Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-02 / 9. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez A lapunk tanította meg írni, olvasni Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam, amely bizony többet ér a két dollárnál, de nem tehetek többet. Már eddig is sokan megdicsérték, én is hálás köszönetét mondok a szerkesztőségnek, valamint a külmun- katársaknak áldozatos munkájukért, amit a naptár előállítása terén kifejtettek. Rev. Gross is gyönyörűen leírja magyarországi tapasztalatait arról, hogy az a kis magyar nemzet milyen rohamos léptekkel igyekszik helyrepótolni az ezeréves elmaradottságot, amit a vérszopók maguk után hagytak. Most itt lógnak, Samu bácsi nyakán, persze a mi pénzünkön, vagyis az adófizető nép pénzén. Itt New Brunswickon is van egy főszerkesztő, aki egy lappéldányt sem tud kiadni anélkül, hogy ne ócsárolná a sokat szenvedett magyar népet, bogy igy rab-Magyarország, úgy rab-Magyaror- szág. Hát ha a Horthy-féle aranykorszak olyan jó volt neki, akkor minek jött ide utánunk, hiszen nem állíthatja azt, hogy Tisza Pista adott vándorbotot a kezébe, mint nekem, még pedig úgy, hogy alig tudtam a nevemet is leírni, amikor idekerültem. Csakis áldott lapunknak köszönhetem, hogy olvasni és írni tudok. Y. M., New Jersey A farmer aki megtanulta a leckét, most tanít. Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam arról, hogy Rev. Gross magyarországi riportját esetleg külön kinyomtatnák, ha volna reá elég megrendelő. Nézetem szerint a lap olvasói már olvasták, kevés kivétellel, tehát az a kérdés, hogy akarják-e ennek kiadását, hogy mások is olvashassák ? Részemről néhány füzetet el tudnék helyezni ugv itt, mint az óhazában. Odaát főleg azokat érdekelné a riport, akik most alakítottak Tsz-csoportot. Láthatnák belőle, hogy miként néz ki egy 8—10 éves gépesített termelőszövetkezet és talán segítene azokon, akik sok szálkát látnak a közös gépesített termelésben, mert ott nem bocikával, vagy egy lóval szántanak, s nem kaszával dolgoznak. Mikor a múlt nyáron szülőföldünkön jártam, megemlítettem, hogy a 30-as években Albertéban . voltam farmer vagy tiz évig ti section 160 acre földön. Még traktorom sem volt, csak 6 lovam és összesen 3—4 ezer bushel gabona termett évenként. Családommal alig tudtam megélni belőle. Vagy 120 hold földet forgattam meg e lovakkal. Már a traktor kiszorított, vagyis rá voltam utalva, hogy egy másik '4 sectiont vegyek, hógy 320 hold földem legyen, amiből a családommal szerényen meg tudok élni. Jelzem a föld kittinő termő volt, de az árakkal volt baj: a búza 29 centtől felfelé, a zab 15c, az árpa 17c volt bushelonként. , A fejlődés is közbejött és két eshetőség volt csak: vagy nagyobb területet szerezni és gépesíteni, vagy otthagyni, esetleg eladni a szomszédnak. Akkor eszembe jutott az óhazában hagyott tér» melési módszer és mit csinálnánk, ha itt úgy kellene termelni ? Pedig még m*i is vannak, akik ragaszkodnak az apáról fiúra hagyott módszerekhez. Amikor felvetettem az óhazában, hogy vagy 150—200 hold föld megművelését vállalnám a családommal együtt, ha az a felszerelésem volna, amit a nyugati kontinensen használnak, csak bámultak és megmosolyogták kijelentésemet. A napokban levelet kaptam azzal a jajszóval, hogy elvették a földeket, mindenki sir, nem tudnak aludni, stb. Persze megírtam nekik, hogy csak aludjanak nyugodtan, hiszen nem vették el a földeket, csak összetettek, hogy még több legyen, és ha több egységet fognak benne dolgozni, akkor természetesen a részesedésük is nagyobb lesz. Nem közönséges, hogy egyesek még mindig milyen gyenge gondolkodásúak. F. Csetneky, Kanada Ne törjünk pálcát a kritika felett Tisztelt Szerkesztőség! E. K. január 26-án megjelent Írásában a kritikáról ezt olvastam: Amikor a polgári sajtó veszettül rágalmazza a szocialista országokat, egy munkáslap nem segitheti őket ebben, még “jóakaratu” kritikával sem. Megemlíti még E. K. a volt Bérmunkás álláspontját is ebben a kérdésben. Hát az bizonyos, hogy az eszeveszett kritikára nincs szükség, de az óhaza el is várja és el is bírja a jószándéku, építő kritikát. Mikor ott jártam, valósággal kértek arra, hogy ha hibákat látok, azt említsem meg, amit én meg is tettem és minden esetben örültek őszinteségemnek. Egyesületi életünkben bizony veszedelmes lehet a “ne kritizáljunk’’-féle álláspont, mert ilyen jelszavak alá szokták bujtatni egyesek egészségtelen viselkedésüket. A józan, becsületes szándékú kritika az a tisztító tiiz, amely kiöli még a magját is a gazosodás- nak és bizalmat épit az emberek iránt. Akiknek nincsenek “mellék terveik”, azok nem is félnek ettől, sőt egyenesen megkívánják a kritikát. Ahol ez a szempont érvényesül, ott megkapjuk az emberek megbecsülését. Vass Károly Amikor cipőt kellett venni Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva a lapban Stephen Horvath levelét, szeretném megjegyezni, hogy*a régi világban, ugv 30—50 évvel ezelőtt, odahaza a férfi öltönyöket kiforgatták néhányszor és igy távolították el a kopott részeket. Egy-egy télikabát egész életre szólt, s örökségképpen szállt valamelyik családtagra. S vajon miért volt mindez? Mint fiatal árvaleányt, engem a nagymamám nevelt és ha cipőre volt szükségem, az családi konferenciát jelentett. Ilyenkor a régi cipő kézről kézre járt, s megállapították, hogy a felső része még érdemel fejelést, ami csak fele költség, s olyan cipőm lesz, mintha uj volna. Ekkor két napig otthon maradtam a varróiskolából és igy el volt vetve egy nagy gond. Lehetséges, hogy a Mr. Horváthnak nincsenek ilyen emlékei, ő talán a szerencsésebbek közé tartozik. Férjemnek itt is csak egy jobb öltönye volt és egy mindennapi. Mivel szerette a hazaihoz hasonló öltönyt — ami itt 125—150 dollár — igy éppen úgy agyonjavitottam, mint otthon,szokták tenni. Én csak olyan világra emlékszem vissza, melyben a szegény embernek minden este kimosták az ingét, blúzát és reggel kivasalták. Itt talán több ingünk van, de sok minden máshói van kevesebb. Itt még egy jó színházban nem voltam, egy kellemes helységben nem fogyasztottam el egy haboskávét, sok újság és szép zene mellett, ami után az ’56-os disszidensek úgy simák a fülünkbe. V., rfévtelen olvasó Tisztelt Szerkesztőség! Rev. Gross cikke megállja a helyét, ezt merem állítani, mert kaptam Budapestről egy kis könyvet, melynek címe Magyarország, amiben sokkal bővebben van leírva és gyönyörű képekkel illusztrálva mindaz, amit e rövid idő alatt véghez vittek szülőhazánkban. Az összes irók remek Írásokat küldtek be a naptárba. Kérem a szerkesztőséget, hogy ha lehetséges, kicsit jobb nyomással adják ki a lapot, mert én is 79 éves vagyok már és nagyon nehezen olvasom a halvány betűket. Halasi András Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm a fenntartó gárda havi adományomat és. kérem a fenntartó gárda tagjait, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségüket, hogy lapunk fenntartása biztosítva legyen. Én minden hónapban eleget teszek annak, amit vállaltam. Trauner A., Miami Thursday, March 2, 1961 ____- _________. - • ■- .1. ■ Magyarázat lapok olvasásához Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon sok érdekes cikk, valamint az olvasók által beküldött levelek is foglalkoznak Magyarország helyzetével. Vannak, akik saját tapasztalataik alapján Írnak a magyarországi helyzetről. Habár a legtöbb levél dicsérő, akad néha olyan is, amely jóakaratu kritikát tartalmaz, mint pl. a feb. 9-iki számban megjelent levél is. De még vannak dolgok, amelyekkel nem foglalkoztunk kellőképpen a lapban, bár azok is fontosak. Minden nap olvashatunk arról, hogy Kelet- Európát fel kell “szabadítani” az orosz imperializmus járma alól; ez persze szól Magyarországra is. Hát lássuk csak a valóságot. Magyarország ma ipari ország, nemzeti jövedelmének kétharmad része az iparból származik és csak egyharmad része a mezőgazdaságból. De nyersanyagforrásai csak mintegy 30 százalékban fedezik az ország szükségletét, 70 százalékát importálni kell a világ minden részéről. Igen ám, de azért fizetni is kell arannyal, vagy valutával és bizony ezzel sem rendelkezik Magyarország. Itt jön be azután az orosz “imperializmus”, még pedig oly módon, hogy nyersanyagot ad Magyar- országnak ; pl. a vasérc 89 százalékát, az épületfa 68%-át, a nyers gyapot 64%-át, a kohó-koksz 54%-át szállította a magyaroknak. De mit kap az orosz- “imperializmus” érte cserébe? Hát kérem, a kiszállított villanykörték 22%-a, a sertéshús 40%-a, a bor 15%-a, az autóbuszgyártás 19%-a megy a Szovjetunióba. így fest az orosz “imperializmus”. Vajon a U. S. is ezt csinálta Kubával? Vajon ugyanez áll fenn Közép-Amerikával és Dél-Amerikával szemben is? Küldünk mi innen nyersanyagot, amit ott feldolgozhatnak, hogy életszínvonalukat emelhessék? Nem kérem, mi ezt nem tehetjük, mert mi nem vagyunk imperialisták. Visszatérve Magyarország helyzetére, most talán tisztában láthatjuk, hogy miért nem lehetett ott gyorsabban építkezni. Mert az ország nyersanyag hiányban szenved és természetes, hogy először jön Sztálinváros, Csepel, Diósgyőr, no meg a bányásztelepek építése. A nyersanyagok importálása megmagyarázza, hogy a készáru ára miért magas, de ugyanakkor az is igaz, hogy a tipusárut jutányosán lehet beszerezni. Használt dolgokat nem akarnak, mert az csak a fekete piacot gazdagítja. Én is voltam Sztálinvárosban, gyárban, termelőszövetkezetben, kisipari szövetkezetben, falun, de az amerikai szemüveget levettem és úgy néztem meg mindent. Vannak hibák is, de azt a nevelés fogja rendbehozni. Nemcsak azt kell nézni, hogy milyen magasra tudtak emelkedni, hanem azt is tudni kell, hogy milyen mélyről jöttek. Egyben mindenki megegyezik: munka van, csak akarat kell hozzá. . —S. — Oolgozzsnak ki egy nemzetközi nyelvet Tisztelt Szerkesztőség! Olvasom a lapban, hogy a mi EHN-ünk mennyire hiányolja a nemzetközi nyelvet Spanyolországban. Az én véleményem az, hogy talán az egész emberiség' érzi egy világnyelv hiányát. Magamon tapasztaltam, hogy mennyi bajjal találkoztam a nyelv nem tudása miatt. Ha minden nemzet gyermekei egy nyelvet tanulnának az anyanyelvükön kívül, akkor annyival megkönnyebbülne az élet. Már ideje volna, hogy a professzorok és az állam- 'férfiak kidolgozzanak egy uj nyelvet, vagy elfogadnák az eszperantót. Nem tanulhatunk meg mindannyian annyi nyelvet, mint pl. Kossuth Lajos, Apponyi Albert, vagy a római pápa. Ezek sok nyelvet beszéltek. Manapság, a világ diplomatái tolmács által érintkeznek egymással, de én ezt sem látom célszerűnek. Köszönet Márky István írásáért (Napsugár az élet alkonyán). Azt hiszem, hogy sok öreg magyar fölfigyel reá és igénybe kívánja venni a kedvező alkalmat. Nagyon nemes dolog volna, ha több ilyen intézményt létesítenének több délnyugati államban, mért az öregek nagyobb része arrafelé húzódik. Naptáruk igen jó, köszönet a munkástársaknak, akik hozzájárultak és lehetővé tették megjelenését. J. Huszár Ellentmondás: Ügy hátralékos előfizetőf
