Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-10-19 / 42. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 19 1961 ILLÉS BÉLA: AZ ISTENEK ALKONYA 1. Kepes Árpád tizennégy napot töltött a Semme- ringen. Október 10-én, déli 12 órára előállott az autója — egy gyönyörű fecskefarku, ezüst ragyogása, nyolchengeres amerikai kocsi —, hogy hazaszállítsa a vezérigazgató urat bécsi — hit- zingi— villájába. De Kepes az indulást előbb dél utánra, majd estére halasztotta. Az a kis, arany- szőke táncosnő, Anna Mária, akinek a már hetven felé közeledő Kepes tizennégy napon át udvarolt életre-halálra, azt Ígérte neki, hogy vele együtt indul Bécsbe, déli 12 órakor. Délben halasztást kért, délután 5-ig, de ötkor újabb három órával tolta ki az indulást. Este nyolc órakor azután közölte a vezérigazgatóval, hogy meggondolta magát, még egy hetet tölt a Semmeringen. — Az éli pénzemen! — mormogta Kepes, aki szégyelte magát, hogy a szeleburdinak látszó (a szeleburdit játszó) kis táncosnő igy túljárt az eszén. És hogy legalább önmaga előtt ne váljon végleg nevetségessé, elhatározta, hogy a táncosnő nélkül utazik haza. Előbb azonban gyorsan, dühösen megvacsorázott. A vacsorához megivott másfél üveg 1946-os szüretelésü burgundit. Mert mérges volt, a szokásosnál többet evett, és gyorsabban, és jóval többet ivott, mint amennyit az orvosai megengedtek neki. így a feje kissé fáradt volt, majdnem-fájt. amikor intett a sofför- nek, hogy indulhatnak. Hogy ilyen különösen érezte magát, annak talán nemcsak a zsíros vacsora és a nehéz burgundi volt az oka, sőt; nemcsak az a megszégyenítő játék, amit Anna Mária űzött vele. Tőzsdeveszteség nem először érte, és a mai veszteség (amiről Braun cégvezető telefonon értesítette), még az esetben sem mondható súlyosnak, ha néhány napon át — ahogyan várható —, folytatódik az árfolyamok lassú lemorzsolódása. De a veszteséget jelentő lemorzsolódásnak okai —, legalábbis elgondolkoztatóak. — Ha már az amerikaiakban sem bizhat meg az ember! Kepes már esztendők óta nem olvas újságot. Erre a munkára több nyelven beszélő titkárnőt tart. A vörös hajú, mindig elegáns s mindig diszkréten illatos Elze Mária rendszeresen olvassa, nemcsak az osztrák és svájci, hanem az angol és amerikai lapokat, sőt, ha szükséges, a francia és nyugatnémet, az utóbbi időben főleg a nyugatnémet újságokat is. Ami Elze Mária véleménye szerint érdekelheti a vezérigazgató urat. arról röviden beszámol. De mert a vörös hajú Elze Máriát Kepes nem hozhatta magával a Semmering- re, a Szőke Anna Mária miatt, a vezérigazgató jó tiz napon át maga olvasta a lapokat. Két-há- rom nap múlva rájött arra, hogy ez egészen jó mulatság. De hét-nyolc nap múlva megváltozott a véleménye az újságolvasásról. Nem az újságokban csalódott, hanem az amerikaiakban. — Az ENSZ közgyűlése nem úgy folyt le, ahogyan ő várta és remélte. \ — Hogy Anna Mária nem tudja elintézni az oroszokat . . . Egy pillanatra Eisenhowert összecserélte a szőke hajú táncosnővel. Mindkettőre egyformán haragudott. — Az a kis rongyos!. . . Még a magyarokkal szemben is gyenge. Még azok is mertek és tudtak ... Az ezüst szinü autó óránkénti 80—85 kilométeres sebességgel haladt, de a rugózata olyan tökéletes, hogy Kepes vezérigazgató urnák sikerült a bal sarokba dőlve csendesen elaludni. Nehéz feje a mellére esett, a kalap legurult róla. Bécstől mintegy 50—60 kilométernyire, valami hidjavitás miatt az autónak le kellett térnie a parkettsima országúiról, egy nem eléggé gon-' dozott dülőutra.. A kitérés, a dűlő utón való kocsikázás, nem tartott tovább tiz percnél, és a soffőr nagyon óvatosan vezetett, nehogy a vezérigazgató ur felébredjen. De persze, bármily óvatos volt a vezető, a kocsi most egy kicsit rázott, és valami gödörnél ugrott is egyet. A sofőr ijedten nézett hátra. — Nincs baj! — állapította meg örömmel. Az öreg jól beszopott és ilyenkor . . . A sofőr tévedett, Kepes nem ébredt fel ugyan, de éppen az volt a baj. Ha felébred, morog egy keveset, valami gorombaságot vág a sofőr fejéhez, aztán pár percen át szidja az osztrák kormányt, amely épp’ akkor javíttatja azt a nyavalyás hidat, amikor ő utazik.. Na de, majd ő megmutatja nekik . . . Ha fölébred Kepes vezérigazgató ur, ennyi lett volna az egész. De mert nem ébredt fel — álmodott. És olyasmiről álmodott — álmában azt élte át újra —, amit negyven esztendő óta igyekszik elfelejteni, amit gondosan titkol, a nagy nyilvánosság és barátoknak nevezett üzlettársai előtt, mindenki előtt, amit következetesen kifelejt az életrajzából, amiről (derülátó napjaiban) azt hiszi, hogy már ő maga is megfeledkezett róla, hisz a dolog olyan régen történt, hogy már nem is igaz. Hogy mi váltotta ki ezt az izgalmas álmot, az amerikai politika balfogásai, Anna Mária hitsze- gése, vagy az a körülmény, hogy — ujságjelen- tések szerint — Kepes egyik volt iskolatársa, egykori pajtása, volt katonatársa, most tagja a magyar ENSZ-delegációnak, és ez volt az iskolatárs, akire Kepes, ha véletlenül eszébe jutott, egy kis lenéző sajnálkozással gondolt, ez a volt katonatárs, most New Yorkban, a legnagyobb amerikai városban, olyanokat mondott az amerikai külügyminiszternek, olyanokat tudott s mert mondani . . . Hallatlan! Alkalmasint ezek a körülmények együttesen, és ezeken túl a megszokottnál valamivel több, nehéz, vörös bor tette. De az sincs kizárva, hogy az autó rázása, egyenetlen járása... Igen, én azt hiszem, ez volt az igazi ok: az autó nem suhant, mint egy árnyék —, inkább egy száguldó szekér volt. Bizonyos csak az, hogy Kepes vezérigazgató ur álmában vöröskatona volt, a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadseregének zászlóaljparancsnoka. Fiatalnak lenni — jó. Rendületlenül hinni valamiben: örök ifjúság. Annyira lelkesedni ogy igaz ügyért, hogy életünket is képesek vagyunk feláldozni érte: boldogság. A 107 kilós, 68 esztendős, kopasz, aranyfogu, cukorbajos, Kejies vezérigazgató álmában 27 éves volt, karcsú, magas, — sötétszőke haja a szemébe hullott. Mikor — az 1919-es esztendő pátoszától kapott — lendülettel magasra emelte a vörös lobogót, hangja tiszta volt, éles, messzecsen- gő . . . — A világforradalomért — előre! A sofőr ismét hátranézett. Azt hitte, halluci- nál. De nem! Jól hallott. Kepes vezérigazgató ur álmában nem nyögött és nem morgott, hanem hangosan n /etett. Hangosan és boldogan. 2. Mikor az ezüst szinü, fecskefarku, hatalmas autó az országúira visszatérve ismét nesztelenül suhant, Kepes felébredt. Ijedten nézett körül, Megtapogatta magát, megdörzsölte a szemét és húsos jobbját homlokához emelte. Percekig tartott, amig tisztázta magával, hogy ő valóban Kepes Árpád vezérigazgató, a bécsi és zürichi tőzsde egyik fejedelme, sokszoros milliomos, satöbbi, satöbbi .... Hatalmas, gyűrűs szivart vett elő, egy kis nyaktilóval levágta a szivar hegyét és nadrág- zsebéből előkotorta arany öngyújtóját. A szivart elejtette, nem nyúlt utána, s az öngyújtót zseb- revágta. Nagyot sóhajtott. — Ha még egyszer! . . . Becsukta a szemét és ismét látta a golyótépte vörös zászlót, és hallotta, hogyan csattog a lobogó, mikor belékap a friss, keleti szél. Keservesen nyögött és mégegyszer kidörzsölte szeméből az álmosságot. — Hol járunk? — Tiz percen belül otthon vagyunk, vezérigazgat ó ur. • A gyönyörű, sőt, talán túl szép, az első világháború befejezése után pár évvel épült villának majdnem az egész első emeletét a vezérgigazgató dolgozó szobája foglalja el. A ritka méretű, a szoba padlóját teljesen beborító, sötétvörös szőnyeg, Kepes rendelésére, egy hires, brüsszeli iparművész tervei alapján, Szmirnában készült. A falakon lógó képek nem voltak remekművek, de Kepes nagyon sok pénzt adott értük: az absztrakt festők nagy divatban vannak Amerikában. A bútorokért is sokat fizetett. Különösen az Íróasztalért, amely — állítólag — valamikor Metternich hercegé volt. Kepesnek babonája, hogy diszpozícióit mindig ezen a történelmi múltú asztalon írja alá. Hazaérkezve egy jó órán át szótlanul ült, Metternich íróasztala mögött, abban a karosszékben, amely V. Ferdinánd császár részére készült. Kar- banfont kezekkel ült, mint egy kis iskolás gyerek. Mikor nagynehezen íeltápászkodott, csengetett és erős feketekávét rendelt. — Dögöljön meg a professzor! — gondolt háziorvosára. Nekem ne tiltson meg semmit! Nem azért fizetem. Miután két csésze kávét megivott, felgyújtotta a szoba minden lámpáját, az éles mennyezeti és rejtett oldallámpákat, és a hatalmas dolgozó- szoba egyszerre világosabb lett, mint déli najv sütéskor, holott a napsugarak hat széles ablakon át áramlanak a szobába. Kepes aludni küldte titkárát és inasát, de ő maga ébren maradt. Szivarra gyújtva fel és alá sétált a szobában. Huszonnyolc lépés előre, huszonnyolc lépés vissza. Egvre gyorsabban mozgott. Aztán hirtelen megállóit Metternich Íróasztala előtt, és nagyot rúgott a történelmi bútordarabba. • Negyven esztendő óta most először vallotta be magának Kepes vezérigazgató ur, hogy ő nem a körülmények kényszerítő hatása alatt, és nem is véletlenül, vagy félreértésből, nem sodródva lett a vörös hadsereg harcosa, hanem meggyőződésből. Eddig letagadta, most eltúlozta e meggyőződés erejét és tisztaságát. Mikor az első világháború kitört, ő éppen elvégezte volt az egyetemet, fizikai és matematika szakos tanári oklevelet szerzett. Az apja (aki kishivatalnok volt a kereskedelemügyi minisztériumban) a háború kitörésének napján szivszél hüdést kapott. Kepes Árpád négy évet töltött a harctéren. Jó katona volt, többszörösen kitüntette magát. Aztán egyszerre megcsömörlött, megundorodott a háborútól. 1918 őszén főhadnagy volt. Ekkor néhány hónapon át a katona-tanácsban dolgozott. A kommunisták ellen. Egészen 1919 február végéig. Akkor . . . Akkor egyszerre minden megváltozott, Kepes főhadnagy elvtárs mindent más szemmel nézett, és\ mindent másképpen látott, mint addig. Most (a hatalmas dolgozószobában fel alá ügetve) hiába keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi történt vele akkor, — 1919 február végén. Nem tudja. Bizonyos csak az, hogy mikor a proletár-forradalom győzött, ő önként jelentkezett a frontra. És ott derekasan megállotta a helyét. A miskolci csata után Stromfeld parancsban dicsérte meg. Ekkor lett zászlóaljparancsnok. A polgárháborút Szolnoknál végezte be, 1919 augusztus derekán sikerült kijutnia Bécsbe, és igy a fehérterroristák, pár volt tiszttársa és a királyi ügyészség, hiába keresték. Bécsben néhány hónap után csúnyán éhezett. Sötét, hideg és éhes volt akkor a császárváros. Kepes vezérigazgató ur most már a második kérdésre nem talál választ: nem tudja, mikor és hogyan került először kapcsolatba valutaspekulán- sokkal, és azt sem tudja, hogyan leit olyan kifutóféléből önálló spekuláns. Valami kis nézetelté rése volt a kommunista párttal, ő úgy találta, hogy a párt vezetősége túl óvatos és lassú. Ezt meg is mondotta. De nem hallgattak rá. Valószínűleg ezzel kezdődött. És aztán . . . Mikor a gazdasági rendőrséggel kellemetlensége támadt, a politikai rendőrség segítette őt ki a bajból. A bécsi politikai rendőrség akkortájt nagyon müveit, megértő emberekből állott. Nagyon sokat segítettek neki. De azért mégsem azoknak, hanem a saját tudásának, merészségének és következetességének köszönheti, hogy 1920 végén, már százezer svájci frank ura volt. — Magam szereztem! Mikor ezt nagyon hangosan és nagyon büszkén kimondja — szinte kiabálja — akkor rúg az Íróasztalba, amely (állítólag) valamikor Metternich hercegé volt. 1926-ban Rómába, 1931-ben Zürichbe, 1933- ban pedig Londonba költözött. 1939 nyarán, közvetlenül a második világháború kitörése előtt, áthajózott New Yorkba. Ekkor, hála az abesszin háborúnak és a spanyol polgárháborúnak, már dollármilliomos volt. 1947-ben visszaköltözött Európába, Zürichbe. 1955 tavasza óta ismét Bécsben él. Hitzingben. Osztrák állampolgár, a bécsi és zürichi tőzsde egyik fejedelme. 3. Hajnal öt óra volt, amikor elszánta magát a lefekvésre. Nem tudott elaludni. Az ágyban fekve szivarra gyújtott, de nem Ízlett neki a havan-
