Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-04 / 31. szám

AMERIKAI magyar szó Thursday, August 4, 1960 £ I Magyarország | ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★•A EGY FELEJTHETETLEN BUDAPESTI TALÁLKOZÁS MARGÓJÁRA Ezen a nyári délutánon a nap sugarai vakítóan világították be a Margitszigetet. Illatoztak a vi­rágok, a bokrok, kellemes levegő áradt a két em- beröltőnyi idős fák széles lombjai alatt. A Pala­tínus medencéjében jókedvűen lubickoltak a stran dolók; az uttörővároskából pillekönnyen szállt a kacagás; a teniszstadionban izgalmas verseny •zajlott; kávéházi terraszokon hűsítőket szürcsöl- tek; a parti klubházakból elindultak és visszatér­tek az evezősök; apróságok játszadoztak a tere­ken; öregek szundikáltak a padokon; a Casinóból hallatszott a muzsika... Ebben a környezetben találkoztak a hazaláto­gató amerikai magyarok régi barátaikkal, uj is­merőseikkel. A Magyarok Világszövetsége — amelynek előzékeny figyelme mindenre kiterjed — rendezte meg ezt a találkozót, amely *hosszu- hosszu időkre emlékezetes marad azoknak is, akik visszatérnek Amerikába és azonak is, akik itt élnek. Ez természetes is! Voltak a vendégek között olyanok, akik nem is évek, hanem évtize­dek óta vágytak arra, hogy megöleljék barátai­kat, akiket csak az idő és a távolság választott el, de az érzések összekovácsolták őket. Emlékeze­tes marad ez a nagyon ritka találkozás azért is, mert kitárultak a szivek, a lelkek, őszinte szó­ban fejeződhettek ki a gondolatok. A Világszövetség által rendezett találkozás a margitszigeti Nagy Szálló egyik külön termében zajlott le. A Magyarországra látogatók között ott láttuk Márki Kálmánékat, Cinczár ^Gyuláékat, Paczier Flóriánt, Szilágyi Dánielt es számos “amerikás magyart”, a régebben hazajöttek kö­zött ott voltak Bebritsék, Péterék, Tomaniczkáék, Gárdosék, Strickerék, Molináry Berta, Abelovszky József, Balogh József, meg a többiek. De voltak itt uj ismerősök, megbecsülésüket kifejezni kívá­nók, újságírók is. Nem kiemelésként említem külön, hogy az asz­JOBBÁGY KÁROLY: “ Vidd haza, a többihez” #­Utón Fehérvárra, Sárkereszturon egy irótár- sam rokonainál öreg, nagybaj uszu parasztember jött elénk, egyik lábát huzva (trombózisa van) s mig a kis, földes szobában hadakoztunk öreg­kora keserűségével, uj tsz-tagsága kétségeivel, én azt kérdeztem: Úristen! De távol is van ezek­től az emberektől az én verseim világa! Mit mon­dana az nekik? Adna-e tanácsot? De nem is ér­dekelné őket. Fáradtak... Majd sírva, fuldokol­va betámitott egy ijedt, idős, munkában agyon­hajszolt parasztasszony; a feleség, aki kapálás­ból hazajövet távolból látta a világos kocsit — mentőautónak vélte —, és mig futott hazáig, el­siratta az urát. Hiszen ki más jönne ide autóval? Fehérvárra menet ezzel a látomással vivód- tam s este a könyvheti megnyitó kedvfes, figyel­mes közönsége mögött, a kis, távoli falvak em­bereinek szomorú árnyékát láttam. Jól esett a fehérvári munkások, értelmiség és főként diák­ság érdeklődése, tapsa,, de én az ő tapsukat vágy­tam volna, az Imre-bácsik tapsátV f ‘ Vasárnap délelőtt aztán Perkátán, amikor két kislány elmondta — azzal az édes, dunántúli, “á”- zós hangvétellel — kát régebbi versemet, s egy idős néni megsimogatta a kezem, mondván: “Na­gyon szépek voltak a versek, lelkem!” S virág­csokrot adatott át nekem, valamelyik csöpp gye­rekkel — már oldódott bennem a kínzó kétség. Este, Besnyőn, a hires Sallai Imre Tsz uj kul- turházában néztem az itteni termelőszövetkezet dolgozóit, akik^ ha á vers szomorú volt, elkomo- rodtak, ha vidám, évődő — felnevettek, s az öreg, fehérbajuszosak és a nemrég még kint kuglizó fiatalok egyaránt szívták a vers sorait — újra örültem, hogy költő vagyok. Egy kertészetben dolgozó asszony, aki dedi- káltatni hozta nékem a könyvemet, azzal adta oda lányának: Vidd haza, a többihez!... Ezek mind megnyugtatták lelkiismeretemet: Igen, mást válnak olvasókká az eddig földért, jószág­áért éjt nappá téve gürcölök; és úgy árad szét Bennem ez a remény, mint a langyos, habos tej, «mit délután a tehenészetükben ittam. talok körül ültek azok is, akiknek nevét mind a tengerentúl, mind innen a haladás eszméjének zászlóvivőjeként ismerek: Rosner Sándor, Rév. Gross, Fodor Erna. A találkozóra jöttéknek kü­lön öröm volt az ő jelenlétük. Fehér asztaloknál találtak egymásra a barátok és a szívből ömlő szavak csak akkor halkultak el, amikor Bognár József akadémikus, a Magyarok Világszövetségének elnöke emelkedett szólásra és meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket. Az elnök beszélt azokról a kivándorolt magya­Bebrits Lajos, Prof. Bognár József, a Magyarok Vi­lágszövetségének elnöke és Rev. Gross László a Ma­gyarok Világszövetségének julius 16-án tartott társas összejövetelén .rokról, akik természetesen lojálisak az uj hazá­jukhoz, de ugyanakkor természetesen érdeklődnek szülőföldjük sorsa, élete iránt. Örömmel tapasz­talható, hogy ezek az emberek egyre többen lá­togatnak el haza rokonaikhoz, barátaikhoz és re­mélhetően alaposan körülnéznek az országban. Meglátják a nagy társadalmi átalakulást, min­den bizonnyal észrevesznek hiányosságokat is, amelyek kiküszöbölésre várnak. De meggyőződ­nek arról is, hogy az 1945 előtti elmaradottságot maradéktalanul felszámolták és a gazdasági, a- kulturális téren elért eredmények közben uj tár­sadalom, uj ember formálódott ki. Még sok mun­kát kell végezni és ehhez a munkához szívesen veszik mindazok tanácsait, akik jószándékkal vannak s látják, hogy az ország biztosan halad a boldogulás utján.­Még sok gondolatot vetett fel az elnök üdvöz­lete, amelyet átitatott az őszinteség és a vendé­gek iránti megbecsülés. A nagy tetszéssel fogadott szavak után Rév. Gross az “Amerikai Magyar Szó” munkatársa emelkedett szólásra. Mindenekelőtt megköszönte a Magyarok Világ- szövetségének, hogy a látogatóba érkezőknek igyekeznek segítségére lenni. Különösen kiemelte a fáradhatatlan Beöthy Ottó főtitkár előzékeny­ségét, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a látogatóba jövök maradéktalanul kellemesen érez zék magukat és kívánságaik teljesüljenek.-— Nekem, ha hazamegyek — mondotta többek között Rev. Gross — könnyebb-dolgom lesz, mint az egyik nyugatról jött újságíró kollégának. A szerencsétlen kétségbe esve panaszolta, hogy nem Írhatja meg mindazt, amit látott, tapasztalt eb­ben a csodálatosan épülő, szépülő országban, mert nem akarják elhinni neki mindazt, amit saját sze­mével látott. Én nyugodtan megírhatom az iga­zat erről az országról, amelyre Isten áldását ké­rem. A délután kezdődő találkozó lassan a késő es­tébe nyúlt és már á csillagok fénylettek a‘Mar­gitsziget felett, amikor szívből jövő “viszontlá­tásra” köszöntéssel a barátságos egyíittlét véget ért. A Magyarok Világszövetségének jár köszönet érte. Ják Sándor Magyarország viz- és csatornahálóza­tának fejlesztése Az Országos Vízügyi Főigazgatóságon elké­szültek a viz- és csatornahálózat távlati fejlesz­tésének irányelvei. Ezek szerint 1980-ig a vizve- zetékhálózat a jelenleginek kb. kétszeresére, a csatornahálózat szintén csaknem kétszeresére bő­vül. Erre a célra csupán az ötéves tervben majd­nem hárommilliárd forintot fordítanak; évi át­lagban éppen kétszer nagyobb összeget, mint az 1951—1960 közötti esztendőkben. A nagyarányú fejlesztéshez — amely 20 év alatt több mint 3 millió lakoshoz juttatja el víz­müvekkel az ivóvizet — részben már megkezdőd­tek az építkezések. Budapesten már épül és 1962-re elkészül az or­szág legnagyobb, napi 200,000 köbméteres kapa­citású felszíni vizkivételi müve, amely a Duna vízállásától függetlenül működik majd. A Balaton keleti medencéjének ivóviz-ellátására hivatott re­gionális vizmü első egysége az idén már üzembe is lépett Balatoniiireden; a teljes vizmü 1967-ig készül el, Miskolc nyugati — diósgyőri — része számára uj felszíni vizkivételi mü épül a második és a harmadik ötéves tervben. Pécs víztisztítót, Békéscsaba és több más vidéki város vízmüvet kap. A lakosság részére szolgáló vizmüvek teher­mentesítésével közvetve ugyancsak az ivóvíz-ellá­tás javítását segítik az uj ipari vizmüvek. 220 millió forintos költséggel 1963-ra épül meg a dél­pesti ipari vizmü, amely Pesterzsébet és Kőbánya üzemeit látja majd el. Hasonló jellegű, de ennél kisebb ipari vízmüvet kap Győr és Buda déli része is. Az ötéves terv végére épül fel Borsodban az ország első komplex regionális vízmüve, hogy biztosisa a Sajó völgyi ipar és mintegy 80,000 lakos zavartalan vízellátását. A 400 millió forin­tos beruházást igénylő építkezés első szakasza, az ötmillió köbméteres rakaoai víztároló még az idén elkészül. A hasonló méretű láz—bérei táro­ló és a napi 30,000 köbméteres kapacitású vizve- zetékhálózat megépülése után teljesen megoldó­dik az ózdi vízellátás most még sok gondot okozó problémája is. Kukacánál egyébként a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet kutatóállomást is létesít, hogy az első nagy hegyvidéki víztároló működésének ta­pasztalatait hasznosítsák majd a később épülők­nél. A távlati tervben szerepel a borsodihoz ha­sonló, közép-nógrádi regionális vizmü építése a Salgótarján, Nagvbátony környék és_a Mátra vi­dék ellátására. A csatornahálózat fejlesztésének legjelentősebb beruházása az ország legnagyobb szennyviz-tisz- titótelepének építkezése Pesterzsébeten lesz. — Üzembehelyezése után 1963-tól biztosítja majd, hogy a Dél-Pestről kikerülő szennyvíz tisztítva jusson a soroksári Duna-ágba. Itt olyan külön­böző tisztítási módszereket alkalmaznak majd, amelyek egyúttal tudományos vizsgálatokra és kísérletekre is lehetőséget nyújtanak. Uj tipusu magtár A ^ztálinvárosi 26. Építőipari Vállalatnál Ven- czel Ferenc mérnök és társai uj tipusu, acélvázas magtárt terveztek. A 21 méter hosszú és 12 mé­ter széles épület vázát “T” alakú préselt lemezből készült acéltartók alkotják. A magtár minden gépesítés nélkül összeszerelhető, bárhol felállít­ható, s oldalfalai tetszés szerinti anyagból, előre­gyártott elemekből, téglából vagy préselt anyag­ból készülhetnek. A két hét alatt felépithető mag­tár építési költsége nem haladja meg a 150,000 forintot, tehát kb. fele a régi módszerrel épített hasonló magtáraknak. Egyelőre Székesfehérvá­rott és Enyingen építenek egy-egy acélvázas magtárt. A KÉSZÉTELEK gyártását rövid szünet után ismét megkezdték a Nagykőrösi Konzervgyárban. Kilencféle készételt, többek között* székelykáposz­tát, pörköltet, sóletet, szalontüdőt gyárt az üzem. • A BAKONY legnagyobb barlangját fedezték fel a Veszprém megyei Kabhegyen. Az eocénkori mészkőben keletkezett barlang falain érdekes cseppkőképződményeket találtak; az árvízveszé­lyes barlang bejáratát egyelőre lezárták. • MŰEMLÉKKÉ NYILVÁNÍTOTTÁK az érdi 1200 termelőszövetkezeti paraszt nyaral a Bala­Szapáry-kastélyt, amelyről a szakértők megálla- ton-parton, a Szovjetunióban és Csehszlovákiá- pitották, hogy a legértékesebb középkori épité- ban; üdülésüket a mór 70,000 tagot számláló tsz- szeti emlékek egyike. • biztosítási és önsegélyezési csoportok biztosit ják.

Next

/
Thumbnails
Contents