Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-02 / 44. szám

Thursday, November 2, 1961_____________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ A FOXBOROI KISASSZONY ESETE Irta: BÓDOG ANDRÁS Úgy vagyok vele néha, hogy olvasok valami­ről és egyszerre elfog az érzés, hogy ez az... Legtöbbször igen lényegtelen dolog, de Írni kell róla, ha törik, ha szakad. Ilyenkor abbahagyok csapot-papot, amit éppen csinálnom kellene és nekilátok ennek, ha fontos, ha nem. Hát igy jár­tam ma a címbeli kisasszony esetével, amikor ol­vastam róla az újságban. Ez volt az. Hogy mi volt, azt szeretném igazán elmondani. Nagyon valószínű, hogy mire ez a cikk nyom­dafestéket lát — a történetet régen elfujja az uj hírek szele, el is felejtődik. Ezért el kell mesél­ni úgy, ahogy az újságok megírták. A tudósítás Nigériából jött, az uj afrikai állam­ból, ahol az első amerikai békecsapatok egyike nemrégiben kikötött. A csapat egyik tagja, a massachusettst Foxboro városkából való gyáros fiatal, egyetemet végzett leánya, elveszített egy levelezőlapot, melyen nigériai benyomásait írta le egy itteni barátjának. Az elveszett lap a nigé­riai egyetem diákjainak kezébe került, nagy fel­háborodást keltett és tüntetéseket idézett elő. A diákok az amerikai békecsapatot “kémkedés­sel” vádolták, “az imperializmus ügynökeinek” nevezték tagjait és követelték a csapat visszahí­vását. Hogy e vádak mennyire voltak jogosultak, azt a tudósítások nyomán nem lehet megítélni és azt sem, hogy az ügynek lesz-e folytatása, vagy lecsillapodik. Annyi azonban bizonyos, hogy ha csak az történt, amiről az újságok számot adtak, akkor kicsit nagyon meg kell rágcsálni, hogy az ember megértse a dolgot. A lapok szószerint igy idézték az elveszített levelezőlap tüntetéseket okozó mondatait: “Mi (békecsapat tagjai) előkészitő. tanfolyamunk el­lenére sem voltunk felkészülve arra a nyomorú­ságra és rettenetesen primitiv életviszonyokra, aminőt itt találtunk, a vidéken éppúgy, mint a városokban. Fogalmunk sem volt arról, hogy a szó: hátramaradottság (under development) mit is jelent. Hihetetlen meglepetés ért bennünket, de ahogy túljutottunk az első benyomások borzalma­in, hasznos tapasztalatnak bizonyult. Rajtunk kí­vül mindenki az utcán él, ott főz és fürdőszoba gyanánt is az utcát használja.” Föltételezve (ha nehéz is elképzelni), hogy a tudósítás az igazat irta meg és nem hallgatta el a nagyobbik és' fontosabb felét a levélnek és a történetnek, felmerül a kérdés, mi okozta a nigé­riai diákok felháborodását? Hiszen nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember, ha sohasem járt Afrikában, pontosan igy képzeljen el egy orszá­got, amely ugv-ahogy, inkább névben, mint való­ságban, csak mostanában szabadult fel a gyarma­tosító uralom fehér-atyai gyámkodása alól. Ha ugyan felszabadulásnak lehetne nevezni azt a vál­tozást, amelynek java abból áll, hogy gazdasági­lag semmi egyéb nem változik, legfeljebb az, hogy ahol addig fehér gazdatisztek vigyáztak a fehér tulajdonra, most bennszülött gazdatisztek és felvigyázók csinálják ugyanazt. Hiszen, ha még nem is igy volna, nem lehet egy-két év alatt virágoskertet varázsolni a gyarmatosítás siva­tagja helyébe. A békecsatár kisasszony nyilván­valóan igazi leírást adott; mi egyebet is írhatott volna a körülmények között? De miért jött akkor a nigériai diákok felhábo­rodott tüntetése? Ha a békecsapat “kémkedett” és “az imperializmus ügynöke volt”, azt tudniok kellett volna már előbb; a levelezőlapból ilyesmi November 5-én, vasárnap délután 2.30 órai kezdettel a NŐK VILÁGA 27 ÉVES ÉVFORDULÓ ÜNNEPÉLYE a Polonia Klubban (201 Second Avenue) Bemutatásra kerül egy magyar mozikép Az énekes madár Móricz Zsigmond elbeszélése után Belépődíj nincsen Kávét és süteményt szolgálnak fel asszonyaink MINDENKIT SZÍVESEN LÁTUNK nem derül ki. Azért tüntettek volna, mert a kis­asszony megírta az igazságot? Miért kiabáltak, hogy amit irt, az “ártalmára volt az országnak”? Jog szerint azt kellett volna kiabálniok, hogy: látjátok, ez a gyarmati uralom öröksége. Majd nézzetek meg bennünket 10—-20 év múlva, nem fogtok erre az országra ráismerni, olyan virág­zóvá tesszük. Ebben lett volna valami biztató. Rossz jelnek tartom, hogy nem igy kiabáltak, hanem “nemzet- gyalázást” emlegettek. Ez egy ismerős szó. Attól félek, azt jelenti, hogy a nigériai egyetemisták ott akarják folytatni, ahol a fehér felvigyázók abbahagyták. (A módosabb vagy gazdag benn­szülött családok gyermekei lehetnek, hiszen mi­fajta egyéb fiatal engedheti meg magának ott az iskoláztatást?) Kicsit az egykori Magyarországot juttatja eszembe, amikor a monarchia bukása után az osztrák—magyar urakat a magyar— osztrák urak váltották fel és amikor az egyete­mi diákok ugyancsak felháborodtak, ha valaki a nép nyomorúságáról beszélt, nem azért, mert nem volt igaz, hanem mert az ilyesmi “nemzet- gyalázás.” Remélem, hogy nincs igazam, de tar­tok tőle, hogy a nigériai diákok inkább az impe­rializmus színe, mintsem az imperializmus lénye­ge: a kizsákmányolás ellen kiabáltak, úgy mint ahogy az egykori jó magyar urak szidták “az osztrák kizsákmányolást”, de amit ők maguk csi­náltak, az sosem volt kizsákmányolás. Egy bizo­nyos: hátramaradottság és nyomorúság sosem az ország szégyene, hanem azoké, akik ezért felelő­sek. Nigéria diákjai tehát csak azt kellene, hogy szégyeljék, ha mindezen nem akarnak változtatni. Az elveszített levelezőlap esetének azonban van egy más oldala is. Ez errefelé, Amerika felé for­dul. Az amerikai békecsapat “nem volt felkészül­ve” arra, ami Nigériában várta őket. Csak jellemző volna, ha ezek után a békecsa­patok úgynevezett előkészitő tanfolyamát kez­denék szidni, hogy miért nem tanították ki job­ban a békecsatárokat. De ki tanította volna ki a tanítókat? És a tanítók tanítóit? A vezetőket és a vezetők vezetőit? A vakokat, akik vezetnék a világtalanokat? Emlékezzünk vissza, hogyan kezdődött ez a békecsapat dolog. Nagy harsonaszó hirdette, hogy igy, meg úgy, amerikai fiukat meg leányo­kat küldünk a hátramaradott országokba, hogy együtt éljenek és dolgozzanak a néppel, tanítsák őket földművelésben, egészségügyben és gazdál­kodásban, vagy ami éppen akad. Emögött kettős felfogás rejtőzött. Egyforma ostobaság volt mind a kettő. Az egyik gondolat az volt, hogy ha az ágrólszakadt burmai paraszt meghallja a béke­csatártól, hogy automobil is van a világon, akkor lemond arról, hogy több rizsa kerüljön a kisfa- zékba és inkább automobilozó kapitalista akar majd lenni. A másik még nagyobb ostobaság pe­dig az a közkedvelt és lélekmegnyugtató gazdag­emberi világfelfogás volt, hogy a szegénység és nyomor nem a gazdasági igazságtalanságok és ki­zsákmányolás következménye. A szegény ember azért szegény, mert “nem tud gazdálkodni”, “ke­resetét nem osztja be”, “nem spórol, holott ab­ból lesz a tőke”, “haszontalanul költekezik”, “tán még iszik is.”. Mindenki hallotta már ezeket a hülyesége­ket, ha már kicsit ki is mentek a divatból. De azért az ilyen felfogás még ott lappangott a béke­csapatok programja mögött is, hogy hát csak az kell, hogy az amerikai fiatalok megtanítsák a hátramaradott népeket a “hogyan”-ra, milyen gyakran is emlegetjük ezt a szeretett kifejezést “know-how” — és akkor senkinek sem jut eszé­be azzal válaszolni, hogy: “Kedves uram! Köszö­nöm, most már tudom, hogyan kell csinálni, csi­nálnám is, de mi az istennyilával csináljam? — A “know-how” mellé kellene egy kis “you know what”, az a kis izé, ami valahogy nem itt van, hanem belecsúszott az olaj zsebébe, meg a gumi zsebébe, meg a földesur zsebébe, meg ezer ha­sonló zsebbe. Békecsatár legyen a talpán, aki erre úgy tudna megfelelni, hogy fölöttesei ne küldjék sietve haza az első alkalmatossággal. Ezek után elképzelhetjük, hogy milyen okos­ságokat tanult a foxboroi gyáros leánya-az előké­szitő tanfolyamon. Hibáztassuk azonban tanítóit és a tanítók tanítóit. És itt nemcsak a békecsapa­tok előkészitő tanfolyamáról volna szó. Egy egész társadalomról, a család, az iskolák, az újságok, a könyvek, az egész nemzet tanfolyamának bu­kása vált nyilvánvalóvá a világ előtt a leány pár sorában: “A legcsekélyebb fogalmunk sem volt arról, hogy a szó hátramaradottság (underdeve­------------------------------------------------------­loped) mit jelent.” Apja a gyáros, igy mentege­tőzött: “Leányom Foxboroban nőtt fel és Bős-; ionban; honnan tudta volna, hogyan néz ki az- igazi szegénység?” Igaz is, honnan tudta volna? A család, iskola, egyetem, kultúra, könyvek tanitották-e őt arra, hogy tán mégsem minden lázitó propaganda, amik kellemetlen hallani a gazdagabb füleknek, hogy nem a tudatlanság szüli a szegénységet, hanem a szegénység, a tudatlanságot és hogy lásstm á sze­mével, ne csak nézzen. Véletlenül tudom, hogy amikor az ember Fox- boróból a kb. 20 milenyira lévő Bostonba utazik, ott a külváros felé láthat olyan szegénység-félét, mondjuk nem az “igazi”-!, de legalább egy sike­rült utánzatot. Már tudniillik az olyan ember, aki látni akar a szemével. Nem főznek az utcán, az igaz, de ennél fontosabb, hogy mit főznek. A kis­asszony ugylátszik se itt, se Nigériában nem ku­kucskált be a szegények fazekába, mint ahogy sosem nézett meg magának jól egy kültelki bos­toni bérházat. Nem mintha Bostont összehason­lítani akarnánk Nigériával! De gondolni lehet arra, hogy Boston és a világ többi Bostonjának fejlettségéért részben Nigéria és a világ többi Nigériái fizették meg az árat hátramaradottság gukkal. Mert ilyesmikre is lehet gondolni. Már tudni­illik, aki gondolkodik. A békecsapatok tanfolyama ilyet nem tanít. Hát az iskolák, egyetemek, újsá­gok, könyvek, hetilapok — ahol és amikből a foxboroi kisasszony tanult. “Nem tudtuk, mit is jelnt a szó, hogy ‘hátramaradottság’.” Addig ez csak egy szó volt számukra tartalom nélkül. Most tudják. A foxboroi kislány szánta-bánta, amit irt és lemondott állásáról. Valószínűleg hazamegy Bos­tonba. Ha esze van, nem vádolja saját magát. Ellenkezőleg, vádolhatná azt a nevelést, amely vakságban hagyja az embereket, vagy o*stoba- ságokra tanítja. Most megtanulta három szóról, hogy mit jelentenek: szegénység, nyomorúság, hátramaradottság. Ez bizony elég sok. Mert in­nen úgyszólván önként adódik, hogy megkérdez­ze: Miért és mit lehet tenni felőlük? De Gaulle a nemzetgyűlés feloszlatására készül De Gaulle híveinek pártja az UNR pénteken ok­tóber 20-án vezetőségi ülést tartott, amelynek egyik fontos pontja az uj választások előkészítése volt. Az ülésről kiadott hivatalos közlemény erről nem tesz említést, a párizsi lapok azonban ar­ról írnak, hogy az elnök a nemzetgyűlés feloszla­tására készül, és ezért igyekszik pártjának sorait szorosabbra fűzni. A jelenlegi nemzetgyűlés mind több nehézséget okoz a kormánynak. A mezőgaz­dasági és pénzügyi vitában a nemzetgyűlés két Ízben is elvetette a kormány javaslatát. M»W\WWW\\W»WWU*WWWWWWW'V A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE! RENDKÍVÜLI AJÁNLAT! Felhívjuk mindazok figyelmét, akik egyes számon­ként vásárolják lapunkat: A MAGYAR SZÓ ELŐFI­ZETÉSI ARA 1962 JANUAR 1-TŐL $10 lesz évenként. UJ ELŐFIZETŐK RÉSZÉRE KÜLÖN KEDVEZMÉNY! ' Más most beküldheti előfizetését a régi áron, St-oS alapon. Előfizetése 1962 december 31-ig fog szólni, VAGYIS EZ ÉV VÉGÉIG, 1961 DECEMBER 31-IG IN­GYEN OLVASHATJA LAPUNKAT. Ragadja meg az alkalmat! Töltse ki az alábbi szelvényt és küldje be: Magyar Szó Kiadóhivatala 130 East 16 Street New York 3, N. Y. Ezennel megrendelem a Magyar Szót. Mellé­kelek 7 dollárt és ezzel előfizetésem 1962 de­cember 1-ig rendezve van. Név: ............................................... .............. Cim: ................................................................... Város:......................................... Állam:........

Next

/
Thumbnails
Contents