Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-12 / 2. szám
January 12, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Széljegyzetek Golfozók egymás között. — Amire Amerika népének emlékezni kellene. Az akasztóia-hum or tipikus példája _L Irta: GERÉB JÓZSEF Az UJÉV-től rendesen vidámságot várunk. És jogosan is, mert a kimutatás szerint sok-sok millió dollárt költünk az ily vidámság mesterséges felidézésére — természetesen leginkább jóféle itókákra —, de azért az 1961 mégis elég szomorúan köszöntött be, ha figyelembe vesszük az itt is, ott is folyó kisebb-nagyobb háborúkat. Nekem azonban régi szokásom, hogy az újévet csak vidám sorokkal kezdem meg, vagyis első rovatomat, amit .az évben irok a “humor” istenének szentelem, mert az jó hatással van az egészségre és nem marad utána fejfájás, mint az olyan vidámság után, amit a drága pénzen vásárolt itó- kák gerjesztenek fel. Igen ám, de hol talál az ember manapság humort? Természetesen csak a napisajtóban, ahonnan ki lehet “halászni”, ha felismeri az, aki kutat utánuk. Igaz, gyakran csak olyan dolgokat találunk, amiknek a szakértők az “akasztófa-humor” nevet adták. De ha jóizü a dolog, nem bánom én ha mindjárt az akasztófáról szakítom is le. íme itt van egy mutatónak: WASHINGTON. — (UPI hir) — Ez a dolog még az elnökválasztások ideje előtt történt. Monterey, Cal. város jólgondozott golf pályáján néhány előkelő ember űzte a kedvelt játékot, közöttük a hétvégi ünnepet ott töltő egyik neves szenátor is. A szenátornak, aki máskülönben is elég jól érti ezt a játékot, szokatlan nagy szerencséje volt. Elővette a 7-es számú ütővasat és a levegőbe tett próba suhintás után olyan szerencsésen ütötte meg a labdát, hogy az a 15-ös lyuknál esett le s lassan gurulni kezdett a lyuk felé. Több játékos kiabált a labdára: “Gurulj be, gurulj be!” mintahogy az ilyenkor szokás, mint ha a kívánsággal befolyásolni lehetne a labdát. A szenátor azonban kétségbeesve kiabált a labda felé: “Bele ne menj!! Bele ne menj!!” A játékosok elképedve néztek a szenátorra, ilyesmi még soha sem történt, hogy a golf játékos azt kívánná, hogy a labdája ne guruljon be a lyukba. Meg is kérdezték, hogy miért akarja magát megfosztani ilyen rekord-ütés dicsőségétől ? “Ugyan kérem” — mondotta a szenátor — “Hiszen az a nagy baj, hogy eddig is CSAK EGY GOLFOZÓ ült az elnöki székben. Ha ez a golyó most bemegy abba a lyukba és annak hire megy, akkor az amerikai szavazók méltán mondhatják, hogy az EGYIK GOLFOZÓT CSAK EGY MÁSIK GOLFOZÓ AKARJA KITÚRNI A TISZTSÉGÉBŐL. Hát ez határozottan jó vicc, de csak akkor, HA IGAZÁN CSAK VICC, vagyis az új elnök nemcsak golfozó, vagy másféle mulatságot hajhászó báb-elnök lasz, hanem komolyan hozzálát az ország ügyeinek intézéséhez. Ha azonban azzal a kifogással él, hogy csak nagyon kevés .többséget kapott, tehát nem csinál lényeges változtatásokat úgy a kül-, mint a beliigyek terén, akkor ez valóban csak akasztófa-humor, amelynél az amerikai nép jóléte kerül az akasztófára. Nagyot mondott Eisenhower imádói, akik leginkább azok soraiból kerülnek ki, akiknek az Eisenhower-adminisz- tráció hasznothajtó volt, azt mondják, hogy Ike nemcsak “nagy elnök”, de nagy hadvezér és kitűnő golf játékos is volt, de az utóbbi tehetségének mérőszámát állami titoknak tartották, pedig az amerikai sajtó állandó rovatban számolt be játékairól és igy az amerikai nép jól tudta, hogy “nagy elnöke” többet golfozik, mint elnökösködik. Azért azok, akik Eisenhower háború utáni köz- szereplését figyelemmel kisérték, megegyeztek abban, hogy az újév legmerészebb meséjét Maryland állam volt kormányzója, Theodore R. Mc- Keldin ügyvéd és politikus mondotta. McKeldin volt az, aki 1952-ben a republikánus konvención Eisenhowert jelölte az elnöki tisztségre, noha pár hónappal előbb senki, MÉG MAGA EISENHOWER SEM TUDTA, HOGY ő MELYIK PÁRT HOZ TARTOZIK. Ez a McKeldin karácsonyra “rendkívül értékes” ajándékot kapott az elnöktől; egy bajor templom olajfestményének nyomtatott másolatát. Igen ám, de azt a képet maga Ike festette. így nyilvánvaló, hogy Eisenhower, ha nem lett volna nagy hadvezér, nagy elnök, vagy nagy golfjátékos, akkor mint hires festő is halhatatlanná tette volna a nevét. Igaz ugyan, hogy szakemberek egy bizottsága szerint a képei nem érték el azt a művészi fokot, hogy még a legegyszerűbb tárlaton is elfogadhatók lennének. McKeldin azonban még az ily kép nyomtatott kópiáját is nagyon értékesnek tartja, amit Ike-ot egekbe magasztaló levélben köszönt meg. Az (AP) hírszerző vállalat által közzétett levél eme szakaszában irta McKeldin ur az újév legnagyobb meséjét: “ön, Mr. President, valóban kiérdemelte azt, hogy a Republikánus Pártnak továbbra is tanácsadója maradjon, hiszen 8 évvel ezelőtt ön építette naggyá pártunkat és vezette győzelemre. Nyolc év alatt a nemzetnek nyújtott szolgálatával és az elért nagyszerű (magnificent eredményekkel kiérdemelte azt, hogy hálás népe soha el nem felejtheti". íme, csak most tudtuk meg, hogy Ike építette fel a republikánus pártot, holott az elnökválasztásokat pár hónappal megelőzőleg nem is tudta, hogy melyik párt jelölését fogadja el, amit, hogy úgy mondjuk, ezüst tálcán kínáltak fel neki, mert a sajtó a háború befejeztével nemzeti hőst csinált belőle. A nagy teljesítmény Az Eisenhower-adminisztráció nagyszerű teljesítményéről azonban nincs mindenkinek olyan jó véleménye, mint a republikánus vezéreknek. Lám a John Hopkins Egyetem professzorának egy bizottsága, amelyet a hadsereg (Army) vezetősége kért fel az adminisztráció teljesítményeinek mérlegelésére, most közzétette a jelentését, amely megállapítja, hogy az Egyesült Államok tekintélye a külföldön sokat esett az Eisenhower-adminisztráció ideje alatt. Igaz, ez köztudomású volt már a választások előtt is, de a republikánusok nagyon élesen tagadták. Most is csak azt mondják, hogy az Army által kért jelentés célja a hadiköltségvetés emelése, mert még mindig hisznek abban, hogy Amerika tekintélyét a külföldön csak a nagy haderő tudja fenntartani. Ha a külföld előtt nem is emelkedett Ike adminisztrációja alatt az amerikai tekintély, az amerikai tőkések mégis meg lehetnek elégedve azzal az adminisztrációval, amely az első naptól az utolsóig állhatatosan követte egyetlen igazi gazdasági irányvonalát, azt, hogy az adófizetők pénzéből felépített mindenféle gyárat vagy közszolgálati vállalatot privát tulajdonba juttasson. Még most, a legutolsó napokban is csak erre volt gondja, mint azt a N. Y. Timesnak ez a rövid tudósítása mondja: WASHINGTON — Az Eisenhower-adminisztráció elfogadta aát az irányelvet, hogy az űrkutatások terén elért eddigi találmányokat állami segítséggel privát társulatok folytassák tovább és használják fel a műholdakat a kommunikáció kifejlesztésére. Ez az irányelv azt jelenti, hogy a kormány segítse a privát vállalatokat a műholdakon keresztüli kommunikáció kifejlesztésében, vagyis az ily célra felrepített műholdakat engedje át az érdekelt privát társulatoknak. Miután a műholdak nem milliókba, hanem már billiókba kerültek s most, amikor már valamilyen hasznosításuk esedékes, Ike s társai szeretnék az esetleg jelentkező hasznot a “utility” társulatok számára biztosítani Ez az ajándék tehát valamivel többet ér annál, mint amit Mr. McKeldin kapott. Egy kis akasztófa-humorral mondhatnánk: Igaza van McKeldin urnák: Ezt a szolgálatot Amerika népének soha sem volna szabad elfelejteni! A szezon legjobb humoros terméke Érdekes, hogy az újévvel kapcsolatos legjobb akasztófa (politikai) humort a rendes körülmények között csak nagyon is komoly tárgyú rovatairól ismert James Roston, a N. Y. Times washingtoni irodájának vezetője szolgáltatta. Reston ebben a rovatában újévi levelet irt a megválasztott, uj elnöknek, amelyben számbavéve a választások alatt hangoztatott sokszor ellentmondó politikai irányelveket, felsorolja, hogy Amerika népe mit vár Kennedy adminisztrációjától. “Dear Mr. Kennedy” — kezdi Reston a levelét —, “tudván, hogy most készíti azokat a terveket, amiket ebben az évben meg akar valósítani, ajánlom tehát, hogy csinálja a következőket”. A továbbiakban aztán ilyen ajánlatokat tesz: Ebben az évben semmi esztelenséget sem akarunk az oroszokkal. Nem akarunk mi háborúba keveredni velük, de békébe se. Erősebb hadsereget akarunk a lefegyverzésre tekintet nélkül arra, hogy mibe kerül, ha mértékletesen költünk. Kubára nagyon sokat gondolunk. El kell bánni Castroval anélkül, hogy beavatkoznánk Kuba bel- ügyeibe, avagy hogy Kuba népét megsértenénk. Nem tűrhetjük, hogy a Szovjet katonai bázist építsen ezen a szigeten, mint ahogyan nem engedhetjük meg Kruscsevnek, hogy kérdezze, van-0 nekünk jogunk arra, hogy Pakisztán, Anglia. Ja> pán, Korea, Török-, Spanyol-, Francia- és Németországban katonai támaszpontokat tartsunk fenn? Mindannyian tudjuk, hogy Kina milyen csendháborító. Nem csinálhatna valamit azzal a 600 millió emberrel anélkül, hogy Chiang Kai-sheket megsértené ? avagy feladná Quemoy és Matsu szigeteket? esetleg elismerné a kínai kommunista kormányt ? A szövetségeseinkkel már sokkal könnyebb a dolgunk. Maradjunk hü szövetségesek Franciaországhoz Algériában, Hollandiához Kelet-Indiában, Belgiumhoz Kongóban, Portugáliához az Angola szigeteken, természetesen hirdetve, hogy rni tradicionálisan ellenezzük a gyarmatosítást és igy igaz barátai vagyunk Afrika és Ázsia népeinek. Gazdasági téren Külpolitika terén csak azt várjuk az uj adminisztrációtól, hogy gyarmataikat megtartani akaró szövetségeseink teljes támogatásával vetünk már véget a gyarmati korszaknak. Gazdasági téren az “egyesítés” elvét kell követnünk. El kell fogadnunk Kruscsev kihívását a gazdasági mérkőzést folytató együttélésre. Kruscsev természetesen irányítja a kommunista világ egyesitett gazdaságát. így a Szabad Világnak is követni kell ezt az egyesítést. Egyesüljön a közös piacot fenntartó hat európai nemzet Angliával, meg a többi országokkal, amelyek tagjai a “Hét Külső Szövetségnek”, természetesen nehogy valaki esztelenül hangoztassa, hogy az Egyesült Államok meg Kanada is csatlakozzanak hozzájuk. Tudjuk anélkül is, hogy egyesülésben rejlik az erő. \ Az Egyesült Nemzetek Szervezetében véget kell vetni a veszekedéseknek, ami igen egyszerű, csupán ki kell bákiteni Kruscsevet Hammarsk- jolddal, Lumumbát Mobutuval, Castrot Batistá- val, a hollandusokat az indonéziaiakkal, a zsidókat az arabokkal, a franciákat az algériaiakkal, a Keletet a Nyugattal és végre Stevensont Ache- sonnal. Beliigyek terén véget kell már vetni ennek a nagy drágaságnak ugv, hogy a munkabéreket emeljük s azokkal arányosan nagyobb legyen a gyárosok és a kereskedők profitja is. Hiszen a választási kortesbeszédekben ezt Ígérték. És a munkabér minimumot is fel kell emelni 1 dollárról 1 dollár 25-re. Most 5 millió munkanélküli álmodozik arról, hogy milyen jó lenne, ha lenne neki “job”-ja, ahol óránként egy dollárt kereshetne; de ha keresztülviszik a minimális órabér felemelését, akkor már arról álmodozhatnánk a munka nélküliek, hogy milyen jé lenne, ha olyan munkájuk lenne, ahol 1 dollár és 25 centet kereshetnének. Ez mégis csak kellemesebb ábrándozás, mint az előbbi! “Nem akarunk mi sokat szenátor” -— fejezi be Reston a rovatát — “nem kérünk mi túlsókat, csak annyit, amit a választási kampányban megígértek nekünk”. * • MINDÖSSZE 47 kilogramm súlyú motorkerékpárt készítenek Csehszlovákiában. A 49.9 köbcentiméteres, 1.5 lóerős motor ICO kilométerenként körülbelül másfél liter benzint fogyaszt. • NYOLCVAN ORSZÁGBÓL több mint 400 kulturális delegáció járt az idén január óta a Kínai Népköztáx-saságban: 200 kinai kulturális küldöttség 48 külföldi országba látogatott el. e NAGY SPORTKÖZPONT épül az Elbrusz-hegy- csucs alatt, 2200—4200 méter magasság’an. 1963-ban már nemzetközi téli sportversenyeket tartanak itt.
