Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-07-20 / 29. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 20, 1961 Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez Hozzászólás Geréb cikkéhez Tisztelt Szerkesztőség! A lap jun. 29-i számában megjelent “Elmélkedés a magyar kultúráról” c. Geréb cikk zavarba hozott. Lendületes mondásokon kiviil nagyon kevés alkotó anyagot találtam benne. Ámde a fantom úriember sorai, amiket Geréb cikkébe csúsztatott, tele vannak vádakkal, sértegetésekkel és valótlanságokkal. Sokkal jobb lett volna, ha Geréb munkástárs mellőzi ezeket a méregpirulákat, amelyek még a boldogan küzködő magyar dolgozók gyomrát is felkeverik. Érthetetlen és magyarázatra szorul Geréb munkástársnak a múlt lapszámban megjelent nyilatkozata és a jun. 29-i cikke, amennyiben nyilatkozatában és cikkében két ellentétes gondolat van. A nyilatkozatban (máj. 25.) “az amerikai haladó szellemű magyarság barátsági követe leszek” kitételt használta, ámde a jun. 29-i számban már csak “pihenni és kicsit szétnézni megyek” — irta. Ugyancsak ezen cikk következő soraiban olyan lendületes kijelentésekbe megy bele, melyeken— bárhogyan is bírálom azokat — nem találok egy pontot sem, amely támaszt nyújtana gondolata komolyságának. Geréb munkástárs úgy nyilatkozik, hogy megpróbálja megértetni a magyar sajtó vezetőivel, hogy az Egyesült Államokra vonatkozó cikkekben ne “tóditsanak, ne ferdítsenek és főleg alaptalanul ne gúnyolódjanak”, mert az olyan Írások élesztik a háborús szellemet. Ez magyarul annyit jelent, hogy a magyar újságírói kar fogja be a száját, amikor az amerikai sajtó több, mint 500 napilapjával, ugyanannyi heti- és havilapjával, félrerugva az igazságot, erkölcsöt, ontja a valótlanságot a magyar nép szociális és gazdasági haladásával kapcsolatban. Majd ezt Írja: “Viszonzásul Ígérem, hogy mi fokozottabb figyelemmel fogjuk kisérni az amerikai sajtót, s mihelyt Magyarországot bántó valamilyen Írást látunk abban, hasonló figyelmeztetést küldünk a háborús szellemet élesztő újságnak.” Nem hisszük, hogy Geréb munkástársnak sikerülne a magyar újságírókat kioktatni, vagy tanácsot adni nekik abban, hogy milyen stílusban s milyen hangon Írjanak az Egyesült Államokban történtekkel kapcsolatban, mert ha elfogadnák Geréb munkástárs tanácsát, akkor lehetne csak igazán mondani, hogy hazudnak. A magyar újságírók éppen úgy, mint Geréb és mindazok, akik a világeseményekről Írnak, anyagukat hírszerző vállalatoktól, lapoktól, stb. kapják. Persze lehetnek és vannak is a magyar hírszerző irodának utazó riporterei, akik vagy a helyszínen, vagy csere-közvetitéssel szerzik be híreiket. Honnan szerezte Geréb a kubai, kongói, vagy laoszi híreket? A z újságokból... S ő is tudja, hogy melyik újságírónak az Írása a legszavahihetőbb, s igy kedvencének a riportját dolgozza fel a lapunkban. így tesznek mások is, akik sietnek a szerkesztőséget kisegíteni, amire bizony sokszor szükség van. Már most, ha Walter Lippman, vagy Drew Pearson cikkét meghamisítva közölnék a magyar újságírók, akkor hazudnának és ferdítenének csak igazán. Néha én is olvasom a magyarországi lapokat, és igazán figyelemmel olvasom azoknak minden sorát, de még ferdítést, túlzást, tóditást és alaptalan gúnyolódást nem találtam bennük... Hogy mennyire tudja Geréb munkástárs befolyásolni az amerikai sajtót, érdemes rámutatni, hogy a Magyar Szó és a Kanadai Munkás a legnagyobb erőfeszítéssel sem volt képes még a magyarul irt lapokat rávenni, hogy becsületesen nyilatkozzanak a magyar eseményekről, fejlődésről. Churchill Fultonban elmondott hidegháborús beszéde, az 56-os magyar ellenforradalom sikertelensége, s más események csak megerősítették a nyugatot azon szándékukban, hogy a hidegháborúval végetvetnek a keleti szocializmusnak. Még a kormány és az elnök is a legvehemensebb támadásokban részesíti szülőhazánkat. Az Egyesült Nemzetek gyűlésein mindent elkövetnek, hogy az úgynevezett “magyar kérdést” napirenden tartsák. NN Írásához nem szólok, mert gondolom hogy ismerem és már több mint tiz éve ugyanilyen melódiáju ritmusokat fuj, melyekre már én is, mások is megunták a válaszadást, azt ajánlom, hogy más munkástársak szóljanak hozzá. Mindenki bírálja azokat a pontokat, amelyekhez szakértelemmel tud hozzászólni. De kérem, hogy ne “turóscsusza” alapon, hanem egy kis erőspaprikát is használjanak (az sem baj, ha kicsivel többet tesznek bele a kelleténél.) Minarik Kálmán Elsinore A SZERKESZTŐSÉG IS MEGKAPJA A MAGÁÉT Tisztelt Szerkesztőség! Egyet értek Rev. Gross cikkével és úgy szintén E. Horváth levelével. A Geréb József munkástársunk cikkének nem a Magyar Szóban kellett volna megjelennie, hanem az Amerikai Magyar Népszavában. És még mitöbb Geréb megköszöni NN.-nek a levelét. Abból a levélből csak az hiányzott, hogy Rab-Magyarország. Az a cikk sokkal többet ártott lapunknak, mint ezer Népszava. Elsősorban Gerébet okozom a. cikk megírásáért. Másodszor a szerkesztőséget a levél leközléséért. A Geréb levelével agyonütötték a naptárban megjelent Magyarországról irt cikkeket. Most kérdem a szerkesztőséget, melyik az igazi jelentés Magyarországról, Rév. Gross-é vagy az NN levele ? Azt ajánlom, hogy a lapkonferencia foglalkozzon ezzel a témával. Adjon a konferencia hatalmat a szerkesztőségnek a beérkezett levelek megbirálásához, hogy árt-e lapunknak a levél le- közlése, vagy sem. Ha igen, akkor ne közölje le, bárkitől is ered a levél. Szabó János Í6EK9 Étien ERÁSAib a___________________________r Magyar kultúra, tokaji bor, szegedi paprika rosszízű összekeverése Nem csekély megbotránkozással olvastam Geréb József rovatában a magát megnevezni nem akaró barát hozzáintézett levelét, melyben szives ajánlatok formájában — de mégcsak nem is leplezett rosszindulattal — igyekszik mellékvágányra terelni a szülőföldjére utazó figyelmét, aki 51 évi távoliét után “kicsit pihenni és kicsit szétnézni” indul régnemlátott hazájába. Hogy Geréb munkástárs az eljövetele óta történt változásokról csakis az igazat fogja megírni, abban senkisem kételkedik. Azért cikkében kihangsúlyozza, hogy, “az elfogulatlan olvasók között is vannak, akik csak a nekik tetsző állításokat fogadják el igaznak.” De énszerintem ez még nem olyan nagy hiba, mint amikor valaki az igazságot is kétes színben tünteti fel, mint az NN leveléből szinte ordít az emberek fülébe. A “régi jóvilágból” idevándoroltak külön csoportba tömörülése általában ismert és annak gyökere is a “régi jóvilág” osztályozásában rejlik. A tömeg ilt aszerint csoportosult, amilyen légkörben élt amikor azt a “fene jóvilágot” otthagyni kényszerült. Akár csalás, sikkasztás miatt akarta a törvény büntető kezét kikerülni, akár az adó vagy a bankterhek által elveszített talpalatnyi földjét akarta visszaszerezni, vagy a nincstelen paraszt vagy munkás éhező családjának akart kenyeret keresni, hogy lehet elvárni, hogy ezek kulturigényét össze lehessen egyeztetni? Annak a jóvilágnak szellemében mindenki lenézte azt, aki nála RANGBAN (?) egvfokkal lejebb állt. (Ezt a “kultúrát” rögzítette bele a régi rendszer a magyar népbe!) • Eddig nem találtam a magyarországi sajtóban Amerikára vonatkozó “tóditás, ferdítés vagy gúnyolódást,” de ha talán megjelenne ilyesmi, megnyugtathatom Geréb munkástársat is, hogy az nem “éleszti a háborús szellemet”, hogy nem ez készteti a háborús gépezetet a különböző bombák készítésére, hogy egyetlen álmatlan éjszakát sem okoz az Egyesült Államok elnökének, még a kabinet egyetlen tagjának sem. Ami pedig az amerikai sajtót illeti azt azért jó lesz “figyelemmel kisérni” s ha VÉLETLENÜL TALÁLNÁNAK BENNE “Magyarországot bántó, vagy háborús szellemet élesztő” cikket hát jó lesz azoknak is.a körmükre koppintani, nehogy máskor is merészeljenek ilyenféléket Írni, mert ez ESETLEG felbátorítaná az amerikai MAGYAR SAJTÓT — a magyar nép jólétéért legnehezebben küzdő rend szer legaljasabb gyalázására. Nem tudom, hogy a névtelen barát mikor és micrt hagyta ott a “régi jóvilágot”, de nagyon hűtlen lett hozzá! Levele úgy hangzik, hogy ott semmisem szép, semmisem jó és igaz. “Nem gondol itt a komoly irodalmi és művészeti termékekre, hanem a kérkedő, szinte hencegő, dicsekedő jelzőkre.” Kérdem, mi célja volt ezek felsorolásával? Mint pl. a “magyar paraszt rendkivülisé- ge,” (Ilyet én sose hallottam) “a magyar hősiesség” “a magyar önérzet”, “a magyar mesterember kézügyessége,” “a magyar huszár bátorsága”, s “a magyar nők földöntúli szépsége.” (sose hallottam.) Ezt a sovinizmust is a “régi rendszer” rögzítette a magyar népbe, a magyar földön, vagy körülöttük élő más nemzeteket a legcsufon- dárosabb jelzőkkel illetve. Ezek azonban mint talaját vesztett mérgező növények elsorvadnak, miután a mostani rendszer az összes nemzetekkel békében és kölcsönös megbecsülésben él. (Egyébként, ennyi nemzeti büszkeség minden nemzetben megvan. Biztos vagyok, hogy minden nemzetbüszkén emlegeti saját népének jótulajdonságait.) Ha könyvet Írtak volna a felsorolt jelzők valamelyikéről, akkor, és csak akkor nevezném azt “incesándorságnak, értéktelen alapnélküli dicse- kedésnek.” Ami pedig a magyar borok “rendkívüli jóságát és túlzott behirdetését” illeti, (nemis tudom hogy lehet valamit ‘túlzottan’ behirdetni), én csak azon csodálkozom, hogy arról még eddig nem írtak könyvet, mert jó! Igazán jó. Úgy tokaji, mint az aszú és az egri bikavér. A francia borok is nagyon jók, de lehet a magyarokat elitélni azért, hogy nem a francia borokat dicsérik, hanem sajátjukat? (Egyúttal azt a kulisszatitkot is megírhatta volna NN, hogy a franciák hogyan pótolják az esetleges természet okozta hiányokat.) De hogy mi szükség volt mindezek közé még a paprikát is bekeverni. . . mikor igy is elég keserű? Nem tudom! Az irodalomról... nomeg a népművészet és “propaganda képekről” adott képtelenségek azonban felülmúlnak minden előbbit. Mi is itt a hiba? Az, hogy “öregnénikék ‘miiparaszt’ szobákban ülnek és ott készítik a hímzéseket meg a csipkéket”? Vágy az, hogy (még) “nem versenyezhetnek a más országok hasonló áruival,” vagy az, hogy azt is alig lehet kapni? (Az mindenesetre nagy baj, hogy az amerikai városokban nem a magyar, hanem a Jugoszláviából hozatott farag- ványokat árusítják, dehát azoknak sok sok millió dollárt adtunk iparuk fellendítésére és hát — úgy illik, hogy azokat támogassuk.) Végül megkoronázta minden jóérzésii magyart sértő izetlenkedéseit a magyar zene kritizálásával, mely lehet, hogy nem “andalit” de sir, zokog, belemarkol a szivekbe.. . Igaz, csak azoknak, akik még éreznek valamit régi hazájuk iránt! (Nem csak azokét, mert figyeljék, hogy hány hangversenyen szerepel magyar zene! — szerk.) Mindezekhez meg azt óhajtom hozátenni, hogy hiába tanácsolja a tisztelt NN, hogy “ne rójanak fel mindent a régi rendszer bűnének”, én bizony azt okozom 300 évre visszamenőleg mindenért, amitől a magyar nép megvolt fosztva és amit még teljesen pótolni nem lehetett. Kedves Geréb József munkástársam, nagy feladatot rótt magára ez a névtelen barát. Ila mindezeket a zagyvaságokat ki akarja bogozni, nem igen lesz ideje pihenni. Az én üzenetem az: pihenjen, nézzen szél s ha visszajön—ÍRJA MEG AZ IGAZAT.
