Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-27 / 17. szám
1 AMERIKAI I.tílTíVAR Thursday, April, 27, 1961 Adenauer kancellár az USA-ban Hogyan akarják a nyugatnémet uralkadó körök ismét a nácik kezébe juttatni az emberiség sorsát A múlt héten Adenauer kancellár, a Német Szövetségi Köztársaság kormányfője érkezett ide az Egyesült Államokba. Rövid idő leforgása alatt ő már a második vezető államférfi, aki Washingtonba jött az elnökkel való megbeszélésre. Macmillan, brit miniszterelnök a hónap elején járt ugyancsak a Fehér Házban. A kancellár Nyugat-Berlin .jelenlegi állapotának további fenntartására való Ígéretet kapott Kennedy elnöktől. Kibocsátott közös nyilatkozatukban Németország egységesítésének “önrendelkezés által” való végrehajtása mellett álltak ki. Az Atlanti Szövetség katonai és gazdasági erősítését hangoztatták. Az elnök és a kancellár nyilatkozata nem bocsátkozott a részletekbe és csak általános kijelentéseket tartalmazott. De még igy is fel lehetett fedezni, hogy ugv az általános irányelvek fontosságának hangsúlyozásában, valamint a rész létkérdésekben nézeteltérések mutatkoznak. A nukleáris fegyverek kérdése Adenauer ideérkezése előtt már hírek jelentek meg különböző lapokban, amelyek utaltak arra, hogy tárgyalásának legjelentősebb pontját Nyu- gat-Németország hadseregének nukleáris fegyverekkel való felszerelése képezi. Ez a kérdés, amitől még Németország saját szövetségesei is idegenkednek. A Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi urainak a kezében még ők sem szívesen látnának olyan fegyvereket, amelyek alkalmasak az egész világ rombadöntésére. Ebben a században, aránylag rövid idő alatt, kétszer borult lángba földünk, mert a porosz katonatisztek és' ipa. mágnások hatalmi tébolya nem ismert határt. Világhcditásról álmodoztak 1914-ben és újból megpróbálkoztak ezzel egy negyedszázad után, annak ellenére, hogy már az első alkalommal is nag,r vereséget szenvedtek. Ma is ugyanazok vannak uralmon Hitler egykori birodalmának nyugati felében, akik már a múltban is romlásba döntötték népüket, miközben rengeteg szenvedést okoztak az egész emberiségRev. Gross A. László: “OTTHON JÁRTAM” c. müvének külön kiadása Idei naptárunk teljesen elfogyott és nyugodtan állíthatjuk, hogy ennek fő oka, hogy Rev. Gross László “Otthon jártam” cimti Írását közöltük benne. Lapunk ügyvezető bizottsága hosszan tárgyalta annak a lehetőségét, hogy ezt a rendkívül érdekes, tanulságos és szórakoztató», Írást külön kiadásban is meg kellene jelentetni. Végre arra az elhatározásra jutottunk, hogy kiadjuk az “Otthon jártam” c. Írást, teljesen külön füzetben, gyönyörű uj képekkel és azzal a célzattal, hogy eljuttassuk azt olyan amerikai magyarok kezébe, akik a naptárunkat nem olvasták. A füzet 40 oldalas lesz, eladási ára példányonként 20 cent. Gyönyörű fedőlapja, szép nyomása biztos sikerrel kecsegtet és az ügyvezető bizottság elhatározta, hogy minden rendelkezésre álló címre kiküldünk belőle egy példányt. De ugyanakkor számítunk arra is, hogy olvasóink, lapbizottságaink csomagod rendeléseket küldenek be hozzánk és a füzetet ismerőseik, barátaik között terjeszteni fogják. A füzet ára csomagos megrendelésnél példányonként 10 cent. Kérjük használják fel az alanti szelvényt rendelésük beküldésére. Cselekedjenek azonnal! | AMERIKAI MAGYAR SZÓ f 120 East lOHi Street, New York 3, N. Y. I Tisztelt Kiadóhivatal! . Én is terjeszteni kívánom Rev. Gross A. . I László: “Otthon jártam” c. füzetét. Küldjenek | részemre ................ példányt. Mellékelek érte I .$......................-t. (Egyes példányszám ára 20 I | cent, csomagos rendelésnél 10 cent) |N": ........................................................... • •• | 1 Cilii: ................................................................................. 1 | Város: ..........................................Állam:. ... | nek. Csak néhány hete, hogy az újonnan felállított “Bundeswehr” élére a náci Wehrmacht egykori altábornagyát, Friedrich Foerích-et állították, akit a Szovjetunióban 1950 júniusában Ítéltek el a háború alatt elkövetett bűneiért. Foertsch mint a 18. Német Hadsereg vezérkara hadműveleti osztályának a feje, majd. mint a Német Hadsereg kurlandi csoportjának vezérkari főnöke, a legkegyetlenebb intézkedéseket foganatosította az orosz civil lakossággal szemben. Nők és gyermekek legyilkolásáért vonták felelősségre a hitleri hadigépezetnek ezt a hűséges kiszolgálóját és bűneinek megfelelően 25 évi börtönre Ítélték. 1955 őszén szabadult ki, mikor a szovjet kormány, hogy eltávolítsa a második világháború utolsó maradványait, amnesztiával szabadon engedte a 8877 kisebb háborús bűnöst és visszaküldte őket Németországba. 749 elitéit bűnét azonban olyan súlyosnak találták, hogy őket “amnesztiában nem részesített” háborús bűnösöknek nyilvánították és ugv adták át a német hatóságoknak. A Német Demokratikus Köztársaságban ezeket börtönbe zárták, hogy kiszolgálják hátralévő büntetésüket, mig a Német Szövetségi Köztársaságban azonnal szabadon engedték az elitélteket, “hősökként” ünnepelték őket és nagy pénzjutalomban részesültek, mint “későn visszatérő hadifoglyok”. Friedrich Foertsch is az utóbbi, nem amnesztiával szabadultak közé tartozott, mert bűne olyan súlyos volt, hogy az nem állt arányban a letöltött büntetésével. A bonni kormány azonban, nemhogy eljárást indított volna ellene, hanem magas katonai rangját visszaadva, fontos Jculcspo- zicióba helyezte. 1959 január elsejétől kezdve pedig ő lett a NATO párizsi főhadiszállásán a vezér kari főnök helyettese. Adenauerék még ezzel sem elégedtek meg és most már az egész nyugatnémet hadsereg élére állították. NATO szerepben a fő náci generális Persze nem Foertsch az egyetlen a volt hitleristák közül, akik kulcspozíciót foglalnak el a jelenlegi rendszerben. Ezreket lehetne felsorolni a rendőrségen, bíróságokon és más kormányhivatalokban. De még ezek között is különösen fel kell figyelni von Heusinger karrierjére, ő a “Führer” legbizalmasabb köréhez tartozott és közvetlen felelősség terheli Lengyelország, valamint Belgium, Hollandia és a Szovjetunió ellen indított náci hadjáratért. 1944-ben ott állt Hitler mellett, amikor merényletet követtek el a főhóhér ellen. Jellemző Héusinger náciimádatára, hogy helyeselte és résztvett a tiszttársai elleni üldözésben, akik végre belátták, a fasiszták romba döntik Németországot. Tábornokok és törzstisztek tucatjait végezték ki a júliusi merénylet után, de Heusinger hü maradt a náci eszmékhez. Adenauer kancellár és kormánya úgy látszik méltányolták múltját, mikor a nyugatnémet hadsereg élére helyezték. Még ezt a funkciót sem tartották elégségesnek a számára. A NATO állandó katonai bizottságának az elnökévé neveztették ki. Ezáltal már nem csak a nyugatnémet hadsereg irányítását tarthatja a kezében Hitlernek ez a tömeggyilkos tábornoka, akinek lelkén egész falvak lakosságának a kiirtása szárad, hanem az egész nyugati világ katonaságának és népének sorsára is döntő hatása lehet. A jelenlegi nyugatnémet uralkodó osztály tehát semmit nem változott és semmit nem tanult nult a múltból. Ugyanott folytatta, ahol Hitler bukása után abbahagyta. Érthető ezért, hogy a nyugati népek ellenzik az uj “Wehrmacht” atomfegyverekkel való felszerelését és ezeknek a népeknek a kormányai is húzódoznak ettől, mert félnek tömegeik felháborodásától. Nincs nácizmus Németországban! A közvéleménynek ezt az ellenszenvét akarta leszerelni Adenauer kancelár, mikor Amerikába érkezése előtt kijelentette, hogy a “nácizmus halott Németországban”. De hogy hihet valaki is a kancellár nyilatkozatának az őszinteségében, mikor csak néhány hónappal ezelőtt járta be az egész világot a német nácik horogkereszt mázolásainak és zsinagógarombolásainak a hire? Eich- mann perével kapcsolatban derült ki, hogy menynyi tömeggyilkos járkál Nyugat-Németország- ban szabadlábon, a bonni rendszer védőszárnyainak védelme alatt. Jelentős részük még régi állását is visszakapta, sőt nagy előmenetelt is biztosítottak a számukra. Willy Weyer, az Észak-Raj- na-Westfália. tartomány Szabad Demokrata Pálijának az elnöke, a napokban dicsérte nyíltan a nácik kényszer munkatábor rendszerét, mint a “fiatal generáció nagy iskoláját” és senki nem vonta felelősségre náci rokonszenvéért. Még olyan polgári lapok is, mint a N. Y. Post, kénytelenek elismerni, hogy nagyon erős maradványai vannak a fasiszta “eszméknek” a németek körében, és ezért senki más nem felelős, mint a jelenlegi bonni kormány, amelyik jóformán semmit sem tett ennek kiküszöbölésére. Nem fér kétség Pózzá, hogy Adenauer is nagyon jól ismeri országának belső helyzetét, hisz jelentős szerepe van kialakításában. Dehát amit ő el akart érni, azt úgy gondolta, elősegíti a nácizmus megszűnéséről szóló nyilatkozata. Az újságok jelentéséből az derül ki, hogy még Washingtonban sem fogadták lelkesen kérését a nukleáris legyverekkel kapcsolatban. Két nyugat-német lap arról adott hirt, hogy a kancellár lemondott az atomfegyverekről hazája számára. Ezt a kancellár megcáfolta. Azt állítja Kennedy elnök ezt nem kérte tőle. Viszont hozzátette, hogy a “védelmi szövetség (NATO) reformja volt a legfontosabb tárgya” Kennedy elnökkel való értekezletének. Adenauer — aki szerint Nyugat-Németország- ban demokrácia van — kihangsúlyozta, szerinte az a legfontosabb, hogy a nukleáris fegyvereket használják fel, ha szükség van rájuk. Ebben az esetben még azt sem bánja, ha csak Amerika birtokában vannak. Azt pedig, hogy mikor van ezekre az egész emberiséget elpusztító fegyverekre szükség, ezek szerint azoknak kell majd eldönteni. akik Washingtonban irányítják a NATO-t, amelynek feje von Heusinger volt náci tábornok Hitler egyik leghűségesebb katonája! Egész Jói hangzik WASHSINGTON. — A Department of Commerce adatai szerint az Egyesült Államok összjövedelme a múlt évben 503.2 billió dollár volt, ami az előző év 503.5 billiójával szemben némi esést mutat. Ebből a jövedelemből a TERMELT ÁRUK értéke (a szolgálatokkal szemben) 482.1 billió dollár volt. így ez egészen jól hangzik, de ha a népesség szaporulatát is számbavéve nézzük az összjövedelem esését, a gazdasági viszonyokat már nem lehet rózsásnak mondani. Bandungi gyűlés a gyarmatosítás ellen Bandungban végétért az ázsiai és afrikai országok összejövetele, amelyen a már felszabadult és még gyarmati sorban levő államok függetlenségi és szabadságmozgalmainak előremenetelét, problémáit és sikereit tárgyalták meg. A vitában különböző országok 47 képviselője vett részt. A bizottságok által kidolgozott javaslatokat a záró ülésszakon egyhangúlag határozattá emelték. A “szolidaritási tanács” ülésszakain olyan fontos kérdések kerültek fel, mint a gyarmati rendszer és neo-koloniálizmus teljes megszüntetése, a különböző államok békés együttélése, a katonai tömbök feloszlatása, az ENSz átszervezése. A laoszi, a kongói, az angolai, a dél-afrikai és a nyugat-iriáni helyzettel foglalkozó határozatokat az engesztelhetetlen imperiafista-ellenesség szelleme hatotta át. A NEW YORK állami egyetemek összejövetelén elfogadtak egy határozatot az Amerika-ellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottság eltörlésére és egyben kérik a szövetségi kormány tisztviselői! a Kínai Népköztársaság felvételére az Egyesült Nemzetekbe. • AZ INDIAI KORMÁNY betiltotta az “India csodák nélkül” cimü nyugatnémet könyvet, mely hemzseg a fajgyűlölettől, az indiaellenes kirohanásoktól. «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»«■■■»■■■■■■■■a Amerikai Magyar Szó rmbli»hed «very week by Hungarian Word, Ino. II# East 10th Street, New York I, N. Y. Telephone: AL 4-0397 Cléfizetési árak: New York városában, as USA-baa in Kanadában egy évre $7.00 félévre $4.00. Minden «»4a knlf&dl országba egy évre $10.00, félévre $5.00.