a vevöközönség az ötéves terv végéig?

— 1963-ban kerül piacra a Standard tipusu népi vevő. A harmadik ötéves terv végéig még háti omnegyedmilliót gyártunk belőle. De a népi jelzőről ítélve senki ne gondolja, hogy kis teljesítményű lesz ez a gép. Képernyője például nagyobb lesz, mint a Kriváné, 43 cm lesz az átlója...

450 ember hagyja rajta kezenyomát egy-egy készüléken. Ha senki más nem nőtt volna itt Árvában uj emberré a szabadság évei alatt, csak ez a négyszázötven, már az is nagy sikernek számítana ebben a valaha oly elmaradt országrészben. Mert ezek az emberek tiz éve a közönséges rádiót is alig ismerték, nemhogy a televíziós készülékek gyártására gondolhattak volna.

Azt gondolhatná az ember, hogy szinte áthidalhatatlan nehézségekbe ütközött itt az újdonságok bevezetése, egy-egy uj gyár felépítése. Mert divatba jött az utóbbi években, hogy azt állítjuk, a valaha elmaradt emberek eleinte iszonyodtak mindentől, ami uj.

A gyártól alig néhány lépésnyire egy halina- nadrágba öltözött idősebb ember ennek az ellenkezőjéről tanúskodott.

Az üzem egyik technikusával arról vitatkozott, milyen televíziós antennát szereljen uj házára, hogy készülékével minél több állomás adását foghassa.

Az árvái duzzasztógát, a televizorok apró elektronlámpái, úgy látszik, az emberek leikébe is világosságot hoztak.

Tóth Mihály

12 napos sztrájk határidő

A Chrysler Corporation-nal megkötött országos munkaszerződés aláírása után, még három üzem-* ben nem jött létre a hely} követelményekre vonatkozó egyezmény. Az egyik üzem a detroiti Dodge teherautó gyár, ahol 1,600 munkás dolgozik. Az UAW kijelentette, hogy ha 12 napon belül a gyárvezetőség nem simitja ki a nézeteltéréseket, a munkások sztrájkolni fognak.

Norman Matthews, UAW alelnök szerint, többek között vitás kérdést képeznek a munkaviszonyok és a termelési szabályok körüli nézeteltérések. Azzal vádolja a gyárvezetőséget, hogy 1950 óta fennálló és gyakorolt megállapodásokat akar megváltoztatni az üzemben.

A két másik üzem, ahol még folynak tárgyalások: a Trenton, Mich.-i motort gyártó üzem 2,600 munkással és az Indianapolisban levő villamos alkatrészeket gyártó üzem 1.500 munkással. Ezek- beri még nincs szó sztrájkról.