Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-22 / 25. szám
Thursday, June 22, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Széljegyzetek Szégyenletes dolog a kubai traktor-váltságdíjat Hitlerek zsarolásához hasonlítani. — A háborús profitolók és a militaristák szent szövetsége. Irta: GERÉB JÓZSEF A már agyondicsért amerikai demokráciának egyik jellemző tulajdonsága, hogy abban mindenki úgy találhatja fel saját véleményét, mintha az egész amerikai nép nevében beszélne. Különösen a propaganda intézmények képviselői, meg a nagyon is tudatlan emberek beszélnek mindig ugy, mintha nagy tömegek állnának mögöttük, akiknek nézeteit tolmácsolják. A legnagyobb tévedés az ilyen nyilatkozatokból arra következtetni, hogy az amerikai nép — avagy akármelyik nép is — egységes akármilyen kérdésben is. Ha a “nép” fogalma alatt valamely terület összlakosságát értjük, akkor egész bizonyos, hogy a szóbanforgó tömeg OSZTÁLYOKRA oszlik, amelyek aztán speciális érdekeiknek megfelelően foglalnak állást minden fontos politikai, gazdasági és társadalmi kérdésben. Egységes népről, nemzetről manapság nem beszélhetünk, még akkor sem, ha háborús időkben a külügyek mezején látszólag egységes megmozdulásra lehet rávenni bizonyos földrajzi határokon belül lakó népeket. Az egység ilyenkor azért is igen erősen mutatkozik, mert azokat, akik ellenzéket képeznének, hamarosan eliminálják: bebör- tönzik vagy száműzik, esetleg meg is ölik. így születik meg a nagyon behirdetett “egység.” Mit mond Mrs. Roosevelt? Különösen látható lett ez a Kubával kapcsolatos “Tractors for Freedom” név alá vett ajánlatnál. Ennek az ajánlatnak — amelynek kitalálója felett is vitáznak — rendkívül sok pártolója, de talán még több ellenzője akadt ugyanazon ország népe körében. Ugy a barátokat, mint az ellenzőket valóságos rendsorozatban lehetne összefoglalni, amely aztán megmutatná, hogy még az ilyen egyszerű kérdésben is mennyire MEGOSZLÓ A NÉP VÉLEMÉNYE. A traktor-váltságdij egyik legőszintébb támogatója Mrs. Eleanor Roosevelt, akit Kennedy elnök dr. Milton Eisenhowerrel és Walter Reuther- rel. együtt a csere-terv végrehajtó bizottságának vezetőivé nevezett ki. Mrs. Roosevelt a napokban Los Angeles városában járt, ahol az ujságiróknak a traktor-ajánlattal kapcsolatban ezt a nyilatkozatot adta: “Elitélem a kubai inváziót, elleneztem azt annak idején is. Helytelenítem azt, hogy az Egyesült Államok segítette az elbukott inváziót. Ugy tartom, hogy azért a támadásért felelősséggel tartozunk és most, amikor 500 traktort adunk 1,200 fogolyért, csak a kubai nép jóvoltára gondolok és nevetségesnek tartom azt az állítást, hogy ez a traktor-váltságdij “black-mail” lenne.” Mrs. Roosevelt nem részletezte, miért tartozik az Egyesült Államok felelősséggel a kubai támadásért. Tartotta magát Kennedy elnök azon kéréséhez, hogy erről a kérdésről beszélve “önkéntes cenzúrát” gyakoroljunk. Magyarul ez annyit jelent, hogy a kubai támadásban oly szerepet játszottunk, amelyről arcpirulás nélkül nem igen lehet beszélni. Mrs. Roosevelt helyett azonban beszélt Thomas W. Braden, az “Oceanside Blade-Tribune” újság kiadója, aki 1951—55 időközben, mint a Central Intelligence Agency (CIA) tagja, Allen W. Dulles segítője volt. Braden vizsgálatai alapján az ösz- szes lapok megii’ták, hogy az Egyesült Államok hivatalos közegei miként gyűjtötték össze a kubai ellenforradalmárokat, miként szállították őket Guatemala és más államokban fekvő amerikai katonai bázisokra, ahol felfegyverezték és trenírozták, majd vitték őket az invázióra, szinte megkérdezésük nélkül. A papir-rongy Kiderült Braden adataiból, hogy az Egyesült Államok lábbal taposta a Kubával és általában a latin-amerikai köztársaságokkal kötött békeszerződéseket. Kiderült, hogy itt is csak papir-rongy lesz az olyan békeszerződésekből, amelyek valamelyik nagyhatalmú osztály gazdasági érdekeit sértik. Persze az ilyesmikről nem szép Írni, azért az erkölcsös Kennedy elnök szeretné, ha arról a sajtó mélyen hallgatna. És hallgat is, amin persze vérszemet kap a traktor-cserét ellenző tábor és azt most ahhoz a váltságdíjhoz hasonlítják, aminek fizetésére Hitler-kényszeritette a német zsidókat, de akiknek végzését elrendelték a váltság megfizetése ellenére is. Kétségtelen, hogy a kubai invázió előkészületeit nemcsak tudta, de helybenhagyta Henry Cabot Lodge, a U. S. nagykövete az Egyesült Nemzeteknél. Az ő kötelessége lett volna annak megakadályozása, amit persze elmulasztott. Ugylát- szik ezt a mulasztását honorálta most a Princeton (N. J.) egyetem, mert más ok nem volt arra, hogy ezt a tulreakciós, már többször is elbukott politikust diszdoktori titulussal tisztelje meg. A másik módszer Lodge és a hozzá hasonlók jogosultnak tartják a kubai inváziót és csak az fáj nekik, hogy az nem sikerült. Ennek a gondolatnak adott kifejezést Hugh M. Bums kaliforniai állami szenátor, aki javaslatot terjesztett a kaliforniai törvényhozó testület elé, amelyben azt kérte, hogy Kalifornia állam követelje a traktor-váltságdij azonnali beszüntetését s ahelyett küldje oda az Egyesült Államok a hajóraját, megfelelő számú tengerész-katonával és “taszítsák a tengerbe azt a kis szigetet.” Szerencsére a többi törvényhozókban volt még annyi józanság, hogy leszavazták a javaslatot, de senki sem ajánlotta, hogy a javaslat szerzőjét, mint közveszélyes őrültet kellene gondozás alá venni. Washintonban a kongresszus egyik albizottsága előtt, amely a költségvetést tárgyalta, megjelent Franklin I. Orth, az Országos Céllövő Egyesület elnöke, azt ajánlva, hogy a kongresszus vásároljon minden nagykorú amerikai polgár részére egy puskát, mert mint mondotta: “Ha a kommunisták tovább is ugy terjeszkednek, mint azt Kuba mutatja, akkor hamarosan szükségessé válik, hogy minden amerikai puskával a kezében védelmezze magát a kommunizmus ellen.” Persze azt nem mondotta, hogy az a fegyvergyár, amelyet képviselt, mennyit keresne, ha csak ugyan hallgatnának ajánlatára. A lapok itt is követték a Kennedy által kért önkéntes cenzúrát é3 nem Írták meg, hogy a háborús uszításra mi lenne a legmegfelelőbb válasz. Mit mond egy munkás? Lapunk egyik olvasója a “Pittsburgh Post- Gazette”-ben megjelent levél kivágását küldte el hozzám, amelynek Írója, bizonyos Ted Dostal, MUNKÁS-nak mondja magát és mint olyan azt állítja, hogy a munkások nézetét nyilvánítja. Bárcsak ugy lenne, de ugy vélem, hogy csak az értelmesebb és az osztálytudatra ébredt munkások vállalnak vele közösséget, mig az elfogult, a háborús uszítás hatása alatt álló munkástömegek nekirontanának, bármennyire az igazságot mondja is. Ez a levél mindenesetre elég eredeti és ami a fő, elég érdekes arra, hogy itt ismertessük. “Kennedy elnök felhívást intézett Amerika népéhez, hogy adakozzanak traktorok és bulldózerek vásárlására, amelyekkel kiváltjuk azokat a foglyokat, akik a kubai inváziónál a Castro-kormány fogságába estek. Helyeslem ezt a tervet, de azért rá akarok mutatni arra, hogy Castro nem az amerikai munkásokat kérte a traktorok vásárlására, hiszen nem az amerikai munkások voltak azok, akik a kubai inváziót támogatták, akik Kubában olyan nagy károkat okoztak. “A bankárok és az iparbárók finanszírozták a kubai inváziót, hogy folytathassák azt a kubai rablógazdálkodást, amely nekik évenként legalább is száz millió dollár hasznot hajtott, ők felelősek a támadás megszervezéséért, ők vették rá kormányunkat is, hogy bizonyos hivatalos közegek pénzzel, fegyverrel és tanácsokkal támogassák Kuba népe ellen intézett merényletet. Azért nem is lehet elképzelni nagyobb gonoszságot, mint azt, hogy ez a traktor-váltságdij azonos azzal a váltságdíjjal, amit Hitlerék a zsidókon vettek be. “Hitlert a német nagytőkések finanszírozták és emelték hatalomra, hogy megvédjék érdekeiket az egyre erősebben követelőző nincstelen tömegekkel szemben. Ezért Hitler uralma alatt a német nagytőke nemhogy kárt szenvedett volna, de még jobban megerősödött. Ezzel szemben Fidel Castro mellett a szegény nép sorakozott fel, hogy visszaszerezze magának a nagytőke által elrabolt vagyont. A kubai munkások és a dolgozó paraszt- ség életszínvonala már a rövid két év alatt is sokat emelkedett a kívülről jövő támadások ellenére is. “Hitlerék nemcsak a zsidók, a szláv és más olyan népek millióit gyilkoltatták le, akiket ők “alsóbbrendüeknek” bélyegeztek, de a négereket sem tekintették igazi embereknek. Kuba népének egy harmada a néger népfajhoz tartozik. Ezeknek a Castro-uralom alatt nem kell attól tartaniok, (hogy Hitler tanítása szerint megfosztják őket emberi jogaiktól, sőt még attól sem, hogy Alabama, vag}’ Mississippi államok módjára csak másodrendű polgárokká teszik őket, mint tették még a Batista-uralom alatt is.” A szent szövetség Ha figyelembe vesszük a fenti levélben említett tényeket, akkor valóban gyalázatos dolog azonosítani a kubai traktor-váltságdijat Hitler rettenetes zsarolásával, amely csak előjátéka volt a világtörténelem legborzalmasabb bűntényének. A háborús profitra éhes amerikai tőkések azonban képesek még az ilyen gyalázatra is. Ezt vette észré J. William Fulbright (D., Ark.) szenátor is, aki a szenátus külügyi bizottságának ülésén nyíltan megkérdezte a fegyveres beavatkozást hirdető Lyman L. Lemnitzer vezérkari főnöktől, hogy az elmaradott országok népén “nem segitene-e jobban az élelem és a munkaalkalmak, mint a puskák és a katonai tankok?” A militaristák azonban olyan hűséges szövetségesei a háborús profitot huzó bankároknak és iparbáróknak, hogy továbbra is kitartanak a fegy veres “támogatás” név alá vett fegyveres beavatkozás mellett. ELADÓ A TIFFANY Tiffany & Co. a newyorki Fifth Ave. legjobban ismert ékszerüzlete eladó. Állítólag eddig még nem jelentkezett vevő, pedig az üzlet igen jól megy. A legutóbbi részvényesek közgyűlésén a társulat elnöke, Walter Hoving bejelentette, hogy a profit az utóbbi 4 év alatt 397 százalékos emelkedést mutat. Egyebet is mutatott Mr. Hoving. Egy gyöngy nyakláncot, amelynek az ára 40,000 dollár. "Azt hiszik önök, hogy ez drága?”, kérdezte a megjelent 20 részvénytulajdonostól. “Múlt héten 120 ezer dollárért adtunk el egy igazgyöngysort, ebből pedig jónéhány elfogyott”. Ezt csak azért közöljük, nehogy valamelyik olvasónknak eszébe jusson megvenni az üzletet. Még akkor sem, ha munka nélkül van. Szóba sem állana vele senki, ha megpróbálná. Tiffanynak igen különleges vevőköre van. Olyan amely egy porcelán tányérért hajlandó 73 dollárt is fizetni, egy félkarátos gyémántgyűrűért 243 dollárt, egy gyémánt nyakékért 532,000 dollárt vagy igényt tart a Tiffany-gyémántra, egy 128 és fél karátos sárga kőre, amely olyan n‘agy, mint egy golflabda (honnan tudnák a mi olvasóink, hogy az milyen nagy?) és az ára — igy csiszolatlanul is csekély félmillió dollár. De azért az üzlet jól megy, sőt az utóbbi években, amióta ugy felszaporodott a munkanélküliek száma, jobban megy, mint valaha. Pedig az üzlet 124 éve áll fenn és mindenféle napokat látott már. Volt ugy, hogy veszteséggel zárult az év. De aztán rájöttek, hogy modernizálni kell az antik kinézésű üzletet. Kicserélték az árut is. Az antik ezüstök helyett az uj időknek megfelelőbb fényes ezüst és aranyozott ezüst cikkekkel szaporították a készletet és ez jól bevált. Nagyobb lett a forgalom, a tiszta jövedelem, a részvényosztalék. Ez csak azt bizonyítja, hogy vannak, akik a gazdasági krízisben gazdagodnak meg. Hogy miért eladó a Tiffany? Nem tudjuk. Több mint 80 ország ifjúságának képviselője vesz részt a moszkvai Nemzetközi Ifj. Fórumon Julius 25-töl augusztus 3-ig rendezik meg a szovjet fővárosban az első Nemzetközi Ifjúsági Fórumot, amelyen a világ ifjúságának képviselői az ifjúságot, s az egész világ sorsát érintő legfontosabb problémákat kívánják megvitatni. Előreláthatólag több mint 80 ország ifjúságának képviselői érkeznek ebből az alkalomból a szovjet fővárosba. A fórum nemzetközi előkészitő bizottsága most tette közzé a moszkvai találkozó programtervezetét. A több napos tanácskozáson különböző bizottságokban és albizottságokban folytatódik majd a vita. A tervek szerint az egyik albizottságban —, amely a tanulóifjúság életének kérdéseit vitatja majd meg — a magyarországi fiatalok képviselője is előadást tart.
