Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-25 / 21. szám
AZ ElCHiANN-FER TANULSÁC11 A hetek óta tartó Eichmann-per Izraelben felfedte a; im- beriség előtt egyes megrázó részleteit annak az embei elen tömeggyilkosságnak, amit csak a náci-fasizmus gyü.üet- hintő tanai által elkorcsosult elmék voltak képesek kigondolni és végrehajtani. Jeruzsálemben csak Eichmann, a fasizmus egyik vérengző fenevadja áll a bíróság előtt, de az emberiségnek nem szabad megelégednie azzal, hogy őt utolérte az igazságszolgáltatás btintető keze. Mélyebb tanulságokat kell levonnia abból, ami az újságokon, rádión, televízión keresztül e perrel kapcsolatban tudatába kerül. Tudomásul kell vennünk, hogy a fasizmus nem pusztult el, gyilkos magja sok helyen burjánzik. Eichmann bűntársai közül sokan megmenekültek a büntetéstől és védelmet találtak. A náci-fasizmus eredeti melegágya, a német monopólium, a “szabad” világ kormányai segítségével újra megerősödött. Megerősítésében a mi kormányunknak is nagy része van. Éppúgy része van abban is, hogy Hitler leghirhedtebb segítőtársai újra az élre kerültek és vezető pozíciókat töltenek be nemcsak Nyugat-Németország politikai, társadalmi és katonai életében, hanem az egész “szabad” világ irányításában is szabad kezet kaptak. Ez a tény nemcsak a megmaradt zsidóságot kell, hogy érdekelje, hanem az egész emberiséget. Nem titok, hogy Hitler jobbkeze, Martin Borman él és bujdosik. A zsidók kiirtását elrendelő törvények szerzője és magyarázója, Hans Globke ma az Adenauerkormány vezető minisztere. Hitler tábornoka Hans Speidel, a “szabad” nyugati szövetségesek NATO hadseregének parancsnoka, mig Hitler tábori vezérkarának főnöke, Adolph Heusinger, a mi kormányunk védő szárnya alatt Washingtonban szerepel, mint NATO hadműveleti szakértő. Ezeknek, mint fasiszta háborús bűnözőknek mind ott volna a helyük Eichmann mellett, a vádlottak üvegházában. Mert a társadalmunk élszerephez juttatja a fasizmus ezen kiválóságait és védelmet nyújt egy Ágh Lászlónak, akinek a magyar zsidók kiirtásában volt vezető szerepe, vagy egy Andrej Artukovic-nak, Hitler horvátországi megbízottjának, Paskevits-nek, Litvánia zsidósága gyilkosának, bátrabban mer a nyilvánosság elé lépni egy George Rockwell, az amerikai-náci párt szervezője, egy Birch Society, a White Citizens Council, a Ku Klux Klan és más ultra-hazafias egyének és szervezetek. Ezek mind a fasiszta elméleteket hirdetik, az antiszemitizmust, négergvülöletet, fajvédelmet, munkás-ellenességet és háborút. Egyetlen becsületes, emberséges elgondolásuk nincsen. Ezek a veszedelmes elemek nem érdemesek társadalmunk és törvényeink védelmére. — Sajnos, hazánkban a “demokráciát” alapjában félremagyarázzák, amikor a szabadság nevében működési engedélyt biztosítanak nekik. Rockwell nyíltan uszít zsidók és négerek véres kipusztitásá- ra és mégis vannak, akik “szólásszabadságra” tartják jogosnak, mint az American Civil Liberties Union is. Legyen az Eichmann-per legfontosabb tanulsága az, hogy a fasizmust csirájában kell elfojtani, hogy ne legyen alkalma még egyszer Hitlereket és Eichmannokat létrehozni. Azok is a fasizmust erősitik, akik tudatosan vagy sem, egy nevezőre emelik a kommunizmust a fasizmussal. Megkönnyítik a gyülölethintők munkáját. Az antiszemita minden zsidót kommunistának nevez. A Birch Society, a White Citizen Council, a Ku Klux Klan kommunizmusnak nevezi a négerek egyenlőségi mozgalmát, a szakszervezetek minden lépését a munkásság érdekében, a Felsőbíróság döntését a közös iskolai oktatásra, a békemozgalmakat, szóval mindent, amit bárki is a demokrácia megerősítése érdekében elkövet. Az Eichmann-per arra is rámutat, hogy a fasizmus hálójából az ilyen alakoskodó talpnyalók sem menekülnek ki. Az ENSZ titkárság átszervezéséről Az ENSz egy nyolctagú bizottsága, amely már egy éve tárgyalja az ENSz titkárságának átszervezésére benyújtott javaslatokat, nem tudott egyezségre jutni. Az egyik ajánlat, amit Ghana, India és az Egyesült Arab Köztársaság támogatott, három altitkárságot állitana fel Hamarskjold főtitkár mellé. Egy másik ajánlat, amit Kruscsev szovjet miniszterelnök tett meg Statárium Álabamában A gyűlölet hirdetői békés utasokat, fiatal férfiakat és nőket támadtak meg és véresre verték őket. — Az állam kormányzója a fajvédőket támogatja Azt az erőszakos támadást, amit a fehérek múlt héten Anniston s Biigningham, Ala- bamában rendeztek a “Freedom Riders”-ek ellen, fokozottabb formában megismételték Montgomery, Ala.-ban e hét végén. A helyzet olyan veszedelmessé fajult, hogy Kennedy elnök szükségesnek tartott 500 felfegyverzett sző vetségi U. S. marshallt a helyszínre rendelni. Az állam kormányzója, aki mindvégig erkölcsi támogatásban részesítette a fajvédőket, tiltakozott a szövetségi kormány “beavatkozása” ellen, de később kénytelen volt statáriumot hirdetni és az állami rendőrséget igénybe venni a rend helyreállítására. Egy néger templomban 1,500-an gyűltek egybe, hogy’ tiltakozzanak a fehér csőcselék támadása ellen és meghallgassák Rév. Martin L» King Jr. néger vezetőt és másokat. Az összegyűlt fajgyűlölők egész éjjel ostromolták a templomot. Vad szitkokat, sértegető kifejezéseket kiáltoztak, majd kövekkel törték be a templom ablakait. Kint egy U. S. marshal autóját felborították és felgyújtották. A támadókat könnygázbombákkal kellett visszaszoritani. A templomba szorultak az éjszakát énekléssel, egymás bátorításával töltötték. Rév. King kijelentette, hogy a faji támadás következtében “Alabama Hitler-Németországra emlékeztető b a r b a r izmus színvonalára süllyedt”. De a (Folytatás a 2-ik oldalon) CASTRO MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKET KÖVETEL KÁRPÓTLÁSKÉNT múlt év szeptemberében az ENSz közgyűlésén, háromtagú titkársággal helyettesítené Ham- marskjoldot, akinek működése súlyos kifogás alá esik. A bizottság a szeptemberben összeülő ENSz közgyűlés elé terjeszti majd jelentését, ahol a titkárság átszervezésének kérdését valamennyi tagállam megbízottjai fogják megtárgyalni. Walter P. Reuther, Mrs. Roosevelt és Milton D. Eisenhower, a John Hopkins Egyetem elnöke, kedden találkoztak a Kubából érkezett 10 hadifogollyal Washingtonban, hogy tárgyaljanak velük az 500 mezőgazdasági gép megszerzéséről. Fidel Castro ugyanis a tiz szabadon bocsátott fogollyal üzente, hogy kiadja az ezernél több hadifoglyot az Egyesült Államoknak, ha 500 mezőgazdasági gépet kap kárpótlásul a támadás alatt szenvedett károkért. Fidel Castro szívesebben dolgoztat a gépekkel, de ha nem kapná meg a kért gépeket, úgy a “foglyokat fogja munkára használni, mert igy legalább dolgoznak azért, amit megesznek”, mint mondotta. A foglyok rendes egyenruhájukban érkeztek meg, tiszták voltak és megjegyezték, hogy rendes bánásmódban volt részük a kubai hatóságok részéről. Már eddig több adomány érkezett részükre, köztük Spellman bíboros is adott 5 ezer dollárt a gépek megvásárlásához. Az ügyvédek elitélik a Kuba elleni támadást Egy 132 ügyvédből álló csoport jogi átiratot intézett Kennedy elnökhöz, kifejtve, hogy törvénytelennek tartják ; a Kuba elleni április 17-iki I támadást. Szerintük e táma- ! dás ellentétben áll nemcsak a j nemzetközi törvényekkel, de ! az Egyesült Államok törvá- | nyeivel is. I Az aláírók között van nem : kisebb egyéniség, mint a “U. I S. Information Agency” volt jogi igazgatója, Arthur Larson, aki jelenleg a Duke Egye tem Nemzetközi Törvények fakultásának igazgatója, levelében a következőket irta: “Ha a Kuba elleni invázióban nem ismerjük fel azonnal a nemzetközi törvények e században történt legnagyobb visszaesését és nem Ítéljük el mint olyant, az a veszély fenyeget, hogy a világon uralkodó törvényesség csupán csak látszat” Az ügyvédek megmozdulását Leo J. Linder és Abraham L. Pomerantz, hires ügyvédek és Thomas J. Emerson, Fowler Hai'per, a Yale Egyetem jogi fakultásának professzorai kezdeményezték. Az aláírók között van négy volt biró és az Amherst, Tulane, Cornell, Chicago és Wisconsin egyetemek jogi fakultásának professzorai. A jogi átirat újságokból vett idézetekkel bizonyítja, hogy a kubai számüzöttek az Egyesült Államok területén szervezték a sikertelen április 17-iki inváziót. Katonákat | verbuváltak, pénzügyi kampányokat és szabotálásokat szerveztek Kuba ellen, amikor U. S. nem volt háborúban Ku- ■ bával tehát megszegték a sem legességi törvényeket is. j A jogi dokumentum utalt j a “nyugtalanító és állandósított” hírekre, amelyek szerint a “Central Intelligence Agency” segédkezett a Kuba elleni katonai műveletek megszervezésében. Katonai diktatúra Dél-Koreában A katonai klikk, amely 10 nappal ezelőtt átvette a hatalmat Dél-Koreában, legutóbbi rendeletével beszüntetett minden politikai ,pártot és több mint 200 más szervezetet, u. m. a szak- szervezeteket, a farmerek és halászok szervezeteit és társadalmi szervezeteket. Kivételt gyakorolt a jótékonysági, az egyházi és főiskolai szervezetekkel, de ezeknek azonnal regisztrálását rendelte el. Washingtonban a hivatalos körök teljes határozatlanságot tanúsítanak a politikai és szabadságjogok diktatórikus felfüggesztésével kapcsolatban Dél- Koreában. A politikai foglyok száma meghaladja a 2,000-et, Seoul-i jelentés szerint. A diákság, amelynek döntő része volt tavaly áprilisban a korrupt Syngman Rhee kormány megbuktatásában gyűléseken fejezi ki a katonai juntával szembeni ellenzését. Találkozunk a Keleti Népünnepélyen!!! MOST VASÁRNAP, május 28-án egész nap a ZACH’S PARK ÉS CASINO-ban, 1118 Havemayer Avenue, Bronx, N. Y. - Sok jó enni- és innivaló. - Bazársátor. - Zene. - Tánc. - Eső esetén zárt helyiség áll rendelkezésünkre. - Belépődíj IS cent, előreváltva 60. cent. Lásd az útirányt a 13-ik oldalon lévő hirdetésünkben. • LEGYÜNK OTT MINDANNYI!! ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P. O. of N. Y., N. Y. Vol. X. No. 21. Thursday, May 25, 1961 NEW YORK, N. Y.