Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-23 / 8. szám
Thursday, February 23, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ J 5 Búcsúztató Amint a cikk alatti ütv mutatja, magyar reiormatu.s ic-mesz aa. Megjelent a budapesti Népszabadság február 5 i d számában. Ez a két ezt) &í*.v Jc.kk.i ad v^läs/it az egyház és a r.épi demnkráFa viszonyára vonatkozóan. Egyházi emberek' rr.es>,ctélnek a szocialista társadalom ent J3r-bcHoti é Intézkedéseinek üdvösségére ás amikor eze i felemelő tapasztalatuknak őszintén akarnak kifejezést adni, írásuk utat talál a Magyar Szociálisát Munkás Párt hivatalos lapjába, a. Népszabadságba. Az élet válaszol igv azoknak, akik az elavult, légbőlkapott “vailasülduzéssel'’ akarják elidegeníteni az amerikai magyarokat szeretett szülőföldjüktől é magyar testvéreiktől és megakadályozni a két í.ep a^zétfi barátság kiteitő- dését. • Ritka fernstes ez: nincs se harangszó, se gyászmenet, mégis az egész falu temet. Búcsúzik mindenki, mert alig pár hete, hogy az évszázados, öreg élet koporsóba került. Ki hogy búcsúztatja? Van, aki káromkodva, sírva, de olyan is akad, aki őrült, vad mámorban felejtkezik el. Minden attól függ, ki mit búcsúztat. Mi az, ami koporsóba került? KÜLÖNÖS LAKODALOM Csak a nagymama volt ellene Juliska házasságának. Pedig az egész család mindent megtett, hogy nyélbe üsse a dolgot. Hiszen a vőlegénynek már saját háza, darálója, földj,e volt, csak éppen egy kicsit öreg. — Majd megfiatalítod! -—- biztatgatták Juliskát, aki nagyon nehezen akart ráállni x családi akaratra. Csak a nagymama tudta, hogy miért. Mást szeretett, éppen a haragos család fiát. Nyíltan még köszönni sem volt szabad nekik egymásnak. Mégis a nagymamának lett igaza! Hiszen attól a naptól fogva, a vőlegény — ez a tagbaszakadt öreglegény — vagyonát tekintve éppen olyan parti lett, mint bárki más. De ami Juliskát illeti, most már nyugodtan érvelhetett: A vagyon már úgysem számit, hadd szeressem azt, akit akarok! Lett is ebből nagy botrány. De mindez elcsitult a még nagyobb botrány mellett. Egy csendes vasárnap este bekopogtatott a nagymama a fiához: ■— Édes fiam, férjhez megyek. — Megbolondult, édesanyám? Kihez menne maga férjhez, hatvanöt éves korában? — Édes fiam, add meg a tiszteletet öreg anyád nak. Ti nem sokat tudtok az életből. Bizony, a fiatalok nem is tudták azt, amire a legtöbb öreg emlékezett a faluban. Azt ugyanis, hogy a nagymama réges-régen, fiatalkorában mennyire szerette Keserű Bálintot, s az viszont őt. Mégis máshoz kényszeritette a falu rendje, és a nagymama sírva esküdött hűséget hites urának, akit szolgált is tisztességgel haláláig. Keserű Bálint pedig keserűségében öreglegény maradt vénségére. Meg is látszik rajta: rongyos a kabátja, piszkos az inge, nviratlan haja, szakálla, és meleget csak akkor eszik, ha főz magának. — Eljönnél most már hozzám — szólította meg attól a naptól számitott egy hétre Keserű Bálint nagymamát. — Elmegyek, Bálint, jöttem volna előbb is, de a rend rheg a tisztesség nem engedett. így azután egy negyvenöt éves szerelem teljesedésbe ment, s az anyakönyvbe azt Írták, hogy, hetvenéves a vőlegény, hatvanöt a menyasszony. A nagymama neve után mindjárt Juliska neve jött, mert bizony a két fiatalasszony olyan huncut volt, hogy egy napra tűzték az esküvőt. Zengő muzsikával, víg danolással lakodalma- zott a násznép, még a nagymama is táncra perdült, s bár a könny folvton-folyvást csurgóit a szeméből, mégiscsak egy csárdással búcsúzott áldozatos sorsától. . . ELVESZTETT PER Az öreg üszögi bácsi halálos ágyán Mátyás fiára hagyta a házát és Boldizsárra tiz hold földjét. Ezután megáldotta mindkettőt, nagyot lélegzett és Thár moshatták is megmerevedett testét, jöhettek a siratóasszonyok. A két fiú díszes temetést rendezett, felrakták a koszorúkat a sírra, kicsit várakoztak még s a csikorgó februári havon egymás mellett indultak hazafelé. — Te Boldi, nem iól rendelkezel! az anánk, hiszen többet ér az a tiz hold ott a Cseresznyés-dűlőben, mmt ez a rozzant ház! — Ér a fenét! Inkább nekem lehetne panaszom, hiszen neked már van házad, a kisujjad sem kell inoztii. mi s már benne vagy a jussban! Meg azután ottmaradt apánk gönce, bútora, abból nekünk is jár ám! — Azt ugyan várhatod! Eleget éltél a nyakán ingyen, én meg vele dolgoztam! És ha nem jön utánuk a gyásznép, még ott a havon egymásnak esnek. Másnap pedig megkezdődött a per. Ennek éppen tizenöt éve. A rokonság is két részre szakadt: Boldi-párt és Mátyás-párt. Először c^ak a községi ügyvéd élt jól, majd a járásból négy, azután jövő nyolc évben pedig hat ügyvéd Budapestről. Nem került többe, mint fél ház árába és több ezer átvirrasztott, dühöngő gyűlöletes éjszakába mindkét részről. Halottak napján egyik sem koszoruzta meg apjuk sírját, amin csak egy elmosódó kopjafa jelezte — sírkőre nem jutott —, az örökhagyó nevét. Mátyás porolte a földeket századunk feléig. Azután egy darabig Boldi pörölte a házat. Majd újra fordítva, de szűnni nem akaró elszánt haraggal. Pedig mindkettőjük cseperedő fiára igv mutogatlak az iskolában a többiek: — Nini, a peres-gyerekek! Persze, azért nemcsak pereskedtek. Küzdöttek is, úgyhogy, mire az a nap eljött a faluban, addigra Mátyásnak is volt földje, Boldizsárnak is volt háza. Attól a naptól számitott két hétre összetalálkozott a két testvér a Fő utca sarkán. A régi szokás szerint majdnem elmentek egymás mellett, amikor Mátyás mégiscsak megállt. Erre föl, mellette közvetlenül Boldi is. Mátyás szólalt meg először: — Te Boldi, be kéne fejezni ezt a pert, hiszen közös földet nem lehet perelni tovább! — Igazad van. Mátyás. De ki nyeri meg végül a pert? összenéztek és másfél évtizede először összemosolyogtak. Deres volt már mindkettőjük haja. Egyszerre mondták: — Ezt a pert mindketten elvesztettük. Boldizsár gondolkozott még egy kicsit s így folytatta: — ördög ismeri ki magát! Hiszen ha közös a föld, akkor az én földem, amit ügyvéddel pereltél eddig, most már a tied is. — Hohó, hát az én földem, amit azóta szereztem? Az meg a tied is! Kiegyeztek abban, hogy a pert elvesztették, de egymást megtalálták. Határozott, kemény kézfogással búcsúztatták a pert, ami alól kicsúszott a föld. PÁRNÁS VAGY FAPADOS Kora hajnaltól napestig tartó szakadatlan hajsza volt az élete Gyökér Zsigmondnak és asszonyának. Szürkületkor keltek, etettek, itattak, ellátták az apró jószágot, ki a mezőre, láss neki, ne állj meg, szorítsd csak, még ezt a kicsit, meg még amazt, haza gyorsan,, versenyt a bakó nappal, etetni, itatni, ágybadülni kábultan. Következő nap újból elölről ugyanazt, napokon át, heteken át, hónapokon át, éveken át, se vasárnap, se ünnep, se pihenés, se játék, sietni kell, szerezni kell, gyűjteni kell. Sürget az élet, sürget az ösztön, semmi más nem érték, csak a föld, se esek, se szerelem, se könyv, se család, se világ. Most karonfogva, fényesre tisztított csizmában, tiszta, fehér ingben feleségével igyekszik az utcán Zsiga bácsi. — A vasútra megyünk mi is. Akkor hát együtt tartunk. Az állomáson, a jegypénztár előtt Zsuzsi néni ránéz a férjére: — Milyen jegyet veszel? Olyan sokan vannak a fapadoson! Párnást vettek tehát. Zsiga bácsi kényelmesen elhelyezkedett, előkereste a pipáját, rágyújtott, s csak ennyit mondott: — Akkor ültem utoljára párnáson, amikor az asszonyt hoztam haza szülés után. De ezentúl igénybe veszem én is. Nekem is jár, ugv, mint másnak! Szó szót követ, s kiderül, hogy Zsiga bácsiék a Gellért-fürdőbe mennek fürödni. Már visszafelé jöttünk az esti vonaton, amikor elmesélték a napot: ... ........ — Jó volt a fürdőben, csak azt sajnáljuk, nem éltünk vele előbb is többet. Utána megmu láttám az asszonynak a hires- Budavárát. — Nem jártak még Pesten-Budán? — Dehogynem, de'csak a piacok környékét is- mertük. Minden héten kétszer is bent jártunk kocsival. De alighogy végeztünk, siettünk haza! Eddig úgy volt, amit kerestünk, félretettük és földét vettünk. De azon a napon megfogadtuk az asszonnyal, hogy most már élni is fogunk, úgy, mint más ember! A lakásunk is máshogy fog kinézni! Nézze csak — és előhúz a fogasról egy csomagot — a Corvinban vettük. — Mi ez? — Mi? Szőnyeg! Sajnáltuk eddig a lakásból a szépet. Fontosabbra kellett. De most már ez lesz a fontos. Már ami az asszonyt illeti. — És Zsiga bácsi? i. — Én fiatalkorom óta vágyok arra, hogy könyvet olvassak. De bizony sose jutottam hozzá. Könyvet fogok venni — ajánlhatna párat! — és utazni fogok az országban. Utaztam én eddig is, de csak marhával, lóval, disznóval, országos vásárokra, három megyét is. Mégis más volt az. Csak az üzlet járt az ember eszében, nem ért rá gyönyörködni a tájban. Bizony, asszony — fordult Zsuzsi néni felé hamiskásan —, utazni fogok. A nyáron elmegyünk együtt a Balatonra, gyorsvonaton! így bizony, párnáson gyorsvonat! tervekkel búcsúzik Gyökér Zsigmond hajszolt, röghöz kötött ifjúságától. SENKI VAGY VALAKI És búcsúzik a senki ember is, akinek semmije sem volt. És -búcsúzik a valaki ember is, akinek valamije volt. Hiszen mi tette az egyiket senkivé, a másikat valakivé? Csak a telekkönyv. A telekkönyv tett téged Borbély Béla senki emberré Róka Benő szemében, akit ugyancsak a telekkönyv tett valakivé mások szemében. Róka Béni minden gőgje, dölyfje, hegyes mondata, kidiiilesz- tett melle a birtokán alapult s Borbély Béla szegénysége miatt volt sokszor oly alázatos és csendes. Szomszédok ma is. Azt a napot, máshogy várta mind a kettő, de amikor egyformán túljutottak raita, idegességtől remegve szólította meg Bélát Benő: — Te Béla, szomszédok lennénk, most már átjöhetnél hozzánk! — Te Benő, én meg most már nem megyek át hozzád. Jöjj, ha akarsz, te előbb hozzám! — Hát igen, könnyen beszélsz: te senki voltál, valaki lettél, én meg valaki voltam, senki lettem. Ugve, igy gondolod? Béla gondolt egyet s csendesen folytatta: — Nézd Benő. Az igaz, hogy én senki voltam és valaki lettem, de nem olyan valaki, amilyen te voltál. Az is igaz, hogy te valaki voltál és senki lettél, de nem olyan senki, mint én voltam. — Hogyhogy? — Hát úgy, hogy te senki más nem vagy többé, csak éppen olyan ember, mint én vagy száz más, de viszont én se vagyok több valaki mint te, vagy akármelyik más ember! — Vagyis hát, Béla, úgy érted, hogy többé nincs senki, de valaki sincs, hanem egyszerűen ember Van. Hát bizony jó lenne, ha ez mind meg is valósulna. — Rajta leszünk — zárta le filozófiát Béla. S aki messziről nézte a két embert, annak úgy tűnhetett, mintha Béla megnőtt volna egy fejjel, Benő meg lejjebb szállt volna egy kicsit éppen úgy, hógy egyenlőknek tűntek. Végül mégis koccintva búcsúzott régi énjétől a nyolcholdas Béni és a háromholdas Béla. Koccintottak, ne ha ők maguk is jól tudták, sokszor kell még koccintani és közösen kezet fogni, terhet viselni addig, amig az árnyék egészen szétfoszlik. . . • Századokat búcsúztatunk. . . Ropog a csárdás, koccan a pohár, gyorsvonat vágtat, férfikezek fonódnak egybe, összeszoritott öklök kisimulnak, félelmek, vad, ős. indulatok oldódnak fel. Nem máról holnapra. De ha márciusban kisüt a nap, ugye, mindnyájan tudjuk, hogy előbb-utóbb felolvad a jégpáncél, s a tavaszi szél májusra orgonaillatot sodor majd felénk? A búcsúztató után uj századokkal köt majd lakodalmat az élet... Készülhetünk a köszöntőre! Német Géza, református lelkész Körmöczi Zsuzsa, az ismert magyar teniszversenyző február 20-tól kezdte meg vendégszerep^ lését az Egyesült Államokban. Ezt követően Jamaicában, Venezuelában, Columbiában és Puerto Ricoban versenyez, végül Floridában fejezi be turnéját.
