Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-22 / 51. szám

rhursday, December 22, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 AZ ALGÉRIAI NÉPSZAVAZÁS KÉRDÉSE a tárgyalások — és a béke — újabb elodázását, a háború folytatását teszi lehetővé. Január első felében De Gaulle Franciaország­ban s Algériában szavazásra bocsátja “az uj al­gériai közigazgatás’’ kérdését. De Gaulle “algé­riai Algéria” tervét akarja elfogadtatni. Ez az uj formula kétségkívül szakítást jelent a szélsőséges gyarmatosítók “francia Algéria” formulájával, amely arra a régi fikcióra épült, hogy Algéria nem más, mint néhány francia megye, hogy Al­géria a Francia Köztársaság elidegeníthetetlen része. De Gaulle az “algériai Algéria” meghirde­tésével felbőszítette ugyan az ultrákat, akik fog­gal-körömmel ragaszkodnak Algéria integrálásá­hoz, azaz kolonialista kiváltságaik fenntartásához, de nem tette meg azt a határozott lépést, amely gyakorlatilag véget vetne az ultrák befolyásának, fenyegetésének: nem hajlandó tárgyalni az algé­riai ideiglenes köztársasági kormánnyal a konflik tus rendezésének módjairól. De Gaulle még a nyár folyamán említést tett tervéről, de csak november 4-i rádióbeszédében világította meg közelebbről, mire is gondol. Sze­rinte “az algériai Algériának meglesz a kormá­nya, meglesznek az intézményei és a törvényei”, következésképpen “egy napon létrejön majd az Algériai Köztársaság”. Ez a két kulcsszó — “Al­gériai Köztársaság” — haladást jelent ugyan a korábbi párizsi formulákhoz képest, de korántsem egyértelmű, mert az elnök szerint ennek a jöven­dő Algériának “a gazdaság, a technika, a közok­tatás és a közös hadügv” szálaival szorosan Fran­ciaországhoz kell kapcsolódnia. A francia burzso­ázia tehát De Gaulle szavával kijelenti, hogy haj­landó megadni Algériának a szuverénitás bizo­nyos elemeit, azzal a feltétellel, ha ez az “algériai Algéria” biztosítja a francia monopóliumok gaz­dasági érdekeit, mindenekelőtt a szaharai olaj- kincs kiaknázását. Még nem fogalmazták meg hivatalosan azt a kérdést, amelyre á francia kormány választ kér a szavazók millióitól, de a kormány sajtóból már ismeretes a kérdés lényege: azt a kettős kérdést akarják egyszerre feltenni, támogatja-e Francia- ország és Algéria lakossága az algériai önrendel­kezés elvét és az “algériai Algéria” uj közigazga­tásának megteremtését? E két különálló kérdés összekapcsolásában rejlik a gaulleista manőver: tudniillik az önrendelkezés elvében mindenki egyetért. De Gaulle is, Ferhat Abbasz is, a fran­cia közvélemény túlnyomó része és az algériai ideiglenes kormány is — erre a kérdésre a fran­cia baloldal is igenlő választ ad. Az algériai “uj közigazgatás” francia terve viszont már homlok- egyenest ellentmond az algériai önrendelkezés elvének — a kérdés második fele tehát összefér­hetetlen az elsővel. Algéria uj státusát a népsza­vazással tulajdonképpen rákényszeritenék Algé­riára, a többségében franciaországi szavazatokra hivatkozva Párizs szabná meg, milyen “kormá­nya” legyen Algériának — ez kétségkívül az al­gériai önrendelkezési jog megcsúfolása lenne. De nemcsak elvi és jogi kérdésről van szó. De Gaujle megismétli az 1958-as népszavazáson be­vált játékot: az algériai béke megteremtésére kért “igen” szavazatokat. Az azóta eltelt két év megmutatta: De Gaulle nem rendezte az algériai konfliktust, a háború n^ár hetedik évébe lépett. Vajon most meghozhatná-e a békét a népszava­zás? Minden jel arra mutat: nem. Maguk a sza­vazócédulák nem hallgattatják el a fegyvereket Algériában, a tűzszünethez tárgyalások kellenek, mégpedig nemcsak fegyverszüneti tárgyalások, hanem olyan politikai megbeszélések, amelyeken a két harcoló fél megvitatja a konfliktus békés rendezésének utját-módját. Amig De Gaulle csu­pán fegyverletételről hajlandó tárgyalni, de halla­ni sem akar az általa is elismert önrendelkezési jog lojális alkalmazásáról és az erre vonatkozó garanciákról, a béke lapját — De Gaulle kijelen­tésével ellentétben — gyakorlatilag nem lehet “fellapozni”. Az algériai szabadságharcosok félre­érthetetlenül megmondották: a tárgyalások nél­kül Algériára erőszakolt bármiféle státust el­utasítják, és addig folytatják harcukat, mig nem kapnak biztosítékokat Algéria népének valóban szabad véleménynyilvánítására. Ennek a világos algériai álláspontnak az ismeretében hirdette meg De Gaulle a népszavazást :. ezzel tehát lényegében Felgyújtották az USA konzul autóját Hatalmas tömeg tüntetett Guayaquilban, Ecu­ador második legnagyobb városában, a kormány politikája mellett. A tüntetésben részvevőket mintegy 50,000 főre becsülték. Äz állam elnöke, Jósé Maria Velasco, menetelt a tüntető nép élén, amely szidalmazta az Egyesült Államok állásfog­lalását, hogy nem régen jóváhagyta az 1944-ben megkötött Peru—Ecuador határszerződést.' Esze­rint a szerződés szerint, Ecuador lemondott Peru javára az Andok hegységtől keletre fekvő terü­letekről. A tömeg megrohanta az Egyesült Államok it­teni konzulátusát is, de a rendőrség figyelmez­tető lövésekkel tartotta őket távol az épülettől. A tüntetés folyamán felismerték a konzul autóját és kővel dobálták, felforditották, majd felgyúj­tották. A konzul, Ward P. Allen ezalatt egy villás­reggelin vett részt, a kikötőben horgonyzó egyik hajón. Banketten üdvözölték Ugshaust Az Emergency Civil Libeidies Committee a newyorki Hotel Commodoreban bankettet i*ende- zett az egy évi börtönbüntetése letöltése után ki­szabadult dr. Willard Uphaus tiszteletére. A 70 éves pacifista, aki azért került börtönbe, mert nem volt hajlandó másokat elárulni, kijelentette, hogy “tovább is úgy fogok gondolkodni és azt fogom tenni, amiről ma este hitet teszünk itt.” A Bill of Rights elfogadásának 169-ik évforduló­jával esett egybe a bankett. Az alkotmány mó­dosító törvény szerepe a polgári jogok biztosí­tása. — “A polgári jog elidegeníthetetlen”, — mondotta dr. Uphaus, a “kormány nem ad­hatja és nem veheti el, csupán megvédheti.” Le­tartóztatását és bebörtönzését Bridges rep. sze­nátor és Wyman, New Hampshire államügyésze bosszúálló munkájának tekinti. Ellentmondás: £gy hátralékos előfizető! t ’r"*r'T' t-t'-t-T—y lT'-r"T,-<r,',r'T~t ▼ t t ▼ HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. KARÁCSONY ÉS BÉKE Mikor fogunk már egyszer egy valóban BÉKÉS Karácsonyt megünnepelni? Az emberiség szám- lálhatatlan milliói — a szélrózsa minden irányá­ban — vágyva-vágynak béke után, nemcsak Ka­rácsony táján, hanem az évnek minden napján és a napnak minden éber órájában, de ez a vágy a Béke Fejedelmének az ünnepén a szokottnál is erősebben jajdul fel az emberek szivében, hiszen a Názáreti fenkölt személye elválaszthatatlan a béke eszméjétől. Aki tehát a Karácsony igazi je­lentésével némileg tisztában van és nem csupán az ajándékcsere és dinom-dánom alkalmát látja ben­ne, az ezekben a napokban fokozottabban ébred tudatára a tragikus valóságnak: a béke továbbra is csak vágyálom marad. . . De meddig? Meddig? örökké ebben az idegőrlő, téholyodott állapotban nem maradhatunk. Egy­szer csak el kell jönnie az időnek, amikor a nem­zetek ráeszmélnek, hogy ha mindazt az időt, pénzt és energiát (emberéletről nem is beszélek!), amit ««■SHaaaiananivNMaaaiaBHaüD^aiiHBHBHnwe Amerikai Magyar Szó Published «very week by Hungarian Word, Ine. 13Á east 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL 4-0397 CJÁftseté.v »rak: New York városában, ax DSA-bar, ás Kanadaban egy évre $7.00 félévre $4.00. Minden ■tás kútfő,<U országba egy évre $10.00, félévre $5.0* •irrkes*tőség és Kiadóhivatal; 1M Kwt lfth Street, New York S, N. T. Telefon: AL *-«f7 az egymással való torzsalkodásra pocsékolnak, arra fordítanák, hogy közös erővel orvosolják a világ ezernyi buját-baját; hogy kiküszöböljék a vélt, vagy valódi érdekösszeütközéseket; hogy se­gítsék az elmaradott népeket a saját lábukon áll­ni és járni; hogy megálljt kiáltsanak azoknak, akik még mindig — a huszadik század második felében! — öldöklő szerszámok erejével próbál­nak népeket rabigában tartani; mondom: ha a ve­zetők ezekre a feladatokra szentelnék figyelmüket tudásukat és befolyásukat, az ősrégi üzenet: “e földön békesség és az emberekhez jó akarat”, megszűnne ábránd lenni — hihetetlenül rövid idő alatt valósággá válhatna! Béke nem épülhet a lázas fegyverkezési ver­seny futóhomokján. Az a sokatemlegetett állás­pont, hogy amig a két szembenálló tábor egyenlő erővel rendelkezik, addig nem kell a harmadik vi­lágháború kitörésétől tartani, nem egyéb, mint ostoba fából-vaskarika. Mert kérdem szeretettel: mi történik, ha egy szép napon az egyik tábor tévedésből arra a konklúzióra jut, hogy pusztító­ért) dolgában sikerült felülkerekednie a másik tá­boron — mi a garanciánk, hogy ez a képzelt erő­fölény nem fogja arra inspirálni a birtokosát, hogy a másik tábort megtámadja és megsemmi­sítse?! Ez csak egy a sok lehető tévedés közül. Egy másik tévedésnek a minap majdnem szénné- égett áldozataivá lettünk. Ezerötszáz hidrogén­bombával felszerelt amerikai bombavető repülő­gépet csak egy hajszál választotta el attól, hogy meginduljon apokaliptikus útjára Oroszország el­len csak azért, mert egy rádár-megfigyelő vala­hol Grönlandban tévesen interpretálta a rádáron mutatkozó apróbb-nagyobb foltocskákat.. . Hát ha a tévedést nem fedezték volna fel idejében, 1,500 amerikai repülőgép szórta volna a halált Oroszország mit sem sejtő, ártatlan népére... Hogy aztán az orosz repülőgépek és interkonti­nentális lövegek sem maradtak volna tétlen, az szinte magától értetődő dolog. .. Százmilliók hal­tak volna szörnyű halált, mert valahol egy ember­nek vagy egy műszernek a hibájából tévedés volt a kréta körül. .. HÁT SZABAD AZ EMBERISÉG FENNMARADÁSÁNAK EGY ILYENFAJTA TÉVEDÉSTŐL FÜGGNI?! Fegyverrel talán lehet még győzni, hódítani, leigázni, de békét teremteni nem lehet. A világ békéjét a fegyveres erők egyensúlyban tartása nem képes megőrizni s még kevésbé megerősíte­ni. Az ENSZ szavazatainak az egyensúlya száz­szorta megbízhatóbb őre a békének, mint az atom­bombák és más gyilkos eszközök egyensúlya a két szembenálló tábor között. Majd ha elérkeztünk ahhoz a ponthoz — s talán már nem is vagyunk olyan messze tőle —, hogy a szavazatok száma többé-kevésbé egyenlőképpen oszlik meg a két oldal között és a többség nem lesz többé egy nagyhatalom szeszélyének alávetve; majd amikor ez a nagyhatalom ráébred, hogy ha továbbra Í3 ragaszkodik eddigi rövidlátó, rideg és értelmet­len politikájához, hát hovatovább kisebbségben marad; majd ha észreveszi, hogy a világ magára- ébredt többsége korántsem hajlandó állandóan követni őt a tátongó meredek széléig; majd ha felfedezi, hogy sem nagyhangú fenyegetőzések, sem nagylelkű dollárzáporok révén nem képes önkinevezett “vezéri” pozícióját megtartani (s már hallottunk hangokat, hogy ez a felfedezés nem késhetik soká!), akkor talán remélhetjük, hogy ez a nagyhatalom is szelidebb húrokat kezd pengetni, mert máskülönben bizony nagyon egye­dül marad. Az egyedüllét pedig nagyon tragikus állapot úgy egy egyénnek, mint egy nemzetnek az életében... Néhány héten belül őrségváltás lesz ennek az országnak az adminisztrációjában. Hoz-e ez a vál­tozás uj, egészségesebb légkört, uj, termékenyebb ideákat, mint amilyenekben részünk volt az utolsó másfél évtized alatt, azt nem tudjuk, csak remél­ni merjük e pillanatban. Feltartózhatatlan erők vannak mozgásban széles e világon és nincs hatalom, amely megállíthatná őket. Ha mégis akadna olyan hatalom, amely megkísérelné eze­ket az erőket visszaparancsolni, öngyilkosságot követne el ezzel a meggondolatlan lépésével. Kívánatos volna, hogy azok a nemrég megvá­lasztott és kinevezett vezetői ennek az országnak, akik a következő években oly súlyos felelősséget fognak hordozni a vállukon, a karácsonyi ünnepek atmoszférájában komoly lelkivizsgálatot gyako­rolnának és afelett meditálnának, miképpen já­rulhatnának hozzá ennek az óriási világáramlat­nak a sikeréhez, ahelyett, hogy azon törnék a fe­jüket, miképpen lehetne útját állni. .. Aki komo­lyan veszi a karácsonyi üzenetet, annak csak egy választása lehet: tudomásul venni, beleilleszkedni, csatlakozni és segíteni. Aki ezt elmulasztja, szám­kivetésre Ítéli magát...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents