Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-25 / 21. szám
Thursday, May 25, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZŐ Kennedy adómódosító javaslatai Megfeledkezik a népről, miközben a gazdagok adóinak enyhítésével próbálja az ország gazd aságát lábra állítani A Kennedy-adminisztráció benyújtotta a kongresszushoz az adótörvényeket módosító javaslatait. Ezekben 1,700,000,000 dollár segítséget nyújt a nagytőkének, “a gazdaság fellendítésének” céljára. Ugyanakkor bizonyos kirívóan igazságtalan engedmények beszüntetését ajánlotta, mint szórakozásra, utazásra és más egyéni célokra kiadott összegeknek üzleti kiadásként való elismerését és adómentesítését. Ezt az engedményt a nagyüzlet szemérmetlenül kihasználja és millió dollárokra rugó adóösszeggel károsítja meg a közpénztárt. Az amerikai nép azon rétegének, amelynek igazán szüksége volna adóelengedésre, a munkásoknak és a hivatalnok osztálynak semmilyen adó- elengedést nem ajánlott fel Kennedy. A 2. világháború óta megváltozott adórendszerünk iránya és pedig a kiskeresetű réteg hátrányára. Most azok viselik az adóterhek nagyobbik részét, akik legkevésbé bírják. 1948-ban a fizetésekből visszatartott jövedelmi és munkanélküli biztosítási adók 14 billió dollárt tettek ki. Ez még mindig kevesebb volt, mint a 20 billió dollár, amit a nem-munkások és a korporációk fizettek adóban. 1960-ban a munkások adója megháromszorozódott, vagyis 43 billió dollárra ment fel, mig a gazdagok és a korporációk adója csak 35 billió dollárra emelkedett. A fogyasztási adó megduplázódott. A fennálló törvények gépiesen emelik a munkások adóterheit. Amikor nő a drágaság, a 600 dollár, a kereset adómentesitett összegének értéke csökken és a fogyasztási adóarány emelkedik. A társadalmi biztosításért levont adó is évenként vagy kétévenként emelkedik. A tőkések zúgolódnak A NAM (gyárosok szövetsége) nincs megelégedve Kennedy javaslatával, amely adóengedményt nyújt uj gyártelepek és berendezések befektetésénél. A gyárosok előnyösebbnek tartják, ha az uj telepek évi értékcsökkenése fejében kapnának nagyobb engedményeket a kormánytól. Kennedy azért fektetett súlyt az uj befektetésekre, mert szerinte a gyártelepek modernizálásával emelkedne a termelékenység és vele az országos termelés mennyisége is. Nagyobb egyéni termelési arány számot lehet majd kimutatni, emelkedne az egyéni jövedelem. A termelés ilyen módon való emelése azonban most nem időszerű és nem válna be. A jelen helyzetben az ország meglévő termelőképessége sincs kihasználva, sem a termelőeszközök, sem a munkaerő terén. Ha ésszerűen szerveznék meg a termelést, ha megszüntetnék a feleslegest, a szükségtelent, mint a fegyvergyártást, a pazar hirdetéseket, a gazdagok fényűző bevételeit, ezzel az átlagos egyéni jövedelmet azonnal 25—30 százalékkal emelhetnék. Ha minden munkást munkába állítanának, a termelés és egyéni jövedelem még magasabb volna. Miután mindezt bevezetnék, akkor kerülhetne sorra a termelőeszközök bővitése, terjesztése, a jelenleginél kiterjedtebb automatizálása. Uj gyárakkal és ultramodern termelési eszközök bevezetésével a jelenlegi munkanélküliek számát növelik és a tökéletesebb termelési módszerek csupán a profit emelkedését jelentenék. Szükségtelenül emelnék az ország termelőképességét, ami kihasználatlanul heverne és súlyosbítaná a gazdasági válságot. A munkásosztály adójának csökkenése viszont emelné a vásárlóképességet, ami egészséges hatással volna az ország gazdaságára. A nagytőke elfogadhatatlannak tartja Kennedy azon javaslatát, hogy a részvények és bankbetétek jövedelméből bizonyos adót levonjanak, mint ahogy a munkások fizetéséből visszatartják az adót. Ugyanakkor Kennedy bizonyos befektetések adóelengedését be akarja szüntetni. Különbséget tesz azonban a fejlett ipari államokban és a fejletlen, az iparilag visszamaradt államokban eszközölt amerikai tőkebefektetés között. Ezt azzal magyarázza, hogy csökkenteni akarja a dollárkiadásunkat az európai államokban, ezért az amerikai tőke ottani nyereségét meg kell adóztatni, a fejletlen államokban viszont adóelengedéssel a dollárbefektetést akarja bátorítani. A külföldi befektetések ilyen megkülönböztető kezelését először John McCloy a leszerelési bizottság elnöke ajánlotta 1960-ban, amikor még a Rockefeller-érdekeltségek egyik bankára volt. Ismert tény az, hogy az óriási Rockefeller olaj- és más befektetések főleg visszamaradt országokban vannak. Kennedy módosítása tehát ezen érdekeltség profitját duzzasztaná. Kívánatos volna minden külföldi befektetést teljes egészében megadóztatni, hiszen a profitarány a külföldi, különösen a gyarmati befektetéseknél, óriási. Legalább 1.8 billió dollárt jövedelmezne a kormánynak, a Kennedy által javasolt egynegyed billió dollár helyett. A hazai olajtermelők jelenleg olyan aránytalanul nagy adóelengedésben részesülnek “olajforrások vagyoncsökkenése és fúrások, kutatások kockázata“ címén, hogy ez maga legalább 2 billió dollár adóösszegtől fosztja meg a kormánypénztárt. A gazdag családok kb. évi 5 billió dollár adófizetés alól bújnak ki azzal, hogy jövedelmük nagyrészét “ipari nyereségként” tüntetik fel, amelynek adórátája a legalacsonyabb. Dillon pénzügyminiszter elismerte, hogy Kennedy adómódosító javaslata az állam évi adóbevételét 1,700,000,000 dollárral csökkentené. KÉRDÉS: Ki fogja az államháztartás megnövekedett kiadásait fedezni? Csak a nép jólétének emelését célzó intézkedések segítik az ország gazdaságát. A személyi keresetből nagyobb összeget, mondjuk 1,000 dollárt kellene elsősorban adómentessé tenni és a fogyasztási adót levágni. El kell tüntetni az adótörvényekből azt a sok kibúvót, amit a pénzes osztály a maga előnyére használ ki 10—15 billió dollárral növekedne ezáltal az ország adóbevétele. A "szabad” sajtó Lapozgatás az amerikai magyar polgári lapokban Majd ha valaki a késői korokban meg akarja írni a magayrok életét az Egyesült Államokban, a 20. században, akkor nem ajánljuk, hogy erre a célra a polgári sajtó lapjaiból merítse a hozzávaló anyagot. A kép, amit a lapok alapján rajzolhat, hogy úgy mondjuk egy kissé torz lenne. Nem hisszük, hogy ezek híven tükrözik Amerika magyar lakosságának gondolkozását és szellemi érdeklődését. Kezdjük az egyik legelterjedtebb újságon. Féloldalt betöltő cikket közöl a spiritizmusról. A cikk írója azt állítja, hogy ő nem hilsz a szellemidézésben. (Sokan visszaélnek — Írja — az emberek hiszékenységével és asztal táncoltatásával, valamint más fortélyokkal csapják be őket. Ezután a bevezetés után, leírja, hogy résztvett egy szeánszon, ahol nem volt asztal vagy más hasonló táncoltatás céljait szolgáló bútordarab, de megjelent viszont egy 120 évvel korábban elhunyt 10 éves kislány, aki a társaság minden egyes tagjához odalejtett, sőt beszélt is hozzájuk. Ezután, hogy még a hitetlen tamásokat is meggyőzze, láthatatlan kezével meg is érintett egy néhányat közülük. No nem mindenkit, csak a kiváltságosakat, mint pl. a cikk íróját. Nyilván az az önző szándék vezette, hogy írjanak róla. (Hiába, még a szellemekben is van hiúság.) A történet tanulsága nyilván az, hogy nem a spiritizmusban van a hiba, hanem az asztalban. Ahol nincs asztal, ott mindjárt ott terem a szellem. Tehát, aki az elköltözőitekkel beszélni óhajt, csak dobja ki az asztalát és már lebontotta az élők és holtak közötti válaszfalat. Magyarországon a múlt század ötvenes éveiben volt divatban az asztaltáncoltatás és a többi hasonló babona. Már Jókai Mór is kigunyolta ezt a Politikai Divatok c. regényében. Persze koronként gyakran visszatért és népszerű lett azóta is a babonában és hókusz-pókuszokban hinni szeretők körében, hol asztallal, hol nélküle. Felvilágosító munkával kellene leküzdeni a tudománytalan nézeteket. De úgy látszik akad olyan, akinek még a 20-ik század második felében is erre van szüksége. E felett á cikk felett találhatunk egy másik írást, amelyik a lap ezen oldalának másik felét foglalja el. Ebben egy magyar gyártmányú kávéfőző “masináról” van szó. A cikk Írója — aki emigráns — vesz egy ilyen gépet Ausztriában. Mikor megtudja, hogy magyar gyártmány, nem akarja megvenni. Aztán mégis erőt vesz rajta a “nemzeti büszkeség érzése” és megveszi, bár nem sok reményt fűz hozzá, mert tudja, hdgy az otthoni áruk mind rossz minőségűek. Most azt várja mindenki — Írja —, hogy kellemesen csalódott és a kávéfőző nagyszerűnek bizonyult. Hát ne ringassa magát senki ilyen hiú ábrándokba. A kávéfőző még pocsékabbnak bizonyult, mint elképzeljük. Már az első használat alkalmával felmondta a szolgálatot. A cikkíró tehát már jóval a történet befejezése előtt figyelmeztet bennünket, hogy ne képzeljük egy pillanatra se azt, mintha ő olyasmit leima, amiben egy magyar gyártmányú kávéfőző sikeresen működhet. Nem tudom miből gondolja, hogy ennek az újságnak az olvasói egy pillanatig is feltételezik róla az ilyesmit, hisz az egész lap tele van a mai Magyarország elleni támadással. Mindenesetre furcsának találjuk, hogy magyar nyelvű lap szívesen helyt ad oly írásoknak amelyekben a magyar ipar cikkeit csepülik. Ezzel az otthoni munkásságnak, és ezen keresztül az egész magyar népnek ártanak. Persze ez nem sokat izgatja a szerkesztőket. De ez még semmi ahhoz képest, amit egy szélsőjobboldali lap közöl az első oldalon. A címoldalon, hogy senki el ne mulassza, kijelenti, nem lehet úgy beállítani a történelmet, mintha a magyar parasztság kisemmizett lett volna évszázadokon keresztül. Egyáltalán — Írja —, hanem voltak tehetségesebbek a nemzet tagjai között és voltak kevésbé tehetségesek. A tehetségesek meggazdagodtak, a tehetségtelenek elszegényedtek. Tiszta igazság volt tehát, ami Magyarországon az elmúlt 400 évben végbement, a földosztást meg előzőén. A cikkből csak úgy árad a volt földbirtokos nosztalgiája a felosztott birtok után. Micsoda remek élet volt ott azon az úri Magyarországon, az “okos és tehetséges” földesurak élték világukat, mig a “tehetségtelenebb” és “ügyetlenebb” parasztok dolgoztak. Az “ügyesebbek” persze meggazdagodtak. Hát nem volt ez aranykor a parasztság számára? Egy másik magyar nyelvű sajtótermék azon siránkozik, hogy most mi lesz Amerikával, meri szörnyű veszély leselkedik rá. A nagy veszély, amint kiderül, az am.-szovjet megállapodás a szabad hirközlésről. Mi lesz a jelenlegi rendszerrel sopánkodik a lap, ha a szovjet hirközleményel és nyomtatványok bejönnek az Egyesült Államokba. Vége a rendszernek. Vége a “szabadságnak.’ Ezek szerint az amerikai “szabadság” olyan, hogy csak az egyoldalú hírközlést és propagandá: bírja el. Nem szereti hallani az ellenérveket. Legalább is igy képzeli el a magyar nyelvű polgári sajtó. Ez mutatkozik meg abban a magatartásukban is, ahogy Magyarországról Írnak, illetve ir- kább hallgatnak. A szülőföldről vagy rosszat vág r semmit. Mintha nem is létezne az a 10 millió nu - gyár odaát a Duna mentén. Mintha ott mindéi megállt volna 1945 óta. Tudjuk, hogy az amerikai magyarság tulnyoiró többsége kezd átlátni azon a mesterséges körfüggönyön, amit egyes toliforgatók eléje igyeke ;- tek huzni az elmúlt másfél évtized folyamán, ß z egyre nagyobb tömegben hazalátogatók saját sz s- mükkel győződnek meg arról a hatalmas épitk •- zésről, ami ott a felszabadulás óta végbemert. Ezek az olvasók már majd nem a “spiritizmusra a “kávéfőző masinára” és a parasztság multbi li “hatalmas meggazdagodási lehetőségére” lesznek kiváncsiak, hanem sokkal inkább szembe akarnak majd nézni az élet valóságos kérdései! el és problémáival is. Lumumba halálának kivizsgálásán'! New Yorkban zárt ajtók mögött megkezdte a “vizsgálatot” a Lumumba törvényes kongói miniszterelnök meggyilkolása körülményeinek kivizsgálására alakított háromtagú ENSZ-bizett- ság. Az íróasztalnál végzett munka “eredi lényeit” egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
