Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-16 / 11. szám
Thursday, March 16, 1961 A dollár nem vásárol boldogságot Tisztelt Szerkesztőség! Már többen feltették nekem a kérdést, hogy miért jöttem ide, ha nekem itt nem tetszik? Még nem volt időm teljes egészében felelni erre, de ha megengedik, ezúton válaszolok. Amig valaki meg nem érkezik ebbe a meseországba, addig nem is képzeli, milyen itt az élet. Az ujamerikásnak elsősorban meg kell szokni, hogy ebben az országban nem öt becsülik, hanem a pénzét; ha nincs pénze, akkor még annyiba sem veszik, mint a kutyát. Másodsorban sok a pénzéhes ember, s ha látják, hogy valaki nem ismeri az árakat, akkor becsapják. Egyébként az üzletek legtöbbje olyan mint a csirkeól, büdös és piszkos. Eleinte nem tudtam, miért nincs étvágyam, de azután rájöttem, hogy az üzlettulajdonos, aki egyben kiszolgáló is, kötényébe törüli a kezét. A pultok porosak, ha egy doboz teteje poros, azt is a kötényével törli le, mielőtt becsomagolja. Mit Írhatna itt a panaszkönyvbe a vásárló? Mert Budapesten bizony sokszor kézbe vette a vásárló a panaszkönyvet, de itt olyasmi nincsen. Ha szólni merne, a közismert mondatot hallaná: semmi közöd hozzá! Egy pesti harmadosztályú üzlet, vagy étterem különb, mint itt az elsőosztályu. Sokszor.olvashatjuk, hogy Pesten milyen rosz- szul öltözött embereket lehet látni. Igen, mindig és mindenütt.akadnak emberek, akik nem adnak magukra, vagy a legjobb akaratuk ellenére sem tudnak Ízlésesen öltözködni. Mindenesetre annyi rosszul öltözött egyént, mint itt, sehol sem lehet látni Európában. A lányok nagyobb része pl. papucscipőjének a kérgén jár, olyan csámpás, de azért elszalad benne még sokáig. Másik részük tornacipőben jár még ilyenkor télen is, de erről még nem írtak az újságok, s arról sem, hogy a dolgozók itt nem részesülnek olyan orvosi ellátásban, mint Európában. Itt mindent külön kell megfizetni, a spekulánsok, a milliomosok értik, hogyan lehet kivenni a dolgozó zsebéből a pénzt. Állandóan spórolni kell az orvosra és gyógyszerre. Az amerikai dolgozó nép azért nem ér reá művelődni, mert állandóan a pénz után szalad. Ha filmet lát, abban a főszereplő á “pénz és a pisztoly”. A mindennapi életben pedig miről beszélnek? Arról, amit a televízión látnak, gyilkosságról, rablásról. Az üzletben azt kérdezi egyik asszony a másiktól: látta ezt, vagy azt a filmet ? Én fél- füllel hallgatom őket, de semmi uj, minden a régi, ezek is csak a gyilkossággal szórakoztatják magukat. Bármerre jár az ember, mindenki ideges, s hogy miért? Arra is rájöttem már. Hiába van dollár a zsebében, azt, amire szüksége van, nem tudja megvenni, pedig olcsóság van, itt aránylag könnyebben megveheti a ruhát, vagy élelmiszert, még autót is egy dolgozó, mint bármelyik európai országban. De az igazi boldogságot nem lehet még dollárért sem megvásárolni. Nem kielégítő a szórakozás sem egy műveltebb társadalomból idejött ember részére. Nyáron a főszórakozás a piknik. Ez szép és jó, de a jóból is megái*t a sok, mert ilyen kirándulások alkalmával csak az evés és ivás a fő téma. Amikor pedig eljön az esté, a kiránduló társaság tele hassal, fáradtan indul haza és nem felfrissülve a levegőtől, valamilyen kerthelyiséges vendéglőben. Télen bezárkóznak az emberek a lakásukba és a televíziót nézik, közben esznek, isznak. Egyedül vasárnap délelőtt van egy kis változatosság, amikor a juhok elmennek a pásztorhoz és megmutatják egymásnak, mire tellett a fizetésből. Ezt európai szemmel divatbemutatónak nevezhetnénk, nem pedig szent helynek. Mindazokat, amiket itt rövid pár év alatt tapasztaltunk, talán sohasem tudtuk volna könyvekből megtanulni. Mostanában látni lehet a TV-n egy férfit, aki a Szabad Európa Rádió részére koldul a néptől, “te is segítsd őket egy dollárral”. Ez a férfi Krus- csevvel ijesztgeti az embereket, holott nem volna szabad, hogy nevét a szájára vegye. Hogyan lehat összehasonlítani a csirkét a színházzal? Én pl. inkább csak egyszer ennék csirkét egy hónapban, ha minden héten elmehetnék olyan helyre, ahol kedvemre való társaság van, s megfelelő előadás. Itt az emberek megtömhetik magukat minden nao két csirkével is, de a fejük nem telik meg semmi széppel, de az enyém sem. A műveltség terén nagyon sokat estünk itt ’56 óta. P. Pros/ler Erzsébet. New York BERTOLD BRECHTNEK még egy színdarabját, a *Simone Machard látomásait’-is bemutatják New Yorkban, a Koldusopera nagy sikere után. Az utóbbit 2600 estén mutatták be. AMERIKAI MAGYAR S7A 2 X 2=4 + 1234:1234+212349870-4-7904321 X 123455=12347 írja Eörsi Béla 2X2=4 + 1234:1234+212349870+7904321X123455=12347 Csodagyógyszer a gazdasági válság ellen A tervszerűtlen, profitra épített gazdálkodás rákfenéje a gazdasági válság. Bármennyire sikerül is a tőkés gazdálkodásnak a termelést es a szétosztást megszerveznie, tervszerűtlen jellege és belső ellentmondásai miatt időközönként mégis jelentkezik a gazdasági pangás vagy erősebb formájában, a gazdasági válság (depresszió). Amerikában azonban a legtöbben vakon hisznek abban, hogy a billiókkal rendelkező szövetségi államhatalom egy pár intézkedéssel bűvész módjára el tudja tüntetni a depressziót. Ezt a hitet Lord Keynes közgazdasági tudós terjesztette el, akit a kapitalizmus megmentőjeként emlegetnek. Ennek az uj “vallásnak” az alapja az, hogy a tőkés társadalom válságait elkerülni ugyan nem lehet, mint ahogy a betegségeket sem lehet elkerülni, de lehet azt enyhíteni. Olyasmi ez, mint a gazdasági aszpirin, vagy mint az opium. Ennek az elméletnek volt a hive Franklin D. Roosevelt és hive Kennedy elnök is. Az elmélet két részből áll. Az első az aszpirinosztogatás felesleges mezőgazdasági termékek alakjában. Ez ahhoz hasonlítható, mint amikor a gazdag ember a felesleges ruháit odaadományozza a szegényeknek. A második lépés a munkanélküli biztosítás 16 héttel való meghosszabbítása, amely a füszerszámlára és a házbérre talán elegendő, nehogy a nagy vásárcsarnokok és a háziurak tönkremenjenek. Az egész társadalom tudatában van annas, hogy ez olyasfajta gazdasági aszpirin, amely enyhíti ugyan a fájdalmakat, de nem gyógyítja meg a betegséget. A gyógyításra Lord Keynesnek más kuruzsló- szere van, amely abból áll, hogy az államhatalom pénzt pumpáljon a gazdasági életbe, lehetőleg állami munkák révén s olcsóbb, könyebben beszerez hető hitellel (esetleg alacsonyabb kamatlábbal). A baj ezzel csak az, hogy a tőkés gazdálkodás féltékeny urai attól tartanak, hogy az állam az efajta intézkedésekkel az ő hasznukat veszélyezteti. Nézzük pl. az országutak építését. Kiknek van ebből haszna? Az autógyárosoknak és az olajtermelőknek. S kiknek árt? Természetesen a vasúttársaságoknak. így ez a terv sem jó mindenkinek. Vagy nézzük a folyók szabályozását, amelyre olyan nagy szükség volna. A republikánusok uralma idején nem végeztek ilyen munkát, mert az állam nem akart versenyezni a magántőkével. Ez csak akkor jó üzlet, ha a felgyülemlett vizierőt villanyvilágításra és erőmüvek hajtására használják fel. Igen ám, de az erőmüvek (utilities) nem akarnak olcsóbb villanyerőt szolgáltatni a népnek és kijáróik (lobby) utján Washingtonban és a különböző államok fővárosaiban erősen dolgoznak az ilyen tervek ellen. Majdnem mindenki ellene van pl. az jskolaépi- tésnek. A déliek attól félnek, hogy egy kis néger leány bekerül ilyen módon az elemi iskolába. A katolikus egyház a rossz helyiségben és tűzveszélyes épületben elhelyezett egyházi (parochial) elemi iskoláit félti és igy minden ilyen épitkezést ellenez. Láthatjuk tehát, hogy a szövetségi beruházási terv is tele van tüskékkel. A tőkés társadalom legjobban szereti a hadiipart. Ennek az a jó tulajdonsága, hogy mire a hadiszer terve elkészül, mire megejtik a próbákat, s mire végre hozzákezdenek a tömeges gyártásához — addigra elavulttá válik. Itt van pl. az ellenség atomb ombával való .elpusztításának terve. Ezért volt szükség a repülő-, gép-telepekre Afrikában és Spanyolországban, ahol a repülőgépek benzint vehetnek fel. Maid körülvettük repülőbázisokkal a Szovjetuniót. Mindez kb. 100 millió dollárba került •— és most eldobhatjuk az egészet, mint az ócskavasat, mert a missilek ideién nem lesz ebekre szükség, Az utóbbi időkl>en uj gondolat támadt a Kenne- dyt körülvevő professzorok agyában. Még pedig az, hogy hozzuk rendbe a városokat. Romboljuk le a nyomortanyákat, építsünk egészséges lakásokat, kerteket, parkokat, játszótereket a gyerHozzászólás a lap terjesztéséhez ; Tisztelt Szerkesztőség! Elég merész gondolatot vetettek fel lapunkban: széles olvasótábort kiépíteni, hogy a Magyar Szó az amerikai magyar munkások nagy lapjává váljon. Azt hiszem, hogy ennek a gondolatnak egyetlen, olvasó nincs ellene, sőt, nyilván mindenki ezt akarja. De hát honnan is lehetne olvasókat szerezni ? Természetesen csakis a meglévő lehetőségek anyagából. Ez pedig az öreg amerikások és * legújabb jövevények, mint a DF-seK és a disszi- densek serege. Már most, akik úgy vélekednek, hogy az uj amerikások valamennyiét el kell vetni, mert talán mind fasísztaérzelmü, ingatag, stb., azok a lehetőségek területéből egy nagy darabot nyomban levágnak. Ezek szerint a DP-sek is mind elveten- dők, hiszen nagy részük csendőr, hivatásos katona, vagy más tisztviselő volt. így végső soron csupán az öreg amerikások maradnának. Mit jelentene ez? Talán széles olvasótábort? Nem, hanem ez végső sorvadásra ítélné a Magyar Szót. Nincs más hátra, mint az, hogy az öreg ameri- kásnak aki évtizedek óta nem volt kiváncsi a Magyar Szóra, valamint annak a DP-snek, aki talán csendőr volt, valamint a disszidenseknek is kezébe kell adni a Magyar Szót. Mert ha azok, akik már évtizedek óta olvassák a lapot, még mindig tanulnak belőle, akkor az a volt csendőr, vagy az a disszidens is tanulhat a lapból. Miért ne formálhatná lapunk ezeknek a magyaroknak a társadalmi, politikai világnézetét is? S pontosan a haladó mozgalomnak, a békemozgalomnak nagy szüksége van arra, hogy azok, akik egykor ellenségei voltak a munkásmozgalomnak, végre megváltozzanak. Tévedés volna azt várni, hogy kész marxisták álljanak az olvasótáborba. Itt meg kell jegyezni, azt is, hogy próbáljuk csak egy olyan egyén kezébe adni a lapot, aki azt nem szereti, még ha az orra alá tártjuk is, elfordul tőle és a kezébe se veszi! S próbáljuk csak az ilyen embert magunk közé hozni, meglátjuk, hogy nem lehet, mert magyarunk inkább tizszer elmegy a templomba, mintsem, hogy közénk jöjjön. Ezért, ha valaki csak a legkisebb érdeklődést is mutatja lapunk iránt, azt nagy kár volna elutasítani. Egy másik kérdés, ami ezzel kapcsolatos, hogy amikor örömmel vesszük akár a disszidens, akár a DP olvasót, az még távolról sem jelenti azt, hogy ezeknek esetleges téves felfogását is elfogadjuk. Sőt, harcos nevelőmunkát kell végezni, köztük, hogy téves nézeteiket megváltoztassák és megtudják az igazságot. Mindezt nem én fedeztem fel, hiszen a Magyar Szó már évtizedek Óta ezt az elvet vallja. Azok is tévedésbe eshetnek, akik a lapot már régóta olvassák, hiszen csak legutóbb, az ellen- forradalommal kapcsolatban láthattuk, hogy voltak véleménykülönbségek. S lám, a harcos elméleti munka mindig meghozza az eredményt. Ezért a Magyar Szónak lehetnek olyan olvasói is, és nyilván vannak, akik elolvassák a lapot, de nem biztos, hogy azzal száz százalékosan egyetértenek. Ezért az ideológiai harcra mindig is szükség van. Az olyan kritikák, amelyek a szocialista eszme tisztaságáért folynak, feltétlenül szükségesek. Világos, hogy akár jobboldali, akár baloldali elhajlás álljon is fenn, mindkettő veszélyes, de nyilván a jobboldali a veszélyesebb. E. Horváth _______________________________________ 9 Tisztelt Szerkesztőség! Szeretettel üdvözlöm lapunk munkatársait. Habár 86 éves vagyok és kissé gyengélkedő, azért a napi eseményeket állandóan figyelemmel kisérem és a lapot nagyon szeretem. Ladich István Szerk. üzenete: Köszönjük Ladies munkástársunk kedves sorait és kívánjuk, hogy minél előbb megerősödjön, hogy még sokáig lehessen közöttünk jó egészségben. Ellentmondás: £gy hátralékos előfizetői wwwwwwmwwwaawwwww-ammwiv mekeknek, sporttelepeket az ifjúságnak. Egy szóval olyasmire költsük el pénzünket a válság által munkanélkülivé vált tömegek foglalkoztatására, amivel a nagy tőkének nem ártunk és ami nem is avul el. - . s" Ez túl jó gondolat (akárcsak a bölcsőtől a sírig ter.jedő egészségügyi biztosítás), s igy ne is reméljük, hogy keresztülviszik. Ilyen csodákat a profitra épített társadalom nem csinál.
