Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-23 / 8. szám

Thursday, February 23, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ

A kár jobbról, akár balról

A jobb-, vagy baloldali túlzott elfogultság egyformán hátrányos. Amerikát gyalázó angol újságíró. A türelmetlenség példái

Kétségtelen, nagy sértés érte fogadott hazánkat, az Egyesült Államokat. Mikor ébred már fel ez a nép?! Mikor vet véget annak, hogy ha idejön egy “foreigner”, mindjárt beletörülheti sáros csizmáját a leghíresebb, a legkedveltebb nagyja- inkba? Hiszen jól tudják, hogy azzal hazánkat nemcsak lekicsinyítik, de egyben gyalázzák és igy olyanok, mint a hazaárulók.

Itt van egy példa: Idejön valami angol újságíró, megnézi és meghallgatja nagy művészünk, ELV IS PRESLEY táncos-gitár játékát és dicséret meg magasztalás helyett mit mert Írni róla ?!

Hát kérem csak azt, hogy Elvis Presley táncolni nagyon csúnyán táncol, zenéje pedig (úgy az éneke, mint a gitárjátéka) egyenest hátborzongató; de a tánc, ének meg gitár hármas együttese egyenest crületes. Aztán azt kezdte magyarázni, hogy a hires művész neve valószínűleg P-E-L- V-I-S Resley volt. Pelvis persze “medencét” jelent s annyi tény, hogy Presley tánca valójában csak “középtáji” medencéjének rázogatása, amiért az évi több mint egymillió dollár egy kicsit tulma- gas fizetés.

De amikor ez a Presley-kritika megjelent az újságban, kápott is az angol újságíró nagyszámú levelet az olvasóktól, olyanokat, amiket nem lett a kirakatba. Megírták neki alaposan, hogy jött- ment létére miként meri ő igy gvalázni az Egyesült Államokat? És ha nem tetszik a Presley művészete — Írták neki a felháborodott olvasók —, “why don’t you go back where you came from?!” (Miért nem mégy vissza, ahonnét jöttél?)

Anélkül, hogy a Preslev-ügybe beavatkoznék, gyorsan egy másik esetre térek rá.

Tanácsok a szerkesztőnek

Egy másik “amerikai” újságban, amely jóval közelebb áll hozzánk, olvastam egy levelet, amelyben annak Írója ilyesmiket ir “Kedves Alex”-nak:

“Hogyan gondolod a lapot nívóssá tenni azzal, hogy leközlitek bárkinek is a cikkét anélkül, hogy megvizsgálnátok — legalább olyan esetekben, amikor Magyarországot szidják —, hogy vajon igaza van-e? így történik aztán az, hogy EHN jól leszidja — csupa jóakaratból — a magyarországi “Világ Ifjúsága” nevű lapot, mert nem jól fordította le egy angol film címét. . .

“Kedves Alex barátom, ne sajnáld a kiilmunka- társakat, a levelezőket, használd csak nyugodtan „és okosan a piros ceruzát. Ha eleinte rosszul is fog esni némelyiknek, hogy kihagysz a cikkéből egyet-mást, érezni fogják és megértik, hogy a lap érdekében csinálod. És ha el is maradna egy vagy kettő — amit én nem hiszek —, majd jön helyette másik”.

Hát kedves Alex, most én is kérdezek valamit: azt, hogy az az angol újságíró valóban megsértette-e fogadott hazánkat' azzal, hogy Elvis Presley táncos zenéjét kritizálni merte? És ugyanakkor azt kérdezem, hogy az a BÁRKI, aki egv magyar újságírót kritizálni mer akár - helytállóan, akár nem. csakugyan éppenugy gvalázza-e szülőhazánkat, Magyarországot, mint az Elvis Presley bírálója? Szerin lem egészen egy form án megérdemlik a megrovást, MERT EGYIK SEM SZIDTA ÉS GYALÁZTA EGYIK HAZÁNKAT SEM.

Különösen nem szidta az a BÁRKI EHN, aki immár 45 éve ir az amerikai magyar munkássajtóban, járta az országot igen sok esetben a közösségi eszme ismertetésére, tanítására; akinek Írásait évek óta olvashatjuk a Magyar Szó csaknem minden számában. Cikkeket, néha gyengébbeket, máskor jókat, ismét máskor feltűnően jókat —, mint amit mindannyiunkról (külmunkatársakról) el lehet mondani.

Türelmetlenség

Mire való ez a nagy türelmetlenség? Miért akarja Kovács Erzsi vagy más is, hogy a Magyar Szóban csak olyasmik jelenjenek meg, amiket ők UTÓLAG helybenhagynak? Olvassák csak végig nyugodtan a nagy hirtelenséggel megirt leveleiket és látni fogják, hogy azok teljesen azonosak a Presley híveinek leveleivel.

Aki igazán nyugodtan nézi az ilyesmit, nem lát különbséget a jobb-, meg a baloldali túlzó elfogultságban. Szerintem mindkettő helytelen, mindkettő ártalmas.

Lám, Kovács Erzsi hirtelen haragjában kihaji- gálná a laptól a külmunkatársakat, akik nem ugv

táncolnak, mint ő fütyül —, azaz, nem úgy Írnak, hogy az ő túlzott baloldali elfogultságát le- gyezgessék. Nem akarom' ezt a dolgot elmérgesi- teni, de ha Kovács Erzsi átnézi a jan. 5. számban megjelent levelét, akkor abban több NEM HELYT ÁLLÓ dolgot is találhat. Mert EHN cikkében nem is egy, hanem több kifejezés fordításáról volt szó és ha azok között egy hibátlan is volt, a többire rá lehetett mutatni, különösen akkor, midőn a hibás fordítás alapján a magyar újságíró csipkedni akarta Angliát. Arra irta EHN, hogy van ott elég csipkedni való a hibás fordítás nélkül is. Éppen azért még mikroszkóppal sem látom benne Magyarország szidását.

És ne biztassa Kovács Erzsi olyan nagyon a szerkesztőt, hogy csak bánjon keményen a ktil- munkatársakkal, mert “ha kimarad egy-kettő, majd jön helyette más”. Kovács Erzsinek már a gyakorlatból kellene tudni, hogy a szerkesztő munkakörének egyik legfontosabb része a KüL- M UN KATARS AI VAE, LEVELEZŐKKEL VALÓ HELYES BÁNÁSMÓD. És ez határozottan nem az elidegenítés. Hasznos bírálat

Egyébiránt megvigasztalom azokat, akiket nagyon bántanak az -ilyen kritikák, hogy úgy a Szovjetunióban, mint Magyarországon igen hasznosnak tartják azokat. Magyarországon például a “Ludas Matyi” vicclap minden számában bizonyos “dr. Argus” egész csomó újságból szedi ösz- sze a tévedéseket, elírásokat, stb. és néha alaposan kigunyolja azoknak szerzőit. Mutatónak nézzük csak az alábbiakat, amiket természetesen lerövidítve adok.

Az Ország Világ megszenesedett ötven millió éves fatörzsről ir, amelyhez még ichtiozauruszok és mammutok dörzsölték az ormányukat. A mam- mutok azt valójában megtehették, de nem az ichtiozauruszok, mivel azoknak nem volt ormányuk. Azok nyilvánvalóan testüknek más részét dörzsölték a fatörzshöz, amit azonban a cikk Írója nem tartott ildomosnak megnevezni.

Kérdés: Dr. Argus ezzel a kritikával Magyarországot szidja-e? Avagy az ichiozauruszt, mert ormány hiányában az csak a hátsó részét dörzsölte a fatörzshöz?)

Az “Esti Hírlap” hirt adott arról, hogy a Nagy- kanizsai Üveggyár saválló üvegcsöveket készít. Igazán meglepő, hogy egy üveggyár ÜVEGCSÖVEKET készít, de még meglepőbb az, hogy az üvegcsövek SAVÁLLÓK. Igaz, régen az úgy volt, már Rézi néni is tudta, azért rakta az ecetes paprikát dünsztos üvegekbe, de most már egész biztos, hiszen még az Esti Hírlap is megírta.

A ’’Magyar Nemzet” irta: “Mikor Napoleon 1812-ben felgyújthatta Moszkvát, az percek alatt lobbant lángra”. Sajnáljuk, de meg kell védenünk Napóleont. Nem ő gvujttatta fel Moszkvát, hanem maguk az oroszok, hogy ott a bevonuló francia hadsereg ne találjon se élelmet, se menedéket. Mikor az égő várost Napoleon meglátta, valószínűleg percek alatt haragra “lobbant”.

És végre önmagukat is megkritizálják:

A “Ludas Matviban” azt irtuk, hogy “a Nyugat valamelyik századfordulói számában Nagy Endre irta. . . stb. Igen ám, de hamarosan kiderült, hogy a Nyugat folyóirat csak 1908 elején indult, igy abba a századforduló évében aligha irt Nagy Endre bármit is.

A tanulság

íme, senkit sem lincselnek meg Magyarországon azért, mert magyar újságírók cikkeit bírálja. És találunk olyan híreket is, amelyek rámutatnak, a termelésben mutatkozó hiányokra; olyan hiányokra, amelyek még a termelés mindkét szektorában, úgy a magán-, mint a közösségi szektorban észlelhetők.

Csak itt tapasztaltam azt a nagy. felháborodást, amit egyes túlzottan elfogultak mutattak, amikor otthonjárt munkástársaink némelyike említést tett ily hiányokról. Az ilyen elfogultak ragadják meg azonnal a tollat és írják türelmetlenséget eláruló leveleiket, ha valami olyasmit olvasnak az újságban, ami az ő elképzelésük szerint “ártalmas” a szülőhazára, vagy a népköztársaságokra. Pedig éppen az ellenkező az igaz. A hiányosságok elhallgatása, vagy tudatos eltagadása ártalmas, mert egyszer úgyis csak nyilvánosságra kerülnek

és akkor úgy járunk azokkal, mint Eisenhower járt az U-2 kémrepülőgéppel.

Egy időben segítettem egy asztalosnak, aki. csak alapos méregetés után fogta a fűrészt és szabta el a deszkát. Ilyenkor gyakran mondotta: “A jó asztalos kétszer mér és egyszer fűrészel, a rossz asztalos ellenben egyszer mér és kétszer fűrészel.”

Azt ajánlom a túlzó elfogultaknak — legyenek bár jobb, vagy baloldali elfogultak —, hogy kétszer, vagy esetleg háromszor is olvassák el azokat a cikkeket, amelyek annyira felmérgesitik őket; igyekezzenek azokat IGAZÁN MEGÉRTENI. mielőtt tollat ragadva megírják vitriolos kritikájukat. Ennyit minden külmunkatárs, munkáslevelező, sőt még a potyaolvasó is joggal elvárhat.

GERÉB JÓZSEF

__________________________LiJ

1EGSÉRTŐ1NEK-E

MUNKATÁRSAINK?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban olvashatunk lapunkban leveleket, cikkeket, amelyek bőven tartalmaznak kritikát. Méghozzá olyan kritikát, ami a Magyar Szó szerkesztőségét sem kíméli. — “Jól beolvasnak nekik”, állapíthatja meg az olvasó mikor ezeket a kemény ceruzával irt írásokat olvassa.

“Maguknak jól kijut a fejmosásból” — irta be* egy olvasónk a héten és még egynéhányan kifejezték aggodalmukat a leközölt levelek tartalmával kapcsolatban. Miért teszik be ezeket a lapba, tanácsolták egyesek, csupa éleg támadás van benne maguk ellen.

A szerkesztőség véleménye ezzel a kérdéssel kapcsolatban az, hogy a kritikát nem szabad elhallgatni. Tisztában vagyunk vele, hogy levelezőink jó szándékkal eltelve gyakorolják bírálatukat velünk szemben és nem szabad megsértődnünk még akkor sem, ha néha keményebben markolják meg a tollat, vagy nagyobb lendülettel ütik le az írógép billentyűjét. Aki ir annak el kell készülve lenni a bírálatra is. Ez természetes, hisz, az utóbbi időben elég világosan láthattuk, hogy az elhallgatott vagy elfojtott kritika milyen bajokat okozott mozgalmunknak.

Részünkről tehát rendben lenne a dolog. De nem is itt van a főprobléma, hanem azokkal a kritikákkal és vitákkal- kapcsolatban, amelyeket munkáslevelezőink egymással szemben vetnek papírra. Tudjuk, hogy akik írják nem sértő szándékkal írják, de felmerül a kérdés, hogy az érintettek is hasonló szellemben olvassák e ezeket a leveleket és cikkeket? Szerkesztőségünkön belül is felvetődött ez a kérdés és hallatszottak aggódó hangok ezzel kapcsolatban. “Elfajulnak a viták”, “túl ságosan személyeskedők ezek az írások”, hangoztatták az aggodalmaskodók. Annyi érv és kifogás keletkezett a kérdés körül, hogy egész komoly problémát idézett elő az ügy eldöntése. Valóban, nehéz volt határozni, szabad teret adjunk-e, a kemény, de tárgyilagos kritikáknak és bírálatoknak, tekintve, hogy nem a magunk, hanem külpiunka- társaink érzékenységével kellett számolnunk.

Végül is lapunk hagyománya és ügyünk igazába vetett hitünk adott útmutatást a számunkra, hogy ezt a fogas problémát megoldjuk. Tudjuk azt, hogy külmunkatársaink, akik hosszú évtizedek óta támogatják Írásaikkal a lanot, sokkal idealistábbak ( a szó nemes értelmében ) sehogy a becsvágy és büszkeség elvakulttá tegye őket a bírálattal szemben. Aki a mi ügyünk mellé állt az sokkal intelligensebb annál semhogy megsértődjön a kritikától. Hisz azért a mi munkatársaink, akár évtizedek ó:a, akár néhány hete, mert. át tudják érezni a közösségi érzés nagyságát és szépségét. Nem hagyják félrevezetni magukat a büszkeség és becsvágy ösztöneitől. Ha úgy érzik, hogy az ellenük felhozott érvek r: m állják meg a helyüket, akkor válaszolni fognak rá, mert az olvasók részére fenntartott oldalak ugyanúgy a kiilmunkatársak rendelkezésére is állnak.

Végül, de nem utó1 só sorban, azért is döntöttünk ugv, hogy tovább folytatjuk a levelek közlését, mert ez egyben a támadott cikkíró dicsőségét is lv'rdeii, hisz a cikkre vonatkozó levél, mégha bírálat is, azt bizonyítja, Hogy az Írását a bíráló olvasásra méltatta. És ez nem lebecsülendő tény!

A i ir a7 tűdig, hogv nincs súlyosabb sértés az iró sr,ámára, mintha cikkét teljesen közömbösen fogadják.

llentmondas.

£g v hátralékos előfizető!