Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-01 / 22. szám
Thursday, June 1, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Í Franco birodalmában minden Irta: E. H. Neuwald I960 októberében vegyes érzelmek közepette kereszteztük a Pireneus hegyláncot és léptünk először spanyol földre. Elmosódott minden, amit Spanyolország történetéről, kultúrájáról valaha tanultunk, mert csak a közelmúlt egy eseményére tudtunk gondolni: a három éves hősi küzdelemre szabadságért, jogért és földért, amelyet sok ország fiai együtt vívtak a spanyol néppel. A szabadságharcra gondoltunk, amelyet végül sikerült Franconak leverni, mert szövetségesei a “demokratikus” világ közönye, nemtörődömsége, rövidlátása és Hitler és Mussolini pribékjei voltak. 'Gondoltunk arra, hogy az ország legjobbjai 22 év után még mindig ezrével sínylődnek Franco börtöneiben és mert a világ lelkiismerete még nem mozdult meg kellő erővel a börtönajtók megnyitásához, — számuk napról-napra szaporodik. És gondoltunk hivatalos és baráti figyelmeztetésekre, hogy tartózkodjunk a “politizálástól”, mert egyetlen elejtett szó elég ahhoz, hogy megismerkedjünk Franco börtöneivel — belülről. Öt hónappal később, 1961 márciusában ismét kereszteztük a Pireneusokat, de ez alkalommal észak felé vezetett utunk és a megkönnyebbülés sóhajával léptünk francia területre. Szerencsénk volt, mert gyakori és egyre vakmerőbb “politizálás” ellenére sem kerültünk bajba és megusztuk a látogatást anélkül, hogy Franco rendőreivel, csendőreivel közelebbi ismeretségbe kerültünk volna. Ahogyan autónk a francia falvak és városok tucatjait hagyta maga mögött, volt időnk visszagondolni a Spanyolországban eltöltött hónapokra. Csodálatos módon nem a látott városokra: Pamplona, Madrid, Toledo, Granada, Malaga, 'Ronda, Cadiz, Sevilla, Cordoba, Zaragoza-ra és Barcelonára; sem e városok pompás katedrálisaira, múzeumaira, a templomokban felhalmozott kincsekre, a csillogó szökőkutakra .virágos parkokra és az elmúlt századokból visszamaradt művészi értékekre gondoltunk, hanem arra, amit az átlagos turista észre sem vesz, ami a legtöbb látogatót nem érdekli. Ami az agyunkba mindennél mélyebben vésődött, az az emberi vonatkozások tömege volt és külső jelei annak, hogy Franco diktátori hatalma és a mindent elnémító erőszak az egész országra és a spanyol nép életére rányomta bélyegét. Spanyolországba érkezésünk előtt egy hónapot töltöttünk Angliában és két hetet Franciaországban. A rablások, a gyilkosságok, járókelők megtámadása és a bűnözés minden fajtája “amerikai méretű” volt mindkét országban. Mindez egy csapásra teljesen megszűnt Spanyolországban, Abban az országban, ahol a nép a legszegényebb; ahol külföldiek a legolcsóbban élnek; ahol nagy a munkanélküliség és akik dolgoznak éhbéreket keresnek : öt hónapon át egyetlen egy bankrablásról, egyetlen egy gyilkosságról nem- olvastunk. A külföldiek teljes biztonságban érzik magukat: estén- kint még sötét utcákban, még a parkokban sem félnek támadástól, rablástól... Kerestük ennek magyarázatát. A magyarázat: a rendőrség és a csendőrség. Rendőr minden faluban van, a városokban pedig az utcakereszteződéseknél kettesével, hármasával ügyelnek a forgalomra és a “rendre.” Az országutakat párosával járják a lakk-kalapos, gépfegyveres csendőrök, akik udvarias szalutálással intik tovább a külföldi rendszámos autókat, de feltartóztatnak, kivizsgálnak minden belföldi automobilt, teherautót. A rendőrség és a hadseregbe beosztott csendőrség Franco hatalmának biztosítékai. Tagjai jól öltözöttek és a spanyolországi keresetekhez viszonyítva, jól fizetettek. Elégedettek azzal, amit a foglalkozásuk nyújt. Tudják, hogy a hatalmat és jövedelmet biztositó egyenruha csak addig tart, amig az országban Franco az ur és mindent elkövetnek, hogy a diktátor erőszak-uralmát és a saját jó módjukat biztosítsák. A bankokban a bankszolgákon kívül két fegyveres katona gondoskodik a biztonságról, tehát nincsenek bankrablások. Akit bűnözésen érnek, vagy aki bármilyen bűnözés gyanújába esik, azt a rendőrségen, vagy a csendőrségen kihallgatással, vagy anélkül, úgy összeverik, hogy megemlecsendes geti, amig él. Akiről kiderül, hogy ártatlan, azt az összeverésen kívül más büntetés nem éri. Akit bűnösnek találnak, azt évekig, sőt évtizedekig terjedő börtönre Ítélik... A szegény Spanyolországban rossz üzlet a bűnözés! iSpanyolországban a becsületes munka is rossz üzlet. A tanítónőnk, aki egy kis spanyol nyelvtudományt igyekezett a fejünkbe verni, állami biztositó intézet tisztviselőnője. Naponkint nyolc órát dolgozik, a havi fizetése 1,500 Peseta ($25), amiből 800 Peseta ($13.50) a havi házbér. Oly sok a munkája, hogy a hónap végén 3—4 éjszakát kell átdolgoznia, hogy a havi zárlat elkészüljön. Túlórázásért nem jár fizetés. Hat gyermeke közül öt vele lakik: a legidősebb 23 éves legény, aki dohánygyárban dolgozik. Napi nyolc órai munkáért 30 Pesetát (50 centet) kap. A család fő eledele bab, garbanza, sárga répa kis husdarabokkal, krumpli és naponta 3 kiló kenyér. Erre is csak azért jut, mert az anya állandóan 3—4 külföldit tanít spanyol nyelvre és 1—2 szobát kiad albérletbe. Egy-egy meghirdetett állásra két-háromezren pályáznak és a szerencsés kiválasztott 900—1,200 Pesetát ($15—20) keres havonta. A többi folytatja a munkanélküliek reménytelen életét. Egy állami hivatalnok, aki eleinte zárkózott volt, (Spanyolországban eleinte MINDENKI zárkózott), később felmelegedett, miután meggyőződött arról, hogy nem vagyunk besúgók. Felesége és három gyermeke van. Havi fizetése 1,800 Peseta ($30). Estéit és minden szabad idejét tanítással tölti és igy havi keresete felmegy 90—100 dollárra. Ebből nagyon szűkösen megélnek, mert mindenből a legolcsóbbat vásárolják. A kishivatalnokok, parasztok, cselédek, napszámosok persze ennél jóval kevesebbet keresnek. A városi alkalmazásban álló utcaseprők, parki munkások, stb. napi 25 Pesetát (42 centet) keresnek és még örülniük kell, hogy nem munkanélküliek... Az állami hivatalnokoktól kérdeztük: “Történik-e valami, hogy a dolgozók nehéz helyzetén javítsanak ?” így válaszolt: “Nálunk nincs társadalmi élet. Ha összejövünk, beszélünk bikaviadalról, színházról, koncertről, keresetekről és árakról. Amint valaki politikára tereli a szót, az emberek felállnak és elmennek. Félni kell a provokátoroktól, a besúgóktól.” Közelebbi ismeretségbe kerültünk egy utazási iroda tulajdonosával Malaga-ban és egy alkalommal megkérdeztük: “A hallatlanul alacsony keresetek mellett hogyan vélekednek az emberek a mai rendszerről?” Ez a választ kaptuk: “A munkásoknak 90 százaléka Franco-ellenes. A középosztály is elégedetlen, mert legalább 14 órát dolgozik naponta, hogy meg tudjon élni. Tanítók 25 éves gyakorlattal havonta 1,400 Pesetát ($23.50) keresnek. Titokban általános a panasz a ‘főnök’ ellen és VEHEMENS VÁLTOZÁST JÓSOLNAK.” Később, amikor arról beszélt, hogy a szomszédos Portugáliában járt és úgy tapasztalta, hogy ott rossz a helyzet, sok üzletember, intellektuel és munkás van börtönben — hirtelen közbevágtunk: “És itt?” A válasz ez volt: “Itt még rosszabb. A múlt hónapban, csak itt Malagában 1,500 EMBERT FOGTAK EL azon a címen, hogy kommunisták.” Az idősebb emberek emlékeznek az időre, amikor még Alfonz volt Spanyolország királya. Akármilyen volt a helyzet akkor, mégis jobb volt, mint Franco alatt és ezért királyságtól várják sorsuk jobbra fordulását. Franconak van királyjelöltje: Alfonz 23 éves unokája, Juan Carlos herceg, aki azonban egyáltalán nem vágyódik a királyi trónusra. Benfentesek szerint ő is “vehemens változástól” tart és nem szeretne annak áldozata lenni. így Franco “kénytelen” tovább uralkodni és sanyargatni ezt a jobb sorsra érdemes, derék népet. A féllábuak, félkezüek, a vakok és koldusok országában a jelszó: “Todo por la Patria”, — “Mindent a Hazáért.” A kormányhivatalokat, a csendőrségi laktanyák bejáratát és a városok legszegényebb negyedeiben a házak homlokzatát ez a jelszó díszíti. A kormányhivatalokban és a csendőrségi laktanyákon kötelező a jelszó kifüggesztése. A szegények portáján stilszerü, mert tőlük valóban MINDENT elvett a “haza.” A jómódúak házatáján sehol ezt a jelszót nem láttuk. Időnkint választások is vannak Spanyolországban. Malaga-ban április 27-én voltak községi választások, amelyeket a következő ajánlással tártak a szavazó polgárság elé: “MALAGAIAK! Ennek a választásnak nincsen politikai jelentősége!” Érthető, hogy ezt hangsúlyozni kellett, mert ahol “politikáról” van szó, onnan a saját jólfefo- gott érdekükben elmaradnak a “szavazók.” A spanyol politikában nem tűrnek ellenvéleményt Franco rendőrei, csendőrei. Spanyolországban nagyon olcsó az élet és ezért a turisták ezrei heteket, hónapokat, sőt éveket töltenek itt, mert kevesebből élnek, mint a saját hazájukban. A múlt évben 500 millió dollár valutát vittek be külföldiek, de Franco külföldi tőkebefektetéseket is szeretne becsalogatni az országba. Ennek legfőbb akadálya a félelem, hogy mi lesz Franco után? Egy angol állampolgárral beszéltünk, aki Nigériában a telefonhálózat igazgatója és néhány hetet abban a penzióban töltött, ahol mi is laktunk. Körülnézett és befektetésre keresett alkalmat, de pár napi érdeklődés után lemondott erről a lehetőségről. “Miért változtatta meg a szándékát?” — kérdeztük és kérdés formájában egyenes választ kaptunk: “Mi lesz a befektetésemmel, ha Franco után a kommunisták kerülnek hatalomra? Itt mindenki arról a lehetőségről beszél.” Amit nem kell, vagy nem szabad a spanyol újságolvasónak t^rlni, azt a jólnevelt spanyol újságok nem közlik. Mi is számos spanyolországi eseményről angliai újságokból vettünk tudomást, így tudtuk meg, hogy egy fontos hivatalos ünnepségen, amelyen Franco is megjelent, egy nő hirtelen felállott és igy kiáltott a diktátor felé: “Franco, te egy átkozott hazaáruló vagy!” A bátor és önfeláldozó nő “könnyű” büntetéssel menekült: “csak” 12 évi fegyházat kapott... Angol újságokból tudtuk meg azt is, hogy a diktátor hűséges támasza, a rendőrség sem olyan megbízható, mint ahogyan azt elképzelik, mert akadt olyan rendőr is, aki a nyilvánosság előtt ítélte el a jelenlegi jogtipró rendszert. Ezt a derék embert 15 évi fegyházra Ítélték. Franco országában minden csendes, mert a meg félemlitett milliók nem mernek beszélni. Ahol csendőruralom van, ott besúgók is vannak és a legártatlanabb ember is fél a besúgóktól. Ilyen körülmények között nem volt könnyű véleményt kicsikarni emberekből és csodával határos, hogy itt-ott találtunk, bátor embereket, akik egy-egy mondattal hü képét adták a nagy tömegek hangulatának. A birkapásztor, akinek lelógó bal vállára mutattunk és megkérdeztük, hogy mi történt, az égre mutatott, ahonnan Hitler és Mussolini gyilkosai segítették Francot és megmutatta a válla helyét a rongyos ing alatt: bomba-szilánk roncsolta szét a lapockáját és tette hasznavehetetlenné a bal karját. A kérdésünkre, hogy “jobb volt-e azelőtt, vagy jobb-e most?” — igy válaszolt : “Most csak a papoknak és a gazdagoknak jó. Szegény ember sok van, de velük senki nem törődik.” Egy asszonytól, aki négy gyerekével barlang- lakásban húzódott meg, kérdeztük: “Franco adott e valami jót?” Ránknézett, széttárta két karját és szó nélkül a “vagyonát” képező rongyokra mutatott: ez minden, ami a miénk. Ezt adta Franco! És igy tovább, a barlanglakok között, a koldusok között, a “jobb elemek”: hivatalnokok és üzletemberek között, találtunk olyanokat, akik az idegen érdeklődő kérdéseire, ha vonakodással is, de mégis merészeltek válaszolni. Eleget 'hallottunk ahhoz, hogy hü képet alkossunk Franco birodalmáról, a nyomorról, az elnyomásról és a reményről, hogy egyszer mégis bekövetkezik az a “vehemens változás”, amelytől oly sokan jobb jövőt, sorsuk jobbra változását várják. Spanyolország e sorok írásakor már messze mögöttünk van. Már Franciaországot is elhagytuk, Olaszország nagy részét is bejártuk és e sorokat Jeruzsálemben írjuk, de nagy elfogódottsággal gondolunk vissza a spanyol népre, amelyet alkalmunk volt megismerni és megszeretni. Nagy szeretettel gondolunk vissza erre a becsületes, melegszívű és vendégszerető népre, amelynek jövőjében rendületlenül bízunk és amelynek megváltását őszintén kívánjuk.
