Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-16 / 11. szám
AMHiKlIVAl AlAljliUl ö/jii NÁCI TÖHEGGVILKOSOK A SZOVJET BÍRÓSÁG ELŐTT Az egyik vádlott Nyugatra szökött és megúszta a felelösségrevonást A Szovjetunióban most került bíróság elé. két észt háborús bűnös. Ezek az észtek Ralf Gerrets és Jan Vijk résztvettek a hitleri időkben a zsidó lakosság kiirtásában. Miután a náci-német csapatok elfoglalták Észtországot, a vádlottak őrszolgálatot teljesítettek egy olyan táborban, ahová a zsidókat hurcolták, hogy ott megsemmisítsék őket. Gerrets elmondta milyen szörnyű hidegvérrel gyilkolták le a szerencsétlen áldozatokat a Ja- gala nevű táborban, közel Tallinhoz, Észtország fővárosához. Egy-éves gyermektől kezdve aggastyánig kímélet nélkül lőtték itt tarkón a Csehszlovákiából érkező zsidó csoportokat, de előbb teljesen kirabolták őket. Gerrets azt állítja, hogy ő nem vett részt a gyilkosságokban, ő “csak” az értéktárgyakat szedte el a halálba induló emberektől. Egyetlen alkalommal sütötte el a pisztolyát, amikar 900 embert lőttek agyon egy gödörben. Hatosával vagy tízesével hozták ide az embereket és miután levetkőztették, tarkólövéssel végeztek velük. A megölt emberek több rétegben feküdtek egymáson, mikor egy nő jajkiáltásait hallotta a gödör mélyéről. Ekkor — vallotta Gerrets — oda lőtt ahonnan a hang hozzájutott, mert elképzelte “milyen szörnyű lehet ott lent a mélyben a véres tetemek között”. Nem hiszi, hogy pisztolyának golyója elérte a jajveszékelőt, mert csak egy kis fegyver volt és nem tudott áthatolni any- nyi emberen. A lövés után még hallotta $z asz- szony hangját. A tárgyaláson szóbakerült egy harmadik vádlott neve is, akit Ain Erwin Merenek neveznek. Ez közvetlenül a háború után Angliába szökött és az angolok visszautasították a kiadatási kérelmet. Igv az ő ügyét távollétében tárgyalják. Azért került csak most bíróság elé az ügy, mert a vádlottak 15 éven keresztül rejtőzködtek. Érdemes elgondolkozni az eseten. A Szovjetunióban felelősségre vonják a hitleri idők tömeg- gyilkosait és vérszomjas szadistáit. Anglia, mely Bzintén résztvett a második világháborúban a Szovjetunió oldalán a német hadigépezet szétzúzásában és a fasizmus leverésében, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy azokat a rabló- gyilkosokat. akik minden emberi törvény szerint megérdemelnék, hogy bíróság elé állítsák őket, kiadja. De nemcsak arról van szó, hogy nem adja ki őket, hanem még eljárást sem indít ellenük. Nem az első eset ez a nácizmus leverése óta, hogy a nyugati országok megtagadják az elfogását vagy letartóztatását olyan háborús bűnösöknek, akik emberek ezreit gyilkolták meg vagy rabolták ki. Mi az oka ennek? Talán csak nem a humanizmusra hivatkoznak? Hisz az egész állami apparátust is igénybe veszik, ha néha egy gyilkost el kell fogni, aki elmenekült tette elkövetése után. Hát akkor miért nem tesznek meg mindent, ha egy ezerszeres, vagy esetleg tízezerszeres gyilkos elfogatásáról van szó? Csak nem a politikai beállítottsága miatt? Mindenki tudja, hogy ezeknek a hóhéroknak a hitlerizmus volt a politikai hitvallásuk és a “führer” az eszményképük, aki megengedte a számukra a gyilkolást és rablást — büntetlenül! Fel sem merjük tételezni, hogy a nyugati kormányok vezetői ugyanígy vélekedjenek. Ezért nem érthető, hogy cselekedetük miért vág mégis ennyire egybe? Miért adnak mégis büntetlenséget ezeknek a tömeggyilkosoknak és hullafosztogatóknak? Miért hunynak szemet múltbeli cselekedeteik felett, sőt sok esetben még anyagilag is támogatják őket? Olyan kérdések ezek, amelyek feltétlen válaszra szorulnak minden nyugati államban, ahol szabadon járhatnak-kelhetnek a múlt időknek ezen kisértetei. Azt mondják itt nálunk Amerikában, hogy a bűnözés, különösen az ifjúságé, igen nagy méretet öltött, tehát fel kell venni ellene a harcot. Erkölcsi nevelést kell adni az ifjúságnak és az egész társadalomnak — hangoztatják. De hogyan akarnak erkölcsi alapot teremteni a bűn leküzdésére, ha látja a közvélemény, hogy a nevelni akarók sem állnak szilárd erkölcsi alapokon. Mig teljes szigorral lépnek fel a kisebb bűnözőkkel szemben a velejükig romlottakat egyáltalán nem üldözik, sőt sokszor támogatják. . . MIÉRT NEM SIKERÜLT MEGEGYEZNI KÍNÁVAL? [ -Ujság író-cseréről és elitéit amerikaiak kiengedéséről tárgyaltak Varsóban 1955 óta folynak már a kínai—amerikai tárgyalások nagykövetségi szinten. Először Genfben találkoztak a két ország megbízottai, majd 1958 óta már Varsóban mennek végbe a tanácskozások. A napokban találkozott megint az amerikai Jacob D. Beam követ 'Wáng Ping-nan kinai meghatalmazott követtel. Az amerikai megbízott azt ajánlotta a tárgyaláson, hogy valósítsák meg az ujságiró-cserét a két ország között. Amerikai részről 32 újságírónak adná meg az engedélyt a State Department a Kinai Népköztársaság területére való utazásra és ugyanennyi kinai újságíró beengedését kormányunk is megfontolás tárgyává tenné. Ugyancsak kérte Beam annak az öt ame• rikainak is a szabadonbocsátását, akiket a kinai bíróságok börtönbüntetésre Ítéltek. Ugyanakkor azt is javasolta varsói követünk, hogy a két kormány egyezzen meg abban, hogy ellentéteik megoldására nem fognak a fegyverekhez folyamodni. A jelentések szerint Népi Kina ahhoz a feltételhez kötötte az ajánlatok tárgyalását, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg Taivan megszállását. Kennedy elnök bejelentette ezt egy sajtó- konferencián és hozzáfűzte, hogy “elhalványodott a reménye a kommunista Kínával való fe- szültség enyhítésének”. Szeretnénk megjavítani t kapcsolatunkat — mondta az elnök —, de “nem •vagyunk készek megadni magunkat, hogy ezt elérjük.” Megjegyezte még az elnök, hogy “Peiping különösen harcias velünk szemben” és hogy “ki- , fogyhatatlanok az Egyesült Államok támadásában.” Tehát a jelentés alapján, amit a varsói nagykövet adott és amit elnökünk is ismertetett, minden felelősséget a kínaiakra hárítunk a sikertelen tárgyalások miatt. Azt sem a nagykövet sem az elnök nem említette, hogy kormányaink 11 éve nem hajlandók elismerni'a Kinai Népköztársaságot. Csaknem 700 millió ember létezéséről tudomást sem vettek. Mind a mai napig a Taivan szi-. getén székelő Chiang Kai-shek-féle kormányt tartják a “törvényes” kinai kormánynak és az ENSz-ben velük foglaltatják el azt a helyet, ami minden jog szerint a kinai nép igazi képviselőinek, a pekingi kormánynak járna. Köztudomású, hogy Chiang Kai-shek ellenforradalmi csoportja csak külső támogatással tudja fenntartani uralmát Taivan szigetén, ahová menekült, mikor a forradalmi harcokban megdöntötték zsarnok-hatalmát és elkergették az országból. Miért csodálkozik kormányunk, hogy a kínaiak követelik, hogy távozzanak el csapataink arról a szigetről, amely Kínának a történeti időktől fogva szerves része? Nem valószínű, hogy mi másként válaszolnánk egy másik hatalomnak, amelyik például az Egyesült Államok területének egy szerves részét tartaná megszállása alatt és amelyik kormány még ráadásul el sem akarna ismerni bennünket. • Azt hiszik politikusaink, hogy egy 32 tagból álló ujságirócsoport kicserélése pótolhatja egy 700 milliós nemzet elismerését? Merevnek és támadónak nevezik a kínaiak álláspontját. De hát akkor minek lehet nevezni a mi kormányunk álláspontját, amelyik egy 7 millió lakosságú sziget képviselőjét nagyhatalomként kezeli, állandó helyet jelöltet ki a számára a Biztonsági Tanácsban és ugyanakkor minden befolyását latba veti, hogy megakadályozza 700 millió ember puszta képviseletét az Egyesült Nemzetek Szervezeténél? kWV\* *VWVV\W\V\VWWVWWVVWV\VV%WV*VVV*WWV*\% ÚJRA KAPHATÓ! Az Evengéliumi legendák c. könyv ismét kapható lapunk kiadóhivatalában. Ebből a könyvből sok rendelésnek nem tudtunk a múltban eleget tenni, mert akkoriban teljesen kifogyott. Most ismét kaptunk néhány példányt. Ajánlatos a rendelést azonnal beküldeni. Ára 75 cent és 10 cent posta- és csomagolási költségre. PAULING A NUKLEÁRIS FEGYVEREK KORLÁTOZÁSÁÉRT Nemzetközi aláírásgyűjtést indított az általános leszerelés békés létrehozataláért Dr. Linus Pauling és felesége, Ava Helen, kérvényt nyújtottak be február 16-án az Egyesült Nemzetekhez, a nukleáris fegyverek terjesztésének meggátlásáért. A kérvényt 38 országból 720 tudós és közéleti vezető irta alá. Ugyanakkor Pauling felnivta az Egyesült Államok és a világ békeszerveit, hogy folytassák és terjesszék az aláírásgyűjtést a petícióra. A, kérvény felszólítja az atomhatalmakat, hogy ne adják át az atomfegyvereket újabb országoknak. “Az egyetemes leszerelés ma az emberiség életének és szabadságának az alapja”, mondja a kérvény. “Az egyetemes leszerelés nehéz problémáját még jobban megnehezítené, ha több nemzet, vagy nemzetek csoportja kerülne a nukleáris fegyverek birtokába... Az Egyesült Nemzetek és minden nemzet növelje törekvését az általános és egyetemes leszerelésért, minden nemzet biztonságát szolgáló ellenőrzési módszer létesítésével.” Paulingék maguk szövegezték meg a kérelmet és a maguk költségén 2,000 példányban küldték ki a világ minden részébe. Amennyi aláírás addig visszaérkezett, azt Pauling személyesen vitte el az ENSz-hez. Az aláírók között 38 Nobel-dijas van több országból, azonkívül az UISA Országos Tudományos Akadémia 110 hazai és külföldi tagja, az angol Royal Society 102 hazai és külföldi tagja és a Szovjet Tudományos Akadémia 21 tagja. A magyarországi aláírók: Berecky Albert püspök, Illés Béla iró és dr. Lukács György professzor. Három évvel ezelőtt dr. Pauling 11,021 aláírással ellátott kérvényt nyújtott az Egyesült Nemzetek elé a bombarobbantások felfüggesztéséért. Ezért a szenátus Internal Security albizottsága tavaly beidézte és kikérdezte, hogy voltak-e kommunisták az aláírásgyűjtők között? Pauling “lelkiismereti szempontból” nem volt hajlandó felvilágosítással szolgálni. Dr. Pauling szerint egyik amerikai békecsoport sem tett Ígéretet a kérvény terjesztésére, de tényként említette azt, hogy az országos Sane Nuclear Policy Committee által közölt újsághirdetések az övéhez hasonló programmal rendelkeznek és hogy az ő kérvényét aláírták SANE vezetők, mint Norman Thomas és Clarence Pickett is. Dr. Linus Pauling cime: 3500 Fairpoint St., Pasadena, Calif. Aláirási iveket lehet tőle kérni és oda kell visszaküldeni. New Hampshire küiösi hidegháborúja New Hampshire állam, az Uphaus-féle boszorkányüldözés hazája, inkább visszavonta tervezett bemutatóját “a demokrácia működéséről” a külföldi újságíróknak, mintsem vendégül lássa a csoporthoz tartozó szocialista országok újságíróit is. A Foreign Press Association 25 tagját a New Hampshire Council on World Affairs hívta meg. A látogatás folyamán részt vettek volna az állami főiskolán, Durham-ben a New England-i szerkesztőkkel tartandó vitaestén, találkoztak volna Wesley Powell kormányzóval és az állami fejlesztő és tervező bizottság több tisztviselőjével, elmentek volna az állam kiválóbb nevezetességeinek megtekintésére és részt vettek volna egy hagyományos városi közgyűlésen (town meeting), amelynek megemlékezésére évente egy napot szánnak New Englandban. Először a tervező bizottság egy tagja, Emile Lemelin hagyatéki biró tiltakozott a meghívás ellen, amikor megtudta, hogy neki nem kívánatos személyeknek is szól. Le is mondott mindjárt a bizottsági tagságáról. Amikor a kormányzó azt ajánlotta, hogy a bizottság ne legyen a vendég- fogadók között, a Council of World Affairs visz- szavonta a meghívást, lefújta a “demokrácia működését”. Hej pedig — sajnálkozott Mr. Steinifz, a Press Association elnöke — milyen tanulságos lett volna a látogatás a külföldi' országok újságíróinak, különösen a fejletlen és a kommunista országok ujságiróinak, akiknek hazájában nem gyakorolhatják a demokráciát. Megnyugtathatjuk Steinitz urat, hogy a New Hampshire-i “demokrácia” ilyetén gyakorlása nagyon is tanulságos volt a meghívott és utólag visszautasított külföldi újságírók számára. 6_________
