Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-11-09 / 45. szám
Thursday, November 9, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZ<J 5 CSONT PÉTER POLGÁRSÁGÁT MEGERŐSÍTETTE A TÖRVÉNYSZÉK Már két héttel ezelőtt röviden jelentettük, hogy Csont Péter polgárságát megerősítette a törvényszék, azonban részleteiről csak most számolhatunk be, miután a részletes értesítést csak .most kaptuk kézhez. Csont Péter, a Tény szerkesztője, országos méretű győzelmet aratott a szövetségi bíróságon. Nyolc esztendős küzdelem után, részben a Legfelsőbb Biróság, részben a 9-ik US Fellebbezési Körzeti Törvényszék elutasította a kormány minden vádját Csont 1940 óta jogerős állampolgársága ellen. ' A 3 bíróból álló Körzeti Törvényszék egyhangú döntése messzemenő jelentőségű a honosított állampolgárok egyenlőségéért folytatott általános nemzeti küzdelemben. Hasonlóan a Legfelsőbb Törvényszék döntése, amely 6 szavazattal 3 ellenében adott igazat Csontnak. A munkásmozgalmi küzdelem méltóságának elismerése A Legfelsőbb Biróság hosszas véleményben utasította vissza a kormány vádjait Csont ellen és kihangsúlyozta, hogy a polgárosodást 10 esztendővel megelőző, munkásmozgalmi harcokból kifolyó letartóztatások nem, olyan jellegűek, amelyek Csontot nemkívánatos egyénnek bélyegeznék. A főtörvényszék véleménye az Alkotmánynak a szabadságjogokra vonatkozó elveit igv emelte jogerőre munkásmozgalmi (sztrájkok, tüntetések, röpiratok terjesztése, stb.) tevékenységeket illetőleg. A bevándoroltak elleni kormány hajszában a főtörvényszék eme véleménye a Csont-ügyben számos egyént fog megmenteni a deportálástól vagy állampolgárság eltörlésétől. “Mi másként olvassuk az írást” Mikor Csont 1939-ben amerikai állampolgárságért folyamódott, az International Workers Order munkásbetegsegélyző országos iskoláinak igazgatója volt. Be is jelentette folyamodványában. Azt is, hogy nem tartozik olyan szervezethez, amely a kormány erőszakos megdöntését hirdeti. Csont politikai rekordját egyébként is részletesen megörökítette már 1938-ban a kongresz- szusi Dies-bizottság két kötetnyi jelentése. A főtörvényszék elutasította a kormány ama vádját, hogy CsontPéter eltitkolta politikai életét. “Mi másként olvassuk az iratokat”, jelentette ki a főtörvényszék 6 bírája. A fellebbezési birák is egyet értettek eme véleménnyel. Nem sikerült a kormánynak a vádakat Leigazolni, » Több mint 5,000 oldalra terjedő iratok, könyvek és tanúvallomások erejével igyekezett a kormány azt bizonyítani, hogy Csont nem őrzi szivében az Alkotmány elveit. Nem sikerült. Ellenkezőleg. Midőn a hamis tanuk egymásután citálták a ’20-as és ’30-as években elkövetett politikai bűnöket, valójában csak azt tárták fel, hogy Csont Péter húsa és vére volt az Egyesült Államok nemzeti életének és jól szolgálta állampolgársági inaskorát. Heten voltak a gonoszok A Csont Péter ellen felsorakoztatott hamistanuk a kormány leghirhedtebb fizetett bérencei voltak. Közöttük, Lautner János, a tizenhárom- próbás magyar besúgó, Rosztovszki-Réthy Leo, a Californiai Magyarság politikai szakértője, Howard Rushmore, pornografikus revolver-közlönyök munkatársa, aki röviddel a Csont-tárgyalások után agyonlőtte feleségét és véget vetett saját hitvány életének, Manning Johnson, aki szintén röviddel a Csont elleni szerep után elpusztult a Mohave sivatagban és három egyéb jómadár. De miközben reakciós kormányközegek, hamis tanuk és ügyészek mindent megtettek, hogy a Csont ügyén keresztül is megfélemlítsék a bevándoroltak és honosított állampolgárok millióit, a los-angelesi magyarság és számos közéleti, egyházi tekintélyes polgár állt Csont védelmére a 8 esztendős meghurcoltatás küzdelmében. Az L. A.-i Bevándorlók Védelmi Bizottsága vezette a legális védelmet. John Porter san-diegoi és Joseph Forer washingtoni ügyvédek képviselték Csontot a törvényszékek tárgyalásain. Tisztelet az ügyvédeknek “Ez a los-angelesi magyarság győzelme” — jelentette ki Rose Chernin, a Bevándoroltak Bizottságának végrehajtó titkára. “Az állampolgárság biztonságának győzelme azt is bizonyítja, hogy lehet küzdeni és győzni a törvényszéken.” — ADRIAI NOTESZLAP — A Vela Ucska égretörő sziklatömbjei védelmezőn ölelik át Opatija öbölkaréját. Szeptember végén már aranysugárban úsznak a pálmák, a sétányok, a partok, a parkok forgatagában mindkét nembeli üdülők lábszárának, karjának, vállának, hátának olajbarnája az uralkodó szin, keverve a sortok, halásznadrágok, ingek, zekék csekély tarkájával. A vidám zsibongás közepette reménytelenül keresnék a kettős monarchia idejéből való nevezetes abbaziai magyar törzsvendégeknek: Blaha Lujzának, Újházi Edének és kortársaiknak emlékét. Az osztrák—olaszból jugoszlávvá alakult adriai fürdő képe és közönsége megváltozott. A luxusszállókban néhány pénzes angol és amerikai Ízlelgeti Kelet-Európát. Felbukkan egy- egy sélyemleples hindu dáma, egy-egy gazella- léptü néger leány, egy-egy fürge japán fruska, de a vendégek többsége csoportos vagy “maszek” belföldi, a külföldiek zöme pedig a szomszédságból való: olasz, német és főleg az Alto—Adige konfliktus miatt az itáliai fürdőhelyekről a jugoszláv tengerpartra szorult osztrák tisztviselő és kispolgár. A puccos nagyszállók és előkelő villák formáján még az elporladt monarchia Ízlése érzik. A partszegély azonban már erősen demokratizálódott. A drága plázsok mesterséges homokpadján sokkal kevesebben süttetik magukat, mint a hullámverte ingyenszirtek százain. A csónakos, aki bárkájába utast keres, ide irányítja alkalmatosságát — itt talán könnyebben akad horgára vendég. De egyelőre nem akad. Beljebb két nő lógatja lábát a vizbe, egy domboshátu szildán mi heverünk ketten — valamennyien csónakázási szándék nélkül. A magas, cserzettképü, sasorru, trikós, mezítlábas csónakos — jókarban levő, erős hatvanasnak látszik — keserűen morfondíroz: — Az urak elmentek... A palotákat elszedték tőlük, mit csináltak volna? Ahol nincsenek urak, oda urak nem járnak... NÉMETÜL BESZÉL, némi akcentussal, de kifogástalanul, sőt, választékosán. Közlései nem közvetlenül nekünk szólanak, de akit érdekel, érthet belőle. Engem érdekel. Rákérdezek: — Hát kik járnak most ide? A csónakos a levegőbe suhint: — Afféle üzemiek, vállalatiak meg utazási iro- dások. És kirándulók. Tele szatyorral, üres zsebbel. Észbe kap, hogy alighanem mi is az utóbbi csoporthoz tartozunk. — Nagyot változott itt a világ — magyarázza. — Sajnos. Aztán jó ideig hallgat. __Idevalósi? — veszem fel újra a fonalat. — Rijekai. — Mindig csónakos volt? A cserzett arc elborul: — Csak a háború vége óta.-— És azelőtt? A szürke szemek villámlanak. Az inas kéz ökölbeszorul: — Oh... azelőtt...! A beszélgetést egy hirtelenszőke, pecsenyepiros képű ifjú érkezése akasztja meg. A csónakra mutat, roppant elégedett, hogy anyanyelvén kapja az ajánlatot: — Ha maga evez, kétszáz dinár óránként. .. Mikor megunja, visszalapátol a bárkával ide... Addig szunditok egyet... Ahogy a vendég a csónakba lép, egy loccsanó hullám megbillenti és szirtnek csapja a jármüvet. Baj nem történt, de a csónakos hirtelen rákvörös lesz, s fenyegetően felüvölt: —Achtvíng!!! Achtung!!! A “vigyázz” szócska lehet barátságos figyelmeztetés, óvás, intelem, parancs, lehet gyöngéd és szigorú, halk és harsány, ámde ez a rikoltó, brutális “Achtung” dermesztő emlékeket ébresztA Védelmi bizottság egy nagyszabású diszban- kettet rendez nov. 18-án, annak a 25 délkaliforniai ügyvédnek a tiszteletére, akik a bizottság által védelmezett sérelmezetteket képviselik á Bevándorlási Hivatal közegeinél és a bíróság előtt, A diszebéd szónoka Joseph Forer, washingtoni ügyvéd. A Legfelsőbb Biróság elé kerülő alkotmányos pörökben országos köztiszteletet nyert Forer, mint a nép bátor és bölcs jogásza. ve süvitett el az aranynapos, kékhabos, hullám* tarajos vizek felett. A távolabbi ikerszirten üldögélő két nő közül az idősebbik felugrott, mintha skorpió csipte volna meg. A csónakos felé fordult és rákiáltott: — Basta con Achtung! Elég ebből a dölyfös, fenyegető, kegyetlen “vi- gyázz”-ból. • IDEGENBEN, IDEGENEKKEL nehezen melegszik össze az ember. Magam sem tudom már megmondani, néhány mondat után hogyan húzódtunk egy kis közös szirtcsoportra Seconda Mar- gottival és a húgával. Hogyan tapintottuk ki egymás érzéseit és gondolatait, hogyan tudtuk meg, hogy a kedves, szerény, de lobogó tekintetű és erélyes uj ismerős, a ravennai munkásszövetkezet pénztáx-osnője, tizenhat esztendővel ezelőtt Bulow tábornok partizánbrigádjának alhadnagya volt és fegyveresen küzdötte végig a Ravenna környéki véres harcokat. — Ravenna 1944 december 4-én szabadult fel — mondja el —, de a tőle néhány kilométerre fekvő Alfonsine falu, ahol húgom él, csak négy hónap múlva: 1945 április 10-én. Az angol—amerikaiak se fegyvert, se lőszert nem adtak a partizánoknak, nem akarták, hogy hazájukat maguk szabadítsák fel és felborítsák a nyugati szövetségesek halogató taktikáját. — “A Volgán sem tudtak olyan hamar áttörni az oroszok” — hivatkoztak a Ravenna és Alfonsine között csordogáló Fosso Vecchióra, csakhogy ez a patakocska a hídnál sem volt négy méternél szélesebb, egy gyerek is átgázolhatott rajta. . . Szörnyű négy hónap volt. .. (A budapesti és a dunántúli felszabadító harcok ideje ez. A szörnyűségek számunkra sem ismeretlenek.) . — Szilveszter éjszakáján néhány főre fogyott szakaszommal, a mozgó frontok között, a kis Conventello faluba értem — folytatja Seconda Margotti. — A falu körül náci csapatok cirkáltak, búvóhelyet kerestünk éjszakára az egyik parasztnál. — “Ne gyertek be hozzánk a házba :— figyelmeztetett a családfő — gyanúsak vagyunk. Figyelnek bennünket. Rejtőzzetek el inkább az istállóban.” — Mig a szalma között lapultunk, kint Aóhtungok bömböltek, géppisztoly ugatott. Éjfél után erős SS-utóvédcsapat vonult át a falun és az egész “partizángyanus” lakosságot kiirtotta. Reggel férfiak, aggok, asszonyok, gyerekek felkoncolva hevertek az utcákon, udvarokon... Ez jutott az imént az eszembe. Basta con Achtung! A tömeggyilkosokból, a náci generálisokból, a vi- lagfelfalásból, a “Lebsraum”-ból elég volt! Nem bírjuk és nem akarjuk elviselni, nem tűrjük többé! SECONDA MARGOTTI, a hősi Ravenna leánya, fél karját vesztette el a nácik ellen vívott partizánharcokban. Parancsnoka: Bulow tábornok, valódi nevén Arrigo Boldrini, olasz kommunista képviselő, aki az elmúlt napokban az olasz ellenállók torinói nagygyűlésén állt ki a béke mellett és bélyegezte meg a nyugatnémet ujra- fegyverzés s revansizmus támogatóit, a Ravenna környékén megalakult első olasz reguláris partizánbrigádok szervezője volt. Bulow tábornok katonai kitüntetéssel diszitette Margotti alhadnagy zubbonyát, de ő minden kitüntetésnél büszkébb arra, hogy a romagnai partizánok legtöbbje földije, ravennai és valamennyi kommunista volt. — Sok olyan bajtárs küzdött sorainkban — mondja —, akiket a feketeingesek éveken <\t üldöztek és kihoztak. Munkások, parasztok, tisztviselők, értelmiségiek, sok-sok nő és pelyhesállu siheder. Rengeteg baj társunk családját megkinozták vagy kivégezték a náci bestiák... Ülünk az Adriai-tenger szirtjén, fürge halacs-. kák cikáznak a vízben, éhes sirályok vijjongnak a levegőben, távolabb hangosan horkol a csónakos, aki ördög tudja, mit csinált “azelőtt”. Salvatore Quasimodo verse zsibong az agyamban, soraiban ezek az évek borzonganak: (Folytatás a 7-ik oldalon) . j "Elég az Achtungból!”
