Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-10-12 / 41. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 12. 1961 Miért hallgatta el a N.Y. Times? Saudi Arábia képviselője az ENSz-ben kifejtette a nyugati gyarmatosítás lényegét. — Ebből érthető, hogy miért veszti el befolyását az Egy. Államok Ha az amerikai sajtó őszintén és komolyan végezné feladatát, az amerikai nép nem volna egyike a legjobban félrevezetett és hiányos felvilágosítással rendelkező tömegeknek. Az igazság az, hogy a közvélemény nagyjából áldozata azoknak a hírszolgálati szerveknek, amelyek különböző érdekek kiszolgálása közepette megfeledkeznek a nép nagy többségének érdekeiről. Vegyük például vizsgálat alá, hogyan jut tudomására az újságolvasónak az a rendkívüli érdekes és a történelem kialakulása szempontjából fontos folyamat, ami az Egyesült Nemzeteknél történik. Az ENiSz közgyűlésen a tagállamok képviseletei egymásután szólalnak fel és kifejtik álláspontjukat a felmerült nemzetközi kérdésekre vonatkozóan. Ma ezeknek előterében a béke kérdése áll, amely Berlin, a német békeszerződés, az általános leszerelés, a gyarmatosítás égető problémáinak helyes és mindenekfelett békés megoldásától függ. A hírszolgálati szervek: az újságok, rádió és televízió, gondoskodnak arról, hogy Kennedy elnök ENSz-ben elhangzott beszéde minden amerikai család tudomására jusson. A rádió és TV több állomása eredeti adásban közli és 24 órán belül még többször megismétli az elnök beszédét. Napokig utána találkozóink cikkekkel, amelyek magyarázzák, kommentálják a felszólalást és idézik azokat a részleteket, amiket jobban be akarnak vésni a köz tudatába. Gromyko beszéde már sokkal mostohább kezelésben részesül. Még a N. Y. Times is csak .kivonatosan közli, a többi újságok és hírmagyarázók, rádión, televízión már csak idéznek belőle és szintén csak azokat a részleteket, amiket a köz tudomására akarnak hozni. Az amerikai közönség tehát mindkét esetben azoknak a befolyása alá kerül, akik a hidegháborús szellem fejlesztésére olyan nagy súlyt fektetnek és a hírek ismertetésekor ezt az irányvonalat követik. Ebben az egyoldalú kezelésben részesülnek az ENSz-ben elhangzott többi felszólalások is. Minden attól függ,' hogy a Nyugat álláspontja mellett, vagy attól eltérően foglal állást. Miután a nép nagy tömegének nincs ideje az ENSz közgyűlésére járni, vagy a newyorki városi (egyetlen) adóállomást hallgatni, amely közli a közgyűlés menetét, ezért sok érdekes információtól elesik. ■ így pl. ha meghallgatta volna Saudi Arábia képviselőjének, Ahmad Shukairy-nek. október lián elmondott beszédét, az amerikai nép egy kis betekintést nyert volna abba-, hogy mi a jelentősége Kennedy elnök azon kijelentésének, hogy az Egyesült Államok elvesztette presztízsét a külföldön. Ez a helyzet nagy aggodalmat okoz hivatalos és nem hivatalos körökben és bár szeretnének változtatni rajta, véleményünk szerint a kiutat nem a helyes irányban keresik. De lássuk, mit is mondott Mr. Shukairy,- aki egy nagy arab államot képvisel. Sáiídi Arábia Közép-Ázsia egyik legnagyobb országa, gazdag olajforrásokkal rendelkezik, amiket angol'és amerikai olajvállalatok mentenek ki és amely részt- vett a Belgrádi Konferencián, ahol 24 más el nem kötelezett országgal együtt a Nyugatnak nemtetsző határozatokat hozott. Alant kivonatokat közlünk Mr. Shukairy felszólalásába!, amelyben foglalkozott a nukleáris robbantásokkal, a német kérdéssel, a belgrádi konferenciával és a gyarmatosítás problémájával. Mr. Shukairy beszédében egyáltalán nem volt kíméletes a nyugati imperializmussal szemben, amelynek elnyomó súlyát saját hazája is érezte és érzi ma is. Talán ezzel magyarázható az, hogy a kb. egy óra hosszat tartó beszédet a N. Y. Times, amely oldalakat tud szentelni a “fit to print” szónoklatoknak, hét és fél sorral elintézte. Saudi Arábia azt ajánlja, hogy az Egyesült Államok lépjen közbe Berlinben, mielőtt kitör a háború. De Ahmad Shukairy, fő delegátus azt is mondta, hogy a két Németország és a két Berlin politikai tényezők, ami felett nem lehet szemet hunyni. Ennyi az egész. De még ez a pár sor is abban a kéthasábos cikkben volt elrejtve amit Kanada képviselőjének felszólalásáról közölt, Kanadára vonatkozó fejcimekkel. De hát Kanada jobban megérdemelte a kivételes kezelést, mert tetszetősebb véleményeket fejtett ki, mint Mr. Shukairy. Hivatkozva a háborús veszélyre, az arab szónok azt ajánlotta, hogy az ENSz ezen közgyűlésének adják “A Meredek Ülésszaka” elnevezést. “A háború és béke közti válaszúton vagyunk, az életbenmaradás vagy pusztulás éles szakadékán, egyszerűbben a lét vagy nemlét között... A háború szele ordít fülünkbe. . . Teljes gőzzel halad a hadikészülődés... Nukleáris robbantások vannak napirenden... a légkörben és a föld alatt. . . A felhalmozott atomfegyverek készen állnak halált és pusztulást okozni a földgolyó minden sarkában . . . Ilyen körülmények között arról vitatkozni, hogy milyen álláspontnak vagy eljárásnak van nagyobb jogosultsága — hiúság és semmi jelentősége sincs.” Az atomrobbantások felújítására hivatkozva a szónok rámutat a félelemre, amit ez mindenütt okozott és az emberek jogos tiltakozására. “De — folytatta — elképesztően hat a nyugati hatalmak tiltakozása az orosz kísérletek ellen. . . .Mi nem lehetünk a Nyugat kényekedvének eszköze. Ha a Nyugat ártalmasnak tartja a kísérletek felújítását a békére és az emberiség biztonságára, akkor ezt mindenkor, minden körülmények között, minden állammal szemben el kell Ítélnie. Elvek, azok elvek. Nem árucikkek, amiket halmozni lehet és tetszés szerint bemutatni. A Nyugat nem ráncigálhatja elő elveit találomra bizonyos alkalommal, hogy más alkalommal mellőzze. “Emlékezzünk, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mennyire ellenezte a Franciaországhoz intézett afrikai—ázsiai kérelmet, hogy ne folytasson nuk’eáiis kísérletet a Szaharában. Pedig a kérdt- c.i beadott határozati javaslat hangja enyhe és tiszta volt — tisztább, mint a francia bomba. Az afrikai népek kérelme ellenére az Egyesült Államok és Anglia Francia- országot támogatták ebben a nem nemes kalandban. Nem törődtek a nemzetközösség tiltakozásával, sem az afrikai nép biztonsagával. . . Emlékszünk arra is, hogy az amerikai és angol megbízottak az Ausztráliában és a Névadóban végzett kísérletekre hivatkoztak, ezzel támogatva állításukat, hogy a nukleáris robbantások veszélytelenek . .. Egyes nyugati tényezők még most is ragaszkodnak ehhez a veszélyes állásponthoz, melyből hiányzik a következetesség és a tisztesség. Szeptember 18-án pl. Truman volt elnök a nukleáris kísérletekre vonatkozóan kijelentette: ‘Nem törődöm, hol végzik őket... a lecsapódásra vonatkozó beszéd mind zagyvaság.’ Nem laikus- embertől jön az a kijelentés. Mr. Truman mesteri szakértő ezen a téren, ennek a Hiroshima-i bomba a tanúja. “Straus admirális, az Atomic Commission volt elnöke cikket irt a Readers Digest folyóiratban a következő címmel: ‘Nukleáris kísérletezés a szabadság követelménye’... Milyen szabadságot igér a nukleáris robbantás — talán a pusztítás szabadságát — a megsemmisülés szabadságát?” Mr. Shukairy a berlini helyzetre vonatkozóan a szövetségeseket okolta a háború után létrehozott viszonyokért. Gúnyosan hasonlitotta össze a nyugati krokodilus könnyeket, amik Berlin kettéosztása miatt elfolytak, a szánalom teljes hiányával, az Izraelben kettéosztott arab helységek lakéinak szenvedésén. Idézte Adlai Stevenson jelentését, aki 1953-ban végzett látogatása után ezeket irta: ‘...falvakat találtam kettémetszve, ahol arab farmer földje Jordánban, lakóháza pedig Izraelben volt, még az árnyékszék is el volt választva a háztól. Jeruzsálem ketté van osztva. . . Ott álltam az arab paraszttal és a szögesdrót kerítésen keresztül néztük az elhanyagolt mezőket és gyümölcsösöket .. . Ott álltam egy arab ügyvéddel a régi Jeruzsálemben levő lakása erkélyén és néztük Izraelben levő házát, melyet öt éve nem látogathatott meg. Stevensonnak ez a hajmeresztő leírása nem döbbentette meg azokat, akik ma Berlin miatt óbégatnak. “Anglia külügyminisztere felheviilten sajnálkozik Kelet-Berlin diákjainak sorsán. Az arab diákok 13 évi szenvedését egyszer sem említette. “Eisenhower könyve ‘Crusade in Europe’ és segédtisztje naplói tisztán rámutatnak, hogy akik ma jajveszékelnek Németország és Berlin feldara bolása felett, azok felelősek a helyzetért. “Nem hunyhatunk szemet afelett, hogy ma két Németország és két Berlin létezik. Sem a Nyugatnak, sem a Keletnek nincsenek törvényes jogai Németországban. A nagy hiibó Nyugat jogairól Berlinben, alaptalan... Miután ezt a kérdést a nyugati körök saját céljaikra használják fel, mi nem vagyunk hajlandók az emberi szenvedés ilyen kizsákmányolásában segíteni.” Mr. Shukairy az Egyesült Nemzetek figyelmébe ajánlja a berlini kérdés megoldását. A két •Németország egységesítését a német nép problémájává teszi és tőlük teszi függővé a megoldását. Ki szabadította fel a gyarmatokat? “Anglia a Belgrádi Konferenciát kudarcnak könyveli el. Az Egyesült Királyság vágyainak kudarca, szerintem dicsőséges siker. “Az Egyesült Államokban a Belgrádi Konferenciát udvariatlanul kezelték. Truman volt elnök sajtónyilatkozatban kérte a semleges országokat, hogy sorakozzanak a szabad világ mellé. ‘Ma szabadok, mert mi szabadítottuk fel őket’, mondotta. Ezt a ferde állítást kereken visszautasítjuk. A semlegeseket nem a szabad világ szabadította fel. Pontosan a szabad világtól szabadultak meg. Az úgynevezett szabad világ volt a rabtartójuk és kizsákmányoló.] uk. Egyik országnak a másik után harcot kellett folytatnia az Egyesült Királyság és Franciaország, az imperializmus e két hatalmas felépítője ellen. A folyamat nem volt békés kibontakozás, amint az angol külügyminiszter állítja, hanem véres forradalom. “A Nyugat nem viselkedett rendesen, hanem rágalómhadjáratot indított a Belgrádi Konferencia részvevői ellen. Tiszteletet nem érdemlő keretben vetették felszinre az anyagi segélynyújtás kérdését. Kimutatást közöltek arról, hogy a 2. világháború és 1961 közötti időben az Egyesült Államok 6 billió dollár segélyt nyújtott 24 el nem kötelezett ország részére. “A konferenciánk ilyen értékelését visszautasítjuk.. . Elemezve a 6 billió dollár segélyt, rá kell mutatni arra a tényre, hogy ugyani zon idő alatt a kis Izrael 3 billió dollár segélyt és kölcsönt kapott az Egyesült államoktól,- mig a föld lakossága felének 6 billió dollár jutott. “Ez azonban jó alkalom arra, hogy tisztázzuk kissé a helyzetet. Gazdasági megsegítés: egy nagyon rosszul értelmezett fogalom. Az afrikai— ázsiai népek szemében ez nem egyéb, mint gazdasági jóvátétel, gazdasági kártalanítás. Ázsia és Afrika népeit — és ami azt illeti Latin Amerika népeit is — generációkon keresztül kifosztották vagyonukból. Nyuga i kizsákmányolásnak voltak áldozatai. Országuk piac volt, népük napszámos és nyersanyaguk zsákmány. A nyugati imperializmus története nem egyéb mint a Kelet kin- ccseinek folyamatos kisajátítása. Elrabolták gyöngyeit, aranyát, gyémántját, elenfántcsont- ját, gumiját, olaját, gyapotját, ásványait és minden gazdagságának forrását, beleértve a festmény. i', kőedényeit, szobrait és a szunnyadó királyai és királynői holttesteit is. A Kelet gazdasága tette a Nyugatot azzá, ami ma. Ezért minden fizetés a Nyugattól a Keletnek nem más, mint visszafizetés, valóban csak egy töredéke a Kelet nagy készletének. Berlin nem az egyetlen probléma, ami a világbékét fenyegeti. A gyarmatosítás a problémák problémája és oktalanság azt hinni, hogy lehet béke a földön, mig gyarmatok léteznek. A szónok rámutatott Algéria hét éves szabadságharcára Franciaország ellen. Angola elnyomására Portugália imperializmusa által és az Ázsiában még létező függő területekre, amelyeknek mielőbbi fiiggetlenrtését vagy anyaországához való csatolását követelte. Az amerikai nép felvilágosítása és ismerete hiányos, ha ezekről a történelmi tényekről nem vesz tudomást. Henri Meg megszökött börtönéből Henri Alleg haladó újságíró, akit a francia hadbíróság államellenes tevékenység vádjával tízévi börtönre ítélt, a múlt héten megszökött a ren- nes-i börtönből. Alleg a betiltott Algériai Kommunista Párt- egyik vezető személyisége. Mint az Alger Republican! főszerkesztője és kiadója működött Algírban 1957-ben történt letartóztatásáig. A fogságban irta meg a Gangrene név alatt Amerikában megjelent könyvét, amelyet 1959-ben a legmagasabb olasz irodalmi dijjal és nemzetközi újságíró díjjal tüntettek ki. Könyvében a világ elé tárja, miként kínozták meg hónanokig tartó vizsgálati fogsága alatt. Alleget 1958-ban Ítélték el és szállították át a franciaországi börtönbe.
