Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-18 / 33. szám

Thursday, August 18, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 A LAPKONFERENCIA HÍREI Komoly előkészületek a detroiti összejövetelre A Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága legutóbbi gyűlésén több helyről beérkezett levelek jelezték, hogy a lapbizottságaink, helyi bizottságok és egyéni olvasók nagy érdeklődéssel készülnek az Országos Lapkonferenciára, amely Detroitban szeptember 3—4-én, Labor Day weekendjén lesz megtartva. Jelentkezett már California, Cleveland, Chica­go, New Jersey, Milwaukee, Pittsburgh, Akron- Canton. New York augusztus 24-én tartja meg konvenciós gyűlését. Szépszámú delegációk, egyé­ni látogatók jelezték jövetelüket. A detroiti lap­bizottság a Női Kör szorgos tagjaival karöltve, lázas szorgalommal szervezi az elszállásolást, a szombat esti bankettet, a nívós programot és a konferencia helyi népszerűsítését. Mindenünnen nagy érdeklődéssel néznek elébe annak a jelentés­nek, amit Rosner Sándortól, lapunk ügyvezető szerkesztőjétől és Rev. Gross Lászlótól, lapunk munkatársától fognak hallani. Mindketten szülő­földünk vendégei voltak e nyár folyamán és mon­danivalójuk rendkívüli tartalmat, érdekességet és élvezetet fog nyújtani azoknak, akik ott lesz­nek. A konferencián résztvevők átfogó jelentést fognak hallani az eseményekben gazdag nemzet­közi helyzetről, a leigázott népek függetlenségi harcairól és győzelmeiről, a haladó és a tartós békéért dolgozó erők fejlődéséről és várható si­kereiről a hidegháború fenntartóival szemben. Azonkívül hazánk nagyfontosságu választási kam pányáról, amely szoros összefüggésben van a vi­lágeseményekkel és kihatással lesz népünk jövő­jére. A jelentés foglalkozni fog hazánk belügyei- vel, gazdasági fejlődésével, a munkásság általá­nos helyzetének vázolásával. nevében szólalt fel. A munkában kevesen vettek részt és ez az oka a szegényes eredménynek. Neu­wahl jelenti, hogy ma már többen hajlandók a felvilágosító szavak meghallgatására és azért az előfizetési kampány további kiterjesztését ajánlja. Geréb a lapkezelők olyan részletesebb jelenté­sét ajánlja, “amely megmutatná, hogy a délkali­forniai haladó szellemű magyarság milyen nagy és értékes munkát végez nemcsak a Magyar Szó, hanem általában a munkássajtó és minden más, az emberiséget érintő jó ügy érdekében.” Nánássy és Erdődi Margit munkástársak is le­hetőséget látnak a változott helyzetben jó munka végzésére. Berkowitz Gizi gyakorlati tapasztala­tokról számolt be. Ahova elmentek, ott szívesen fogadták és eredményeket értek el, még ujameri- kások között is, akik már kiábrándultak abból a reményből, hogy milliomosok lesznek és már fel­figyelnek lapunkra. Uhrin munkástárs rámuta­tott olvasóink elöregedésére, ritkulására, “de mi az elöregedés és fogyatkozó soraink dacára is fenntartottuk lapjainkat”. Csont Péter a politikai viszonyokat analizálva, úgy találta, hogy iá Magyar Szó az utóbbi években kielégítő módon ismerteti azt, hü képet nyújt úgy a kül-, mint a belpolitikai eseményekről, a hidegháborúról, kormányunk tévedéseiről, továb­bá arról a szerepről, amit a Szovjetunió és a népi köztársaságok az emberiség legnagyobb problé­mája, a BÉKE érdekében kifejtenek. De amellett könnyen érthető módon ismerteti a szocializmust, nem öregesen, hanem bátran, fiatalosan, akár­csak a 94 éves dr. Dubois, a béke nagy apostola. Nem a múltat, hanem a JÖVŐT hirdeti. Az ilyen lapot érdemes támogatni és fenntartani még nagy áldozatok árán is. A jóizii ebéd után szép összeggel járultak hoz­zá a lap anyagi alapjához, amit a konvención fog­nak átadni. Nánássy és Neuwald elismeréssel fej­tegették Geréb munkástárs 50 éves újságírói múltját, amiért kitűnő munkatársunk jutalmul csak ia lap terjesztését kéri. Jehn jelenti, hogy Los Angeles ősszel nagyobb szabású jubileumi ünnepélyt tervez rendezni Elsinore-Perris csatla­kozásával. A lap szerkesztésére vonatkozólag nem sok kri­tika hangzott el, többen mégis több amerikai tartalmú anyagot tartanak szükségesnek közölni. A kerületi konferencia megválasztotta a sajtó- konferenciára küldendő delegátusait és kilátásba helyezte, hogy esetleg több látogató autókirán­dulást fog megszervezni Detroitba. További jelentések Tisztelt Szerkesztőség! A lapunk javára rendezett piknik jól sikerült. Résztvettek az akron-cantoni olvasók, a West Side-ról is szép számmal eljöttek, a tiszta haszon 100 dolláron felül volt, amit a detroiti lapkonfe­rencián adnak majd át delegátusaink, akiket a napokban választunk meg. Adams, Cleveland, Ohio Tisztelt Szerkesztőség! Felhívásukat megértettük és értékeljük, hogy 2 delegátust küldünk a detroiti lapkonferenciára. Egyéni látogatók is lesznek, de még nem tudjuk, hogy hányán, mert többen vakáción vannak. De legközelebb tudatjuk. Mrs. H. Paule, Chicago, 111. Tisztelt Szerkesztőség! A lapkonferenciával kapcsolatos körlevélhez volna néhány szavam. A napokban összejöttünk, s próbáltuk tárgyalni a delegátus kérdését, de még nem volt eredmény, habár ketten jelentkez­tek. De a pénzen múlik minden, mert senki sem akar úgy menni, hogy a lapnak pénzt ne tudjunk adni. Talán a konferencia idejére össze tudunk hozni valamit. J. B., New Jersey Lapunk jövője és feladatai Tovább tart a kongói krízis Lumumba miniszterelnök Hammeskjoldot vádolja a krízisért A konferencia legfontosabb napirendje lesz a progresszív sajtó problémája. Az a feladatkör, amelyet a munkás sajtó évtizedek óta betölt, nö­vekvő fontossággal bir a fejlődő társadalmi hely­zetben. Ennek a feladatkörnek további meghatá­rozása, teljesítésének lehetőségei, az ehhez szük­séges anyagiaknak mikénti biztosítása, a sajtó szélesebb körökben való terjesztése, azok az alap­vető kérdések, amelyeket a lapkonferenciának meg kell oldania az elkövetkező esztendőre. A konferencia meg fogja hallgatni az elmúlt év gazdasági jelentését, amely alapot fog nyújtani a következő év terveinek kidolgozásához. Delegátusaink — mint máskor, úgy most is — tervekkel és ajánlatokkal jönnek a konvencióra a lap építését illetően. Mint máskor, beszélni fog­nak az amerikai magyarok problémáiról, az ame­rikai-magyar barátság erősítéséről, munkaviszo­nyokról, az idős munkások egészségügyi helyze­téről, a néger nép polgárjogi harcairól, az ide- genszületésüek védelméről és más, iá haladást szolgáló megoldásokról. Mint máskor, most is el­hozzák magukkal a lap fennállását biztositó pénzadományaikat, a szerzett uj előfizetőket és a közben nyert tapasztalataikat, nem kevésbé köl­csönös szeretetüket és odaadásukat egymás iránt, lapjaik iránt, a lap előállításában hűségesen segédkező kiilmunkatársak iránt, és ünnepelni fogják egyik kiváló munkástársunk Geréb Jó­zsef munkásmozgalmi irói tevékenysége 50-ik év­fordulóját. Sajtóértekezlet Elsinore-ban Az Elsinore-ban megtartott dél-kaliforniai ke­rületi értekezlet jegyzőkönyvének néhány szemel­vényével szeretnénk illusztrálni kaliforniai olva­sóink sajtónk iránti komoly odaadását. “A szokatlan meleg ellenére is igen szép szám­mal jöttek el az értekezletre úgy Los Angelesből, mint Perris-ből. Magyari József munkástárs üd­vözölte a megjelenteket, majd megválasztották Faragó Zsigmond munkástársat ülésvezetőnek és Geréb József munkástársat jegyzőnek. Csont Pé­ter, Geréb József, Neuwald Jenő és Berkowitz Gizi munkástársakat választották a határozati javaslatokat előkészitő bizottságba. Többen hozzászóltak az ügyvezető Bizottság felolvasott körleveléhez. Csont Péter rámutatott az összes munkáslapok fontos szerepére és ma­gyar részről kiemelte a Nők Világa és a Tény fontosságát is. Ezeket sem lehet kihagyni. A lapterjesztő kampányhoz Jehn Ferenc a los- angelesi és Magyari az elsinore-perrisi olvasók Lumumba, Kongó miniszterelnöke Hammersk- jold-höz intézett levelében kijelentette, hogy kor­mánya és Kongó népe elvesztette bizalmát a fő­titkárban. Arra kéri az Egyesült Nemzeteket, hogy afrikai és ázsiai megfigyelőket küldjenek országába, hogy biztosítsák az ‘^azonnali és mara­déktalan alkalmazását a Biztonsági Tanács hatá­rozatának” a Kongó kérdésében. A miniszterelnök elkeseredett hangú levelében kétségbevonta Hammarskjöld jóindulatát az ügy intézésében. Megállapította, hogy a belga és a .svéd királyi család közti rokonság miatt került sor a svéd csapatok felhasználására Katangáhan, hogy ezáltal tovább is fenntartsák ott a gyarmati uralmat. Lumumba öt követelést állított fel: 1. Az összes kongói repülőtereket adják át a kongói hadseregnek. 2. Azonnal indítják el az afrikai nemzetek csa­patait Katangába. 3. Az Egyesült Nemzetek légiereje szállítsa az ország bármely pontjára azokat a kongói csapa­tokat, amelyeket a rend helyreállításával megbíz­nak. 4. Kobozzák el azokat a fegyvereket, amelye­ket a belgák osztottak szét Katangában a lázadó Tshombe-kormány híveinek és adják át azokat a központi kormánynak. 5. Vonják vissza az ósszes nem afrikai csapato­kat Katangából. A legújabb hírek szerint marokkói, ethiópiai és malii csapatok megkezdték bevonulásukat Ka­tangába. Hammerskjold elhagyta a Kongót és New Yorkba utazott a Biztonsági Tanács ülésére. Erre »WMMWWMVWVMMWWWMWWMWWMW KEVESEBB TOJÁST ESZNEK NEW YORK. — A tojásfogyasztást figyelem­mel kisérő agrár ékonomisták adatai szerint eb­ben az évben az Egyesült Államokban csökkent a tojásfogyasztás. Amig a múlt évben az átlagos amerikai ember 350 tojást fogyasztott el, ez év első hat hónapjában a fogyasztás leesett fejen­kénti 325-re — vagyis 8 százalékkal csökkent, ami a legalacsonyabb az utolsó 20 évben. az utazásra az készteti, jelentette ki a főtitkár, hogy ő és Lumumba máskép értelmezik a Biz­tonsági Tanács határozatát a katangai kérdést illetőleg. A főtitkár elutasította a miniszterelnök kérését, hogy várjon 24 órát, amig a kongói meg­bízottak is vele mehetnének, hogy Kongó állás­pontját ismertessék a Tanácsnál. BÍZTAK isten segítségében Amig a hivők ájtatosan imádkoztak a zsebmetszők eredményesen dolgoztak MÜNCHEN, Nyugat-Németország. — Az egy hétig tartó “Eucharistic Congress” Spellman (amerikai) bíboros beszédével és imájával ért véget. A newvorki bíboros érsek természetesen a “kommunista veszedelemről” beszélt és imájában arra kérte az istent, hogy az “istentelenséget hir­dető kommunizmust semmisítse meg”. (Az “eucharistic” kongresszus valójában a katolikusok hálaadó hete, amikor a kijelölt hely­re a világ minden részéből mennek a “zarándok­ló” hivők, — ma természetesen nem zarándokló, hanem turista kirándulásra. Ez volt a 37-ik ilyen hálaadó hét, amit most a német München város­ban tartottak. — Szerk.) A zarándok-hét befejeztével kapcsolatban Mün­chen város rendőrfőnöke nyilvánosságra hozta, hogy az imádkozásba elmerült hivők zsebeit a zsebmetszők egész raja motozta át. Naponként 30—40 zsebmetszést jelentettek a rendőrségen. Különösen erélyesen dolgoztak a zsebmetszők az utolsó nap, tehát Spellman bíboros szereplésének idején. Miután a zsebmetszök ily sikeresen működhet­tek anélkül, hogy kézrekerültek volna, nyilván­való, hogy a kongresszuson elhangzott sok ima csak nekik használt. tHHWWVWVWWMMVWWVHWWWVHWVM A 16. NEMZETKÖZI ZENEI VERSENYT szép. tember végén rendezik meg Genfben. A verseny­re eddig 33 ország 255 zeneművésze jelentette be részvételét.

Next

/
Thumbnails
Contents