Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-11 / 19. szám
amerikai Magyar szó 1 Thursday, May 11,1861 Kennedy, a szabad sajtó és Marx Károly Kennedy elnök, mint a konferencia kezdetén, az újságszerkesztők szövetségének zárógyülésén is felszólalt. Beszédében, akárcsak múlt héten a kubai invázió kudarcának hatása alatt, az országunkat es nera.ea letunaet ‘fenyegető veszéllyel” foglalkozott, borús kéj ét festve a helyzetről és a várható jövőről. Újságszerkesztőkhöz szólva, igyekezett kiemelni a sajtó felelősségét és szerepét az ország biztonságánál megerősítésében. Kennedy nem kevesebbet kért az újságszerkesztőktől, mint hogy alkalmazzák önkéntesen a hadiállapot korlátáit munkájukban. Ne közöljenek lapjaikban olyasmit, amit nem közölnének, ha háborúban lennénk. De most ne a kormány határozott utasítására járjanak el, hanem saját felelősségük és hazafiságuk tudatában. Kennedy nem akar hivatalos cenzúrát létesíteni, de elvárja a sajtótól, hogy önként cenzúrát gyakoroljon. Azt a véleményét fejezte ki, hogy az “ellenség” az újságokon keresztül sok olyan információt szerez meg, amit felhasználhat ellenünk. “Ha önök a veszély látható jelenlétét keresik, és csak annyit mondhatok, hogy a veszély sohasem volt nyilvánvalóbb és jelenléte sohasem volt közelebb, mint most”, mondotta. Mielőtt Kennedy elnök ennyire nyilvánosságra hozta volna saját és az uralkodó osztály hozzá közel álló vezetőinek riadalmát a nemzetközi események rájuk nézve kedvezőtlen fordulatai felett, beszédét egy 100 évvel ezelőtti epizóddal kezdte meg, amely igy szólt: “Emlékezhetnek 1851-re, amikor a Horace Greeley kiadásában megjelenő N. Y. Herald Tribune londoni levelezője egy ismeretlen riporter volt, akit Marx Károlynak hívtak. A hírek szerint, ez a külföldi levelező, Marx, aki szegény volt, családja beteg és rosszul táplált, hiába kérte a kiadót, hogy emelje fizetését, ami rovatonként bőkezűen 5 dollár összegre rúgott. Ezt a fizetést ő és Engels hálátlanul ‘a legaljasabb burzsoá csalásnak’ nevezték”. “Miután többszöri kérését visszautasították, Marx más kereseti forrás és hírnév után nézett, mig végül megszakította összeköttetését a Tri- bun-nal és minden idejét és tehetségét egy célnak szolgálatába állította és örökül hagyta a világnak a leninizmus, sztálinizmus, forradalmak és hidegháború magját. “Bárcsak ez a newyorki újság kegyesebben bánt volna vele, bárcsak Marx megmaradt volna külföldi levelezőnek, ma más volna a történelem. Remélem, hogy az újságkiadók megszívlelik ezt a leckét...” Sem Kennedy kedélyeskedése, sem a “nemzetet fenyegető” veszély előidézése nem tette meg a kívánt hatást a sajtó vezetőire. Országszerte a kétely és az elégedetlenség hangja érezhető az errevonatkozó kommentárokban. Ismerve azonban a “szabad sajtó” jellegét, függőségét és hogy milyen kötelékek fűzik a nagy- üzlethez, a monopóliumokhoz, az imperializmus képviselőihez, elvárható az, hogy a jövőben a nép félrevezetését erőteljesebben fogják szorgalmazni a tőlük újabban megkívánt vonalon. | & fii AGARA VÍZESÉSNÉL épülő hatalmas vízi erőmű munKálatain a '18-ik halálos munkásbaleset történt. Stanley Baczmaga 37 éves ács segédmunkás megcsúszott az állványon és a mélybe zuhant. Amerikai Magyar Sző j Pb biliket every week by Hungarian Word, Ine. 1)1 Eaet Utk Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL 4-4397 mwwvwwwuwwwwwwvwwuww Kléflxetésl Arak: New York városában, aa USA-baa éa Kanadában egy évre 37.08 félévre 34-44. Minden ásás kölf&dl orsaágba egy évre 310.00, félévre fC.40. A Cl A-N AK HOSSZÚ A KEZE Washingtonban nyugtalansággal tekintik a Franciaországban egyre szélesebb körben elterjedő híresztelést arravonatkozólag„ hogy az algériai ultra-reakciósok április 2-iki DeGaulle elleni lázadását amerikaiak irányították. A híresztelés terjed, annak ellenére, hogy Kennedy elnök a lázadás letörése után azonnal nyilvánosan megelégedését fejezte ki és gratulált a francia kormányvezetőnek. T. F. Brady, a N. Y. Times párizsi tudósítója azt írja, hogy francia kormánykörök részéről nem cáfolják a híreszteléseket. Valójában ez ejti kétségbe a hivatalos Washingtont. Ellenkezőleg, fran cia tisztviselőknek evvel kapcsolatos kijelentései kétértelműek, félremagyarázhatók. Louis Joxe, Franciaország algériai minisztere, sajtókonferencián igy nyilatkozott: “Nem tudom, hogy külföldi ügynökök bátoritották-e a felkelési mozgalmat, vagy hogy azoknak, akik felelősek az akcióért volt-e hasznuk idegen pénzbeli segitségből. . . Nincs okom érdeklődni, hogy kaptak-e külföldi segítséget, vagy sem.” Honnan erednek a híresztelések? Egyesek szerint a kommunistáktól, de mások a legfelsőbb francia hivatalos körökhöz vezetik vissza. A londoni “Observer”-t idézi Brady, hogy DeGaulle közvetlen környezetében levő személyek, valószínűleg az ő biztatására, az amerikaiakat okozzák és az újságíróknak is azt mondják, hogy “kellett valamilyen nem hivatalos amerikai támogatásnak lennie”. A francia sajtóban megjelent különböző vélemények úgy állítják be a dolgot, hogy Kennedy tudomására jutott, hogy a Central Intelligence Agency bátorította az algériai lázadókat és annak ellensúlyozására tette meg' barátságos kijelentéseit a francia kormány felé. A franciák a DeGaulle ellenes elemekkel fennálló amerikai barátságot arra az időre vezetik vissza, amikor Jacques Soustelle, Algéria volt francia kormányzója, DeGaulle ellenfele, együtt ebédelt a CIA egyik főemberével, Richard Bissei Jr.-al. (Ez ugyanaz a Mr. Bissei, aki összekötő volt a kubai disszidensek és a CIA között, a Kuba ellen szervezett betörés előkészítésében.) Brady szerint ez év április 12-én vagy 13-án Madridban, a száműzetésben élő Roul Sálán (mind két algériai lázadás vezetője) francia generálisnak egy amerikai ügynök azt mondta, ha uj francia kormányt alakítanak, az Egyesült Államok hajlandó azt 48 órán belül elismerni, feltéve, ha nem támadják meg Tuniszt és Marokkót. Ezeket a híreket Párizs legelismertebb lapjai, köztük a “Le Monde” részletesen közük és alátámasztják azzal, hogy az Egyesült Államok igy remélte megszüntetni azokat a nézeteltéréseket, amelyeket DeGaulle a NATO-n belül támaszt. A letartóztatott Maurice Challe generális követői is meg vannak győződve arról, hogy amerikai támogatásra kapott Ígéretet. Nem tételezik fel, hogy a generális enélkiil belement volna a veszedelmes vállalkozásba. Algériában viszont azzal gyanítják az Egyesült Államokat, hogy mialatt nyilvánosan az önrendelkezés mellett foglalt állást, titokban arra törekedett, hogy Algéria megmaradjon gyarmati állapotában. Mr. Dulles (agad Washingtonban Dean Rusk külügyminiszter — miután Allen W. Dulles-el tanácskozott — megnyugtatta Hervé Alphand francia nagykövetet, hogy amerikai megbízott semmiféle összeköttetésben nem volt az algériai lázadás vezetőivel. Ezt megismételte pár nappal később, miután az errevonatkozó híresztelés nem csillapodott. Allen Dulles — szokásától eltérően — személyesen cáfolta meg a kitartó közvéleményt. “A Pravda, az Izvesztia és a francia sajtó jelentései alaptalanok”, mondja többek között május 1-én kiadott nyilatkozatában. James M. Gavin, Amerika párizsi nagykövete e kérdés körüli parázs vita központjába került. Május 3-án a tiszteletére rendezett Angol-Ame- rikai Sajtószövetség ebédjén Sam White, a londoni “Evening Standard” tudósítója felvetette, hogy a francia külügyminisztériumnak része van abban a híresztelésben, hogy a CIA volt az algériai lázadás mögött. Az ebéden a minisztérium egy tagja, Perre Baraduc is jelen volt és felháborodva ugrott fel. A vele szemben ülő Mr. White- ra mutatva azt kiáltotta: “Vagy ő távozik a te- rembpl, vagy én!” Mr. White meg sem mozdult. Gavin nagykövet kérésére Baraduc is lecsendesedett. Általános az a vélemény, hogy az Egyesült Államok tekintélye a francia közvélemény szemében mélyebb fokra esett. Kérdés, hogy ez kihatással lesz-e Kennedy elnök május 30-tól junius 2-ig tervezett párizsi látogatására? Ragaszkodnak a déli életformához Navy textil-érdekeltségek az Egyesült Államok déli államaiban tartózkodnak árajánlatokat tenni korra tnyreudeiésekre, vagyis “ülősztrájkot” folytatnak a kormány eJen, mondotta Herbert Hill, az NAACP munkaügyi vezetője. Mr. Hill kijelentését a villamos felszerelési munkások Atlantic Cityben megtartott évi gyűlésén telte meg. A textilgyárosok tartózkodását annak uuajtioniiolui, hogy nem akarják magukat alávetni annak az elnöki rendeletnek, amely megköveteli, hogy a kormánnyal kötött szerződések kivitelezésénél a termelésben nem szabad megkülönböztetést gyakorolni faji, vallási, vagy bármely más okból kifolyólag. A déli gyárosok viszont a néger munkásokkal szemben állandóan súlyos diszkriminációt gyakorolnak. A textilipar a déli államok egyik legfontosabb iparága. Az elnöki rendelet két oldalról sújtja a textilbáyókat. Néger munkások jogainak elismerésével megszokott életformájuk sérthetetlenségének eszméje indul foszlásnak és profitjuk is megérzi, ha a néger munkásoknak a fehérekkel egyenlő munkabért-kell fizetniük. A GIA feloszlatásáért Nyolc férfi és egy nő, a Non-Violent Committee for Cuban Independence tagja kéthetes éhségsztrájkot és tüntetést tervez hamarosan a Central Intelligence Agency washingtoni központja előtt. A szervezet a Kubába való beavatkozás megszüntetését, a kubai forradalom gazdasági és technikai kisegítését és a CIA megszüntetését követeli. Elismeréssel adózik és mások elismerésének kifejezését is kéri Castro iránt, amiért könyörülettel viseltetik az elfogott ellenforradalmárokkal szemben. A Fair Play for Cuba Committee két tüntetést log rendezni a 2 éhségsztrájkoló támogatására. Egyet május 6-án, egyet május 13-án. Autóbusz szállításról gondoskodik azok részére, akik előre jelentkeznek. Az útiköltség oda-vissza 6 dollár. További információért OR 4-8295 számot kell hívni. Véget éri a OENTG értekezlet Ankarában pénteken április 28-án véget ért a CENTO (a volt bagdadi paktum) miniszteri értekezlete. Az értekezletről hivatalos közleményt adtak ki Ankarában. A közlemény “megelégedéssel” állapítja meg, hogy az 1960 áprilisában tartott miniszteri értekezlet óta “szorosabb lett az együttműködés a szervezet tagállamai között”. A miniszteri értekezlet elfogadta a katonai bizottságnak azt a javaslatát, hogy nevezzenek ki katonai parancsnokot, aki “felelős lesz a tagállamok védelmi terveinek összehangolásáért.” A lapok jelentették, Baig a CENTO főtitkára a záróülés után tartott sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó katonai parancsnok való- szinüleg egy1 amerikai tábornok lesz. HAZAÁRULÓK ÉS ZSOLDOSOK A los-angelesi BALA (Kuba elleni szövetség) tanyájáról múlt szerdán 205 huligán ment autón, vonaton és repülőgépen Miami-ba Kuba ellen harcolni. Megkérdeztük Paco Maribuna, volt Batista- konzult a toborzás los-angelesi igazgatóját, hogy miért mennek a csapat tagjai különböző gyorsasággal Miamiba, ann-k dacára, hogy állítólag együtt fognak harcolni Oscar Pedraja volt, szintén Batista alezredes vezénylete alatt? Senor Maribuna zavarba jött. De őszintén bevallotta, hogy a zsoldosok fizetése különböző. Érdekes, mondtuk. És mennyi az ön fizetése? — kérdeztük. Heti $215. Az is érdekes, véltük. De szóba álltunk néhány verbuválnál. Egy kubai mérnökkel, egy mexikói braceroval, egy disz- szidens magyarral és a koreai háború egy amerikai veteránjával. Megkérdeztük őket is, hogy mi a fizetésük? íme a válasz: A mexikói születésű: héti $45. A kubai születésű heti $165. A magyar hős héti $72. Az amerikai veterán heti $113. “Mind hősök ők, mind férfiak” — mondá a költő. Különböző piaci áron, tehetjük hozzá. “A TÉNY” — Los Angeles