Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-23 / 8. szám
Thursday, February 23, 1961 . AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Marakodnak a ragadozók Nyilvánosságra került titkos angol kormányokirat leleplezi az afrikai szakszervezeti mozgalom elleni imperialista összeesküvést és az amerikai és angol szakszervezeti vezetők bűnös hozzájárulását "U. K. Eyes Only—Secret” jelzéssel ellátott angol kormányokirat került az afrikai szakszervezeti vezetők kezébe. A felirat azt jelenti, hogy ez a jelentés a United Kingdom (Anglia) kabinet tagjainak készült — és senki másnak. Tartalma pedig feltárja azt a lelketlen, cinikus tervet, ahogyan 1. az angol imperializmus tovább is biztosítani akar ja kizsákmányolási lehetőségeit a függetlenségüket kiharcolt volt gyarmataiban, 2. hogyan akarja az amerikai imperializmus kitúrni ezekből az afrikai országokból a volt gyarmatosítókat és elfoglalni helyüket a saját imperialista kizsákmányolási céljaira és 3. hogyan szolgálják mindkét országban egyes szakszervezeti vezetők saját kapitalista kizsákmányolóik érdekeit a kormányok által lefektetett utasítások végrehajtásával. Erre a célra az International Confederation of Free Trade Union-t használják fel a munkásáruló vezetők, amit maguk alakítottak, amikor kiléptek a World Federation of Trade Unions kötelékéből. A titaos okiratot, amely 1959 dec. 21-iki dátummal “Függelék a kabinet afrikai irányelv okmányához” címet viseli, Lagosban, Nigeria fővárosában hozták nyilvánosságra az “All-Afri- can Trade Union Federation” nevében. Az angol kormány irányelve A “Függelék” szerint az angol és amerikai szakszervezeti vezetők között az 1959 decemberében Brüsszelben megtartott ICFTU kongresszuson komoly összecsapásra került a sor, amikor igyekeztek saját kormányuk afrikai szakszervezeti politikáját keresztülvinni. Amióta a függetlenített afrikai országokban az angol imperializmus fokozottan elvesztette politikai hatalmát, szükségesnek látta azt más utón biztosítani. E célra a szakszervezeti mozgalmat szemelték ki, mint amely “legkevésbé vádolható azzal, hogy gyarmatosító érdekeket képvisel.” A szakszervezeti vezetők készségesen vállalkoztak ugv befolyásolni az ICFTU-hoz csatlakozó afrikai szakszervezeteket, hogy működésűk politikamentes legyen. Ezt az álláspontot követi a konzervatív szakszervezeti mozgalom általában, amely a hivatalos politikával megegyezve veszélyt lát abban, ha a szakszervezetek politikai sztrájkot szerveznek. Az angol diplomácia fő irányvonala az, hogy megakadályozza az afrikai'szakszervezetek önállóságának és függetlenségének kifejlődését. Hogy működésűket alárendelje az ICFTU központi vezetőségének és hogy ez a vezetőség az angol érdek támogatóinak kezében legyen. 1955 óta Meanyék azon igyekeznek, hogy eltávolítsák az ICFTU titkári állásából Jacobus 01- denbroek belga szakszervezeti vezetőt, akit azzal gyanúsítottak, hogy az angolokat támogatja. Irving Brown az AFL-CIO európai megbizottia akkor felszólította, hogy mondjon le. Csak 1960- ban sikerült a nemzetközi szervezet vezetősege- ben változást létrehozni. Amerikai célkitűzések Az angol külügyi hivatal okmánya ismerteti az amerikai imperializmus Afrikára vonatkozó terveit. “Kihasználva a nehéz helyzetet, amiben Anglia és a többi európai országok vannak, céljuk befolyásunkat és érdekeinket amerikai behatolással helyettesíteni Afrikában és erre az ICFTU gépezetét és az afrikai vezetőkkel létesített kapcsolataikat akarják felhasználni”, mondják az angolok. “A tervet Richard Nixon 1957-es afrikai látogatásáról tett titkos jelentése adatai alapján készítették. Ezt a szenátus külügyi bizottsága által kiadott okmány is igazolja.” A következőket idézi Nixon jelentéséből: “A nyugati gyarmatosítók krízise Afrikában alkalmat ad és ösztökél az amerikai befolyás terjeszkedésére.” A szenátusi bizottság okmányából: “...nagyobb lehetőségek léteznek (Afrikában) hasznot- hozó működésre, mint ahogy elképzeltük”. Nixon szerint: “Érthető, hogy politikai szempontból az európai hatalmakat Afrikában gyarmatosító múltjuk szennyezi. Amerikának nincsen ilyen múltja Afrikában. Ez a tény hozzájárulhat ahhoz, hogy Afrika jövőjének örököse lehessen.” “Ezért szükségesnek tartom azt, hogy Amerika siettesse erejének megszilárdítását Afrikában. Ezzel a céllal növelje diplomáciai miszszióját a legjobb politikai és gazdasági szakértőkkel, alapítson információs és nevelő központokat, támogassa a magántőke minél nagyobb arányú behatolását. “Amerika jövő érdekeinek szempontjából szükséges az is, hogy habozás nélkül előmozdítsák a gyarmati hatalmak eltávolítását. Ha ilyen ténykedésünkkel megnyerhetjük a bennszülöttek véleményét, akkor Amerika jövője Afrikában biztosítva lesz.” A “Függelék” szerint még ennél is nyíltabban fejezte ki az amerikai álláspontot Joseph Sat- terthwaite, az Afrikai Ügyek megbízottja, egy Mozambique-ban tartott titkos diplomáciai konferencián: “Mindent meg kell tennünk az afrikai népek befolyásolására. Ezt legeredményesebben az európai gyarmatosítók ellen folyó küzdelem kiaknázásával érhetjük el. Nektek, mint kormányhivatalnokoknak, nehéz nyílt támadást intézni e hatalmak ellen, amelyek NATO-szövetsé- geseink. De elérhető ez más utón is, az egyik az AFL-CIO kapcsolatain keresztül az afrikai szak- szervezetekben.” Meanyék hozzájárulása az Afrika-ellenes összeesküvéshez Mintha nem is az amerikai munkásmozgalom képviselője, hanem a monopóliumok, a külügyi hivatal, vagy a Central Intelligence Agency fizetett kiszolgálója volna, olyan igyekezettel tette magáévá Meany az amerikai terjeszkedés célkitűzését és állította a Külügyi Hivatal szolgálatába az AFL-CIO külügyi apparátusát. Az ICFTU-n belül megindította a harcot a vezető pozíciók kontrollálásáért és olyan szervezeti változásokért, amelyek nagyobb teret biztosítanak az amerikai érdekképviseletnek. Harciasán követelte a nyugati imperialisták kivonulását Afrikából. 1960 júniusában végre sikerült 01denbroek-ot elmozdítani és a belgiumi Omer Becu-t megválasztani központi titkárnak. Ebben előzőleg egy magánösszejövetelen amerikai, angol, nyugatnémet és svéd képviseleti tagok megegyeztek. “Az amerikaiak megbíznak Becu-ben”, mondja a “Füg gelék”, “nem tudják, hogy nekünk megegyezésünk van vele.” Az angolok azonban kevésbé bíznak az ICFTU elnökében, a svéd Arne Geijer-ben, miután ő tette meg az amerikaiak által támogatott ajánlatot, hogy a központi titkár hatalmát osszák meg egy négy tagú titkársággal, amelynek mindegyik tagja egy bizonyos terület felett vállaljon felelősséget. Az angolokat leginkább az izgatja, hogy az amerikai Irving Brownt ajánlják egyik titkárnak, aki az afrikai szakszervezetekért volna felelős. Európában Brownt az amerikai kémszervezet emberének tartják. Sikerült az 1960 decemberében Brüsszelben megártott gyűlésen megakadályozni ennek az ajánlatnak az elfogadását. Az ügy egyelőre függőben van. Meany pénzalap megvonásával fenyegetőzik Meanynek azonban eltökélt szándéka megszerezni az afrikai ügyek vezetését. Az átszervezést Brüsszelben március 13-án összeülő központi vezetőség fogja ismét tárgyalni. Azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az eredményt befolyásolja, Meany már előre bejelentette, hogy az ott megjelenő AFL-CIO küldöttség fel van hatalmazva elhatározni azt, hogy az AFL-CIO hozzájáruljon-e az ICFTU “Solidarity Fund”-jához és ha igen, menynyivel. Erre a célra Meanyéknek 221,000 dollár áll rendelkezésükre, de ugylátszik, hogy csak úgy hajlandók átadni, ha szabadkezet kapnak Afrikában. Azt is kifejtette ebben a cikkben, amely az AFL-CIO News, jan. 28-iki számában jelent meg, hogy az AFL-CIO önálló szakszervezeti aktivitásokat szándékszik kifejteni a nemzetközi munkásmozgalomban. A független afrikai munkásmozgalom Az afrikai szakszervezeti mozgalmat három erő, három irányba szeretné vezetni. Az egyik az angol elgondolás, amely nagyon csekély önállóságot engedélyezne számára és csak korlátozott képviseletet a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség irányitó szervében. Az amerikai terv a másik, amely kerületi autonómiát biztositana azzal az elgondolással, hogy a vezetőkön keresztül Meanyék kezükben tarthatnák az' afrikai szakszervezetek feletti kontrolt a Wall Street-i kizsákmányolok éi'dekében. A'harmadik erő az afrikai munkásmozgalom maga, amely önállóságra törekszik. Ez az irány egyre nagyobb tért hódit az afrikai szakszervezetek között, összefogó ereje az “ALL-African Trade Union Federation”, amely már néhány néger-afrikai és arab-afrikai szakszervezetet magában foglal. 1959 szept. 8-án Casablancaban volt az első gyűlése és 1960 junius 25-én ismét Casablancaban jött össze, ahol véglegesítették létesítését. Az amerikai és az európai országok munkássága felháborodással kell, hogy visszautasítsa vezetőinek áruló magatartását a felszabadulásra törekvő afrikai munkásmozgalommal szemben. George Mennyről igazán nem lehet feltételezni, hogy őt az afrikai munkások érdekei vezetik, hiszen az Egyesült Államokban élő néger munkások érdekeit sem karolja fel. Nyugodt lélekkel tűri, hogy nagyrészük szervezetlenül a kapitalizmus kizsákmányolt martalékává váljon. Tűri a diszkriminációt az amerikai szakszervezeteken belül. Ellenáll minden kísérletnek a helyzet javítására, visszautasítja az együttműködést Adam C. Powell, néger országgyűlési képviselővel, aki a kongresszusi munkaügyi-bizottság vezetője jelenleg. Az afrikai szakszervezeti mozgalom, éppúgy, mint a teljes felszabadulásukért küzdő afrikai országok megérdemlik, hogy megkapják minden becsületes ember segítségét, hogy ne essenek áldozatul az úgynevezett “uj-gyarmatositásnak”. A titkos angol kormányokirat égjük pontja kimondja: “Életbevágó fontossággal bir megfelelő lépésekkel megakadályozni az afrikai szakszervezeti önállóság további fejlődését, mielőtt a bomlás tovább halad.” Az imperializmus elszántan harcol profitlehetőségeiért. Hogy milyen végletekig képes elmenni, azt Afrika Kongója bizonyította be. Az erkölcsi megmételyezés, az anyagi megvesztegetés, gyilkosság, polgárháború, stb., mind fegyvertárának eszközei közé tartozik. Afrika uj, friss erejét az imperializmus kor- hadtsága nem fogja tudni legyőzni. Ml a pénzről tudnunk kell Fenti címmel a “Look” nevű képesfolyóirat színes cikksorozat közlését kezdte meg, amit ezzel vezetett be: “Ma könnyebb meggazdagodni az Egyesült Államokban, mint bármikor ezelőtt.” A “Look” valószínűleg azoknak a profithará- csolóknak a lelkiismeretét akarja megnyugtatni, akik rossz szemmel és hátborzongató félelemmel hallgatják a Kennedy-adminisztráció őszinte és leleplező jelentését az ország előtt álló gazdasági krízisről. Eddig a hivatalos tendencia az volt, hogy a helyzetjelentésekben az igazi körülményeket takargassák és megtévesszék a közvéleményt. A gazdagok, a jólétben dúskálok, nem szívesen vesznek tudomást a nyomorról, amelynek ők az előidézői. El kell tehát terelni a figyelmüket róla és mi erre a legalkalmasabb? Saját “dicsőségük” fitogtatása, a meggazdagodás, a fényűző élet feltárása, a kizsákmányolás és az adótörvények kijátszásának lehetőségeivel párosítva. “Nem igaz az, hogy az adótörvények megölték a lehetőségeket”, mondja a “Look”. Ennek igazolására az adóhivatal statisztikájából idéz számadatokat és kimutatja, hogy “többen tettek szert nagy vagyonra a 2. világháború óta, mint bármely hasonló időközben... és ez a folyamat még mindig tart.” “A számok azonban még nem tárják fel az igazi képet arról a bőségről, amit az Egyesült Államok nyújt”, írja tovább és folytatja azzal, hogj' felsorolja azt a számos “rejtett gazdagságot”, amiket az adótörvények kijátszásával, üzleti manipulációkkal, egyéni vagy az állásukkal velejáró előnyökkel tudnak maguknak biztosítani a kiváltságosok. Iljren pedig sok van; a tőzsdeügyietek manipulációja, a haszonrészesedés, az ellenszolgáltatások különböző formája, személyi és szórakozási kiadások felszámolása üzleti kiadásként, a vállalat előkelő automobiljainak szabad használata, fényes luxusklubokhoz való tartozás, • mind olyan előnyök, amelyek vállalatok vezetőinek meg adják azt a lehetőséget, hogy “úgy éljenek, mint a királyok”. A “Look” szerint 1959-ben legalább 257 olyan férfi és nő volt Amerikában, aki 1,000,000 dollárt vagy annál is többet keresett. Ennek igazán csak örülni lehet. Ilyen lehetőség csak ebben az országban van. Most már valóban csak rajtunk múlik, beleértve a 6 millió munka- nélkülit is, hogy jövőre közülünk kerüljön ki a 259-ik milliomos.
