Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-29 / 26. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 6, 1961 mwnw m-mmm-m wwnrnmm-mm-m-m m mrrrrnWMMm ■■■■!■ ■fiilimillimiUllII ■ ■ 1 ■■ 1 1 ■ aalUrUUMMT*« fcOlPfr Munkásmozgalom j i — ■ - - ..s-vsi t.. ■ ■ ■ ■■■■* Törvényjavaslat az “iparkalózkodás” ellen Pat McNamara michigani szenátor benyújtott egy trövény ja vaslatot a szenátusban, amely meg kadályozná az “ipari kalózkodást”, vagyis “a vállalatok egyik vidékről a másikra való csalogatását tisztességtelen ajánlatok alapján.” A szenátor megmagyarázta, hogy törvényjavaslata eltörölné a városi törvények adómentességét, melyeket állitolagos ipari fejlesztés céljaira bocsátanak ki. Ennek következtében megszűnne a gazdasági versengés az egyes államok között. Ezt a versengést a valóságban azoknak az államoknak az adófizetői finanszírozzák, ahonnan az ipart igy ellopták. A kalózkodás a következőképen történik Mc Namara szerint. A város adómentes kötvényeket bocsát ki, hogy ipartelep építkezését finanszírozza. Ezt azután felajánlja egy vállalatnak bérleti alapon. A vállalat ezáltal teljesen uj gyárépületilyen megállapodások rendszerint ott történnek, hez jut kis, vagy semmilyen tőkebefektetéssel. Az ahol alacsony a bérráta, az országos színvonal alatt van. Minthogy a város rendszerint saját kezében tartja az ingatlant, a vállalat nem fizet helyi ingatlanadót. A szövetségi állam sem kap adót a yárépités céljára kibocsátott kötvények kamatjai után. Ennek tetejébe a vállalat megvásárolhatja az adómentes kötvényeknek nagy részét és igy még több adóelőnyhöz jut. McNamara néhány példát is megemlített. Pl. Cherokee, Alabamában 25 millió dolláros ipari kötvényeket bocsátottak ki, aminek alapján az Armour and Co. uj kémiai telephez jutott, amit 25 éven át fizethet. Ezek a kötvények 4 % százalékos kamatot hoznak és mentesek a szövetségi adótól. Michigan elveszíti a Borg-Warner Corp. Norge divízióját, amely Greenwood, Ark.-ba költözik. Az, igazi tragédia itt az, hogy a társaság 1,400 munkása Michiganban marad, mert nem engedélyezték, hogy a gyárral együtt Arkansasba költözhessen. Ugyanezek a munkások viszont, mint szövetségi adófizető alanyok, pénzzp! támogatják a cég költözését. A Gemmer Manufacturing Co. 1907 óta Detroitban van. Most bejelentette, hogy Lebanon, Tenn.-be költözik. 750 munkás, akik átlag 48 évesek és 20 éve dolgoznak a vállalatnál, nem költözhet a gyárral, nagyon nehéz lesz munkát talál- niok és igy életükre nagy kihatással lesz ez az ipari kalózkodás. Ilyen eseteknek a megakadályozását jelentené, ha az ilyen célra kibocsátott városi kötvények adómentességét törvényileg megszüntetnék. Alumínium-munkások súlyos helyzete Az automáció, valamint három év alatt két gazdasági válság “szakszervezetünk egyik legsúlyosabb időszakát jelenti” mondta Eddie R. Stahl az aluminium munkások szakszervezetének ötödik konvencióján, Massena, N. Y.-ban. Vannak olyan lokálok, ahol a munkások 50 százalékát sújtja ez a helyzet, mondta Stahl elnök. “Csodaszámba” menne, ha visszajönnének a gazdasági visszaesés előtti idők. A termelő munkások aránytalanul szenvednek az elbocsátások által. Az egyik gyárban pld. 15 emberre csökkentették az egyik department munkaerejét, és ezek között tizenegyen munkavezetők, vagy' technikai igazgatók. “Mi hajlandók vagyunk a teher reánk eső részét vállalni, de az üzemvezetőség is vállalja az ő részét” — mondta Stahl. Különösen az idősebb elbocsátott munkások seznvednek, mert nehezebben jutnak ismét munkához. A delegátusok felhívták a kongresszust, hogy szállítsa le a nyugalomba vonulás korhatárát 60 évre. Az AFL-CIO különleges megbízottja, George J. Richardson, kijelentette a delegátusoknak, hogy a szakszervezeti mozgalomra ártalmas törvények “az egész országnak ártanak.” A szakszervezeti mozgalomnak hat évvel az egyesülés után is nagyon sok problémája van, de ezeket könnyebb megoldani egységesen, mint széthúzással. A delegátusok egyhangúan újraválasztották Eddie R. Stahl elnököt, és Henry Olsent megválasztották elnökhelyettesnek. ötezer dollár a szabadságutazóknak Az AFL-CIO “Industrial Union” alosztálya ötezer dolláros adományt küldött a OORE-nak (Congress for Racial Equality) hozzájárulásképen a szabadságutazások költségeihez. Az ötezer dollárt kisérő levéllel küldték el James Farmernek, a CORE országos igazgatójának. A levelet Walter P. Reuther elnök és James B. Carey titkár-pénztárnok irta alá. Farmer és más szabadságutazők letartóztatásával kapcsolatban a unióvezetők kijelentették, hogy “Mississippi állam kormányzója az Egyesült Államok alkotmánya fölé helyezte az állam törvényét.” Majd a levél igy folytatja: “Ezzel az adománynyal is üdvözölni kívánjuk a szabadságutazók bátorságát, emberiességét és méltóságát. Az az erőszakot elkerülő viselkedés, melyet ezek a diákok a bigottok által sugalmazott üvöltő tömeggel szemben tanúsítottak, mint forduló pont lesz megörökítve az amerikai nép teljes polgárjogáért folyó küzdelem történetében.” Több pénzt követel az órabérlörvény végrehajtására William F. Schnitzler, az AFL-CIO titkár-pénz- tárnoka nagyobb költségvetési kiutalást javasolt a Labor Department órabér divíziója részére, hogy több védelmet nyújthassanak a munkásoknak a csaló munkaadókkal szemben. Különösen szükség lesz erre, amikor most szeptemberben életbelép a magasabb szövetségi minimális órabér és kiterjesztik a törvényt további csoportokra. William F. Schnitzler a Mutual rádió “Labor News Conference” nevii programján mondta a fentieket két újságíró kérdéseire. Felszólitotta a sajtó képviselőit, hogy ugyanolyan nyomatékkai Írjanak a munkaadók által elkövetettt törvényszegésekről, mint ahogyan más csoportok bűneiről írnak lapjaikban. Kihangsúlyozta, hogy 1960-ban 25 százalékkal több olyan munkás részesült alacsonyabb bérfizetésben, aki a jelenlegi egy dolláros minimális órabértörvény védelme alá tartozik. Ha ezeket a törvényszegéseket jobban napvilágra hoznák — mondta Schnitzler — akkor nem volna szükség több vizsgálatra. EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE! A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE BRETON FALVAKBAN PARASZTOK, MUNKÁSOK KÖZÖTT Egy hét óta járom a breton vidéket Francia- ország egyik legfestőibb táját. De nem azért jöttem, hogy egy csendes zugot keressek, ahol szabadságomat eltölthetem, bár az első nyaralók már megérkeztek és láttam párizsiakat fürödni az Atlanti-óceánban. Nem. Azért jötem, hogy saját szememmel győződjek meg arról a nagyszabású munkás és parasztmozgalomról amely több mint két héttel ezelőtt kezdődött Finisztere megye egyik kis városában, a viaduktjáról hires Morlaix-ban. A héten sokfelé jártam, sok emberrel beszéltem, és tapasztalhattam, mennyire elégedetlenek és haragosak a parasztok mindenütt. Mindenütt mélységes felháborodással beszélnek a kormány mezőgazdasági politikájáról, amely romlásba, csődbe juttatja a parasztok tiz- és százezreit. Ez az elégedetlenség egyébként nem korlátozódik csupán erre a vidékre. Mindenről, az összes beszélgetésekről nem számolhatok be. Megpróbálom a legjellemzőbbeket elmondani. Kedden reggel Vannes-ban voltam, a prefektu- ra előtti téren. Vannes éppen olyan breton város, mint a többi, kis kikötővel. A kikötő nem ktilöMAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy ebben a hónapban lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $ ..............................-t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... Város: ........................................ Állam:.......... nősebben jelentős, de a városka környékén élénk gazdálkodás folyik, sokféle terméket termesztenek. A keddi nap kivételes nap volt Vannes-ban. Nem a parasztok tüntettek, hanem a parasztasz- szonyok. Csak hatszázan voltak, de két órán át akkora zajt csaptak, mintha tizezer ember gyűlt volna össze. “Mi is küzdeni akarunk — mondották—, mert a mi sorsunk még nehezebb, mint a férfiaké.” Az egyik fiatal parasztasszony ezeket mondta: “Mi 14—18 órát dolgozunk naponta. Mi kelünk fel legelőször és mi fekszünk le utoljára. Számunkra a nap reggel 5 órakor kezdődik: megfejjük a teheneket, ellátjuk az állatokat, azután a gyerekekeket kell elindítani az iskolába, majd következik a háztartás és a főzés. Délután a nehéz mezei munka, azután bekötjük, a teheneket az istállóba, újra fejés, vacsora és ismét házimunka éjfélig. Bár facipőben járunk, de mi is ugyanolyan asszonyok vagyunk, mint a többiek. Anyáinktól azt halljuk; ne kövessétek példánkat, szabaduljatok meg börtöntőktől.” Szinte még most is fülembe csengenek ennek a harmincéves parasztasszonynak a kormány ci- mére intézett szavai: “Elég a képmutatásból, elég a szép szavakból.” • Néhány órával később ugyanezzel a haragos hangulattal találkoztam Saint Nazaire-ban, ahol a hajógyári munkások és a parasztok ezrei közös felvonulást rendeztek közös követeléseik jegyében. Ez a tüntetés — azt kell mondani — uj lapot nyit a francia népmozgalmak történetében. Messzire nagyon messzire kell visszatekinteni a múltba, ha a parasztok és a munkások egységének ilyen megkapó példáját keressük. Amikor a késő délutáni órákban a hajógyári munkások hatalmas menete találkozott a tüntető parasztokkal, az emberek egy pilanatra megtorpantak. De csak egy pillanatra. A parasztok nézték a munkásokat, és amikor látták, hogy ugyanolyan dolgozó emberek, mint ők, kitárták feléjük karjukat s a két tömeg összevegyült. A magasba emelt táblákon ilyen jelszavakat lehetett olvasni: “Munkások és parasztok, egyesüljetek a szakszervezeti jogok védelmében.” “Munkások és parasztok egyesüljetek a kormány politikája ellen.” “Rendkívüli nap ez számunkra — mondotta a parasztszervezetek egyik vezetője. — Nézze meg, meg sem tudja különböztetni a munkások csoportját s a parasztok csoportját.” Majd a parasztokhoz fordult: “Vegyüljetek a munkások közé, beszéljetek velük, ők is ugyanazokért a célokért harcolnak.” • És mintha csak ennek a parasztvezetőnek válaszolt volna a Francia Általános Munkásszövetség egyik felelőse, amikor röviddel a felvonulás után ezt mondta nekem: “Elmúlt az az idő, amikor a kormány propagandája még éket verhetett a munkások és a parasztok közé.” — A Keresztény Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének képviselője pedig hozzátette: “Nem lehet az országban egyszerre jó gazdasági politikát folytatni, a néptömegek életszínvonalát emelni és ugyanakkor háborút viselni.” — A parasztok képviselője még ezt mondotta: “A francia egyetemi hallgatók hetven-nyolcvan százalékának kellene a munkások és a parasztok gyermekei közül kikerülni, nem pedig 5—6 százaléknak, mint most. Reméljük, hogy ez az első megmozdulás egy nagy országos népi mozgalom elindítója lesz, amely megérteti majd a De Gaulle-rendszerrel, hogy követeléseink igazságosak és teljesíteni kell azokat.” Ha visszagondolok erre a Saint-Nazaire-i felvonulásra, az az érzésem, hogy a jövő menete vonult el szemem előtt. Andre Carrel
