Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-06-08 / 23. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, June 8, 1961

A nácizmus borzalmairól számolnak be Eichmann tárgyalásán

(Folytatás az első oldalról)

Auschwitzba kerültek volna. A marhavagonokba 8b—100 embert is bekényszeritettek a legdurvább ütlegelések között, majd lezárták ezeket a kocsikat és 5—6 napon keresztül senkit nem engedtek ki belőlük. Elképzelhető, hogy a rekkenő nyári melegben végrehajtott deportálások alatt mit állhatták ki a szerencsétlen áldozatok.

A nyugati hatalmak közönye

A tárgyalás kapcsán azonban nemcsak a nácik szörnyűségei derültek ki, hanem az is, hogy milyen közönyösen nézte a nácik garázdálkodásait némely nyugati kormány. Joel Brand tanul pl. elmondta, hogy az angolok mennyire akadályozták a zsidómentő akciót, amelyet egyes külföldi zsidó szervezetek próbáltak keresztülvinni a gázkamrákba szánt emberek megmentése érdekében. Dr. Weizmann, a cionista szöv. elnöke kérte Eden külügyminisztert 1944 nyarán, hogy bombázzák le a vasútvonalakat, amelyeken a zsidókat Magyarországból kiszállítják Auschwitzbe. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy milyen fontos lenne magának az auschwitzi tábornak és a Bir- kenauba vezető útvonalnak a bombázása. Auschwitzban a Siemens és a Krupp müveknek a műhelyei voltak, ahol a háború céljaira szükséges fegy vereket gyártottak. Birkenauban pedig a gázkamrákat és krematóriumokat helyezték (4, ahol milliókat gyilkoltak meg a legnagyobb hidegvérrel.

'Minden ok megvolt tehát arra, hogy teljesítsék a zsidó vezetők kérését és az angol és amerikai légierő elpusztítsa a náci halálgépezetet s milliókat mentsen meg az életnek. Hisz ebben az időben gyilkolták le az áldozatok túlnyomó többségét, igy ha idejében közbelépnek megakadályozzák a tragédia kifejlődését. Egyetlen ilyen akciót nem hajtott végre az angol-amerikai légierő a háború folyamán!

Olyan akcióba sem akartak belemenni a nyugati politikusok, hogy befogadják a biztos halál elé néző üldözöttek nagyobb tömegét. Kereken elutasítottak minden olyan kérést, ahol valamit is segíthettek és tehettek volna a kegyetlen hitleristák karmai között vergődő szerencsétlenekért. Pedig minden hatalmuk megvolt a helyzet megváltoztatására. Abban az időben, 1944-ben, amikor a magyar zsidók tragédiájára került a sor, a németek már nem rendelkeztek olyan erővel, hogy keresztül tudják vinni ördögi tervüket, ha nagyobb ellenállásba ütköznek. Példa erre Budapest esete, ahol Roosevelt erélyes közbelépése miatt, a megrettent Horthy beszüntettette a deportálásokat, mert félt, hogy háborús bűnösként vonják felelősségre tetteiért. A németeknek pedig nem volt elég erejük arra, hogy a magyar kormány akarata ellenére is végrehajtsák a zsidók elszállítását a városból.

A nyilasok garázdálkodásai

Horthyék később persze igyekeztek “jóvátenni” ezt a “gyengeségüket” azzal, hogy át játszották íázálasi nyilas bandájának a hatalmat, akik megpróbálták behozni azt a mulasztást 1944 őszén, amit ugyanezen év nyarán “elmulasztottak”. A budapesti zsidók százezreit hajtották a bécsi országúton ki Ausztria felé Eichmann parancsára. Erről a “halálmenetről” ugyancsak hiteles képet adtak a tárgyaláson a tanuk, akik maguk is resztvettek a borzalmas szenvedésekben. A 120 mérföldes utat a legrövidebb idő alatt kellett az idős embereknek, asszonyoknak és gyermekeknek megtenniük, szélben, hóban és viharban. Enni jóformán semmit nem kaptak, hanem annál több verést. A nyilas karszalagot viselő őrök bottal, korbáccsal és puskaaggyal ütötték a szerencsétlen embereket és a lemaradottakat agyonlőtték.

Eichmann közömbös

Mindezen szörnyűségek egyik legfőbb előidézője, Adolf Eichmann, szótlan egykedvűséggel hallgatja a tanuk megrázó leírását és elbeszéléseit az emberi tragédiákról. Az egyik német tanú, dr. Heinrich K. E. Grueber, a Nyugat-Berlinben lévő Szt. Margit evangélikus székesegyház dékánja tanúsította a jeruzsálemi bíróság e'őtt, hogy a háború előtt többször találkozott Eichmannal. Az üldözött német zsidók érdekében akart közbenjárni, de a vádlott mindig a leghidegebb közönyt tanúsította az emberi szenvedések iránt. “Olyan volt, mint egy jégdarab” — mondta dr. Grueber, aki maga is koncentrációs táborba került 194ÖU______________________________

ben, emberi magatartása miatt.

A tanulvallomás nagyon találó képet festett a mai nyugat-németországi helyzetről. Elmondta ugyanis, hogy még a Gestapo tisztek között is volt két olyan ember, aki titokban támogatást nyújtott számára a zsidók megsegítésével kapcsolatban. Az egyik a kettő közül, meglepő módon Ernest von Rath apja volt. Ernest von Rath a párizsi német követségen harmadtitkári funkciót töltött be mindaddig, mig egy elkeseredett menekült lengyel zsidó fiú, Herschel Grynsz- pan agyon nem lőtte 1938-ban. A nácik azt hitték az apa most már kellőképpen gyűlöli a zsidókat, fia meggyilkolásáért és ezért a titkos rendőrség sorába vitték. Az apát azonban nem vakította el a gyűlölet fia meggyilkolásáért. (Úgy látszik azon a véleményen volt, hogy fia megérdemelte ami vele történt.) Tény az, hogy mig nyíltan “disznó” kiáltással illette Grueber dékánt, hivatali szobájában, mikor négyszemközt voltak, megmutatta azokat a zsidóellenes rendelkezéseket, amelyeket a nácik ki akartak adni a közeljövőben és igy lehetővé tette az áldozatok időbeni értesítését és esetleges menekülését.

Az anti-nácizmus bűn ma Nyugat-Németországban

Mikor az izraeli bíróság felkérte, hogy nevezze meg a második Gestapo tisztviselőt, aki szintén segített résztvenni az üldözött zsidók mentésében, dr. Grueber a hallgatóság legnagyobb csodálkozására kijelentette, engedélyt kért nevének vissza tartására. Nyugat-Németországban ma csak “rágalom és szidalmazás” jutna osztályrészéül annak az embernek, akiről kiderülne, hogy nem szolgálta Hitler embertelen, tömeggyilkos terveit teljes erővel és gyűlölettel. A dékán hozzátette, hogy neki már egész “kartoték-rendszere” van a gyalázkodó levelekből, amelyeket akkor kapott, mikor nyilvánosságra került az a hir, hogy Izraelbe megy tanúskodni az Eichmann-perben.

Dr. Grueber elmondta, hogy Hitler alatt, a sachsenhauseni koncentrációs tábor foglya volt, ahol összes fogait kiverték a kegyetlen őrök, és az ütlegelések hatására szivattakot kapott, de ez mind semmi volt ahhoz képest — mondta —, amit “zsidó barátaim szenvedtek”.

Az evangélikus dékán tanúvallomása csak megdöbbenésed érinthet minden haladózsellemü gondolkozó embert. Nyugat-Németországban, több mint másfél évtizeddel a hitlerizmus bukása után, még mindig bűn, ha valakiről kiderül, hogy nem szolgálta teljes mértékben az őrült Hitler szadista parancsait! Abban a Nyugat-Németországban történik mindez, amely a legtöbb támogatást kapja az amerikai kormánytól! Adenauer kancellár többször bizonygatta, hogy a nácizmus már halott birodalmában, ám az Eichmann-per napnál világosabban tanúsítja, hogy ugyanolyan erős, mint Hitler alatt volt. Ugyanazok az emberek töltenek be vezető pozíciókat a bonni kormánynál, akik a zsidók és a többi népek kiirtásában aktiv tevékenységet fejtettek ki. A különbség legfeljebb csak annyi, hogy a világ előtt ma nem hangoztatják nyíltan náci mivoltukat, de annál többször teszik ezt a gyakorlatban.

Adenauerék nemcsak, hogy semmit nem tesznek a náci szellem kiirtására, hanem csak erősitik azt minden ténykedésükkel. Az Eichmann-per tanulsága fel kell, hogy nyissa az amerikai közvélemény szemét. Hasson oda minden erővel, hogy az olyan emberek, akik ma Nyugat-Németország ügyeit intézik, ne kapják meg kormányunk támogatását. Ha nem kapunk időben észbe, a nácik rövidesen elérik azt, amit Hitler alatt csak terveztek, hogy befolyásukat az Egyesült Államokra is kiterjesztik. 'Washingtonban már ott székel von Heusínger tábornok, Hitler hűséges követője! Nem szabad tehát lebecsülnünk a nácizmus veszélyét. Az Eichmann-per egységes fasiszta ellenes összefogásra kell, hogy késztesse az országunkban lévő demokratikus erőket. Addig amig nem késő megakadályozni az Eichmannok újbóli hatalomra jutását.

KENNEDY EUNÓPAI ÚTJA

(Folytatás az első oldalról)

rikában. Nem hajlandó francia haderőket a NATO vezetőségének alárendelni. Nem hajlandó engedélyezni atomfegyver lerakatot a NATO részére francia földön, csak azzal a feltétellel, ha döntő szava lehet azok felhasználásánál. Ezt a jogot viszont az Egyesült Államok nem hajlandó kiadni kezéből.

Kennedy párizsi beszédeiben “teljesen egyenrangú szövetségeseként jellemezte Franciaországot, de a valóságban ez nem áll fenn. De Gaulle sértőnek és Franciaországra lealázónak tartja, hogy a szövetségben nem áll ugyanazon a ranglétrán, mint Anglia.

A megegyezés hiánya azonban nem akadályozta meg a Kennedy-házaspár párizsi látogatásának társadalmi sikerét. A hirszolgálatok részletes beszámolót nyújtottak a fényes fogadásokról, a csinos és franciául folyékonyan beszélő Mrs. Kennedy uj hajviseletéről, ruháiról és a bámulói körében tett jó benyomásról.

..Mi történt Becsben?

Hasonló kedélyes és baráti hangulatban folyt le Bécsben a Kennedy—Kruscsev találkozó. Tagadhatatlan, hogy a közvélemény ennek a találkozónak tulajdonított nagyobb fontosságot, mint amely gyökeresebben befolyásolhatja a nemzetközi fejlemények alakulását. A kapitalista és szociá- lista tömbnek számos kérdésben megegyezésre kell jutnia, hogy elhárítsa a tartós béke megteremtését gátló akadályokat. Ilyen kérdés a két Németországgal kötendő békeszerződés, amely a német népre bízná a két országrész későbbi egyesülésének megoldását. Ennek előfeltétele volna a Berlint megszállva tartó katonai erők kivonása. A nyugati hatalmak erről egyelőre hallani sem akarnak.

Az általános és egyetemes leszerelés, az atomfegyver kísérletek beszüntetése, az ezeket ellenőrző bizottságok megszervezése, a laoszi helyzet megoldása voltak még a Kennedy—Kruscsev tárgyalások fő pontjai á berlini kérdésen kívül.

Egyik oldalról sem vártak azonnal megoldást ezekre a régen vajúdó kérdésekre ettől az első találkozótól. De mig a szovjet sajtóban az emberiség bizakodása és reménykedése volt előre vetítve a találkozással kapcsolatban, a nyugati sajtó és különösen az amerikai és a nyugatnémet újságok aggodalommal néztek kimenetele elé (lapunk 3. oldalán közlünk errevonatkozó cikket). Adenauer kormánya utólag megnyugvással vette tudomásul, hogy a német kérdésben nem történt megegyezés Bécsben.

A nyilvánosságra hozott közös nyilatkozat röviden felsorolja azokat a kérdéseket, amelyek a két államfő két nap alatt 15 órát igénybevett megbeszélései során felmerültek. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió egymásközti viszonya, a nukleáris kísérletek, a leszerelés és a német kérdés. “Megerősítették támogatásukat egy semleges és független Laosz és a laoszi nép által megválasztott kormány iránt, továbbá a semlegességet és függetlenséget biztositó nemzetközi egyezmény és a hatásos tüzszünet fontossága tekintetében.”

‘‘Az elnök és a miniszterelnök megegyezett, hogy további kapcsolatot tartanak fenn a két országot és az egész világot érintő kérdésekben.”

Nyilvánvaló, hogy határozott megegyezés égjük kérdésben sem jött létre, de a két államfőnek alkalma volt részletezni egymás álláspontját minden kérdésben és ez reményt nyújt a jövőre nézve.

Felkerült a berlini helyzet tarthatatlansága, amelynek “abnormalitását” Eisenhower volt elnök is elismerte még a Camp David-i találkozó idején.

Kruscsev miniszterelnök tisztázta álláspontját a háromtagú ellenőrző bizottságra vonatkozó ajánlatáról a leszerelés és atomrobbantásokkal kapcsolatban. E két kérdést szoros összefüggésbe hozza egymással és a végrehajtásukat csak egyöntetű határozat alapján tartja lehetségesnek. Ezért ajánlja, hogy a végrehajtó szervek összetétele olyan legyen, amelyben a világ három politikai irányzata; a kapitalista, szocialista és semleges tömb érvényesüljön.

Ezt az összeállítást az amerikaiak “szovjet vétó jog”-nak nevezik, holott mind a három irányzat egyenlő joggal rendelkezne a bizottságokban.

Úgy a megbeszélések, mint a találkozó ünnepéi yes p* szórakoztató jellegű eseményei a leg- barátságosabb légkörben folytak le.

Elutazása előtt Kruscsev miniszterelnök annak a véleményének adott kifejezést, hogy a találkozó “nagyon jó kezdet volt” a két ország közti jóviszony fejlesztésére és a nemzetközi kérdések sikeres megoldására. A jelentés szerint Mr. Kennedy is megelégedéssel távozott Bécsből egynapi látogatásra Londonba, hogy Macmillan angol miniszterelnököt felvilágositsa a bécsi találkozás lefolyásáról. Ebből a célból utazott Rusk külügyminiszter Párizsba De Gaulle-hoz és és Foy D. Kohler helyettes külügyminiszter Bonnba Adenau erhez.