Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-23 / 8. szám

Thursday, February 23, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ II EGY EGYSZERŰ FAVÁGÓ Egy ködös decemberi reggelen a nyugatnémet rendőrség három tisztje az észak-németországi Sachsenwald erdő mélyén letartóztatott egy fa­vágót. A Neumann néven szereplő favágó nem volt más, mint Richard Baer, SS Sturmbann­führer, az auschwitzi megsemmisítő tábor utolsó parancsnoka. A történet valóban nem mindennapos. Amikor a náci tömeggyilkosokat a nürnbergi törvényszék elé állították, Baert halottnak hitték. Auschwitz két korábbi parancsnokát lengyel bíróság Ítélte •halálra és az akasztófákat ugv állították fel, hogy az elitéltek utolsó pillantása a táborra essék. — Adolf Eichmann májusban történt elfogása után a nyugat-németországi hatóságok jobbnak látták, ha ők próbálják összefogni a tömeggyilkosokat. A gyanút Baer felesége keltette fel. Az asszony, bár ragaszkodott férje halálához, mégsem indí­totta meg tizenöt éven keresztül a jogi eljárást a holttá nyilvánításért, jóllehet ez özvegyi nyug­dijat (!) biztosított volna számára. A detektívek megállapítása szerint Baer felesége apjával élt Hamburgban, de igen gyakran meglátogatta a sachsenwaldi erdőben élő, hallgatag favágót, Kari Egon Neumant. A favágót letartóztatása után orvosok megvizsgálták és jobb combján go­lyó okozta forradást észleltek, Baemek volt an­nak idején ilyen sebe. Baer 1930-ban lépett a náci-pártba és Dachau- ban tanulta meg az SS módszereket. 1944 máju­sában nevezték ki az auschwitz-birkenaui tábor parancsnokává, elődjét ugyins Eichmannék már “gyengének” találták. Ezen a nyáron Baer teljes kapacitással működtette a gázkamrákat s a négy hatalmas hamvasztókemencét a Magyarország­ról deportált négyszázezer zsidó elpusztítására. A “HOLTAK KÖNYVE” A Baer-ügy és az ez év nyarán végrehajtott több letartóztatás különös kérdésre irányítja a figyelmet: tizenöt évvel a háború után Nyugat- Németországban nagy számban rejtőznek még álnevek mögött a haláltáborok tömeggyilkosai. Hogyan lehetséges ez ? Hogyan volt lehetséges az, hogy Baer régi lakhelye közvetlen közelében álszakáll és sötét szemüveg nélkül, a felismerés veszélyétől nem tartva bujkálhatott tizenöt éven keresztül ? E kérdésre — anélkül, hogy a nyugatnémet nyomozó hatóságok “buzgalmának” bírálatába merülnénk — bizonyos mértékig választ ad egy Nyugat-Németországban nemrégen megjelent könyv, “Der Gelbe Stern” (Rütten und Loening Verlag, Hamburg). A könyvet azért érdemes bő­vebben ismertetni, mert a maga nemében az első amit Németországban megjelentettek. A nem­zetközi és a németországi anyag felhasználásával készült könyv tizezer fényképből kiválogatott százkilencvenhatot ad közre, amelyeken keresz­tül az olvasó végigkisérelheti a “Machtergreif- ung”-tól a bergen-belseni tábor felszabadításáig (a huszonnégy koncentrációs és haláltábor közül ez szabadult fel utoljára) a zsidóüldözés egész borzalmas folyamatát, megismerheti az ember­telenség, a hideg kegyetlenség, az őrjöngő gyil- kolási düh egész dantei infernóját. A könyvhöz, amelyet joggal lehet a “holtak könyvének” ne­vezni, mellékelt ismertetőben az ilyen jellegű pub­likációk hiányát Nyugat-Németországban a ki­adó azzal mentegeti, hogy az európai zsidóság tö­meges lemészárlása és a hitleri rendszer bűnöző jellege a német népet szinte lelki traumába ta­szította és minden ezzel kapcsolatos téma hosszú éveken keresztül tabunak számított. KÉPEK A^százkilencvenhat képből, bármilyen gondos­sággal és rendszerrel válogatták is össze őket, legfeljebb fogalmat alkothatunk arról, mi ment végbe a világtörténelem e legvéresebb évtizedé­ben. Az éhség kínzó szorítását, a félelem döbbe­netét, a haláltusa utolsó rándulását, a lélek végső vergődését nem lehet lefényképezni. És a képek némák; a borzalom sikolya, a hóditó .csizmájának kemény koppanása, a kivégző puskájának dörre­nése se hallatszik belőlük. Látjuk a csűnthamutól fehér-szürkévé változott birkenaui talajt, de nem érezzük a halálnak a pusztaság felett terjengő édeskés szagát. A képek, bármily megrázóak, nem tolmácsolhatják a valóságot a maga szörnyűsé­gében. De a képekhez dokumentumokat csatoltak; az SA, az SS, a Schupo hivatalos iratait, az Einsatz­gruppe^ a táborparancsnokok jelentéseit. És a parancsok, utasítások és rendeletek hivatalos, szárazon kongó mondatai talán még mélyebb be­pillantást nyújtanak a torz agyak tekervényei- ben lejátszódott borzalmas folyamatokba, a ször­nyeteggé válás sátáni metamorfózisába. Néhány példa: Az “Einsatzgruppe A” jelenti: “A keleti földön (a Szovjetunió megszállt terü­lete — szerk.) a szisztematikus tisztogató munka Fehér-Oroszország kivételével lényegében befe­jeződött. Eddig 229,052 zsidót végeztünk ki.” Walther főhadnagy jelentéséből az 1941, no­vember elsejei belgrádi kivégzésekről: “Az idő legnagyobb részét a tömegsírok kiásása veszi el, maga a kivégzés nagyon gyorsan megy (száz em­ber negyven perc alatt) . . .” Göring 1941. julius 31-i parancsa Heydrichhez: “... felhatalmazom önt, hogy szervezési és lebo­nyolítási tekintetben minden rendelkezésre álló előkészületet tegyen meg a zsidókérdés végleges megoldására (Endlösung) Európa német befo­lyás alatt álló területein.” A MEGSEMMISÍTÉS Hössnek, Auschwitz első parancsnokának fel­jegyzéséből: “Röviddel később Eichmann felkere­sett Auschwitzban. Megbeszéltük a megsemmisí­tés lebonyolitását. Csak a gáz jöhetne számítás­ba, mert a várható nagy tömegek agyonlövetése lehetetlennek látszik és nagy megterhelést jelen­tene a legénységnek is, különös tekintettel az asszonyokra és a gyermekekre. Höss nürnbergi vallomásából: “A zsidókérdés végleges megoldása Európa zsidóságának teljes kiirtását jelentette. Mielőtt az auschwitzi meg­semmisítő berendezéseket felállítottam volna, lá­togatást tettem a treblinkai táborban, tanulmá­nyozni a megsemmisítés kivitelezését. A tábor parancsnoka elmondotta, hogy egy félév alatt nyolcvanezer embert likvidált. Szénmonoxid gázt használt és véleménye szerint ez a metódus nem volt nagyon eredményes. Én Auschwitzban a Cyk- lon B-hez folyamodtam, ez a halálkamrában há­romtól tizenöt perc alatt ölt, mig a monoxidnál ez nem egyszer harminckét percig is eltartott”. Wilhelm Hoettl SS Sturmbannf(ihrer előadásá­ból: “1944 augusztus végén Adolf Eichmann ke­resett föl budapesti lakásomon .. . megkérdez­tem, körülbelül hány zsidót irtottak ki eddig. Azt felelte, hogy a szám bár nagy birodalmi titok, de nekem, ha mint történész érdeklődöm, elmond­hatja. A különböző megsemmisítő táborokban kö­rülbelül négymillió zsidót öltek meg és további kétmilliót más módon. Hozzátette, hogy Himmler nem volt elégedett ezzel a számmal, mert az ő véleménye szerint a megölt zsidók számának hat­millió felett kell lennie . . .” ÉS A TÖBBIEK? A könyv tehát megjelent Hamburgban és al­kalmas arra, hogy — ha eljut a széles olvasókö­zönséghez — megindítsa a nagy lelkiismeretvizs- gálat folyamatát. Richard Baert elfogták és va­lamikor a törvény előtt felel majd tetteiért. Hogy mindez mennyiben áll összefüggésben a készülő Eichmann-perrel, nem tudjuk. Legfeljebb való- szinüsiteni lehet, hogy Eichmann leleplezéseitől tartva és egyes esetleges újabb Eichmann-ügyet megelőzendő, a nyugat-német hatóságok igyekez­nek összefogdosni a bujkáló gyilkosookat. így ezzel és más eszközökkel — “A Sárga csillaggal” is — dokumentálni akarják, hogy külföldi beavat­kozás nélkül a Szövetségi Köztársaság maga ele­get tesz a világ közvéleményének és nem utolsó­sorban a német néppel szemben fennálló erkölcsi kötelezettségének. A könyv bevezetésében meg­állapítja: “A képeken ábrázolták néhány kivétel­től eltekintve halottak — a gyilkosok életben vannak.” Az Eichmann-ügy vagy a Baer-ügy szo­morú bizonyíték erre. De sokan és joggal kérdez­hetnék, miért csak az erdő rejtekében bujkálókat kell felkutatni? Hiszen sokan.vannak vezetőhe­lyeken, akiknek tetteiből nemhogy “ügy”, de még “eset” sem lett. És ez mit bizonyít? Pethő Tibor MINDEN MAGYAR, AKI HALADÓ, EGY MAGYAR SZÓ OLVASÓ! Bálint Imre rovata tWWWWWHWWWWWWMWWWWWV Hogy mi történt a Ragyás Gyurkával ? Miután, hogy annyira megöregedett és javítha­tatlanul megbüdösödött a Gyurka, az asszony azt követelte, hogy tegyem üvegbura alá. Dupla üveg alá. A jóságos, türelmetes feleségem ezt vagy öt évig türelmesen követelte, mig a végén szépen eltüntette a Gyurkát. Nem akarta kimondani azt a rettenetét, hogy kidobta a szemétbe a mócsin- gos csontok és a paradicsomos kannák közé, csak úgy mondta, hogy “eltűnt” a Gyurka. Csendben gyászoltam a Gyurkát, mert volt ugyan elég pipám, — és «erre a régi lapolvasók a tanúim — olyan, mint a Ragyás Gyurka.. . na.. . még ma is elérzékenyülök, ha rágondolok, már csak azért is, mert akkor oly fiatal és egész­séges voltam s olyan pipám többé sohase lesz! Nemrég találtam egy oly faragásut és éppen olyan ragyásat, mint az öreg Gyurka volt, csak­hogy amíg a régi Gyurkának amikor hozzámke­rült, nyers gyökérszine volt és csak az én neve­lésem alatt érett nagysokára dohánysütött sötét­barnára, az uj Gyurka már fiatalon sötétbarnára volt pácolva. Hja, a ma fiatalja mesterségesen érlődik és megmarad koraérettnek öregkorára is, II. Ragyás Gyurka a neve, mint II. Vilmos császár, vagy II. Miklós cár, vagy Leo pápa, vagy Edwárd, vagy első Ferenc Jóska, akiből ugyan­csak egy Volt, de ez eggyel több volt a kelleté­nél. öreg Gyurka nagy bölcs volt. Ez még csak olyan fiabölcs. De, ha értelmetlenségen kap, vagy isten ments’ hazugságon, rám szól. Minap rágyújtottam a II. Ragyás Gyurkára és egy véletlenül kezembe került newyorki magyar hetilapot akartam elolvasni. Bele is kezdtem és hármat vagy négyet pöfékeltem, amikor megszó­lalt a Gyurka: “Mit olvas, gazdám ?” “Ez egy újság, legalább is úgy néz ki. Cime; Megélhetési Közlöny”. Még csak az első bekezdésnél tartok, amelyet egy háromsoros, tizenegy szavas cim diszit, ami oly öregmódi, mint a pávatollakkal díszített óri­ási női kalapok volnának, ha még volnának. Egy- kettő-három, húsz, huszonegy, több mint harminc sorból áll ez a kétmondatos bekezdés. Nem merek belekezdeni az olvasásba, mert félek, nem tudok egy ilyen mondatot átúszni. Belefulladok. “A tartalma?” “Sohasem fogom megtudni. Mondom, hogy nem merek beléugrani, oly széles és hosszú.” “A tartalom a fontos és nem a stilus. Nem erre tanított a gazdám ?” “Igazad van és még sincs igazad. (Bezzeg az öreg Gyurkának mindig igaza volt.) Mert a stílus tönkreteszi a tartalmat, másrészt a legsekélyebb tartalmat is kívánatossá cifrázhatja. Lehet a leg­puhábbra sült finom húst odadobni a meztelen asztalra és a kutya igen, de én nem fogom meg­kívánni. De ha csizmatalpat rózsás tányéron tá­lal fel a frakkos pincér, vagy ami még jobb, a kivágott mellű (mily buta szó) pincérnő és zene is szól hozzá, más szóval, ha stilus van jelen, be­kapom azt a cipőtalpat beefsteak-nek és a zsi­nórokat spaghettinek. És még piros darált sajt is van a, “spaghettin”, bebeszélem magamnak, hogy izük”. Ebből is látszik, hogy ez a II. Ragyás Gyurka még nem olyan tökélete«, mint az elődje volt; azon nem lehetett volna ily könnyen kifogni. Az megkövetelte volna, hogy igenis ne kényesked- jek, kényelmetlenkedjek hanem, ha még oly hosz- szu is a mondat, ússzam át és a tartalomhoz szól­jak. De van remény ehhez a Gyurkához is. Tisztelettel a Ragyás Gyurka iránt érdeklő­dőkhöz. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! I látom, hogy ebben a hónapban lejárt az elő- | fizetésem. Itt mellékelek $....................J... .-t l Ü I Név: ....................................................... Cim: .................................................................... I KÖZVETLENÜL... A BAER-ÜGY ÉS A “HOLTAK KÖNYVE”

Next

/
Thumbnails
Contents