Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-22 / 25. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 22, 1961 A gyilkosok egymásra vallanak Adalékok Eichmann magyarországi bixnlajstromához Elcsendesedett egy hétre a jeruzsálemi tárgyalóterem. A Népház körül gyűrűző indulatok elültek, a tér kihalt, reggelenként nem tolongnak már kapuja előtt, csak a tetőn jár fel s alá az őr, benn a néptelen udvaron egyhangúan kopog a rendőr bakancsa. A vádhatóság befejezte a bizonyítási eljárást, ezzel a per első szakasza lezárult. A védelem egyhetes szünetet kért a felkészülésre: megadták neki. Sok szó esett Magyarországról a perben. Néhány héttel ezelőtt Hausner főügyész csaknem egy óra hosszat szólt vádbeszédé- j ben a magyarországi deportálásokról, majd Eiehmann magnótekercsről forgatott vallomása emlitette a magyar csendőrök “vad j tombolását”, amit neki kellett “csititani”. Amikor az “érzelmes” gyilkos vallomását hallgattuk önmagáról, érzékenységéről, idealizmusáról, jól szivéről, borzadásáról vértől és kintői, rajongását a természet iránt, kapkodó s dadogó magamentegetését — akkor fogant meg bennem a gondolat, hogy hazatérésem után átböngészem az Országos Levéltárban az 1945-ös és 1946-os népbirósági perek jegyzőkönyveit. Elolvasom a tanúvallomásokat, a bizonyítási anyagot és mindenekelőtt a gyilkosok vallomását. Közös volt a bünük, együtt követték el. “Szembesitem” őket: mit mondtak másfél évtizeddel ezelőtt Eiehmann magyarországi bűntársai, s mit mond a másik ma a jeruzsálemi tárgyaló- j teremben? • “Tele volt a fejem gondokkal, amikor elindultam Magyarországra — olvastam Eiehmann rendőrségi vallomásában. — Nem is gondoltam, hogy a parancs végrehajtása milyen könnyű lesz. Megtörtént, amit lehetetlennek véltem: a végrehajtó hatalom irányitója Endre László lett, egy ember, aki már évek óta foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nem is volt tennivalóm.” Annyira tétlenkedett, hogy — amint vallja — “szabadabbra engedhette” magánéletét. Kirándulgatott a Kárpátokba és a Balatonra, néha meglátogatta miskolci barátnőjét, budapesti nagynénjét, Magyarországon állomásozó katonabaj társait. Vitorlázott a Balatonon. kétéltűjével járta az országot, vacsorákra járt Endre szüleihez Kiskunfélegyházára, egyszóval élte világát, mert nem volt semmi dolga, “a magyarok féltékenyen vigyáztak szuverenitásukra és nemzeti büszkeségükben nemcsak utasítást, de tanácsot sem fogadtak el, az akció ment magától. ..” Senki előtt sem kétséges, hogy 1944 tavaszán, a német megszállással nyíltan is elveszett a nemzeti szuverenitás. Akik a nemzeti büszkeségért és függetlenségért kiálltak, illegalitásba szorultak vagy börtönbe kerültek, és útjukat fejfák szegélyezik a Margit körúttól Sopronkőhidáig. A kormány szolgai módon kiszolgálta a németeket, s nem akart tudomást venni arról, milyen embertelenségek történnek a gyüjtőtáborokban, s hogy az országból kiszállított deportáltak útja a gázkamrákba, a halálba vezet. Jellemző' a Sztójay- kormány magatartására Arnóthy-Junger Mihály akkori külügyminiszterhelyettes vallomása, aki 1944 junius 21-én a deportálásokkal kapcsolatos külföldi közvéleményről tájékoztatta a miniszter- tanácsot. “Részletesen elmondtam, hogyan állítja be a külföld a magyar népet és a kormányt. Elmondtam részletesen, hogy a csendőrök és a Gestapo hogyan bánnak a zsidókkal. Jaross álláspontja az volt, hogy az én referádám nem felel meg a valóságnak, ami meg azt illeti, hogy milyen következményei lesznek ennek a nemzetközi életben, erre kijelentette, hogy minden csoda három napig tart. Legélesebben Jurcsek támadt rám, hogy én nem akarom megérteni a németek felfogását és teljesen a német szellem ellen állítom be a zsidókérdést.” S vajon mit vall Jaross Andor, a Sztójay-kor- mány volt belügyminisztere? “Volt egy kormányzati elv, hogy ne mérgesítsük el a magyar—német viszonyt.” Ezt egészíti ki Arnóthy-Junger Mihály, amikor azt vallja, hogy “Veesenmayer a kormány tagjait ott nyomta, ahol tudta és a legtöbb engedte magát. A hiba ott volt, hogy a .kormány egyes tagjai a németek kegyeiért való versengésben behódoltak nekik.” A kormány tagjai versengtek a németek kegyeiért, s ez volt Horthyra is jellemző. Belevitte az országot a háborúba, a magyar hadsereget a német fasizmus, Hitler rendelkezésére bocsátotta. A magyarok százezrei pusztultak el a német imperializmus háborújában, s mérhetetlen értékünk vált romhalmazzá. Ennek a Horthynak a feje köré legendát szőttek — Hausner főügyész is a jeruzsálemi perben —, hogy szemben állt a németekkel a deportálások kérdésében. Mi az igaz ebből a legendából? Semmi! Horthy szabad kezet adott a Sztójay-kormánynak, szabad folyást az eseményeknek. Csak arra ügyelt, hogy mentse nevét, a maga személyes felelősségét, a gálád tettektől. Az államfő kivonta magát kormánya intézkedéseiből, s hitte, ha ezt teszi, rá nem hárul felelősség. 1944 nyarán, amikor már csak Budapesten maradt gyüjtőtábor, s amikor ő is látta már, hogy a németek elvesztették a háborút, egy időre leállította a deportálásokat, hogy azután a sikertelen kiugrási kísérlet után átadja a hatalmat Szálasinak, aki befejezte a Horthy idején s hozzájárulásával kezdett népirtást. Horthy nem akart tudni a deportálások részleteiről. Jaross vallotta: “A kormányzó a miniszterelnöknek kijelentette, hogy a zsidó jogszabályok tekintetében, amelyeket a kormány hozni fog, nem igényli azt a jogot, amit haduri jogánál fogva eddig igényelt, hogy minden olyan rendelet, amely a honvédelmi törvény, vagy a gazdasági felhatalmazás megfelelő szakaszai alapján születik meg, neki mutatandó be előzetesen, s csak az államfő hozzájárulása után kerülhet minisztertanács elé. A zsidó jogszabályokkal kapcsolatban az államfő ezen jogával nem kiránt élni és kijelentette, hogy a zsidóság jogszabályai tekintetében nincs szükség előzetes hozzájárulásra.” Nagyon érdekes tanúvallomást tett Ravasz László református püspök a népbirósági tárgyaláson Horthy felfogásáról. Május közepén kihallgatást kért a kormányzótól — vallotta —, s rá akarta bírni, hogy szálljon szembe az embertelenségekkel, ne engedje saját nevével fedezni a brutális garázdálkodást. RAVASZ: A kormányzó akkor azt mondta nekem, munkaszolgálatra viszik ki azokat, akiket katonai szolgálatra nem vehetnek igénybe, család tagjaikat pedig azért, hogy együtt legyenek és a családjukat ne a nemzet tartsa el, amikor ők ott kint keresnek. ELNÖK: Jóhiszemű meggyőződése volt ez a kormányzónak, vagy pedig a püspök ur mint az erkölcsi álláspont képviselőié előtt éppen a kihallgatásnak a kérdéssel kapcsolatos, súlyosan, kellemetlen izét és lényegét akarta vele csökkenteni, hogy valamiféle könnyítést teremtsen saját magának a püspök ur előtt érzett kellemetlen helyzetért ? RAVASZ: Azt hiszem, ezzel lelkiismeretét nyugtatta meg. Horthy, Sztójay az egész magyar kormányzat behódolt a német fasizmusnak, minden ellenállás nélkül teljesítették a német parancsokat, akár Hitlertől, akár Himmlertől, Veesenmayertől, Win- kelmanntól vagy Eichmanntól származtak. Sírásói voltak a magyar szuverenitásnak. • “Mi, németek nem csináltunk semmit Magyar- országon. . .” — vallja Eiehmann. Ferenczy csend őrezredesnek, a németek mellé rendelt összekötőtisztnek, a belügyminiszterhez intézett 1944-es jelentéséből idézek: “A táborokon belüli parancsnokságot és a berakás technikai lebonyolítását a jövőben a német biztonsági rendőrség veszi át. Ezt az intézkedést az tette szükségessé, hogy a német parancsnok kénytelen volt tűrni a magyar hatóságok engedékenységét a táborból való kijárással kapcsolatban. Egyesek megszöktek, mások utazási engedélyhez jutottak, sőt, rendszeres futárszolgálatot is szerveztek. Egy futái’t a németek letartóztattak. A futárszolgálattal kapcsolatos nyomozást a német biztonsági rendőrség vette át. — Az egyes rendőrkapitányságok, illetőleg gyüjtőtáborokban őrizetben levő külföldi állampolgárok ügyeinek kivizsgálására Adolf Hetzinger német külügyminiszteri tanácsos fog kiszállni. — A német biztonsági rendőrség több munkaszolgálatost elfogott, szabadságolási igazolványaikat elkobozta — Berend Bélát és feleségét hamis okmányok beszerzése miatt elfogták, kihallgatásuk után Adolf Eiehmann SS-Obersturm-bannführernek kiadták. — A szolnoki gyüjtőtáborból szökést kísérelt meg özv. Neubert Lajosné, aki ellen a német biztonsági rendőrség egyik tagja lőfegyvert használt, amelynek eredménye halálos kimenetelű volt.” “Az akció ment magától” — mondja Adolf Eiehmann, akit Budapestre érkezése után Endre László meghívott vacsorám. “Kitűnő vacsorát ettünk — mondja vallomásában Eiehmann —, és jó magyar bort ittunk hozzá. A beszélgetés során elmondtam, hogy Himmler parancsot adott a budapesti zsidók gettóba zárására, az ország keleti részéről a nyugatiba szállítására és Auschwitzba vivésére. Elmondtam Endrének az irányelveket is.” Jól érezhette magát ezen a vacsorán Eich- mann, mert memoárjában is megemlékezett róla. “Azon az estén megpecsételődött a magyarországi zsidók sorsa. Évek soi-án megtanultam, hogy milyen csalétket kell használni különböző halak fogására. Az egész ügyet ráhagytam a magyar hatóságokra. Endre, aki életem egyik legjobb barátja lett, kiadta a szükséges rendeleteket, és Baky meg a magyar csendőrség gondoskodott a végrehajtásról.” Mit mond a “magától futó akcióról” Endre László, Eiehmann “életének egyik legjobb barátja?” Idézem a népbirósági jegyzőkönyvet: ELNÖK: Kiktől eredt a kívánság a korlátozó rendeletek meghozására? ENDRE: A németek kívánták. ELNÖK: A rendeletek előkészítési munkálatainak folyamán? ENDRE: Akkor is nyilvánítottak kívánságokat, illetve sürgettek bizonyos rendeleteket. ELNÖK: Hogyan merült fel a deportálás gondolata ? ENDRE: Ez is német kívánság volt. A németek beállították a menetrendet, szabályozták a vonatokat, maguk gondoskodtak a szerelvények kiállításáról, a bevagonirozásról. A szállítások folyamán vonatonként bizonyos számú karhatalom igénybevételét is kívánták. Csendőrök mentek a legtöbb szállítmánnyal a határállomásig. ELNÖK: Hogyan közölte önnel Eiehmann a végrehajtás módozatait? ENDRE: Tudomásomra hozta, hogy milyen módon fog történni a szállítás. A németek az emberiesség látszatát akarták kelteni, tudatos rosszhiszeműség volt ez részükről. Endre és Baky vallomása szerint a deportálások megindítását Eiehmann kárpáti utján beszélte meg Endrével. Ezek szerint ez az utazás nem volt ártatlan kirándulás, ahogy most azt Eich- mann Izraelben vallja. Ferenczy csendőrezredes is vallott erről a kárpáti útról: “Endre László Eichmann-nal ellenőrző körutat tett Kárpátalján. Itt beszélte meg Eiehmann Endre Lászlóval a zsidók elszállításának részleteit. Eichm'ann-nak az volt a kívánsága, hogy a szállítás körül a csendőrség álljon rendelkezésre. A táborokban, a gettókban mindenütt a német ges tapo emberei teljesítettek szolgálatot, ők voltak a parancsnokok, ők voltak jogosultak intézkedni. A csendőrség és a rendőrség a külső területen teljesített biztonsági szolgálatot. A szállítás teljesen német irányítás, német katonai elnevezés alatt ment végbe, német kocsikban és a német szállitásvezetőség rendelkezései szerint.” Balázs-Piri Gyula volt csendőrezredes tanuvallo mása szerint 1944 áprilisában Baky Lászlónál volt a Belügyminisztériumban, amikor Eiehmann egy százados kíséretében megjelent és Baky nak a következőket mondta: “A kassai hadtest területén 250 ezer megbízhatatlan embert szedtek össze. A német hadvezetőség nem engedheti meg, hogy ilyen tömeg megbízhatatlan elem tartózkodjék hadműveleti területen. A magyar kormány intézkedjék ezek hátraszállitásáról, amennyiben ezt nem hajtják végre, úgy ezt a kérdést majd a németek oldják meg. Baky csak annyit válaszolt: Jawohl. Ezután Eiehmann felállt, tisztelgett és eltávozott.” így festett a magától futó akció... • Bőrének mentésére Eiehmann, elhárítva magától minden felelősséget, magyar cinkosaira hárítja a bűnt. Régi taktika ez. Ismétlése annak, amit a németek már 1944-ben alkalmaztak. Ferenczy csendőrezredes vallotta népbirósági perében: “Tudomást szereztem arról, hogy a németek Debrecenben a bevagonirozásnál olyan filmfelvételeket készítettek, ahol az ő embereiket teljesen félreállitották és csak a magyar csendőrség tagjait állították a film elé. Ilyen filmfelvételeket készítettek Kassán is, amikor a szerelvény be(Folytatás a 9-ik oldalon)
