Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-02 / 9. szám
Thursday, March 2, 1961___________________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ g “Valami félelmes szorongás.. Tisztelt Szerkesztőség! Olvasgatva Geréb József írásait ugv a kis könyvében, mint a lapban, néha bizony elsírom magamat, pedig biztatom magam, hogy nincs ezen sirni való, mert lám Rev. Gross is milyen lelket emelő dolgokról számol be az ‘"Otthon jártam” cikkében... Nem ismerek reá drága városunkra, az édes, dundi gyermekekre a Margit-szigeten, az épülő Valéria-telepre, Üllői úti lakótelepre, stb. Talán azért pityergek mégis, mert valami félelmes szorongás bújik belém. . . Mint fiatal teremtés, átéltem az első kommünt odahaza, sok ennivalót és tiszta ruhát hordtam a börtönökbe. A hozzám legközelebb álló rokonom a nagybácsim három éve, hogy meghalt egy szociális otthonban, abban a boldog tudatban, hogy ilyen változások történtek. De irt arról is, hogy még sok a kerékkötő, amilyenekből sokan idekerültek Amerikába. Én is tudom, hogy igy van, mert a Saját, szűk körömben is látom. De mint nagybácsim irta, erővel kell ezeknek beadni az orvosságot, akárcsak a gyerekeknek. Még ott az otthonban is, örökké türelemmel kellett csillapítania a bennlakókat, mert mindig, mindent csak kritizáltak. Ugv látszik ilyen az emberi természet. Nem adnám a 61-es naptárt semmi pénzért sem; a 60-as is megvan, amit attól kaptam, aki által a lapot megismertem. Nagyon sajnálom, hogy már régen nem tudtam róla. Rev. Gross cikkének olvasása közben arra gondoltam, hogy nem lehetne-e az Írását valahogyan eljuttatni minden magyar címére, mert biztosan elolvasnák; hiszen jó, ha az ember többféle dolgot olvas, hogy tisztábban lásson. ' Geréb Május elsejei cikkét is élvezettel olvastam és odagondoltam magam a régi május elsejei felvonulásokra. Szeretnék arra a tájra eljutni, ahol Geréb munkástárs lakik, ott néha mehetnék olyan társaságba, ahol szép gondolatokkal találkoznék. Egy uj olvasó Berkesi Andrást kedveli Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam, meg vagyok vele elégedve, minden tekintetben. Nagyon jó cikkek vannak benne, nehéz a választás, hogy melyik a jobb. Nekem pl. Berkesi András Violája tetszik, amely foglalkozik az úgynevezett forradalmárokkal. Amint én látom, a legtöbb hazát cserélt bizony szerencsétlen. Mire soraim önökhöz érnek, elérem a 8'0-ik évemet. Kaptam egy szép levelet Magyarországról, ha jónak látják, közöljék. . John M. Varga, Ohio Szerk. megjegyzése: Boldog születésnapot kívánunk kedves olvasónknak és azt, hogy még sok évig éljen jó egészségben. A magyarországi levélből néhány részletet alább közlünk: ‘‘Kedves János bácsi! Közelgő születésnapjára sok örömet és hosz- szu, boldog öregséget kívánunk, és azt, hogy mielőbb viszontláthassa-a mi drága kicsi hazánkat. Mi már nem abban a világban élünk, mint szüléink, de' ők is érzik ennek natását. Anyuka. Apuka is tanulni szeretett volna, de sajnos akkor ez csak álom maradt. Felnőtt fejjel, családapaként tette le a szakiskolai érettségit édesapánk, anyuka pedig az általános iskola 6—7-ik osztályát. Nálunk én gimnáziumba-járok, Irénke általános iskolába. Igaz, hogy tandíj nincs, de nevelésünk mégis sok költséggel jár. Nagyon sok hálával tartozunk szüléinknek. ..” Tévedett a levélíró A lap feb. 23-i számában olvastam, hogy Bi- czok István keresi harcos barátját és levelében “orosz Besszarábiát” emleget. A levél érthetetlen volt a számomra, mert hogy lehettek oroszok 1921. januárjában Temesváron és hogyan vihették Biczokot orosz Besszarábiába és Kisinevbe? Rájöttem, hogy valaki hibát követett el, mert akkoriban Besszarábia Jiem orosz, hanem román terület volt és őt a románok cipelték el és azokat tartotta a levél Írója “farkasoknak”. Kérem e félreértés helyreigazítását, mert ilyen formában a levél rossz benyomást tét ream és valószínűleg másokra is. Eörsi Béla A KÜLMUNKATÁRSAK CIKKEIT MINDENKI ELOLVASSA Tisztelt Szerkesztőség! Mint régi olvasója a lapnak, ugv érzem, hozzátartozom a Magyar Szó nagy és nagyrabecsült családjához. Most szeretnék egy pár kérdéshez hozzászólni. A fenti címet is azért választottam, mert ez lenne a mottója e sorok megírásának. Geréb József, egyik jeles külmunkatársunk az 1960 dec, 1-i számban megjelent cikkében arra utal, hogy az olvasók csak a legritkább esetben ülnek le egy elismerő levelet megírni a szerkesztőnek egy-egy jól sikerült cikkért vagy más írásért, ami tetszett, de ha olvas a lapban valamit, ami felháborította, gyorsan elkészül a levél: “De ezt már igazán nem hagyhatom szó nélkül!” (Itt mindjárt sietve kijelentem, hogy nekem nem harag, nem felháborodás adta kezembe a tollat, csupán a magam elképzelése szerint szeretnék pár dolgot megvilágítani.) Ugyancsak EI1N a dec. 22-i számban megjelent cikkében azt írja (mások megállapítása alapján), hogy a Magyar Szó olvasói között számosán vannak olyanok, akik nem' olvassák a lapot. Ugyanott azt is megjegyzi, hogy szívesebben veszi, ha támadják, mintha nem olvasnák el a cikkeit. (Hogy az utóbbi esetben, hogy járna el, azt nincs alkalom kitapasztalni, de amikor nem támadás, csak — sokszor helyén való — kritika éri, bizony annak elég élesen ad kifejezést.) Azt hiszem, az eddig elmondottakból már észlelhető, hogy én elég gondosan olvasom a lapot. S nagyon sokszor megállapítottam, hogy külmunka- társaink Írásai képezik azt a részét a lapnak, amelyek a heti események lefolyásáról alaposan tájékoztató lapot színes, szórakoztató magazinná változtatják. S mindegyik külmunkatársunk biztos lehet felőle, hogy Írásaikat mindenki olvassa és élvezettel. Hogy egyik-másik cikk jobban sikerül? Az a tárgytól függ, amivel az iró foglalkozik és attól, hogy az olvasót melyik tárgy érdekli jobban és vannak, akiket minden érdekel. S mivel általában minden cikk jó, onnan van az, hogy az olvasók nem ülnek le elismerő, vagy dicsérő leveleket Írni. Nekem is nem egyszer volt eszemben, hogy megírom elismerő soraimat, de mire kezembe vettem volna a tollat, már ott volt egy másik cikk egy másik külmunkatárstól, amelyik felülmúlta az elsőt. Geréb munkástárs minden cikke bizonyítja fél- ^évszázados munkásmozgalmi tapasztalatait. Kitűnő emlékezőtehetsége és gondosan vezetett jegyzetei alapján teljesen otthon van a múlt és jelen politikai élet útvesztőjében, éppúgy, mint bármely téren, amely összefügg a munkásság sorsával. A könyvéért kapott sok elismeréshez én is hozzájárulok. Áttérve az EHN Írásaira, azokat éppen olyan mértékben élvezik az olvasók, köztük én is, bár ő más területen barangol, más anyagot ölel fel. És ez külön értéke cikkeinek, úgy a lap nívója, mint a közönség tájékoztatása szempontjából. Útleírásainak olvasásakor magával viszi az olvasót. A látott helyek szépsége, a helyi fonákságok gyors felismerése és azok színes,' sokszor humoros leírása, s azok ismertetése, mindenki számára élvezetes olvasnivalót nyújt. (Mindig vártam, mikor fog jelén tartózkodási helyéről is ilyesmit Írni, mert onnan igazán lenne mit.) írásait csak akkor kritizálják, amikor zöldségevésről és soványitásról ir (de azt is elolvassák). Rev. Gross Írásai szintén egyik főérdekességét képezik a Magyar Szónak. Kár, hogy most nem jelenik meg minden héten,'mint régen. Több nagyon érdekes és értékes cikkét őrzöm a régiekből is és ha kezembe kerülnek, újra élvezettel olvasom át. A naptárban megjelent magyarországi útleírása, az ottani általános helyzet értékelése, igazi remekmű. Eörsi Béla számokban kifejezett közleményei éppúgy, mint Márky István mindenkor mély átgondolást kifejező írásai és Bódog "András (elég ritkán) megjelenő mondanivalói, mindig lekötik a figyelmet. Az elmondottakkal csak arról akartam meggyőzni a külmunkatársakat, hogy igenis' olvassák cikkeiket és az egyetlen oka, hogy nem írnak elismerő vagy dicsérő leveleket az, hogy minden cikk megérdemelne ilyet. Vannak aztán az olvasók között olyanok is, akik azt tartják, hogy komoly, a munkásmózgalmat, a munkásság felvilá- gositását, alapos tájékoztatását szivén viselő iró azért ir, hogy célját elérje. Meggyőződésem, hogy szépet és hasznosat alkotott, benne van a lelki kielégülés, ami értékesebb minden dicséretnél. Az ilyen irók nem adnak helyet sértődésnek még abban az-esetben sem, ha csakugyan szigorúbb, vagy rosszul szö- vegezett kritika éri őket, mert meggyőződésük készteti munkájuk tovább vitelére. Egy esetben szükség van az elismerésre, jobban mondva dicséretre: amikor terjeszteni akarunk valamit, pl. könyveket, naptárt és fel akarjuk hívni olvasóink figyelmét azok szépségére és érdekességére. Tehát csak Írjanak továbbra is kedves kül- munkatársaink! Segítsenek fenntartani a lap nívóját értékes cikkeikkel, hogy minél többen olvassák és terjesszék a Magyar Szót, az egyetlen munkásérzelmü, a megértés és béke ügyét szolgáló amerikai magyar lapot. Vári M. A nehéz munkában lelassult... Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy a feb. 2-iki számban közölt “Kísértetek a szénbányában” c. Írásomba becsúszott hibát kijavítsam. A befejezés előtti szakasz második sora úgy hangzott, hogy Novotskjr bácsi egymagában lakott leanya közelében, más hozzátartozója nem volt. Ezen sorok a következőképpen helyesek: Novotsky bácsi egymagában lakott a bánya közelében lévő rozoga kis viskóban, senki hozzátartozója nem volt a bányatelepen. Azért hivom fel erre a figyelmüket, mert valószínűleg akad még öreg bányász a lap olvasói között, aki a történet idején talán ott dolgozott és tudja a tényeket. A másik hiba a Welfare Fundról szóló cikkembe csúszott bele. A mondat igy hangzott: A Welfare Fund kiadásai 17 millióval haladták felül a bevételt, az előző év pedig 12 millió dollárral, vagyis a két évben 30 millióval. Nem vagyok bár matematikus, de azért a 17-t és 12-t mégis ösz- sze tudom adni, tehát én 18 és 12 milliót Írtam, s ez a valóság. Köszönöm a kiigazítást. • Az irás nem mtesterségem, nem is könnyű munka nekem, különösen mióta a baloldalam csaknem teljesen béna, mert gondolataim túl gyorsan száguldanak a nehéz munkában lelassult kezem mozgásához képest. De tudatában vagyok annak is, hogy nekünk, akiknek a sors nem adta meg, hogy iskolában szerezzük meg tudásunkat, hanem azt munkánk mellett, az élet iskolájában szereztük meg, kötelességünk tapasztalatainkat munkástársainkkal megosztani. A kritikáknak sem szabad a munkásirókat elkedvetleníteni. Én helyeslem a kritikát; az olyan, mintha a vas ról lesciszolnák a rozsdát. Csak azok kritizáljanak akik építőén teszik azt. Többször olvastam már lapunkban bizonyos íróktól eredő cikkeket, amelyek lekicsinvlőleg nyilatkoznak lapunk irodalmi színvonaláról. De azt nem láttam, hogy ugyanezen irck valami jobbal álltak volna elő. A szerkesztőség bizonyára osztozik Voltaire mondásában, hogy .“talán nem egyezem meg azzal, amit mondasz, de megvédem az életemmel azon jogodat, hogy elmondhassad.” Vagyis védelmezi a szólásszabadságot' és helyét ad lapunkban olyan Írásoknak is, amelyekkel talán nem egyezik meg mindenben. Részemről bármikor szívesebben olvasom a kérgeskazü munkás tollából eredő, keresetlen szavakkal mégirt őszinte véleményt, mint holmi hivatásos tintakuii zamatos, de a valóságot nélkülöző firkálását. Carl K. Dutzman Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam, hogy kifogytak a naptárból. Minthogy már kiolvastam, visszaküldöm, hogy más is élvezhesse. - M. Krieger CLIFTON R. WHARTONT, az Egyesült Államok néger diplomatáját kinevezték Norvégiába követnek. Eddig romániai követünk volt Bukarestben. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy ebben a hónapban lejárt az előfizetéstől. itt mellékelek $.............................-t Név: .................................................................... Cim: .....................................................................
