Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-02 / 5. szám

Thursday, February 2, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Megvalósult ábrán dók Geréb József munkástárs köszönő beszéde a los-angelesi jubileumi ünnep­ségen elhangzott üdvözletekre Századunk első éveiben egy hives francia iró, korá cinikus felfogásától megcsömörödve, nagyot sóhajtva mondotta: “Ott szeretnék élni, ahol az emberek még mindig hisznek a mesékben!” Magam sem tudom rhiért, de ez a szépen hang­zó mondat mély benyomást gyakorolt rám és sok­szor eszembejütött. Igaz, jóidéig nem gondoltam arra, hogy a mesének számos válfaja van. A leg­egyszerűbbek és legáltalánosabbak a gyermekek nevelését és szórakoztatását szolgáló úgynevezett “hősi” mesék a tündérekről, királyokról, herce­gekről s' azoknak kacsalábon forgó kastélyairól; ahol mindig győzelemre jut az igazság és a sze­replők a végén mind gazdag jutalomban részesül­nek s azután boldogan élnek, ha meg-nem halnak. A boldogulás sikereit magasztaló mesék hősei­nek szerepébe beleképzeli magát a hallgató-gye­reksereg s gyakran az ilyen mesék irányítják ér­zelmeit és gondolkodását még felnőtt korában is. Jóval később, amikor a mese igazi értelmét már feszegetni kezdtem, a mese hatását a vers kötött formájában igy fejeztem ki: Egyszer volt, hol nem volt... így kezdték a mesét. Kisfiúk, kislányok lelkesen figyelték. Tündérkert közepén állt a mesekastély. Virággal pompázott rajta minden erkély. Tündérkirály fia kereste a párját. Hetykén táncoltatta büszke paripáját. Szálltam a jó csikón s velem minden gyerek, A kisleány meg mind tündérkirálynő lett. De amint növekedtünk, tudásunk szaporodott, ja tündérmesék világa itthagyott bennünket. És ki minél tovább hitt az ily mesékben, annál nagyobb lett a csalódása mikor a délibáb szétoszlott és fel­tűnt az élet valósága. A megkezdett vers második szakasza ezt igy mondja el: Hej, azóta de megváltozott a világ ... Az erkélyen is mind elhervadt a virág. És hová tűnt el az el virult rózsa. . Meg az a szép tavasz, ami a rózsát hozta? A nagy tervek, amikért élni akartunk? A boldogság, amiről annyit álmodoztunk? Hová lettek az elveszett emlékek? És hová tűntek el az elszállt remények? De voltak ám másféle meséink is. Mesék ter­mészetfeletti nagy erőkről, jó és gonosz szelle­mekről, istenekről, akik unalmukat megunva vilá­gokat és azokban embereket teremtettek, akiket egymásnak uszítanak és élvezetet találnak ab­ban, hogy kedvenc teremtvényeik egymást irt­ják. Noha az ilyen mesék éppenugv a képzelet szülöttei, mint a tündérmesék, azokban még ma is sők ember hisz s igy az említett francia Írónak nem volt oka a sóhajtozásra. Hiszen nemcsak ott élt, ahol hittek az emberek a TERMÉSZETFE­LETTI TUDATOS ERŐK meséjében, hanem hisz­nek abban még ma is és ahol hatalomra jutottak, ott üldözték, bántalmazták, bebörtönözték, sőt volt idő. mikor csapatosan legyilkolták azokat, kik már kinőttek a képzelet ily meséinek világából. És hallottunk másféle meséket is. Legalább is arra tanítottak, hogy azok is csak a mese világá­ba tartoznak. Szóltak pedig az ily mesék arról, hogy az emberi kultúra fejlődésével együtt ará­nyosan fejlődik^ a technikai tudás is, amely meg fogja könnyíteni.az életért folyó küzdelmet; mely megváltoztatja azt a módszert, amivel az ember előteremti az élethez szükséges anyagokat és esz­közöket, Az uj termelő rendszerben már nem lesz szükség az egymást pusztító ősi ‘aki birja, marja’ gyilkos versenyre, amelynek eredménye az, hogy egyik ember elsajátíthatja a másik munkájának gyümölcsét. Szólt ez a mese arról, hogy uj társadalmi rend alakul ki, amelyben nem lesznek kizsákmányolok és kizsákmányoltak; amelyben az ÉN és ENYÉM helyét a MI és a MIÉNK foglalja el; amelyben a profitra való termelés megszüntetése végetvet a belviszályoknak, éppenugv, mint a külső hábo­rúknak. Természetesen valójában ez nem volt mese. hanem a TÖRTÉNELMI FEJLŐDÉS EGYIK JE­LENSÉGGÉ, amit azonban egy évszázaddal ezelőtt még csak Marx és Engelshez hasonló lángeszű emberek láttak meg, de a tudatlan nagv tömeg és a tudatlanságot megadóztató vezérek mesének mondottak. Durván utasítottak vissza minden el fogadható logikus érvet, gunvolni, üldözni és vég- e bántalmazni kezdték azokat, akiket az ész­szerű érvek meggyőztek a tudományos szocializ­mus eszméjének helyességéről. Tanúi voltunk és vagyunk még ma is annak az abszurdumnak, hogy amig egyik oldalon kénysze­ríteni igykeznek benőnket hogy gyerekes gondol kozást mutató vallásos mesékben higyjünk, a má­sik oldalról ugyanakkor büntetni akarnak azérj, mert hiszünk a történelmi tényekkel igazolt tár­sadalmi fejlődésben. Vannak még sokan, akik mint én is, 40—50 év­vel ezelőtt eleget hallották MESÉNEK NEVEZ­NI a szocialista eszméket. De most büszkék arra, hogy a mese és valóság között különbséget tud­tak tenni. Pedig a szocialista rendszer megvaló- sitására sokáig kellett várni. Még Lenin gyakor­lati útmutatása 1917-ben is csak lehetővé tette Oroszországban, hogy az uj termelő rendszerre előkészítsék a talajt, de több évtized kellett, hogy az eredményt látni lehetett. Én büszkén mondhatom, hogy már félévszázad- . dal ezelőtt törhetetlentil hittem a szocialista esz­mék győzelmében. HITTEM A TUDÁS ALAP JÄN. Ez a TUDÁS tett engem a világmegváltó nagy eszme Íródeákjává. TUDTAM és nemcsak HITTEM-, hogy a szocializmus, nem mese, hanem VALÓSÁG, inttgrális része az emberi civilizáció fejlődésének, amelyhez az emberiség eljut, ha nem is egyszerre minden országban, de végered­ményben éppenugy mindenütt, mintahogyan az előző termelő rendszerek is eljutottak mindenü­vé, miután elődjeiket, amelyek elavultak, kiszo­rították. És magamévá tettem Marx azt a meglátását is, hogy a szocialista társadalmi rendszer létre­hozása a munkásosztály feladata. Ehhez eszköze és fegyvere ;a MUNKÁSSAJTÓ. így lett belőlem magyar munkás-ujságiró itt, Amerikában. Álsze­rénység lenne azt mondanom, hogy nem értéke­lem eléggé a most kapott elismerő és dicsérő sza­vakat. De ugyanakkor úgy veszem, hogy azok nem annyira az én személyemnek, mint inkább a szocialista eszme állhatatos publicitásának szól­nak. És főleg szólnak annak az újságírónak, aki tollát kizárólag csak a munkásosztály szolgálatá­ba állította; az amerikai magyar munkásokat ta­nította, szórakoztatta és szervezte, majd támo­gatta harcaikat és osztálytudatra nevelte az ame­rikai magyar munkássajtó fenntartásával és fej­lesztésével. Tudom én tehát jól, hogy ez az ünnepély nem annyira nekem, hanem inkább a munkássajtónak szól. És ez nagyon helyesen is van igy. Mert ez a Baj-tó segített kivívni azokat az előnyöket, amiket a dolgozók ma élveznek: a jobb munkaviszonyo­kat, a magasabb munkabéreket, rövidebb munka­hetet, fizetett vakációkat, munkanélküliség ese­tére biztosítást, társadalmi biztosítást és más ja­vakat, amiket a munkáltatók nem hoztak elénk ezüst tálcákon. Ki kellett azokat harcolni. Könv- nyel. börtönökkel és vérrel kellett azokért megfi­zetni. És bizony voltak tévedések, botlások még a munkásság körében is. Ilyenek voltak például az egymás közötti határtalan gyűlöletet szító frak­ció harcok is, amiket Lenin a “szocializmus gyer­mekcipőben való járásának” mondott. Én azzal is büszkélkedhetem,‘hogy munkásmozgalmi múltam teljes ideje alatt elitéltem a frakció harcokat; ahol tudtam, megakadályoztam és amikor az nem sikerült, nem rajtam múlott. Igen sok évvel ez­előtt megírtam, hogy munkás részére a legna­gyobb kamatot hozó befektetés az, amit a mun­kássajtó támogatására ad, tekintet nélkül arra, hogy melyik munkáslapot segíti. íme, ebben a banketben is ennek az állításnak az igazolását látom. Most, midőn hálás köszönetét mondok az tinne- peltetésért, mit tehetnék még hozzá? Mondhat­nám annak a francia Írónak, ha élne: Nézd csak, á mi mesénk valóra vált. Valóra vált sokkal ha­marább, mint hittük fél évszázaddal ezelőtt. íme*, a világ népének már csaknem fele áttért a közös termelésre. És most már nem az a kérdés, hogy a másik fele át fog-e térni, hanem csak az, hogy MIKOR? De hozzátehetem mindjárt azt is, hogy a mun­kámat azért nem látom befejezettnek. Nem lehet azt befejezni amig félrevezetettek elynyomottak és kizsákmányoltak élnek a világ bármely részén is. Addig fokozott erővel kell folytatni a felvilá­gosító munkát, hogy Hztositsuk a jövő békés fej­lődését. Ha ezt a célt csak parányival is segitet­tem megközelíteni, akkor az ötven évi munkán* nem volt hiábavaló. Nem tartom elveszettnek még akkor sem, ha aratás és kalász-szedés nélkül ötven éven át bo­lyongtam az amerikai magyar munkássajtó mező­jén. Hasonló körülmények között megint csak azfc tenném, mint tettem eddig is. Most, fél évszázad múltán egymásmellé teszem a “kaptam” és az “adtam” rovatokat s a már idé­zett vers utolsó szakaszában igy állítottam fel a* élet-mérleget: Letűnt éveknek emléke lobban, csillan ... Vájjon élhettem volna-e szebben, jobban? Mily gyorsan enyésztek el az ábrándképek, Maradt csupán csak a nehéz munkásélet. > Nehéz, rideg; de hasznos, közjót szolgáló, így lett belőle ábrándokat pótoló. Remény, ábrándozás, búcsút veszek tőled, , Hasznos munkásélet nyújt kárpótlást érted. Geréb József TTT"T T T V ▼ T~*r T"V 'VT ▼ T' T T| : APRÓSÁGOK í !► < ► Kovács Erzsi rovata íj Itéh Ah—i<h l^i nA> fitt dtfcl A Ai . .iurtk.i-dk.’ Hogy is morldta Ady Endre? Be nagy tél zuhant rám, hitben, vágyban, célban. Valakim, egy asszony, nálatok is tél van? Hát, köszönöm kérdését, nálunk tél van. Olyas» zimankós tél van, amilyet régi amerikás létemre se láttam. • Itt New Yorkban azzal vigasztalják magukat az emberek, hogy Floridában is “hűvös” van és még fűtés sincs. Californiában pedig úgy esik a% eső, mintha dézsából öntenék és ott meg csator­názás nincs. Szóval, keressük a más baját, hogy a magunkét kisebbítsük. Éppen ezért meg akaróra vigasztalni a newyorkiakat, meg mindazokat, akik az időjárástól meg vannak egy kicsit ijedve, hogy vigasztalódjanak, mert a felén már túl vagyunk. Nézegetem, olvasgatom a Kincses Kalendáriu­mot, amit Magyarországból kaptam, és igen sok mindent megtudtam belőle. Mikor azonban az idő­járásról, meg a szentekről van szó, akkor se ka­lendárium, se időjósló hivatal, semmi és senki nem autentikus, csakis az én Malvin néném. 9 tudja egyedül, hogy melyik szent milyen időt hoz, és hogy félre nem vezessem a kedves olva­sóimat, el is mentem tegnap hozzá, hogy minden tévedést kikerülve pontos információt adjak ar­ról, hogy vajon mi is vár reánk. , Éppen 25-én voltam nála és néném mindjárt meg is jegyezte, hogy “Ma vanfPal-íorduló. Ma /van a tél közepe. A fele már el is ment.” Odahaza ugv mondták, hogy “Ha Pál fordul köddel, ember fordul döggel”. Ha ködös rossz idő volt, sok betegség járta év rossz termés volt. “Ma szép napos idő van, npra kell félni.” Aztán igy folytatta: “Nézd fiam, jegyezd meg magadnak, hogy két asszony versenyezik februárban, Dorottya van 6-án és Julia 16-án. Ha Dorottya szorítja Julia ereszti, ha Dorottya ereszti, Julia szorítja. Vagyi* — ha 6-ika körül hideg van, az jc, mert Julia napra megenyhül. De ha enyhe, szép idő van 6-án, akkor 16-án hideg lesz.” Aztán ott van a jégtörő Mátyás. Összetöri a jeget február 24-én, de “ha nem talál, csinál”. Különben is Mátyás, Gergely két rossz ember Gergely márc. 12-én van. Azt a verset már is­mered, hogy “Sándor, József, Benedek, Zsákkal hozzák a meleget.” Ez. van március 18-, 19- és 20-án. Már kezdtem elbizakodni, hogy nemsokára já idő lesz, amikor a kedves néném folytatta: “Azt tudod, hogy a fagyos szentek májusban vannak? Pongrác, Szervác, Bonifác. Május 12, 13, 14. Ha az elmúlik, akkor már nem kell búsul­ni, csak az Urbántól. Mert az Urbán igen szereti a gyenge zöldbabot. Május 25-én van a napja, éppen mikor a korai zöldbab kikelt. Nagy durral, hideg széllel jön néha és mind elviszi a zöldbabot. De ne spekulálj húgom olyan messzire. A legelső, amit jól megfigyelj, az a Gyertyaszentelő Bol­dogasszony. az február 2-án van. Akkor iön ki a medve a barlangjából. Itt a kis borzot ! i r éli Ground Hognak hívják. Ha síit a nap és meglátja áz árnyékát, akkor eriggy le húgom Floridába. Ha pedig havas, hh’e" id" v»n —, hát tudod mr, akkor is erigy le Floridába.” Hát nem egy édes, okos asszony az én néném?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents