Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-10-26 / 43. szám
Thursday, October 26, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 "A bosszú ” hogy mehessen a kórházba. Mi történt volna e munkással, ha történetesen csapot, papot otthagyva kórházba ment volna? Elvégre a szeme világa forgott kockán. Elcsapták volna, megbüntették volna és ez az egész Dodge üzemben igy van. Persze az irodákban nem vezették be annyira az “Efficiency”-t (rendkívüli termelőképesség) meg a hirdetésekkel sem takarékoskodnak Chrysleréi Egy oldalt tettek be az újságba, amely arról szólt, hogy: “Fix What’s Wrong, Keep What’s Right, and Move Ahead”, ami magyarul azt jelenti, hogy: Hozd helyre a hibákat, Tartsd meg ami jó és menj előre! A Dodge cég is jobban járna, ha szem előtt tartaná saját szólamait és tetteivel is bizonyítaná amit igy mond. Az egyik fatelep 27 évi fennállás után becsukott a múlt héten. Egy másik üzem 100 munkással, a nevet elfelejtettem, e héten zárt be mert az építkezés nálunk igen lehanyatlott. UtéizeSito a Ford-sztrájkról Tisztelt Szerkesztőség! Hát bizony kihalt az élet a Ford-gyárban a sztrájk alatt. Nem maradt ott senki egy-egy bi- zalmin kiviil, mindegyik oldalon. Még a piketvo- nal felállítására sem volt szükség, mert nem akadt sztrájktörő. Egy kis csoporttal el kezdtünk ugyan piketelni. Vagy hatan voltunk és észre se vettük, egy blokknyira nőttünk percek alatt. Magam is hamar haza mentem, vagy másfél óra múlva és még az autóbuszon sem ültem, már széj jel szaladt a piket vonalam. Igaz csúnya hideg nap is volt és nem volt meleg ruha rajtunk. No meg valahogyan nem is készültünk fel a sztrájkra, mint ahogyan az szokás és sokszor szükséges is. Nem voltak piket kapitányaink, nótákra se tanítottak bennünket, hogy buzdítani tudjuk a pike- telőket, nehogy úgy nézzen ki a vonal, mintha temetnének valakit. Igaz, hogy senkit sem kellett nagyon buzdítani, olyan elkeseredettek a Ford-munkások. Mint egy test, egy szív indultak ki a gyárból minden noszogatás nélkül. Mikor jött a hir, hogy abbahagyjuk a munkát 10 órakor, mindenki letette a szerszámot. Nagyrésze már 9-kor az utcán volt. Csak azok maradtak tízig, akiknek be kellett végezni munkájukat. Még soha sem tapasztaltam ilyen összetartást. Most kell cselekednünk mielőtt aláírják a szerződést, hangzott jobbról is balról is a munkások között. Nem mehet tovább ez a szörnyű munkatempó, túlórázás az egyik oldalról és a munkások elbocsátása a másikról. Nos az automá- ciótól is szörnyen félünk, nem beszélve a foreman hajcsárainkról, tisztelet a kivételnek, mert akad egy-egy rendes is a sok komisz között, de azok is szenvednek, mert ember módjára bánnak a munkásokkal. Ezer és ezer a panaszunk. Vajon mit fog Kari Stellato elnökünk csinálni, biztosan visszakíildené a munkásokat anélkül, hogy sok fontos kérdést elintéznének. Hiába pedig, ha egyszer visszamegyünk. Csak a “stamping” üzemben 21 “time- study” mérnök dolgozik azon, hogy hogyan lehet elküldeni minél több munkást, bezzeg az ő nagy fizetésüket szívesen folyósítja a Ford Co. A szak- szervezet csak egy embert kér a biztonság és egészségügy ellenőrzésére, de arra nincs pénzük, pedig hogy milyen szükség volna rá a következő eset mutatja: Két év alatt négy “die” (préselő szerszám) esett le, kettő a múlt héten esett széjjel. Az enyém egy tonnás volt, ami leesett. Isteni csoda volt, hogy nem ölt meg, vagy súlyosan nem sebe- sitett meg bennünket. Az egyik ilyen esetnél — nekem ez már a 4-ik ugyanis — a szomszédom mellébe fúródtak a szilánkok és azt akarták, hogy e súlyosan megsérült ember már két hét után ismét álljon munkába, dolgozzon ugyanazon a gépen. Az ember megtagadta azzal, hogy képtelen, annyira fáj a melle és lába. A foreman aláíratta vele, hogy nem bír dolgozni, azt Ígérve neki, hogy könnyű munkára teszik. Az ember elhitte és aláírta, mire a személyzeti iroda elküldte állásából és azóta sem dolgozik! Ez csak egy a sok közül. R. P., Detroit Tisztelt Szerkesztőség! Minden rendben és csendben megy nálunk, de próbálunk még ebben az évben valamilyen összejövetelt rendezni lapunk épitése érdekében. A lap nagyon jó, a hazai jelentéseket nagyon szeretjük és a többi irók írásai is nagyon jók. B. M., W isconsin Napjaink legégetőbb problémája a német kérdés. Adenauer Németországa ma már Nyugat-Európa legnagyobb katonai hatalma. A NATO szövetségen belül teljesen magához ragadta a vezetést és a jelenlegi tervek szerint nukleáris rakétafegyverekkel is ellátják hadseregét. A “Bundes- wehrnek” (a nyugat-német hadsereg neve) katonai bázisokat biztosítottak Angliában, Francia- országban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Dániában és Norvégiában. Nagy német tengeralattjáró és hadiflotta cirkál ismét a Balti-tengeren Polaris rakétákkal felszerelve. A jelenlegi német tábornoki és admirálisi kar csaknem teljesen ugyanazokból a személyekből áll, mint Hitler alatt. E tábornokok közül Speidel a NATO közép-európai haderejének lett a parancsnoka, mig a másik főnáci, Heusinger, annak a washilngtoni NATO bizottságnak az elnöki székébe került, amely a szervezet katonai terveit dolgozza ki. A jelenlegi német tábornoki kar hü maradt önmagához és most is megvan a maga “villám- háborús” terve — a hirtelen nukleáris támadás. Ezek a volt hitlerista tábornokok nem elégednek meg azzal, hogy a NATO vagy a Pentagon eszközei legyenek, hanem a saját agresszív célkitűzésűket követik, amelynek valóra váltása esetén nukleáris háború szakadna a világra. Ezekkel a tényekkel a nyugati közvéleménynek szembe kell néznie. Az Egyesült Államokban is magvannak azok a jobboldali erők, amelyek támogatják a náci tábornokok törekvéseit és növelik a háborús veszélyt. Gondoljunk csak a McCar- thystákra, Goldwater szenátorra és híveire, a John Birch Társaságra, a déli fajgyűlölőkre, akik mind lelkes propagálói a nukleáris háborúnak. Ma ennek az “ötödik hadoszlopnak” a veszélye sokkal nagyobb Amerikában, mint volt a harmincas években, Hitler idején. Ezért van nagy jelentősége Ernst Henri pamfletjének, amelynek ci- me: “The Strategy of Revenge”. Ebben a füzetben a szerző leleplezi a német vezérkar múltbeli háborús terveit és a történelmi tanulságok levonása alapján figyelmezteti a világot az újabb veszélyre. E. Henri vérbeli újságíró, akinek éles megfigyelésről tanúskodó müvei már nemzetközi nevet szereztek a számára. A harmincas években jelentek meg a “Hitler Over Europe?” és a “Hitler Over Russia” c. munkái, amelyekben a német vezérkar második világháborút előkészítő terveit ismertette, jóval az események bekövetkezte előtt. A német kérdés ma a legaktuálisabb kérdés az egész világon. Ennek a problémának a megértését nagyban elősegíti E. Henri: “A, bosszú stratégiája” c. pamfletje, amelyet fordításban közlünk heti folytatásokban. Tudjuk, hogy olvasóink nem kedvelik a folytatásos cikkeket, de hely hiányában nem közölhetjük le egészében a teljes röpiratot. A téma fontossága miatt viszont nem volna helyes, ha mellőznénk ezt a jelentős tanulmányt. I. A német tábornoki kar kijátssza utolsó kártyáját Több mint egy negyed század telt el azóta, hogy Hitler árnyéka Európára hullott és az 1930- as évek embereinek gondolatában komolyan felmerült a második világháború lehetősége. Minden a világon megváltozott ezekben az évtizedekben, amelyek a legdinamikusabbak voltak a történelemben. Uj világhelyzet van ma már, teljesen uj osztály erőviszonyok alakultak ki; uj gépek, uj fegyverek jöttek létre, uj emberek állnak az államok élén, és uj a világ térképe is. Nincs Hitler, nincs Nemzeti Szocialista Párt, nincs Gestapo. Az a német állam sem létezik ma már, amelynek belsejéből a második világháború lángjai előtörtek. A felnövő nemzedék már csak könyvekből és hallomásból értesül arról a viharról, amely Európa felett tombolt. Minden másnak tűnik ma már. Hatalmas változások mennek végbe még a külső űrben is. Soha nem áramlott az élet olyan sebesen, mint napjainkban. És ugylátszik csak egy vonatkozásban maradt a világ mozdulatlan, mintha képtelen lenne elmozdulni ugyanarról a helyről. Bárki, aki a német militarizmus politikáját tanulmányozza, ugyanazzal a kérdéssel találja szembe magát, ugyanaz a probléma van ma is napirenden, mint amit egy negyedszázad előtt tapasztalt. Mik Nyugat-Németország szándékai? Igaz az, hogy Bonnban bizonyos tábornokok harmadik világháborút terveznek? Mi az ő elképzelésük egy ilyen háborúról a jelenlegi feltételek mellett? Lehetséges, hogy a jelen század hatvanas éveiben ilyen terveket táplálhat magában egy olyan kis állam, mint a Német «Szövetségi Köztársaság? És ha ezekre igen a válasz, abban az esetben miben reménykednek a bonni militaristák, mik az ő stratégiai terveik ? Egy dolog nem kétséges. A régi Németország nem létezik, de a német vezérkar igen. Afelől sincs semmi kétség, hogy ennek vezérei ismét működnék, ugyanarra a régi térképre összpontosítva figyelmüket. A német vezérkar egy intézmény, amely mindig különleges szerepet játszott Európa történetében. Nagyon nehéz lenne bármilyen más szervezetet találni bárhol a világon, amely annyi vért ontott volna. A történelem véletlenje? Semmiesetre sem. Számos tényező tette a német militarizmust Európa ostorává és ezek közül az egyik a német vezérkar tevékenysége. A német militaristák mindig meg voltak győződve arról, hogy az ő országuk elsősorban a háború számára létezik. Ezt a gondolatot egyik nemzedék átadta a másiknak. “Poroszország nem egy állam, amely hadsereggel rendelkezik, hanem egy hadsereg, amely birtokában tart egy államot.” mondta Comte de Mirabeau, francia államférfi a 18. század végén. Százötven évvel később egy amerikai tábornok ugyanerre a következtetésre jutott. “A német vezérkart magát teljesen meg kell semmisíteni. Németországnak ezek a háborúi a vezérkar szerint csupán hadjáratok —- csupán események voltak, ők (a német vezérkar tagjai) 1806-ig mennek vissza, Scharnhorst idejéig, és elhatározták, hogy Európát uralmuk alá hajtják.” Az a tábornok, aki a második világháború után erre- a következtetésre jutott Dwight D. Eisenhower volt. “JÓSLATOK” Van még egy körülmény, amit tekintetbe kell venni. A német vezérkar fő mozgatói soha nem tettek le tervükről és soha nem maradtak tétlenek békeidőben. Nem számított, hogy milyen körülmények között volt a polgári Németország, nem számított, hogy milyen pusztító vereséget szenvedett, a német vezérkar mindig, módszeresen és fáradhatatlanul folytatta támadó terveinek a» előkészítését. Nincs is más gondolata. Tábornokai nem ismerik el a megadás, a lefegyverzési kötelezettség és a békeszerződések okmányait, amelyek a béke erősítését szolgálják; saját országuk népe békevágyának kifejezése nem érdekli őket. Minden kapituláció után törekvésüket egy uj támadó hadsereg létrehozására fordították, valamint az idő, hely és módszer kiválasztására a következő támadó tevékenység számára. Taylor tábornok Vietnamban Maxwell D. Taylor tábornok figyelemmel kisérte a dél-vietnami katonák gyakorlatozását. A látottak nagyon kielégítették a generálist, akit azért küldtek Vietnamba, hogy megállapítsa, milyen segítséget küldjön USA Ngo Dinh Diem ingadozó uralma fenntartására. A dél-vietnami katonai vezetőket Fort Braggen (NC) a US katonai erők képezték ki. Taylor generális kijelentette, hogy: “a dél-vietnami gerillaharcokban nincs szükség generálisokra, csak káplárokra és őrmesterekre, esetleg hadnagyokra.” A vietnami felkelők egyre nagyobb tért hódítanak és miután a nép érdekeiért harcolnak, kommunistáknak nevezik őket, mint ahogyan mindenütt igy nevezik azokat, akik megelégelték a nyomort, a szegénységet és elnyomást és harcba- szállnak elnyomóik ellen. Külső-^ongólia küldöttsége ÜY.-b»^ N~~ Yorkba érkezett külsö-Mongólia ENJz- küldöttsége, hogy részt vegyen a BD4 osági Tanács gyűlésén, amely felveszi tagsági kérdésüket Mauritániáéval együtt. A hírek szerint nem lesz semmi akadálya elfogadásuknak. Amerika nyomást gyakorol Taiwan képviselőire. hogy ne v >- tózzák meg Külső-Mongólia felvételét és ez által Mauritánia felvétele is biztosítva van. Az Egyesült Államok nem akarja megbántani az afrikaiakat, mert őt okoznák, ha Mauritania felvételét Chiang Kai-shek miatt megvétózná a Szovjetunió.
